A formálódás évei — Amikor a legtöbb jót teheted az érdekükben
A GYERMEKEKRŐL úgy történik említés, mint akik „örökség Jehovától”. Olyanok, „mint olajfacsemeték asztalod körül” (Zsoltárok 127:3, New World Translation; 128:3). A szülőket arra utasítja Isten, hogy „neveljék azokat az Úr [Jehova, NW] tanítása és intése szerint” (Efézus 6:4).
Ha bőtermő olajfákat akarsz nevelni, formálásukat már akkor el kell kezdeni, amikor még csak olyanok, ’mint facsemeték asztalod körül’. A fiatal, fejlődésben lévő zsenge ág jól alakítható. Ha azt szeretnéd, hogy gyermekeid Isten útjaihoz igazodjanak, legjobb, ha nevelésüket már csecsemőkorban elkezded. „Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól” (Példabeszédek 22:6, Ökumenikus fordítás; 2Timótheus 3:15). Csecsemőkorban a legnagyobb az agy információbefogadó képessége, gyorsabb, mint az élet bármely más szakaszában. Ezért ez a legalkalmasabb idő arra, hogy mindent megtégy gyermekeid érdekében.
Masaru Ibuka, a Sony Részvénytársaság alapítója írt egy könyvet Az óvoda már túl késő ahhoz! címmel. Címoldalán ezek a szavak olvashatók: „Gyermeked tanulási képessége életének első két vagy három éve alatt a legnagyobb. Ne várj tehát a tanításával . . . Az óvoda már túl késő ahhoz!”
Glenn Doman, az emberi tehetség kibontakozását vizsgáló intézet igazgatója az előszóban a következőket mondja: „Ibuka csodálatos és olvasmányos könyvében nincs semmilyen eget rengető kijelentés. A szerző egyszerűen arról beszél, hogy a piciny gyermekeknek megvan az a képességük, hogy kicsi koruk ellenére bármit megtanuljanak. Arról beszél, hogy amit két-, három- vagy négyéves korban tudatos erőfeszítés nélkül elsajátítanak, azt később már csak nagy erőfeszítés árán tudják, vagy egyáltalán nem tudják megtanulni. Azt ismerteti, hogy amit a felnőttek kínkeservesen sajátítanak el, azt a gyermekek játszi könnyedséggel. Elmondja, hogy amit a felnőttek csigalassúsággal tanulnak meg, azt a piciny gyermekek egészen hamar. Arról beszél, hogy a felnőttek olykor kitérnek a tanulás elől, ellentétben a piciny gyermekekkel, akik inkább a tanulást választják, mintsem az evést.”
Ibuka szerint az óvodáskor azért túl késő a tanulásra, mert ekkorra már elmúlnak a gyermek legfogékonyabb tanulási évei. De fennáll egy másik ok is. Napjainkban az erkölcsi hanyatlás már az óvodát sem kíméli, és még mielőtt a gyermek oda kerül, a szülőknek erőteljesen be kell vésniük gyermekükbe azokat az erkölcsi törvényeket, amelyek meg tudják őt védeni a fertőző hatástól.
Ennek szükségességét olyan szülők elmondása is tanúsítja, akiknek hatéves kisfiuk éppencsak elkezdett óvodába járni. „Az első héten az óvodában fiunkat egy másik kisfiú szexuális vonatkozásban zaklatta, mialatt az iskolai buszon 15 percig utaztak. Ez így ment néhány napon át. Itt nem egyszerűen valami gyerekeknél szokásos játékról volt szó, vagy arról, hogy doktor bácsist játszott volna vele, hanem egy kifejezetten abnormális viselkedésről.
A kisfiunk csoportjába tartozó gyermekek közül többen szüleikkel együtt 18 éven aluliaknak nem ajánlott jelzésű, szexuális és erőszakos jeleneteket ábrázoló mozifilmeket néznek. Lehet, hogy a szülők biztonságosabbnak gondolják, ha gyermekük velük van, mint ha megbízhatatlan pótmama vigyázna rájuk. Egyes gyermekek 16 és 18 éven aluliaknak nem ajánlott filmeket néznek meg a szüleik által otthon tartott videokazettáról, vagy kábeltévén.
Hogy mennyire értékesnek bizonyult az erkölcsi alapelveket már a zsenge formálódás éveiben fiunkba vésni rögtön a csecsemőkortól kezdve, egy megrázó eset bizonyítja, amely saját otthonunkban történt. Néhány felnőtt vendégünk volt jelen és egy négyéves kislány is. A kislány és a mi fiunk, akit gondosan arra neveltünk, hogy a nemi élet csak a házas felnőtteknek való, együtt játszottak a szomszédos gyermekszobában. A kislány társasági összejövetelt szeretett volna játszani és azt magyarázta a fiunknak, hogy feküdjön le. Amikor ő ártatlanul lefeküdt, a kislány ráfeküdt. Ettől ő annyira megrémült, hogy elkiáltotta magát: ’Ezt csak házasoknak szabad csinálni!’ Amikor lelökte magáról a kislányt és kiszaladt a szobából, a kislány utánakiáltott: ’Ne mondd meg senkinek!’ ” (Vö. 1Mózes 39:12.)
A továbbiakban elmondunk néhány olyan esetet, amilyenek mind a belvárosban, mind a külvárosban megtörténnek, olyan dolgok, amelyektől óvni kell gyermekeinket már zsenge koruktól kezdve.
Két hétéves fiút azzal vádoltak, hogy megerőszakolt egy hatéves kislányt az iskola vécéjében. Három fiú — hat-, hét- és kilencéves — szexuális vonatkozásban zaklatott egy hatéves kislányt. Egy nyolcéves fiú szodómiát követett el egy óvodás fiún. Egy 11 éves fiút azzal vádoltak, hogy egy kétéves kislányon nemi erőszakot követett el. Egyes gyógykezelőorvosok azt állítják, hogy gyakran ezek a bűnelkövetők egészen fiatal korukban maguk is nemi visszaélés szenvedő alanyai voltak.
Ezt megerősíti egy fiatal fiú esete is. Amikor csecsemő volt, 20 éves nagynénje orálisan szeretkezett vele. 18 hónapos korától 30 hónapos koráig volt kénytelen elszenvedni ezt a nemi visszaélést. Két vagy három évvel később már ő maga molesztált fiatal lányokat. Iskolás korában tovább folytatta ezt a rossz szokását. Amikor iskolába kezdett járni, kicsapták az első osztályból, később a második osztályból is.
A korai nevelés szükségessége
Ha a szülő elmulasztja gyermekét a legfogékonyabb években nevelni, ezzel lehetőséget nyit arra, hogy gyermekéből fiatal korában bűnöző legyen, ami azután súlyosabb bűncselekményekhez: vandalizmushoz, betöréses lopáshoz és gyilkossághoz vezethet. Lássunk néhány példát erre.
Három hatéves gyermek kifosztotta játszótársa otthonát és minden benne lévő holmit vandál módra tönkretett. Egy kilencéves vandál fiút azzal vádoltak, hogy törvény által tiltott tevékenységgel másoknak kárt okozott, ezenfelül lopott, késsel fenyegette meg egyik gyermektársát, és az egyik lány haját meggyújtotta. Két 11 éves fiú 9 milliméteres pisztolyt dugott egy tízéves fiú szájába és eközben ellopták tőle az óráját. Egy 10 éves fiú lelőtt egy hétéves kislányt egy videojáték miatti veszekedésben. Egy másik 10 éves fiú lelőtte játszótársát és holttestét házuk alá rejtette el. Egy ötéves kisfiú letaszított egy tipegő korú kisgyermeket a lépcsőről öt emelet magasságból, a kicsi halálra zúzta magát. Egy 13 éves fiú két másik kisfiúval részt vett egy hétéves kisfiú elrablásában, hogy pénzt csikarjanak ki a kisfiú szüleitől, de még mielőtt telefonon felhívták volna a családot a váltságdíj megfizetésére, élve eltemették a gyermeket.
A felsorolás végén álljon egy igazi rémtett: tizenéves fegyveres banditák randalíroznak az utcákon, harcokba keverednek és lövöldöznek, és nemcsak egymást ölik, hanem ártatlan járókelőket is, gyermekeket és felnőtteket, akik a kereszttűz szórásába esnek. Nagyvárosokban ilyen bandák tartják rettegésben a környék lakosait. „A több mint 800 azonosítható utcai bandán kívül mintegy 100 000 további bandatag van egyedül Los Angeles peremvárosaiban” (Seventeen, 1991. augusztus). Sokan olyan családokból származnak, ahol tönkrement a családi élet. Esetükben az utcai bandák a család szerepét töltik be. Sokan börtönben kötnek ki. Sokan pedig életüket vesztik. Az alábbi három szemelvény börtönből írt levelekből való. Eléggé jellemzőek.
Első: ’Fiatalkorúak börtönében vagyok rablás kísérlete miatt. Négyen voltunk benne. De jöttek a kopók. A banda két tagja elszaladt az egyik irányba, én a haverommal a másik irányba futottam. Bár elég gyorsan futottunk, a német juhászkutyák gyorsabbak voltak, mint mi és elcsíptek bennünket. Közben azt remélem, hogy ha kikerülök innen, valaki más lesz belőlem. Iskolába járni nem szerettem, rossz tanuló voltam. De, haverkám, az ember annál rosszabbat elképzelni sem tud, mint hogy itt, a börtönben csücsüljön.’
Második: ’Amikor először eljöttem Mexikóból, csak nyolcéves voltam. 12 éves koromban már egy utcai bandához tartoztam. 15 éves koromra nyakig benne voltam mindenben. Rendszeresen lövöldöztem járókelőkre a kocsiból. Mindig ott lógott az oldalamon a pisztolyom. 16 éves koromban engem is eltaláltak és majdnem elpatkoltam. De hála az Úrnak, nem vett magához, mivel még nem voltam készen arra, hogy találkozzak vele. Most pedig a lábszáramat lőtték szitává. Nos, az a tanácsom, ne légy tagja egy ilyen bandának!!!, különben teljesen magadra maradsz és nyomorékon börtönbe kerülsz, miként én is!’
Harmadik: ’Jól ismert bandatag vagyok 11 éves koromtól kezdve. Négyszer megkéseltek, háromszor meglőttek, és olyan sokszor börtönbe zártak és megvertek, hogy már nem is tudom számon tartani. Egy dolog maradt csak hátra, hogy meghaljak és erre 13 éves korom óta minden nap készen állok. Most 16 éves vagyok. Jelenleg 8 hónapos börtönbüntetésemet töltöm, és néhány év múlva halott leszek, de te mindezt elkerülheted, ha nem válsz banditává.’
Használd ki az alkalmas időt!
Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a gyermeknevelés elmulasztása a formálódás éveiben feltétlenül ilyen rettenetet keltő bűncselekményekhez fog vezetni. De a nevelés elmulasztásának igenis lehet olyan bomlasztó hatása, amely bűnözéssé fajulhat, és ha ez zavartalanul folytatódik, akkor ennek vége bűnöző életmód lehet börtönnel és végül a halállal.
Gyermekeidnél az ilyen hajlamok kordában tartása sokkal könnyebb a serdülőkor előtti években, mint a serdülőkorban. Ezért a nevelést már el kell kezdeni az óvodába járás előtt, amikor a gyermekek idejüknek a zömét veletek, szülőkkel töltik el, azokban az években, amikor legformálhatóbbak, és amikor még nem éri őket semmilyen külső befolyás. Ha nem alakítasz ki szoros kapcsolatot gyermekeiddel már a csecsemőkorban, akkor előfordulhat, hogy később, amikor kamaszkorba lépnek, nem fognak magukhoz közel engedni. Azt veszed majd észre, hogy helyedet a gyermekeddel egykorú társak foglalják el. Ezért a szülőknek ezt tanácsoljuk: Ne hanyagoljátok el gyermekeiteket azokban az években, amikor a legjobban formálhatók, mivel a rájuk szentelt idő később bőségesen megtérül, mind a te áldásodra, mind az ő javukra. (Vö. Máté 7:16-20.)