Énók Istennel járt egy istentelen világban

AZ Ördög azt állítja, hogy minden embert el tud fordítani Istentől, s időnként úgy látszott, mintha ez sikerülne is neki. Ábel halála után majdnem ötszáz évig senki sem tűnt ki azzal, hogy Jehova hűséges szolgája, sőt éppen ellenkezőleg, a bűnös és istentelen viselkedés vált elfogadottá.

Ebben a szellemileg elkorcsosodott időszakban jelent meg a színen Énók. A bibliai kronológia i. e. 3404-re helyezi születésének a dátumát. Kortársaival ellentétben Énók elfogadhatónak bizonyult Isten előtt. Pál apostol Jehova azon szolgái közé sorolta, akik a hitükkel példaként állnak a keresztények előtt. Ki volt Énók? Milyen nehézségekkel nézett szembe? Hogyan küzdött meg ezekkel a gondokkal, és számunkra milyen jelentősége van az ő feddhetetlenségének?

Majdnem négyszáz évvel Énók korát megelőzően, Énós napjaiban „kezdték segítségül hívni az Úrnak nevét” (1Mózes 4:26). Mivel az isteni nevet már az emberi történelem kezdete óta használják, ezért ami Énós életidejében történt, az nyilvánvalóan nem azt jelenti, hogy akkor kezdték Jehovát a nevén szólítani a hitben és a tiszta imádatban. Egyes héber tudósok úgy gondolják, hogy a Mózes első könyve 4:26-ban így lenne helyes fogalmazni: „kezdték becsmérlően . . .” vagy „akkor kezdődött a becsmérlés”. Előfordulhat, hogy Jehova nevét magukra vagy olyan emberekre kezdték alkalmazni, akik által látszólag Istenhez közeledtek. De az is lehet, hogy a bálványaiknak adták ezt a nevet.

„Énókh Istennel járt”

Noha Énókot istentelenség vette körül, ő mégis „Istennel járt”, akinek neve Jehova. Elődeiről — Sétről, Énósról, Kénánról, Mahalálélról és Járedről — nincs feljegyezve, hogy Istennel jártak, de még ha azt tették is, nem olyan mértékben, mint Énók, akinek az életútja kétségtelenül megkülönböztette őt tőlük (1Mózes 5:3–27).

Az, hogy Énók Jehovával járt, arra utal, hogy jól ismerte őt, és bensőséges kapcsolatban volt vele, ami csak azért volt lehetséges, mert Énók Isten akaratával összhangban élt. Jehova helyeselte Énók odaadását. A görög Septuaginta azt írja, hogy „Énók kedvére volt” Istennek, és ezt a gondolatot Pál apostol is kifejezte (1Mózes 5:22; Héberek 11:5).

Énók Jehovával ápolt jó kapcsolatában központi jelentősége volt a hitének. Biztosan hitet gyakorolt Isten ’asszonyának’ megígért ’magvában’. Ha Énók személyesen is ismerte Ádámot, akkor tudomást szerezhetett arról, hogyan bánt Isten az első emberpárral az Édenben. Az Istenről szerzett ismerete révén Énók olyan személy volt, aki ’komoly igyekezettel kereste’ Istent (1Mózes 3:15; Héberek 11:6, 13).

Énókra is igaz volt, és ránk is igaz, hogy a Jehovával való jó kapcsolathoz nem elég csupán ismernünk Istent. Ha valakivel meghitt kapcsolatban vagyunk, amelyet különösen nagyra értékelünk, vajon annak a nézetei nem befolyásolják a gondolatainkat és a tetteinket? Bizonyára nem teszünk és nem mondunk olyat, amivel tönkretennénk a hozzá fűződő barátságunkat. És ha azt tervezzük, hogy változtatunk a saját körülményeinken, nemde számításba vesszük azt is, hogyan érinti majd ez a változás a baráti kapcsolatunkat?

Ehhez hasonlóan annak a vágyunknak, hogy szoros kapcsolatot ápoljunk Istennel, ki kell hatnia a tetteinkre. Ennek előfeltétele a pontos ismeret arról, hogy mi tetszik neki, és mi nem. Majd e szerint az ismeret szerint kell élnünk, és igyekeznünk kell a gondolatainkkal és a tetteinkkel elnyerni a tetszését.

Igen, ha Istennel szeretnénk járni, akkor el kell nyernünk a tetszését. Ez Énókra is igaz volt évszázadokon át. Az a héber igealak, amely kifejezi, hogy Énók Istennel „járt”, ismételt és folyamatos cselekvésre utal. Noé, egy másik hűséges férfi ugyancsak „Istennel jár vala” (1Mózes 6:9).

Énók családos ember volt: nős volt, és „nemze fiakat és leányokat”. Egyik fiát Metusélahnak hívták (1Mózes 5:21, 22). Énók biztosan megtett minden tőle telhetőt azért, hogy jól igazgassa a háznépét, de mivel istentelenség vette őt körül, nyilván nem volt könnyű Istent szolgálnia. Noé édesapja, Lámek lehetett az egyetlen kortársa, aki hitet gyakorolt Jehovában (1Mózes 5:28, 29). Énók mégis bátran gyakorolta az igaz imádatot.

Mi segített Énóknak megőrizni az Isten iránti hűségét? Kétségtelen, hogy nem tartotta a kapcsolatot azokkal, akik becsmérelték Jehova nevét, vagy akik nem voltak megfelelő társaság egy olyan személynek, aki Isten imádója. Jehovától kért segítséget imában, és ez is biztosan megerősítette Énók elhatározását, hogy kerüljön mindent, ami csak Teremtője nemtetszését váltaná ki.

Prófécia az istentelenek ellen

Már az is nehéz, amikor valakinek istentelen emberek között kell a magas irányadó mértékei mellett kitartania. Énók viszont emellett még egy határozott ítéletüzenetet is hirdetett a gonoszok ellen. Isten szellemétől irányíttatva Énók így prófétált: „Íme! Jehova eljött az ő szent miriádjaival, hogy ítéletet hajtson végre mindenkin, és rábizonyítsa minden istentelenre az istentelenül elkövetett minden istentelen tettét, és minden botrányos dolgot, amelyet az istentelen bűnösök szóltak ellene” (Júdás 14, 15).

Milyen hatással volt ez azokra a romlott emberekre, akik nem voltak hívők? Ésszerű azt feltételeznünk, hogy Énókot nem kedvelték, talán lehurrogták, gúnyolták és megfenyegették az elevenbe vágó szavai miatt. Alighanem voltak, akik örökre el akarták hallgattatni őt, Énók mégsem ijedt meg. Tudta, hogy mi történt az igazságos Ábellel, és hozzá hasonlóan eltökélt volt abban, hogy Istent szolgálja, bármi történjék is.

„Isten magához vevé”

Énók nyilván életveszélyben volt, amikor „Isten magához vevé” (1Mózes 5:24). Jehova nem engedte, hogy a tomboló ellenség szenvedést okozzon hűséges prófétájának. Pál apostol szerint ’Énók átvitetett, hogy ne lásson halált’ (Héberek 11:5). Sokan azt mondják, hogy Énók nem is halt meg — Isten felvitte őt az égbe, és azóta is ott él. Jézus azonban világosan kifejtette: „e g y ember sem ment fel az égbe, csak az, aki az égből szállt le: az Emberfia.” Jézus ’előfutára’ volt mindazoknak, akik az égbe kerülnek (János 3:13; Héberek 6:19, 20).

De akkor mi történt Énókkal? Az, hogy ’Énók átvitetett, hogy ne lásson halált’, azt jelentheti, hogy Isten révületbe ejtette Énókot egy prófétai látomás által, és ebben az állapotában véget vetett az életének. Ilyen körülmények között Énók nem vívott haláltusát. Azután „nem találták meg sehol”, minden bizonnyal azért, mert Jehova megsemmisítette Énók testét, csakúgy, mint Mózesét (5Mózes 34:5, 6).

Énók 365 évet élt — még csak megközelítőleg sem annyit, amennyit a legtöbb kortársa. Ám azoknak, akik szeretik Jehovát, az a fontos, hogy életük végéig hűségesen szolgálják Istent. Tudjuk, hogy Énók ezt tette, mert „átvitetése előtt . . . megvolt a tanúsága arról, hogy kedvére volt az Istennek”. A Szentírás nem tárja fel, hogy Jehova milyen módon közölte ezt Énókkal, de Énók halála előtt Isten biztosította őt a helyeslése felől. Nincs okunk kételkedni abban, hogy Jehova meg fog emlékezni róla a feltámadáskor.

Utánozzuk Énók hitét!

Helyénvaló utánoznunk az istenfélő emberek hitét (Héberek 13:7). Énók hit által szolgált Isten első hűséges prófétájaként. Énók napjaiban a világ olyan volt, mint a mi időnkben: erőszakos, durva és istentelen. Énók azonban más volt, mert valódi hite volt, és példamutatóan Isten iránti odaadásban élt. Igaz, hogy Jehova súlyos ítéletüzenet hirdetésével bízta meg őt, de meg is erősítette Énókot ebben a munkában, és ő bátran végrehajtotta a megbízatását. Isten pedig vigyázott rá az ellenségtől jövő ellenállás közepette.

Ha Énókhoz hasonlóan mi is hitet gyakorolunk Jehovában, akkor Jehova minket is megerősít ezekben az utolsó napokban az üzenete hirdetésében, valamint segít bátran szembenéznünk az ellenállással. Az Isten iránti odaadásunk által egészen másmilyenek leszünk, mint az istentelenek. A hit képessé tesz bennünket arra, hogy Istennel járjunk, és úgy viselkedjünk, hogy megörvendeztessük Jehova szívét (Példabeszédek 27:11). Az igazságos Énók a hite által sikeresen járt Jehovával egy istentelen világban. Mi is képesek vagyunk erre.

[Kiemelt rész a 30. oldalon]

Idéz-e a Biblia Énók könyvéből?

Az Énók könyve apokrif és pszeudepigrafikus (hamis szerzőjű) szöveg, melyet tévesen Énóknak tulajdonítanak. Valószínűleg valamikor az i. e. második és első században keletkezett, és túlzó, valamint történelmi alapot nélkülöző zsidó mítoszok gyűjteménye, mely kétségtelenül a Mózes első könyvében található, Énókra vonatkozó rövid utalás részletes szövegmagyarázata. Ez már önmagában is elegendő indok arra, hogy akik szeretik Isten ihletett Szavát, azok ne is foglalkozzanak az Énók könyvével.

A Bibliában csakis Júdás könyve tartalmazza Énók prófétai szavait: „Íme! Jehova eljött az ő szent miriádjaival, hogy ítéletet hajtson végre mindenkin, és rábizonyítsa minden istentelenre az istentelenül elkövetett minden istentelen tettét, és minden botrányos dolgot, amelyet az istentelen bűnösök szóltak ellene” (Júdás 14, 15). Sok tudós azt állítja, hogy Énóknak az istentelen kortársak elleni próféciája közvetlenül az Énók könyvéből van idézve. Lehetséges az, hogy Júdás egy megbízhatatlan, apokrif könyvet használt fel forrásanyagként?

A Szentírásból nem derül ki, hogy Júdás honnan tudott Énók próféciájáról. Lehet, hogy egyszerűen csak egy közismert forrásból idézett, talán egy megbízható, régi hagyományt vett alapul. Pál is valami hasonlót tehetett, amikor megnevezte Jannészt és Jambrészt, a fáraó udvarának amúgy név szerint nem említett mágusait, akik szembeszálltak Mózessel. Ha Énók könyvének írója egy ilyenfajta ókori forráshoz hozzá tudott jutni, akkor miért kételkednénk abban, hogy Júdás is megtehette ezt? (2Mózes 7:11, 22; 2Timóteus 3:8).a

Nincs jelentősége annak, hogy Júdás miként jutott hozzá Énóknak az istentelenekhez szóló üzenetéhez. Hitelességét bizonyítja az a tény, hogy Júdás Isten ihletése alatt írt (2Timóteus 3:16). Isten szent szelleme megvédte őt attól, hogy bármi olyat mondjon, ami nem igaz.

[Lábjegyzet]

[Kép a 31. oldalon]

Énók bátran hirdette Jehova üzenetét