Saulus — Az Úr választott edénye

A TÁRZUSI Saulus Krisztus követőinek gyilkos ellensége volt. Az Úr viszont más jövőt tartogatott neki. Saulusnak éppen azt az ügyet kellett kiemelkedő módon képviselnie, amely ellen olyan ádáz küzdelmet folytatott. Jézus ezt mondta: „ő [Saulus] nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok, és Izráel fiai előtt” (Cselekedetek 9:15).

Saulus élete gyökeresen megváltozott: korábban „erőszakoskodó” volt, most pedig irgalmat tanúsítottak iránta, és az Úr Jézus Krisztus ’választott edénye’ lett (1Timótheus 1:12, 13). Amikor Saulus a keresztény Pál apostollá vált, egészen másra fordította azokat a képességeit, melyeket azelőtt arra használt, hogy részt vegyen István megkövezésében és más támadásokban Jézus tanítványai ellen. Jézus nyilván kívánatos jellemvonásokat látott Saulusban. Melyek voltak ezek? Ki volt Saulus? Hogyan tette alkalmassá a háttere arra, hogy felhasználhatóvá váljon az igaz imádat előmozdítására? Tanulhatunk valamit a tapasztalatából?

Saulus családi háttere

István meggyilkolásakor, nem sokkal i. sz. 33 pünkösdje után Saulus még „ifjú” volt. Amikor viszont i. sz. 60—61 körül Filemonnak írt, már „megvénhedett” ember volt (Cselekedetek 7:58; Filemon 9). A tudósok úgy vélik, hogy az alapján, ahogyan az ókorban az életkort tekintették, „ifjúnak” valószínűleg a 24 és 40 év közöttiek, „megvénhedettnek” pedig az 50 és 56 év közöttiek számítottak. Tehát Saulus valószínűleg csupán néhány évvel Jézus születése után született.

Abban az időben a világ sok részén éltek zsidók. Számos oka volt annak, hogy a zsidók szétszóródtak Júdeából: leigázás, rabszolgaság, száműzés, kereskedelem és önkéntes kivándorlás. Bár Saulus családja is a szétszóródott zsidók közül való volt, Saulus mégis hangsúlyozta a Törvényhez való ragaszkodását, és kijelentette: „Körülmetéltettem nyolczadnapon, Izráel nemzetségéből, Benjámin törzséből való vagyok, zsidókból való zsidó, törvény tekintetében farizeus.” Saulus héber neve ugyanaz volt, mint amelyet törzsének egy kimagasló tagja, Izráel első királya viselt. Mivel születésénél fogva római volt, a tárzusi Saulusnak latin neve is volt, a Paulus (Filippi 3:5; Cselekedetek 13:21; 22:25–29).

Az, hogy Saulus rómainak született, azt jelentette, hogy őseinek egyik férfi tagja megkapta a római polgárjogot. Hogyan volt ez lehetséges? Erre több lehetőség is volt. Az öröklésen kívül a polgárjogot oda lehetett adományozni egyéneknek vagy csoportoknak különleges érdemekért, politikai érdekből vagy az állam javára tett valamilyen kiemelkedő szolgálatért. Ha egy rabszolga rómaitól vásárolta meg a szabadságát, vagy egy római polgár szabadította fel, maga is rómaivá vált. Ugyanez volt a helyzet a kiegészítő csapatokhoz tartozó veteránokkal is, akiket a római légió leszerelt. A római településeken élő helyi lakosok idővel állampolgárok lehettek. Azt mondják még, hogy volt idő, amikor a polgárjogot egy magasabb összegért meg is lehetett vásárolni. Hogy Saulus családja hogyan kapta meg a polgárjogot, az rejtély marad.

Azt viszont tudjuk, hogy Saulus Cilicia fővárosából, Tárzusból jött. Ez volt a legnagyobb városa ennek a római provinciának (a mai Törökország déli részén található). Bár azon a területen meglehetősen nagy zsidó közösség élt, az ottani élet miatt Saulus ki volt téve a pogány kultúra hatásának is. Tárzus nagy és virágzó város volt, mely a hellenisztikus, vagyis a görög oktatás központjaként volt ismert. A város első századi népességét 300 000 és 500 000 körülire becsülik. Ez a város kereskedelmi központ volt a Kis-Ázsia, Szíria és Mezopotámia közötti legjelentősebb útvonalon. Tárzus a jólétét a kereskedelemnek és a környező síkság termékenységének köszönhette, ahol főként gabonát, bort és lent termeltek. Virágzó textiliparából származott a kecskeszőr vászon, amelyből sátrakat készítettek.

Saulus tanulmányai

Saulus, vagyis Pál becsületesen gondoskodott magáról, és sátorkészítéssel tartotta fenn magát a misszionáriusi tevékenysége alatt (Cselekedetek 18:2, 3; 20:34). Szülővárosában, Tárzusban általános szakma volt a sátorkészítés. Saulus a sátorkészítést valószínűleg még fiatal korában tanulta az édesapjától.

Saulus nyelvismerete — főként jártassága a görög nyelvben, amely általános nyelv volt a Római Birodalomban — szintén felbecsülhetetlen értékűnek bizonyult misszionáriusi munkájában (Cselekedetek 21:37—22:2). A szakértők szerint, akik az írásait elemzik, kiválóan tudott görögül. Nem a klasszikus és nem is az irodalmi szóhasználattal élt, hanem inkább azt a nyelvezetet használta, mely hasonló volt a Septuagintában használt nyelvezethez; ez a Héber Iratok egyik görög fordítása, melyből Pál gyakran idézett, vagy amelyre utalt. Sok tudós ezért úgy gondolja, hogy az oktatás, melyet Saulus valószínűleg egy zsidó iskolában kapott a görög nyelvből, legalább egy jó alapszintű képzés lehetett. Martin Hengel tudós ezt mondja: „Az ókorban a színvonalasabb oktatást — mindenekelőtt pedig a görög oktatást — nem adták ingyen; általában valamilyen anyagi támogatásra volt szükség hozzá.” Saulus tanulmányai tehát azt sejtetik, hogy előkelőbb családból származhatott.

Valószínűleg nem volt idősebb 13 évesnél, amikor az iskoláit Jeruzsálemben folytatta, mintegy 840 kilométerre az otthonától. Gamáliel lábainál tanult, aki a farizeus hagyományok jól ismert és nagyra becsült oktatója volt (Cselekedetek 22:3; 23:6). Ezek a tanulmányok, melyek hasonlóak a mai egyetemi oktatáshoz, lehetőséget adtak arra, hogy valaki magas szintre jusson el a judaizmusban.a

Jó hasznát veszi képességeinek

Saulus zsidó családban született, és egy olyan városban élt, amely hellenisztikus és egyben római város is volt. Saulus tehát három világban élt egyszerre. A kozmopolita, soknyelvű háttér kétségtelenül segített neki abban, hogy „mindeneknek mindenné” legyen (1Korinthus 9:19–23). Római állampolgársága később lehetővé tette, hogy a törvény előtt megvédje szolgálatát, és elvigye a jó hírt a Római Birodalom legfelsőbb hatósága elé is (Cselekedetek 16:37–40; 25:11, 12). Természetesen a feltámadott Jézus jól ismerte Saulus hátterét, tanulmányait és személyiségét; ezt mondta Ananiásnak: „Eredj el, mert ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok, és Izráel fiai előtt. Mert én megmutatom néki, mennyit kell néki az én nevemért szenvedni” (Cselekedetek 9:13–16). Saulus most már a megfelelő ügyre irányította buzgalmát, ezért nagy szerepet játszott a Királyság-üzenet távoli területekre való terjesztésében.

Az, hogy Jézus Saulust választotta erre a különleges megbízatásra, meghatározó esemény volt a keresztények történelmében. De minden ma élő kereszténynek megvan a maga egyedülálló képessége és személyisége, melyet jól fel tud használni a jó hír terjesztésében. Amikor Saulus megértette, mit vár tőle Jézus, nem hátrált meg. Megtett minden tőle telhetőt, hogy előmozdítsa a Királyság-érdekeket. Te is ezt teszed?

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész/kép a 30. oldalon]

A római állampolgárság bejegyzése és igazolása

A római polgárok törvényes gyermekeinek bejegyzését Augustus vezette be két törvénycikkben, melyeket i. sz. 4-ben és 9-ben iktattak be. A bejegyzést a születés utáni 30 napon belül kellett elvégezni. A provinciákban a családoknak a magistratus előtt nyilatkozatot kellett tenniük a megfelelő nyilvántartási hivatalban, kijelentve, hogy a gyermek törvényes és római állampolgár. Bejegyezték a szülők nevét, a gyermek nemét és nevét, valamint a születés dátumát. De már ezeknek a törvényeknek a bevezetése előtt is ötévenként megújították a polgárok bejegyzését a népszámlálások alkalmával minden római municipiumon, colonián és prefecturában.

A társadalmi helyzetet így igazolni lehetett azzal, ha valaki a megfelelően nyilvántartott adatgyűjteményre hivatkozott. Az ilyen feljegyzések hiteles másolatához hozzá lehetett jutni hordozható, összecsukható fa írótábla formájában. Néhány tudós szerint, amikor Pál azt állította magáról, hogy római állampolgár, valószínűleg valamilyen igazolással is alá tudta ezt támasztani (Cselekedetek 16:37; 22:25–29; 25:11). Mivel a római állampolgárságot csaknem „szentnek” tekintették, és ez sok kiváltsággal ruházta fel az illetőt, az ilyen dokumentumok hamisítása rendkívül súlyos bűn volt. Ha valaki meghamisította a társadalmi rangját, azt halállal büntethették.

[Forrásjelzés]

Historic Costume in Pictures/Dover Publications, Inc., New York

[Kiemelt rész/kép a 31. oldalon]

Saulus római neve

Minden római állampolgárságú férfinak legalább három neve volt. Volt egy keresztneve, egy vezetékneve (amely azt jelezte, melyik nemzetséghez, vagyis genshez tartozik), és volt egy második keresztneve is. Egy jól ismert példa erre Gaius Julius Caesar. Bár a Biblia nem adja meg a teljes római nevet, a világi források szerint Agrippa neve Marcus Julius Agrippa volt. Gallió pedig Lucius Junius Gallio volt (Cselekedetek 18:12; 25:13). A Szentírásban is találunk példákat, amelyek bizonyos személyek három neve közül a második kettőt megemlítik, ilyen például Ponczius Pilátus (lásd a feliratot alul), Sergius Paulus, Klaudius Lisiás és Porcius Festus (Cselekedetek 4:27; 13:7; 23:26; 24:27).

Nem tudjuk bizonyossággal megállapítani, hogy a Paulus az első vagy a második keresztneve volt-e Saulusnak. Nem volt szokatlan, hogy valaki kapott egy nem hivatalos második nevet is, amelyen az illetőt talán családja és az ismerősei szólították. Az is lehetséges, hogy a nem római nevet, mint amilyen a Saulus is, helyettesítő névként használták. Egy tudós ezt mondja: „[A Saulust] soha nem használhatták római névként, de nyugodtan adhatták ezt a nevet római állampolgároknak a születéskor mint signum.” A többnyelvű területeken a helyzet határozta meg, hogy az egyén melyik név használata mellett döntött.

[Forrásjelzés]

Photograph by Israel Museum, ©Israel Antiquities Authority