VILÁGRENDSZER

A görög ai·ónʹ szó jelentheti azt is, hogy „világrendszer”, és ebben az értelemben több mint 30-szor szerepel a Keresztény Görög Iratokban.

Az ai·ónʹ szó jelentéséről R. C. Trench kijelenti: „Ehhez [a koʹszmosz ‹világ› szóhoz] hasonlóan ennek a szónak [ai·ónʹ] is van egy elsődleges és szó szerinti értelme, illetve egy másodlagos értelme is, amely az erkölcsi normákat foglalja magában. Elsődleges értelemben meg nem szakított időszakot jelent, legyen az rövid vagy hosszú ideig tartó. . . de igazából az időszak alatt azokat a körülményeket kell érteni, melyek között az összes teremtmény él, illetve azt az időtartamot, ameddig élnek. . . Mivel ilyen értelemben fejez ki időt, végső soron magában foglalja mindazt, ami az időnek alávetett világban létezik. . . illetve erkölcsi értelemben azt is, ahogyan az események alakulnak a világban.” Ez utóbbi értelem alátámasztására Trench egy német tudósnak, C. L. W. Grimmnek a szavait idézi, aki így határozta meg a szó jelentését: „Összességében mindaz, ami egy adott időszakra jellemző” (Synonyms of the New Testament. London, 1961, 202–203. o.).

Az ai·ónʹ szó alapvetően tehát azt jelenti, hogy „kor” vagy „létezés időszaka”. A Szentírás gyakran hosszú időtartamra használja (Cs 3:21; 15:18), egyebek közt olyan időszakra is, melynek nincs vége, azaz örökké tartó (Mk 3:29; 11:14; Héb 13:8). Ezekről a jelentésekről a KOR szócikk ír bővebben. Ebben a cikkben pedig arról a jelentésről lesz szó, melyről az előző bekezdés végén beszéltünk.

Ezt a jelentést az segíthet megértenünk, ha arra gondolunk, hogyan használjuk időnként a „kor” és a „korszak” szavakat. Kor vagy korszak lehet egy olyan időszak, amelyet sajátos fejlemények, események, egy kiemelkedő személy vagy valamilyen egyéb jellegzetesség különböztet meg egy másik időszaktól. Beszélhetünk például a „felfedezések koráról”, mely Kolumbusz, Magellán, Cook, illetve más felfedezőkhöz kötődik, vagy a „feudalizmus koráról”, a „sötét középkorról”, a „kuruc korszakról”, vagy napjainkban az „űrkorszakról”. Egyik példában sem az a legfontosabb, hogy mennyi időt ölel fel az adott időszak, hanem az, hogy mi jellemzi azt. A jellemzők határozzák meg, hogy mettől meddig tart a szóban forgó időszak. Ezek nélkül csupán időről beszélhetnénk, nem pedig korról vagy korszakról.

Ezért Liddell és Scott Greek-English Lexicon c. műve szerint az ai·ónʹ szó egyebek mellett a következőt jelentheti: „egyértelműen meghatározott és kijelölt időtartam, vagyis korszak” (H. Jones átd.; Oxford, 1968, 45. o.). A Vine’s Expository Dictionary of Old and New Testament Words (1981, 1. köt. 41. o.) pedig ezt írja erről a szóról: „egy kor, korszak. . ., meghatározatlan hosszúságú időszakot jelöl, vagy egy időt azt tekintve, hogy milyen dolgok játszódnak le az adott időszakban.”

Amikor egy időszak jellegzetessége fontosabb egy bibliaversben, mint maga az idő, az ai·ónʹ szót helyénvaló úgy fordítani, hogy „rendszer” vagy „világrendszer”. A Galácia 1:4 jól szemlélteti, hogy miért célszerű ez a fordítás. Az apostol ezt írta: „Ő saját magát adta bűneinkért, hogy megszabadítson minket a jelenlegi gonosz világrendszerből [az ai·ónʹ egy alakja], a mi Istenünk és Atyánk akarata szerint”. Sok bibliafordítás az ai·ónʹ szót „kor”-nak vagy „korszak”-nak adja vissza ezen a helyen. Azonban egyértelmű, hogy Krisztus váltságáldozata a keresztényeket nem egy korból vagy időszakból szabadította ki, hiszen mint mindenki más, továbbra is abban a korban éltek. Viszont kiszabadultak annak az időszaknak a fennálló rendszeréből vagy világrendszeréből, azaz megmenekültek mindattól, ami azt az időszakot jellemezte. (Vö.: Tit 2:11–14.)

Pál apostol a következőket írta a Rómában élő keresztényeknek: „ne szabjátok magatokat többé ehhez a világrendszerhez, hanem változzatok át elmétek újjáalakítása által” (Ró 12:2). Nem maga az időszak szabta meg azt, hogy az akkor élő embereknek milyenek legyenek a szokásaik, a viselkedésmódjuk, vagy hogy milyen példát kövessenek, hanem az emberek irányadó mértékei, szokásai, viselkedése, cselekvés- és szemléletmódja, életstílusa és egyéb jellemzői voltak azok, amelyek meghatározták azt az időszakot. Az Efézus 2:1, 2-ben az apostol ezt írta a keresztényeknek: „halottak voltatok vétségeitekben és bűneitekben, melyekben egykor jártatok e világrendszer [„a világ szokása”, Kat.; „e világ életmódja”, ÚRB; „e világ folyása”, Kár.] szerint”. A The Expositor’s Greek Testament (III. köt. 283. o.) erről az írásszövegről azt mondja, hogy az ai·ónʹ nem kizárólag az időre utal. Majd amellett érvelve, hogy helyes ’folyásnak’ fordítani az ai·ónʹ szót, a következőket mondja: „Ez a szó három dolgot foglal magában: valamilyen tendenciát, fejlődést és azt, hogy ezek valameddig tartanak. Egy gonosz világban minden gonosz, aki pedig a világ folyása szerint él, bűnben él” (W. Nicoll szerk.; 1967).

Korok, rendszerek, világrendszerek: Többféle rendszer vagy világrendszer volt már, és lesz is. Azok, melyeket Isten hoz létre a Fia által, mindenképpen igazságosak.

Például amikor Isten megkötötte a törvényszövetséget, kezdetét vette az a korszak, melyre néhányan úgy utalnak, hogy izraelita vagy zsidó korszak. Ám ami az Isten emberekkel való kapcsolatát illeti, ezt a történelmi korszakot is az akkori rendszer, azaz a törvényszövetséggel együtt járó jellegzetességek különböztették meg más időszakoktól. Ezek közé a jellegzetességek közé tartozik az, hogy a nemzetnek volt egy papsága; előírások szabályozták, hogyan mutassanak be áldozatokat; voltak étkezésre vonatkozó rendelkezéseik; a hajléknál, illetve a templomnál imádták Istent; ünnepeket és sabbatot tartottak (ezek mind előremutattak valamire); és volt királyuk is. Amikor pedig Isten egy új szövetségről jövendölt (Jr 31:31–34), az előző szövetség bizonyos értelemben már elavulttá vált, noha Isten hagyta, hogy még évszázadokon át fennmaradjon ez a rendszer (Héb 8:13). Aztán i. sz. 33-ban megszűnt a törvényszövetség, amikor Isten mintegy odaszegezte azt a Fia kínoszlopára (Kol 2:13–17).

Minden bizonnyal ezért mondja a Héberek 9:26 Krisztusról, hogy „egyszer s mindenkorra nyilvánvalóvá tette magát a világrendszerek befejezésekor, hogy önmaga feláldozásával eltávolítsa a bűnt”. De a zsidó korszaknak a jellegzetességei végérvényesen csak i. sz. 70-ben szűntek meg (jóllehet az utolsó júdai erődítményt [Maszadát] csak három évvel később, i. sz. 73-ban vették be a rómaiak), amikor elpusztult Jeruzsálem és a templom, a zsidók pedig szétszóródtak. I. sz. 70-ben örökre megszűnt a papság, az áldozatok és a templomnál bemutatott imádat, melyek bele voltak foglalva a Törvénybe; illetve véget ért az a zsidó rendszer, melyet Isten hozott létre. Sok évvel Krisztus halála után, de még azelőtt, hogy a rómaiak elpusztították Jeruzsálemet, Pál apostol felidézett néhány eseményt Izrael történelméből, és kétségkívül az előbb említettek miatt mondhatta a következőket: „Ezek pedig mint példák történtek velük újra meg újra, és a mi figyelmeztetésünkre írattak meg, akikhez a világrendszerek vége elérkezett” (1Ko 10:11; vö.: Mt 24:3; 1Pt 4:7).

Isten megbízta Jézus Krisztust, hogy hozzon létre egy új világrendszert, melyet a váltságáldozat és az azzal érvénybe lépő új szövetség tett lehetővé. Ez a világrendszer legfőképpen a felkent keresztények gyülekezetét foglalja magában (Héb 8:7–13). Ez egy új korszak kezdete volt, mely valóra váltotta mindazt, amire a törvényszövetség előremutatott. A Krisztus által létrehozott világrendszer jellegzetességei a következők: megkezdődik a békéltetés szolgálata; fokozottabban működik Isten szent szelleme; az imádatot egy szellemi templomban mutatják be szellemi áldozatokkal (1Pt 2:5), nem pedig szó szerinti templomban állatáldozatokkal; Isten kinyilatkoztatások által feltárja a szándékát; és az új szövetség tagjai különleges kapcsolatba kerülhetnek Istennel, ami új életformával jár.

Igazságtalan korszak vagy világrendszer: Amikor Pál azokról írt Timóteusznak, akik „gazdagok a jelenlegi világrendszerben”, nyilvánvalóan nem a zsidó rendszerre vagy korszakra gondolt. Már csak azért sem, mert Timóteusz nemcsak zsidó keresztényekkel találkozott a szolgálata során, hanem sok nem zsidó kereszténnyel is, akik nem feltétlenül a zsidó rendszernek köszönhették a gazdagságukat (1Ti 6:17). Amikor pedig Pál azt mondta Démászról, hogy elhagyta, „mivel a jelenlegi világrendszert szerette”, nyilván nem arra gondolt, hogy Démász a zsidó rendszert szerette, hanem arra, hogy szerette mindazt, ami a világot jellemezte, és azt az életet, amit a világ felkínált (2Ti 4:10; vö.: Mt 13:22).

Az az ai·ónʹ, vagyis világrendszer, melyet nem Jehova hozott létre, már jóval azelőtt is létezett, hogy Isten megkötötte a törvényszövetséget. A törvényszövetség által bevezetett ai·ónʹ-nal, vagyis rendszerrel egy időben is létezett, sőt még azután is, hogy a törvényszövetség megszűnt. Minden jel szerint valamivel az özönvíz után jött létre, amikor is az emberek kezdtek igazságtalanok lenni, azaz bűnben éltek, és fellázadtak Isten és az ő akarata ellen. Ezért mondhatta Pál – minden kétséget kizáróan Sátánra, az Ördögre utalva –, hogy „ennek a világrendszernek az istene” megvakította a nem hívők elméjét (2Ko 4:4; vö.: Jn 12:31). Ezt az ai·ónʹ-t elsődlegesen Sátán uralja és formálja, vagyis tőle ered az a szellem, amely arra jellemző. (Vö.: Ef 2:1, 2.) A The Expositor’s Greek Testament (II. köt. 688. o.) a Róma 12:2-ről ezt mondja: „Már az is katasztrofális lehet egy keresztény számára, ha látszólag vagy felszínesen alkalmazkodik ehhez a rendszerhez, melyet ilyen szellem ural, az pedig még inkább, ha idomul hozzá.” Ez az ai·ónʹ kétségkívül jóval az apostolok napjai után is fennmaradt.

Vegyük például a Máté 13:37–43-at, ahol Jézus így magyarázza meg az egyik szemléltetését: „a szántóföld a világ [koʹszmosz]. . . Az aratás egy világrendszer [az ai·ónʹ egy alakja] befejezése. . . Amiképpen tehát a gyomot összeszedik, és tűzben elégetik, úgy lesz a világrendszer befejezésekor.” Néhány bibliafordítás – például a Károli-fordítás is – ezekben a versekben mind a koʹszmosz, mind az ai·ónʹ szót „világ”-nak fordítja. Az világos a szemléltetésből, hogy a földműves nem a ’világot’ jelképező ’szántóföldjét’ égeti el, hanem csak a „gyomot”. Tehát nem a „világ” (koʹszmosz), hanem a „világrendszer” (ai·ónʹ) ’fejeződik be’, vagyis ér véget. George Campbell ezt a részt így fordította: „A szántóföld a világ. . . az aratás ennek a rendszernek a befejezése. . . úgy lesz ennek a rendszernek a befejezésekor” (The Four Gospels. London, 1834).

Jézus szavaiból kiderül, hogy a búza az igaz, felkent keresztényeket, az őszinte követőit jelképezi, a gyom viszont az álkeresztényeket. Ezért az aratással szemléltetett világrendszer befejezése nem a zsidó rendszer befejezését jelenti ebben az esetben, és nem is annak a rendszernek a végét, amelyben a „búza” és a „gyom” zavartalanul együtt növekedett. Ugyanannak a világrendszernek a végére kell utalnia, melyre később Pál apostol is utalt, vagyis ’a jelenlegi világrendszer’ végére, melyet Sátán ural (1Ti 6:17). Jézus mondott egy szemléltetést a vonóhálóról és a halak szétválasztásáról is, és ebben is tudatta, hogy „így lesz ez a világrendszer befejezésekor: az angyalok kimennek, és kiválogatják a gonoszokat az igazságosak közül” (Mt 13:47–50). Nagy valószínűséggel Jézusnak ezekre a szavaira gondoltak a tanítványok, amikor valamivel később megkérdezték tőle, hogy ’mi lesz a jele a jelenlétének és a világrendszer befejezésének’ (Mt 24:3). Jézus megígérte a tanítványainak, hogy egészen a világrendszer befejezéséig velük lesz a tanítványképző munkában, és nyilván a Sátán által uralt rendszer befejezésére gondolt (Mt 28:19, 20).

A következő bibliaversekben is gonosz világrendszerre utal az ai·ónʹ szó: Lukács 16:8; 1Korintusz 1:20; 2:6, 8; 3:18; Efézus 1:21.

Az eljövendő világrendszer: A Máté 12:32 Jézus szavait mondja el, miszerint aki a szent szellem ellen szól, annak az nem bocsáttatik meg, „sem ebben a világrendszerben, sem az eljövendőben”. Ezt úgy is lehetne érteni, hogy Krisztus a zsidó rendszerre és az azt követő rendszerre utalt, arra, melyet az új szövetséggel hozott el. A jelek szerint azonban Jézus a jelenlegi gonosz világrendszerre gondolt, és arra a világrendszerre, mely a gonosz világrendszer befejezésekor jön létre. Erre a jövőbeli világrendszerre utalt akkor is, amikor megígérte, hogy azok, akik Isten Királyságáért elhagyták az otthonukat és a családjukat, „mindenképpen sokszorta többet [kapnak] ebben az időszakban [a kai·roszʹ egy alakja,  jel.: ’meghatározott idő’], az eljövendő világrendszerben [az ai·ónʹ egy alakja] pedig örök életet” (Lk 18:29, 30). Ebben az eljövendő világrendszerben érkezik el annak az ideje is, hogy sokan feltámadjanak, és Isten gyermekei lehessenek (Lk 20:34, 35). Az Efézus 2:7-ben az ai·ónʹ többes számban szerepel. Itt azt olvashatjuk, hogy „az eljövendő világrendszerekben” a felkent keresztények, akik ’egységben vannak Krisztus Jézussal’, kimagasló módon láthatják Isten ki nem érdemelt kedvességének a bizonyítékát. (Vö.: Ef 1:18–23; Héb 6:4, 5.) Ez azt mutatja, hogy ’az eljövendő világrendszeren’ belül több világrendszer is lehet, mint ahogy a törvényszövetség fennállása idején is voltak más rendszerek is.

„A világrendszerek Isten szavára szerveződtek rendbe”: A Héberek 11:3-ban ez áll: „Hit által fogjuk fel, hogy a világrendszerek [az ai·ónʹ t. sz.-a] Isten szavára szerveződtek rendbe, úgyhogy amit látunk, az azokból lett, amik nem válnak láthatóvá.” Sokak szerint ez a vers párhuzamban áll a Héberek 1:2-vel, mely ugyancsak többes számban használja az ai·ónʹ szót. Itt azt olvashatjuk, hogy Jehova a Fia, Jézus Krisztus által szólt, „akit kinevezett mindenek örökösévé, s aki által a világrendszereket is alkotta”. Ebben a két versben a görög ai·ónʹ szót többféleképpen értelmezik.

Az egyik lehetséges értelmezés szerint ezekben a versekben a görög szó alatt egy időszak jellegzetességeit kell érteni. Ihletés alatt a Héberek 11. fejezetének az írója arról beszél, hogy hit által hogyan nyertek „tanúságot a régi idők emberei” (2. v.), azaz hogyan tanúskodott mellettük Jehova arról, hogy kedveli őket. A következő versekben pedig olyan hűségesekről ír, akik az özönvíz előtti időszakban, a patriarchák korában, illetve abban az időben éltek, amikor Izrael szövetségben állt Istennel. Mindegyik időszak alatt olyan fejlemények és események voltak, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy Isten az egymást követő „világrendszerek” által megvalósítsa a szándékát, vagyis véget vessen a lázadásnak, és lehetővé tegye, hogy az arra méltók megbékélhessenek vele. Ennélfogva a hajdanán élt embereknek hinniük kellett – és hittek is – abban, hogy bizony a láthatatlan Isten alakítja az események menetét, méghozzá rendezett módon. Hitték, hogy Isten volt több világrendszernek a láthatatlan alkotója, és hogy amikor jónak tartja, biztosan meg fogják látni „az ígéret beteljesedését”, melyre olyannyira vágytak. Hittel várták Isten szándékának további kibontakozását, melyben annak a világrendszernek is szerepe van, melyet a Jézus áldozatára épülő új szövetség vezetett be (Héb 11:39, 40; 12:1, 18–28).

A Héberek 1:2-ben és a 11:3-ban szereplő ai·ónʹ szót úgy is lehet érteni, hogy a görög koʹszmosz szónak a szinonimája abban az értelemben, hogy a világegyetemre utal, és magában foglal mindent, amit Isten teremtett, a napot, a holdat, a csillagokat és magát a földet is. Ezt az értelmet tűnik alátámasztani a Héberek 11:3-ban az a kijelentés, hogy „amit látunk, az azokból lett, amik nem válnak láthatóvá”. Úgy is vehetjük, hogy ez a vers a teremtési beszámolóra utal, és logikus, hogy Pál a teremtésről beszél Ábel (4. v.), Énók (5., 6. v.) és Noé (7. v.) előtt. Tehát lehet, hogy Pál kibővíti a hit meghatározását, és azért hivatkozik a világegyetemre, azon belül is a napra, a holdra és a csillagokra, mert ezek félreérthetetlenül tanúsítják, hogy létezik egy Teremtő. (Vö.: Ró 1:20.)

A Héber Iratokban: A héber cheʹledh szónak hasonló a jelentése, mint az ai·ónʹ szónak. Néhány versben azt jelenti, hogy ’életidő’ vagy ’élethossz’ (Jób 11:17; Zs 39:5; 89:47), de más esetekben, amikor nagyobb hangsúly van egy időszak jellegzetességein, úgy is vissza lehet adni, hogy „világrendszer” (Zs 17:13, 14; 49:1). Ez utóbbi helyeken néhány bibliafordítás a „világ” szóval él, de ezek a fordítások nem annyira veszik figyelembe, hogy ebben a szóban az időszak értelem is benne van.