Mit jelent becsületesnek lenni?

BECSÜLETESNEK lenni annyit jelent, mint megbízhatónak lenni, vagyis nem csapni be senkit. A becsületesség azt kívánja tőlünk, hogy tisztességesek legyünk másokkal szemben — legyünk egyenesek, tiszteletre méltók, és senkit se csapjunk be és ne vezessünk félre. A becsületes ember feddhetetlen jellemű. Mindig állja adott szavát, soha nem csapja be embertársát. Ugye mi is azt szeretnénk, ha velünk szemben így viselkednének mások, vagy nem? Mondhatjuk-e ezek után, hogy a becsületesség idejét múlt dolog?

A keresztény a fenti meghatározások értelmében könnyen beláthatja, miért kell Isten minden igaz imádójának becsületesnek lennie (János 4:24). Ugyanis ő „Jehovát, az igazság Istenét” imádja (Zsoltárok 31:5, [31:6, Károli]; Titus 1:2). Logikusan tehát csak az „igazmondó emberek” képviselhetik Istent (2Mózes 18:21, Új Világ fordítású Referencia Biblia lábjegyzete).

Mivel a becsületesség érinti életünk minden területét, így érthető Pál apostol kijelentése: „Minden dologban becsületesen kívánunk eljárni.” Ez vonatkozik beszédünkre, munkánkra, családi és üzleti kapcsolatainkra, és minden törvényes előírás betartására is (Zsidók 13:18).

Beszédünkben

Sok területen az emberek gyakran ártalmatlannak és elfogadhatónak tartják, ha nem mondanak igazat. Hamis adatot közölnek a munkában töltött idejükről, ráveszik gyermekeiket, hogy ne az igazat mondják a látogatóknak, a biztosítási ügynököknek nem a reális tényeket tárják fel, vagy betegséget színlelnek, hogy ne kelljen dolgozniuk, stb., hogy csak egy-két példát említsünk a sok közül.

Időnként bizonyos dolgokról írásbeli nyilatkozatot kell tennünk. Bizonyos okokból kifolyólag azonban azok, akik különben nem szoktak szóban hazudni, mindjárt másképpen viselkednek, ha jövedelemadó-bevallást kell tenniük, vagy határátkelő állomásokon tételes vámárunyilatkozatot kell kitölteniük. Ezek a csalások végső soron az összes adófizetők számláját terhelik. Mondhatjuk-e, hogy ez lenne az igazi felebarát iránti szeretet? Továbbá, vajon a keresztények nem kötelesek „visszafizetni a császárnak, ami a császáré”? (Lukács 20:25; 10:27; lásd még: Róma 13:1, 2, 7, 8).

Ha beszélünk, bizonyára „az igazság Istenét” és nem „a hazugság atyját” akarjuk utánozni (Zsoltárok 31:5, [31:6, Károli]; János 8:44). Gátlástalan emberek lehet hogy kétszínű beszéddel félrevezetnek és becsapnak minket. Az, aki hazudik felebarátjának, biztosan nem szereti őt. Ezenkívül, a hazugoknak nincs biztos jövőjük (Efézus 4:25; Jelenések 21:27; 22:15).

Munkahelyen

Szentírás szerinti és egyben ésszerű elvárás, hogy valaki a kapott fizetéséért becsületesen dolgozzék (Kolossé 3:22–24). Mégis vannak ezrek, akik munkaidejüket nem dolgozzák ki, megnyújtják az engedélyezett pihenési időt, vagy későn érkeznek munkahelyükre és korábban mennek el, vagy munkába érkezésük után túl sok időt töltenek el az öltözködéssel, a vállalati telefonon engedély nélkül hosszasan beszélnek, munkaidőben bonyolítják le üzleti ügyeiket, sőt még szunyókálnak is. Az effajta lopások végső soron a többiek rovására mennek.

A munkahelyi lopás egy másik formája az ott levő anyagok és szerszámok saját célra való felhasználása. Egyesek úgy vélekednek, ez csak kiegyenlíti az amúgy is alacsony fizetésüket, és így lehet „megfizettetni” fukar munkaadójukkal munkájukat. De ha valaki valamit elvesz a tulajdonos vagy a munkaadó engedélye vagy beleegyezése nélkül, ez egyenlő a lopással.

Mindezekben a helyzeteken az igaz keresztényeknek az ihletett tanácshoz kell igazodniuk: „A tolvaj ne lopjon többé, hanem inkább keményen dolgozzon, jó munkát végezzen kezével, hogy legyen mit szétosztania a szűkölködőnek” (Efézus 4:28; Cselekedetek 20:35).

De mi a helyzet akkor, ha a munkaadód felszólít, hogy valami tisztességtelen vagy törvénytelen dolgot kövess el, és vonakodásod esetén megfenyeget még az elbocsátással is? Lássunk erre néhány példát: Egy ügyfélnek olyan autóalkatrészt számoltatna fel, amelyet be sem szereltél autójába; arra utasítana, hogy az árurekeszekbe helyezz kisebb értékű árut, de a vevőnek magasabb árat számolj fel; vagy megbízást adna arra, hogy új, „leszállított ár” feliratot írj olyan eredeti termékekre, amik ugyanannyiba vagy valamivel kevesebbe kerülnek. Egyes dolgozók ezt úgy könyvelik el, amiért ők nem felelősek, hanem csak a munkaadó. Hogyan jártak el Jehova Tanúi, amikor ilyen helyzettel találták szembe magukat? Daryl J. így számol be erről:

„Mivel egy élelmiszerüzletben termelésirányító voltam, az üzlet vezetősége odajött hozzám és felszólított, hogy próbáljam a nyereség rátát úgy megnövelni, hogy közben az árak ne emelkedjenek. Ennek érdekében ilyen javaslatokat tettek: Bizonyos termékeknél tüntessek fel nagyobb súlyt, és hamis jóváírási jegyzéket állítsak ki a szállítónak. Ezek a szokások eléggé mindennaposak, de becstelenek.”

Daryl nem volt hajlandó hamis adatot feltüntetni és becsapni másokat (Példabeszédek 20:23). Néhány hét múlva elbocsátották munkahelyéről. Vajon ostoba eljárás volt részéről családját kitenni a munkanélküliség következményeinek? Megbánta talán, hogy becsületes volt? Nem, mert amikor az egyik hittestvére értesült a dologról, elintézte, hogy Daryl állást kapjon. Daryl ezt mondta: „Három-négy héten belül már ismét tudtam gondoskodni családomról, méghozzá becsületes úton. Kiváltságnak tartom, hogy Jehova megáldott az iránta való feddhetetlenségemért.”

Másrészt, éppen azért kapsz talán állást, mert becsületes vagy. Egy ismert nemzetközi biztosító társaság képviselője egy Torontó belvárosában levő virágzó üzlet tulajdonosának azt javasolta, hogy üzletében Jehova tanúit foglalkoztassa, és meg fog szűnni a problémája — az alkalmazottak részéről történő lopás. Az ügynök kifejtette: „Amikor egy másik városban a biztosítási munkám elvégzésére kioktattak, megtudtam, hogy ennek a biztosító társaságnek ügyfelei között olyan nagy szupermarkettek találhatók, amelyek kizárólag Jehova tanúit alkalmazzák a zárás utáni munkákra, a polcok feltöltésére. A többi munkásokkal sok rossz tapasztalatuk volt, de mióta a tanúknak kulcshasználatot adtak és zárás után ők jönnek be éjszaka a polcok feltöltésére, megszűnt a hiány.”

A becsületesség egyéb megnyilatkozásai

Amikor valaki pénzt kér kölcsön, legtöbbször alázatos és tisztelettudó, többször is elmondja, hogy majd pontosan és időben megadja a kért összeget, és kifejezi, mennyire hálás a kisegítésért. De amikor eljön a megadás ideje, a kölcsönkérő gondolatában hirtelen meglepő fordulat következik be: haragossá válik és ellenséges érzületet fejez ki, irgalmatlannak kezdi nevezni a kölcsönadót és panaszkodik rá, amiért a kölcsön visszafizetésére kényszeríti. Vagyis, a nagyvonalú kölcsönadóból gonosz ember lesz a kölcsönkérő szemében. A Biblia azt mondja, hogy ’az, aki kölcsön kér és nem fizeti vissza, gonosz’ (Zsoltárok 37:21; Róma 13:8). Ez különösen igaz olyan esetben, amikor a kölcsönkérő meg sem kíséreli visszafizetni az adósságát, akár kisebb tételekben is, sőt még arra sem méltatja a kölcsönadót, hogy kimentse magát.

A családi életben is sok vonatkozásban elengedhetetlen a becsületesség. A családfőnek a valóságnak megfelelően kell beszámolnia a fizetéséről és az anyagi ügyeiről; viszont a feleségnek is becsületesen kell elszámolni arról, mire költötte a háztartási pénzt; mindkettőjüknek feddhetetleneknek kell lenniük abban is például, hogy szexuális érdeklődésüket csak egymásra korlátozzák; a gyermekeiknek ugyancsak igazmondóknak kell lenniük, és szót kell fogadniuk, ha a szüleiknek az a kifejezett óhajuk, hogy csak bizonyos szórakozást vagy bizonyos barátot válasszanak maguknak (Efézus 5:33; 6:1–3).

Ezekből a gondolatokból egyértelműen ki kell tűnnie annak, hogy az igaz keresztényeknek „tartózkodnia kell az igazságtalanságtól” — azaz olyan gonosz cselekedetektől, amelyek becstelenséggel, hazugsággal, félrevezetéssel, csalással, és erkölcsi romlottsággal járnak együtt (2Timótheus 2:19; Róma 2:21–24).

Jutalom és áldás

A tisztességes élet és egyenesség, a másokkal való őszinte eljárás előmozdítja a becsületességet. Megteremti a kölcsönös bizalom légkörét, amely jó kapcsolatokhoz és ésszerű magatartáshoz vezet. A becsületesség alapfeltétele a megelégedett életnek, mert ez esetben nem lesz szükség arra, hogy valaki időt és energiát pazaroljon arra, hogy folyton védekezzen a bizalmatlansággal, a kételkedéssel, és a félelemmel szemben. (Vö. Ésaiás 35:8–10.)

A becsületes élettel együtt jár a tiszta lelkiismeret is, ami nélkülözhetetlen, ha elfogadható ’szent szolgálatot akarunk végezni az élő Istennek’ (Zsidók 9:14; 1Timótheus 1:19). Továbbá szívbeli békénk lesz és nyugodtan fogunk aludni. Bátran belenézhetünk mindenki szemébe anélkül, hogy zavarba jönnénk. Aki becsületes, annak nem kell félnie attól, hogy valami rossz dolog csapdájába esik. Ily módon sikerül megőrizni emberi méltóságunkat és önbecsülésünket. Lehte-e ezek után azt mondani, hogy a becsületes élet nem időszerű vagy gyakorlatiatlan?

Nagyon is megéri, ha becsületesek vagyunk, mert ebből nekünk is, másoknak is sok előny származik. De nemcsak azért kell becsületeseknek lennünk, mert ez a legjobb üzlet, vagy mert erre kapunk buzdítást az Írásokból, hanem elsősorban azért, mert szeretjük a mi Atyánkat, Jehovát. Szeretnénk a vele való értékes kapcsolatunkat megőrizni és az ő tetszését élvezni. Ezenkívül, a becsületességünkkel kinyilváníthatjuk felebarátaink iránti szeretetünket is. Rövidre fogva: az igaz kereszténynek becsületesnek kell lennie (Máté 22:36–39).

A zsoltáros ezt mondja: „Ó Jehova, ki lesz vendég sátorodban? Ki fog lakozni szent hegyeden? Aki feddhetetlenül jár, és aki igazságosságot gyakorol, és az igazságot beszéli szívében . . . Nem tett semmi rosszat társának” (Zsoltárok 15:1–3). Ha mint Jehova imádói, becsületesen élünk, akkor, amikor Jehova igazságosan véget vet a jelenlegi gonosz rendszernek, és amikor „Isten sátora az emberiséggel” lesz, mi is azok között leszünk, akik „vendégeiként” elnyerhetjük örök áldásait. Akkor mi sem leszünk sohasem időszerűtlenek! (Jelenések 21:1–5).

[Kiemelt rész az 5. oldalon]

Megingathatatlan-e a becsületességed?

A világ, amelyben élünk, megpróbálja meggyőződésünket és a jó dolgok cselekvésére irányuló eltökéltségünket aláásni. Egész felépítése olyan, hogy egy célt hangsúlyoz: mindenki önérdekét tartsa a legfontosabbnak, ha kell, akár mások rovására is.

Őszintén azt a meggyőződést vallod-e, hogy még ma is a becsületesség a legjobb üzlet? Elég erős-e a meggyőződésed ahhoz, hogy becsületes maradj, amikor a nyomások próbára tesznek téged? Mit tennél például akkor:

◻ Ha néhány hónapja már munkanélküli lennél és nagy összegű pénzt találnál, amellyel ki tudnád egyenlíteni számláidat és még maradna is jócskán belőle?

◻ Ha az iskolában fontos vizsgád lenne, amelynek kimenetelétől függne anyagi jövőd, puskáznál-e, hogy jobb osztályzatot kapjál?

◻ Ha mint tudós, kutatási eredményeidet „kozmetikázni” kellene, hogy megjelenhessék az erről szóló értekezésed, és csak ezen az áron juthatnál elismeréshez?

◻ Ha egy külföldi kirándulás alkalmával valami értékes tárgyat vásárolnál, amiért elég magas vámot kellene fizetned, ha a határon a vámárunyilatkozatban ezt feltüntetnéd. Megtennéd?

[Kiemelt rész a 6. oldalon]

A becsületesség még mindig időszerű

Vajon törődnek-e még az emberek egymással? Igen, még ha az újságok úgy tüntetik is fel, hogy a becsületes eljárás olyan ritka, mint a fehér holló, és ennélfogva az olvasót ez nem érdekli.

Fort Wayne-ben (Indiana, USA) a rendőrség a tolvajokat lépre akarta csalni, úgy, hogy egy drága tv-készüléket egy lezáratlan autóban hagytak. Néhány hétig azt figyelték, mi fog történni vele. „Többször is megesett, hogy az emberek megnézték a tv-készüléket, az autó ajtaját kinyitották, lenyomták a biztonsági gombot és az ajtót becsukták és továbbmentek.” Ez a magatartásuk becsületességükre vallott.

Kanadai újságok a következő címszavakban számoltak be arról, hogy a talált pénz visszahozói rendszerint bibliai zsinórmértékhez ragaszkodó emberek voltak:

„Az irgalmas szamaritánusok ünnepnapot mentenek meg.” (The Windsor Star)

„A becsületes megtaláló 421 dollárt visszahozott.” (The Spectator)

„983 dollár visszajuttatása helyreállítja egy kereskedő bizalmát.” (The Toronto Star)

A pénz megtalálók egytől egyig Jehova tanúi voltak. Az első esetben két fiatal tanú házról házra való prédikálás közben talált rá a pénztárcára és juttatta vissza tulajdonosának, egy asszonynak. Az asszony ezt mondta: „Véleményem szerint millió fiatal közül egy, ha akad ilyen . . . Tudja, az ilyen cselekedet visszaadja az embernek az emberiségbe vetett hitét.” Mivel az asszony elutazott a városból, a fiúk könnyűszerrel maguknál tarthatták volna a pénzt, de ők ezt mondták: „Az egész szóra sem érdemes. Örülünk, hogy jót tehettünk valakivel.”

A második esetből az tűnt ki, hogy aki a pénzt elveszítette, éppen úton volt. „A megtalálónak eszébe sem jutott, hogy megtartsa magának a pénzt” — írta az újság. A megtaláló elmondta, hogy ő, mint minden Jehova Tanúja, „a becsületességet mindennél többre tartja”.

A harmadik esetben, aki elveszítette a pénzt: „beismerte, hogy már elvesztette az emberiségbe vetett bizalmát”. A barna pénztárcát és benne a pénzt megtaláló testvérnő férje azt mondta a riporternek, felesége becsületessége abból következik, hogy ragaszkodik a Biblia útmutatásához. „Semmi nehézséget nem okozott neki” a pénz visszaadása.

Egy másik esetben két testvérnő házról házra prédikált, és találtak egy fizetési borítékot. Amikor bevitték a helyi rendőrségre, a szolgálatos őrmester tájékoztatta őket arról, hogy semmiféle jegyzőkönyv nem készült arról, hogy valaki is elveszítette volna a pénzét. A tanúk javasolták: jó volna, ha a helyi rádióadón bemondaná, hogy megtalálták a pénzt. A rendőr eléggé zavartnak látszott. Ezt mondta: „Bizonyára elég sok fáradságukba került, hogy ide hozzák a pénzt. Egyáltalán milyen vallásúak önök?” „Jehova Tanúi vagyunk” — hangzott a válasz, mire az őrmester megjegyezte: „Gondoltam, hiszen csak ők olyan becsületesek, hogy ennyit fáradozzanak.”

Jehova Tanúinak egyike, W. K., aki házról házra prédikált, egy eléggé szokatlan megbízást kapott. Annak a lakásnak a tulajdonosa, ahol prédikált, a férj és a feleség is nagy beteg volt, de még aznap át kellett utalniuk bizonyos pénzösszeget. Megkérték a tanút, hogy intézze el ezt az ügyet. Amikor beleegyezett, átadtak neki 2000 dollár készpénzt és megkérték, tegye be a bankba. A bankból visszajövet a testvér nem tudta megállni, hogy meg ne kérdezze: „Hogyan bízhattak meg bennem, hiszen nem is ismertek?” Válasza így hangzott: „Mi is, de más is tudja, hogy Jehova Tanúiban teljesen meg lehet bízni.”

Bár minden országban vannak Jehova Tanúin kívül is más becsületes emberek, úgy tűnik, hogy egyre ritkábban szentelnek ennek kellő figyelmet. Milyen hálásak lehetünk, hogy a Biblia becsületességről szóló tanításai ilyen jó és hasznos eredményekhez vezetnek!