Találjunk örömet ebben a bajokkal teli világban!

„MINDIG örüljetek az Úrban. Ismét mondom, örüljetek!” (Filippi 4:4). Így szól Pál apostol felszólítása. Ámde sokak előtt ez az öröm elérhetetlennek tűnik. ’Hogyan örüljön az ember, amikor meg kell küzdenie a szegénységgel, a munkanélküliséggel, a fegyelmezetlen munkatársakkal, az erkölcstelen csábításokkal, vagy az iskolában tapasztalt nyomással?’ — mondhatná valaki.

Aligha lenne ésszerű Isten részéről elvárni, hogy népe állandó vidámságban éljen. Maga Isten is arra ihlette Pált, hogy előre bejelentse e „nehezen elviselhető, válságos időket” (2Timótheus 3:1–5). A Biblia azonban világosan azt mutatja, hogy még a legrosszabb körülmények között is örülhet egy bizonyos mértékig az ember. Jézus például „elszenvedte a kínoszlopot” és „a bűnösöktől ellenségeskedést tűrt el”. Bizonyosan kevés öröme lehet valakinek abban, hogy ha kegyetlenül odaszegezik a kínoszlopra, vagy ha a csőcselék gúnyolja. Pál arról is beszél, hogy Krisztus haláltusája oly mértékű volt, hogy kénytelen volt „erős kiáltással és könnyhullatással” könyörögni Istenhez. Jézus mégis képes volt mindezt elviselni az előtte „kilátásba helyezett örömért” (Zsidók 12:2, 3; 5:7).

A korai keresztények hasonlóképpen ’szenvedések között nagy küzdelmet álltak ki’, miközben ’gyalázatnak és zaklatásnak kitéve nevetség tárgya lettek’ — mintha színházban állították volna őket közszemlére. Pál mégis azt mondja, hogy ’örömmel fogadták javaik elkobzását’ (Zsidók 10:32–34). De hát hogyan volt mindez lehetséges?

Öröm — valami nélkül vagy valamiben?

Az öröm nem valamilyen külső dolog. Inkább szívbeli tulajdonság. (Vö. Példabeszédek 17:22.) Igaz, külső tényezők: család, jó barátok — sőt néha egy kedvenc ételünk is — képesek bizonyos fokú örömérzést kelteni bennünk (Cselekedetek 14:16, 17). Sőt, még valami jónak az előre sejtése is örömet okozhat! (Vö. Példabeszédek 10:28.) Ámde a külső körülmények folytán vagy az anyagi javakból nyert öröm rövid életű.

Másrészt, a külső körülmények gyakran meg is fosztanak az örömünktől. Egy Jim nevű fiatalember például hangot adott annak, hogy milyen rossz hatással volt rá a világi munkája: „Gyűlöltem a foglalkozásomat . . . El sem tudtam képzelni, hogy azzal töltsem el az életemet, hogy egy olyan társaság előmenetelét szorgalmazzam, amely vajmi keveset törődik igazán a személyemmel. Azonkívül a legtöbb munkatársam orvul hátbatámadó, kétszínű ember volt.” Mesterségesen örömet teremteni ilyen helyzetben szinte értelmetlen próbálkozás. Idézzük Jim barátunkat: „Mindenféle kábítószerhez folyamodtam már tízéves koromtól. De nagyon vegyes érzelmű személy voltam. Beteggé tett az életmódom: az ívás, a kábítószer-élvezet, a dáridók. Se célja, se értelme nem volt az életemnek. Fel is tettem magamnak a kérdést: ’Hol találhatnék ennél valami jobbat? ’ ”

Jim tapasztalata egy kissé Salamon királyra emlékeztet. Ő is megtanulta, mennyire hiábavaló a könnyelmű életben keresni a boldogságot:

„Azt mondtam, igen, azt mondtam szívemben: ’Rajta! Próbáld ki, milyen az örvendezés, és élvezd az életet! És íme, ez is hiábavalóság!’ A nevetésről azt mondtam: ’Esztelenség!’ és az örömről: ’Mire jó az?’ Szívemmel azt gondoltam ki, hogy borral vidámítom fel magamat, de úgy, hogy szívemet a bölcsesség vezesse; sőt, átadtam magamat az oktalanságnak, hogy meglássam, mi válik javára az emberek fiainak, amit véghezvisznek az ég alatt egész életük során. Nagyobb munkákba is belefogtam. Házakat építettem, szőlőket ültettem magamnak. Kerteket és parkokat létesítettem. . . . És bármit megkívántak a szemeim, nem vontam meg tőlük. . . . És én, igen, én megvizsgáltam minden munkámat, amit kezem megtett, és a kemény munkát, amelynek elvégzésén keményen fáradoztam, s lám, minden hiábavaló volt, hajsza a szél után” (Prédikátor 2:1–5, 10, 11).

Van-e olyan életút, amely nem hiábavaló, s amely még a legmostohább körülmények között is örömet hoz?

A valódi öröm Forrása

„Jehova öröme a ti erősségetek” — mondta Nehémiás (Nehémiás 8:10). Igen, az öröm a mindenható Istentől ered, mert egyrészt ő minden jó dolog megteremtője, ami igazi boldogságot, örömet ad. „Erősség és öröm van az ő helyén” — mondja a Biblia (1Krónika 16:27). Az öröm megszerzésének egyedüli útja tehát: barátság és jó viszony a Teremtővel, amiként Ábrahám esetében volt! (Jakab 2:23). Vajon örömet hoz-e az ilyen barátság? Nézd, mit mond erre a zsoltáros: „A te barátságod [mármint Istené] az életnél is többet ér” (Zsoltárok 63:3, The Bible in Living English, [63:4, Károli]). Mellesleg megjegyezve, Jim idővel szintén megértette és értékelte ezt. Ma ő is vidám, örömteli keresztény.

De hogyan hozhat örömet az Istennel való barátság? Egyrészt Isten „megjutalmazza azokat, akik őt igazán keresik” (Zsidók 11:6). Az Isten szolgálatában nem kell attól félned, hogy erőfeszítésed hiábavaló, vagy észrevétlenül marad! Az odaadás legcsekélyebb aktusát igen nagyra értékeli Isten. (Vö. Márk 12:41–44.) S amikor Jehova megáldja hű barátait, az ő áldása „gazdaggá tesz, és azzal nem jár semmi fájdalom” (Példabeszédek 10:22). Valóban, akik Istent szeretik, nyugodtan tekinthetnek előre és számíthatnak az örök élet jutalmára az új rendben, ahol „igazságosság fog lakozni” (2Péter 3:13). A keresztények számára ez a reménység igazi ok az örömre!

A másik dolog, amit figyelembe kell venni: az „öröm” Isten szellemének egyik gyümölcse. Kérésre Isten szívesen és bőkezűen ad ebből az örömből a barátainak (Galata 5:22; Lukács 11:13). S az eredmény? A zsoltáros fennen hirdette: „Boldog az a nép, amelynek Istene Jehova!” (Zsoltárok 144:15).

Őrizzük meg az örömünket!

Mindazonáltal még a Pál napjaiban élő felkent keresztények is lehangolódtak időnként (1Thessalonika 5:14). Ma pedig az élet gondjai és a ránk nehezedő sokféle nyomás még nagyobb gondot jelent. De mivel az öröm olyan tulajdonság, amely mélyen a szívben lakozik, nem feltétlenül szükséges, hogy mindez a nyomás megfosszon az örömünktől. Vegyük például Jézus Krisztust. Már az imént megemlítettük, hogy a ’kilátásba helyezett örömért elszenvedte a kínoszlopot’ (Zsidók 12:2). Bár a kínoszlopra szegezés rettenetes élmény lehetett, Jézus Atyjához fűződő kapcsolata messze túl erős volt ahhoz, hogy Jézus az önsajnálatra összpontosította volna a gondolatait. Nyilván az ’elébe helyezett öröm’ volt a vezérgondolata: az a kiváltság, hogy részt vehet Jehova neve igazolásában, az a kilátás, hogy az egész emberiséget megválthatja a bűntől, az a megtiszteltetés, hogy királyként szolgálhat Jehova Királyságában! Még a legsötétebb, legreménytelenebb pillanatokban is ezekre gondolhatott Krisztus, és kimondhatatlan örömet érezhetett!

Hasonlóképpen voltak képesek az első keresztények is elviselni minden üldözést; még ’a javaik elvesztését’ is örömmel fogadták, nem mintha mazochista élvezetet találtak volna a nyomorúságban, hanem azért, mert a gondolataikat arra összpontosították, hogy miért kell mindezt elviselniük. Örvendezhettek, mert „méltóknak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek el az ő nevéért”. Örvendhettek, mert az örök élet reménységét helyezte Isten kilátásba számukra (Cselekedetek 5:41; Titus 1:2).

Ma is megőrizhetjük az örömünket még a legsúlyosabb nehézségek közepette is. Ahelyett, hogy magunkba roskadnánk és csak a gondjainkkal törődnénk, megpróbálhatunk a Jehovával való barátság áldásaira és a szerető testvéreink és testvérnőink részéről jövő támogatásra gondolni. Néha ez is elég ahhoz, hogy a szenvedéseink jelentéktelennek tűnjenek. Jézus így szemléltette ezt: „Fájdalma van az asszonynak, amikor szül, mert elérkezett az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, nem emlékezik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra” (János 16:21).

A keresztény gyülekezetben ma számtalan szép egyéni példát látunk olyanoknál, akik hagyják, hogy az örömük elhomályosítsa a gondjaikat. Ott van például egy Evelyn nevű keresztény nő, akit sokféle betegség gyötör, köztük a rák is. Nehezen jár, és gyakran látni rajta, hogy nagy fájdalmai vannak. Mégis rendszeresen ott van az összejöveleken, és általában öröm sugárzik az arcáról. És vajon mi lehet az örömének titka? „Jehovára támaszkodom” — ez a kedvenc szavajárása. Igen, ahelyett, hogy a nyomorúságán rágódna, igyekszik arra összpontosítani az elméjét, ami okot ad neki az örömre. Ez ad neki erőt arra, hogy leküzdje a betegségeit.

Természetesen könnyen elveszíthetjük az örömünket. Néhányan engedték, hogy az anyagi javak vagy a szórakozás utáni vágy eméssze őket. Elhanyagolták a keresztény összejöveteleket, a személyes tanulmányozást, és a szántóföldi szolgálatot. Aki anyagi gazdagságra törekszik, az öröm helyett ’sok fájdalommal szegezi át magát’ (1Timótheus 6:10).

Az öröm elvesztésének egy másik módja az önző „test cselekedeteinek” a követése. A paráznaság, a tisztátalanság, vagy a féktelen viselkedés pillanatnyi élvezettel járhat, de ezek homlokegyenest ellentétesek Isten szellemével, amely örömöt ad (Galata 5:19–23). Aki helytelenséget enged meg magának, megkockáztatja, hogy elvágja magát az öröm Forrásától, Jehovától!

Mennyivel jobban teszi tehát a keresztény, ha féltékenyen vigyáz az örömére! Ha valamilyen okból hiányzik nálad az öröm, igyekezz visszaszerezni! Talán további tanulmányozásra, a Biblián való elmélkedésre van szükséged. Csak akkor ’örvendhetünk az előttünk álló reménységnek’, ha arra a reménységre összpontosítjuk a figyelmünket még akkor is, ha nehézségekkel kell megküzdenünk (Róma 12:12). Lehet, hogy arra van szükség: még nagyobb mértékben vegyünk részt a „királyság jó hírének” a prédikálásában (Máté 24:14). Az „adakozás” mindenképpen nagyobb örömmel jár! (Cselekedetek 13:48, 52; 20:35).

Ez a gondokkal teli világunk továbbra is sok bajt okoz majd nekünk. De ha szorosabbra fűzzük a kapcsolatunkat mennyei Barátunkkal, megőrizhetjük az örömünket és bebocsátást nyerhetünk Isten új rendjébe, ahol minden akadály mindörökre elhárul az örömünk útjából! (Jelenések 21:3, 4).