Hit — A reménység alapja
A HIT a reménység alapja és a láthatatlan valóságokkal kapcsolatos meggyőződés bizonyítéka. Azoknak az igazságoknak az összességéből áll az igaz keresztények „hite”, melyeket Jézus Krisztus és ihletés alatt álló tanítványai mondtak el (János 18:37; Galátzia 1:7–9; Cselekedetek 6:7; 1Timótheus 5:8). A keresztény hit Isten Szavának az egészén alapul, beleértve a Héber Iratokat is, amelyekre Jézus is és a Keresztény Görög Iratok írói is gyakran utaltak kijelentéseik alátámasztásául.
A hit tényleges bizonyítékon alapul. A látható teremtésmű egy láthatatlan Teremtő létezéséről tanúskodik (Róma 1:20). Jézus Krisztus szolgálata és a földi élete idején történt valóságos események azonosítják őt Isten Fiaként (Máté 27:54). Isten hírneve, hogy földi teremtményeiről gondoskodik, alapos okot ad arra, hogy elhiggyük, biztosan fog gondoskodni szolgáiról, valamint az, hogy Adakozóként és az élet Visszaadójaként híres, bőséges bizonyítékot nyújt a feltámadás reménységének a hitelességére (Máté 6:26, 30, 33; Cselekedetek 17:31; 1Korinthus 15:3–8, 20, 21). Ezenkívül Isten Szavának a megbízhatósága és próféciáinak a pontos beteljesedése azt a meggyőződést vési belénk, hogy minden ígérete meg fog valósulni (Józsué 23:14). Tehát ilyen sokféle módon ’van a hit hallásból’ (Róma 10:17; vö. János 4:7–30, 39–42; Cselekedetek 14:8–10).
A hit tehát nem hiszékenység. Az a személy, aki kicsúfolja a hitet, általában maga is hisz kipróbált és megbízható barátokban. A tudós hisz tudományágának alapelveiben. Az új kísérleteit a múlt felfedezéseire alapozza, és olyan dolgok alapján keres új felfedezéseket, amelyekről már bebizonyították, hogy igaz. Hasonló módon a földműves előkészíti földjét, hogy elvesse a magot, várva, mint ahogy a korábbi években is volt, hogy a mag ki fog kelni, és hogy a növények nőnek, ha megkapják a szükséges csapadékot és napfényt. Tehát a világegyetemet irányító természeti törvények állandóságába vetett hit tulajdonképpen alapot teremt az emberek terveihez, tevékenységeihez. Erre az állandóságra célzott a Prédikátor bölcs írója: „És a nap feltámad, és elnyugszik a nap; és az ő helyére siet, a hol ő ismét feltámad. Siet délre, és átmegy észak felé; körbe-körbe siet a szél, és a maga keringéséhez visszatér a szél. Minden folyóvíz siet a tengerbe; mindazáltal a tenger mégis meg nem telik: akármicsoda helyre a folyóvizek siessenek, ugyanazon helyre térnek vissza” (Prédikátor 1:5–7).
A hit ősi példái
A Pál által említett ’bizonyságnak ily nagy fellegéből’ mindenkinek szilárd alapon nyugodott a hite (Zsidók 12:1). Ábel például biztosan tudott Istennek a „maggal” kapcsolatos ígéretéről, aki „a kígyónak” a fejére fog taposni. S kézzelfogható bizonyítékait látta az ítélet beteljesedésének, melyet Jehova az Édenben szüleire mondott ki. Az Édenen kívül Ádám és családja arcuk verítékével ették a kenyerüket, mivel a föld meg volt átkozva, és épp ezért tövist és bogáncsot termett. Ábel valószínűleg észrevette, hogy Éva epekedik a férje után, és hogy Ádám uralkodik a feleségén. Édesanyja kétségtelenül beszélt neki a szüléssel járó fájdalomról. Ezenkívül az Éden kapuját kérubok, valamint szüntelen forgó kard lángoló pengéje őrizte (1Mózes 3:14–19, 24). Mindez ’nyilvánvaló bizonyítékot’ szolgáltatott, ami bizonyossá tette Ábelt, hogy a szabadulás az ’ígéret magván’ keresztül fog eljönni. Így hát hittől indíttatva „mutatott be Ábel . . . áldozatot Istennek”, mely értékesebbnek bizonyult, mint Káiné (Zsidók 11:1, 4, NW).
Ábrahámnak szilárd alapokon nyugodott a feltámadásba vetett hite, hiszen Sárával együtt tapasztalták szaporítóképességük csodálatos helyreállítását, ami bizonyos értelemben véve hasonló a feltámadáshoz, lehetővé téve, hogy Ábrahám családjának a vonala Sárán keresztül folytatódjon. Izsák e csoda folytán jött világra. Amikor Ábrahámnak megmondatott, hogy áldozza fel Izsákot, hitt abban, hogy Isten fel fogja támasztani a fiát. Isten ígéretére alapozta ezt a hitét: „Izsákról neveztetik a te magod” (1Mózes 21:12; Zsidók 11:11, 12, 17–19).
Keresztényi hit
Ahhoz, hogy elfogadhatóak legyünk Isten előtt, most hitet kell gyakorolnunk Jézus Krisztusban, s ez lehetővé teszi, hogy igazságos állásunk legyen Isten előtt (Galátzia 2:16). Akik híján vannak ennek a hitnek, azokat elveti Jehova (János 3:36; vö. Zsidók 11:6).
Nem mindenkié a hit, mivel ez Isten szellemének egyik gyümölcse (2Thessalonika 3:2; Galátzia 5:22). S a keresztényi hit nem stagnál, hanem növekszik (2Thessalonika 1:3). Ezért Jézus tanítványainak a kérése, hogy „növeljed a mi hitünket” nagyon is helyénvaló volt, és Jézus alapról gondoskodott a nagyobb hithez. Még nagyszerűbb bizonyítékot adott nekik, és értelmet, amelyre a hitüket építhették (Lukács 17:5).
A keresztényeket valójában a hitük kormányozza az egész életútjukon, lehetővé téve, hogy legyőzzék a hegyhez hasonló akadályokat, amelyek gátolnák őket Istennek végzett szolgálatukban (2Korinthus 5:7; Máté 21:21, 22). Ezenkívül a hittel megegyező és hitet kinyilvánító cselekedeteket kell felmutatniuk, de nem követelmény a Mózesi Törvény cselekedeteinek a megtartása (Jakab 2:21–26; Róma 3:20). A próbák erősíthetik a hitet. A keresztények szellemi harcában a hit védőpajzsként szolgál, segít nekik győzedelmeskedni az Ördög felett, és legyőzni a világot (1Péter 1:6, 7; Efézus 6:16; 1Péter 5:9; 1János 5:4).
De nem szabad magától értetődőnek venni a hitet, mivel a hit hiánya ’a bűn, mely megkörnyékez’ minket. Ahhoz, hogy megőrizzük szilárd hitünket, keményen kell küzdenünk érte, ellenállva az olyan embereknek, akik erkölcstelenségbe sodorhatnának minket, küzdve a hústest cselekedetei ellen, kerülve az anyagiasság csapdáját, kerülve a hitromboló filozófiákat és az emberi hagyományokat, és mindenekelőtt „nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra” (Zsidók 12:1, 2; Júdás 3, 4; Galátzia 5:19–21; 1Timótheus 6:9, 10; Kolossé 2:8).