ÜLDÖZÉS

Szándékos zaklatás vagy bántalmazás, melyet egy személy a társadalmi helyzete, a faji hovatartozása, illetve a vallása és a hitnézetei miatt kénytelen elszenvedni. A vallási üldözés célja, hogy kiirtson bizonyos hitnézeteket, és megakadályozza az elterjedésüket az újonnan megtértek között. A héber rá·dhafʹ igét és a görög di·óʹkó szót, amelyeknek a jelentése ’üldöz’, úgy is fordítják, hogy ’üldözőbe vesz’, ’törekszik’ vagy ’fut utána’ (2Mó 15:9; 5Mó 1:44; Ró 14:19; Lk 17:23).

Az üldözés sokféleképpen megnyilvánulhat. Lehet csupán szóbeli bántalmazás, gúnyolódás vagy sértegetés (2Kr 36:16; Cs 19:9), gazdasági megszorítás (Je 13:16, 17), fizikai bántalmazás (Mt 27:29, 30; Cs 5:40), bebörtönzés (Lk 21:12; Cs 16:22–24), gyűlölködés, sőt még emberölés is (Mt 24:9; Cs 12:2). Előfordulhat, hogy vallási vezetők (Mk 3:6; Cs 24:1, 27), hiányos ismerettel rendelkező, tudatlan személyek (1Mó 21:8, 9; Ga 4:29, 1Ti 1:13) vagy ésszerűtlen, fanatikus csőcselék szít üldözést (Lk 4:28, 29; Cs 14:19; 17:5). Ám ezek a személyek és csoportok gyakran csak eszközei a jóval nagyobb hatalommal bíró, rosszra bujtogató gonosz szellemi erőknek, amelyek láthatatlanok az emberi szem számára (Ef 6:11, 12).

Az 1Mózes 3:14, 15-ben található ősi prófécia szerint Jehova Isten azt jövendölte, hogy ellenségeskedés lesz ’a kígyó’ és „az asszony” között, valamint a kígyó ’magva’ és az asszony „magva” között. A Biblia egésze tanúskodik ennek a próféciának a beteljesedéséről. Jézus egyértelműen Sátánnal, az Ördöggel azonosította a kígyót. Azt is feltárta, hogy az őt üldöző személyek ’az atyjuktól, az Ördögtől’ származtak, vagyis Sátán ’magva’ voltak (Jn 8:37–59). A Jelenések könyve leírja, hogy ez a fajta üldözés folytatódni fog, amíg Krisztus uralkodói hatalmat nem kap, sőt, még utána is egy ideig, hiszen amikor Sátánt és az angyalait levetik a földre, a sárkány ’üldözőbe veszi az asszonyt’, „hogy háborút viseljen a magvából megmaradtak ellen”, azok ellen, akik engedelmeskednek az Istennek, és akik tanúskodnak Jézus mellett (Je 12:7–17). Sátán egyik fő eszköze, melyet sokszor felhasznált a történelem során, a ’vadállat’. Erről a jelképes lényről az ÁLLATOK JELKÉPES ÉRTELEMBEN szócikk ír bővebben (Je 13:1, 7). A másik eszköze Sátánnak „Nagy Babilon”, melyről az ezt a címet viselő szócikkben lehet még olvasni (Je 17:5, 6). Sátánnak az Isten akaratát cselekvő igazságosakkal szembeni ellenségeskedése, továbbá az előbb említett vadállatnak és Nagy Babilonnak a Sátán általi felhasználása nyomon követhető a bibliai időszakok során, ahogyan azt az alábbiak is mutatják.

Történelme: Jézus szerint a vallási üldözés történelme egészen Káinnak, Ádám fiának az idejéig nyúlik vissza (1Mó 4:3–8; Mt 23:34, 35). Káin azért ölte meg a testvérét, Ábelt, mert felbujtotta őt ’a gonosz’, vagyis Sátán, az Ördög (1Jn 3:12). Az Ábel halálával végződött eset hátterében valójában a Jehovának hittel bemutatott imádat kérdése állt (Héb 11:4). Az istenfélő Jób, akinek a neve azt jelenti, hogy ’gyűlölet célpontja’, egy Sátán által szított gonosz üldözés céltáblájává vált. Jób három barátja és a felesége csupán eszközök voltak Sátán kezében, és akarva-akaratlanul hagyták, hogy Istennek és az embereknek ez a fő ellensége felhasználja őket (Jób 1:8–2:9; 19:22, 28).

Időnként Júda és Izrael uralkodói sok szenvedést okoztak Isten különleges képviselőinek. Például Saul király gyűlöletének Dávid (’az Isten szíve szerint való férfi’; Cs 13:22) volt a fő célpontja (1Sá 20:31–33; 23:15, 26; Zs 142:6). Aháb és Jezabel uralkodásának az ideje alatt Jehova sok prófétája bujkálni kényszerült, illetve voltak, akiket meg is öltek (1Ki 18:13, 14; 19:10). Manassé király „rengeteg ártatlan vért . . . ontott” (2Ki 21:16). Joákim király megölette Uriját, „aki Jehova nevében prófétált” (Jr 26:20–23). Jeremiást sokszor üldözték kormányzati tisztviselők (Jr 15:15; 17:18; 20:11; 37:15, 16; 38:4–6). Jehova időnként hagyta, hogy más nemzetek üldözzék a népét, az izraelitákat, amiért hűtlenek lettek hozzá, sőt, még azt is megengedte, hogy száműzetésbe vigyék őket (5Mó 30:7; Si 1:3).

Máskor is előfordult, hogy egy állami rendelet által törvényesített, ádáz üldözés indult azok ellen, akik igyekeztek megőrizni a Jehova iránti feddhetetlenségüket. Példa erre az, amikor a három héber ifjút bedobták a tüzes kemencébe, vagy amikor Dánielt az oroszlánok elé vetették (Dá 3:13–20; 6:4–17). A perzsa Ahasvérus király uralkodása alatt a gonosz agágita Hámán ösztönzésére megtámadták és üldözték a zsidókat mint népet, illetve különösen Márdokeust (Esz 3:1–12; 5:14).

Az üldözés jöhet korábbi társaktól is (1Pt 4:4), vagy valakinek a saját városában élő barátaitól és szomszédjaitól (Jr 1:1; 11:21). Jézus azt mondta, hogy azokat, akik hisznek őbenne, időnként fanatikusan üldözhetik a közeli hozzátartozóik, a saját háznépük tagjai (Mt 10:21, 35, 36).

A vallási üldözést mindig is a hamis vallás támogatói szították. Ez volt a helyzet Jeremiás esetében is (Jr 26:11). Pál apostol is ezt tapasztalta (Cs 13:6–8; 19:23–29). Jézussal kapcsolatban az olvasható, hogy „a papi elöljárók és a farizeusok . . . összehívták a szanhedrint . . . Kajafás, aki főpap volt abban az évben, ezt mondta nekik: ». . .nem gondoltok bele, hogy hasznotokra van, hogy e g y ember haljon meg a népért, és ne az egész nemzet pusztuljon el« . . . Attól a naptól kezdve azért tanácskoztak, hogy megöljék” Jézust (Jn 11:47–53). Mielőtt Jézus meghalt a kínoszlopon, ádáz üldözést szenvedett el istentelen emberektől, azoknak a vallási vezetőknek a támogatóitól, akik igyekeztek megszabadulni tőle (Mt 26:67; 27:1, 2, 26–31, 38–44).

A keresztények üldözése: Jézus halálával nem ért véget Jehova hűséges szolgáinak az üldözése. Jézus, a Nagy Próféta megjövendölte ezt három nappal az oszlopra feszítése előtt, amikor is a következőket jelentette ki a hűtlen Jeruzsálem lakóiról: „küldök hozzátok prófétákat és bölcseket és nyilvános tanítókat. Némelyeket közülük megöltök és oszlopra feszítetek, és némelyiküket megkorbácsoljátok a zsinagógáitokban, és városról városra üldözitek, hogy rátok szálljon minden igazságos vér, amelyet kiontottak a földön, az igazságos Ábel vérétől Zakariásnak, a Barakiás fiának véréig, akit a szentély és az oltár között gyilkoltatok meg” (Mt 23:34, 35).

Jézus újra és újra figyelmeztette erre a tanítványait, amikor egyedül volt velük. Ezt mondta: „gyűlölet célpontjai lesztek minden ember előtt az én nevem miatt . . . Amikor üldöznek benneteket az egyik városban, meneküljetek a másikba”. „A rabszolga nem nagyobb az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak”. „Kizárnak majd benneteket a zsinagógából. Igen, eljön az óra, amikor mindenki, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szent szolgálatot végzett az Istennek” (Mt 10:22, 23; Jn 15:20; 16:2).

Nem sokkal i. sz. 33 pünkösdje után a tanítványokat letartóztatták, megfenyegették és megverték (Cs 4:1–3, 21; 5:17, 18). Később megragadták Istvánt, és halálra kövezték, ő azonban a halála előtt még tanúskodott az üldözői ellen, ezt mondva: „Melyik prófétát nem üldözték ősatyáitok? Igen, megölték azokat, akik előre bejelentették az Igazságos eljövetelét, akinek most árulói és gyilkosai lettetek” (Cs 7:52–60; lásd még: Héb 11:36, 37). István meggyilkolása után egy hatalmas üldözési hullám vette kezdetét, amelyet részben a tárzuszi Saul szított. Emiatt a jeruzsálemi gyülekezet tagjai messzi vidékekre szóródtak szét, ugyanakkor ennek köszönhetően sokfelé tudták prédikálni a jó hírt (Cs 8:1–4; 9:1, 2). Később I. Heródes Agrippa karddal kivégeztette Jakabot, János testvérét, és valószínűleg ugyanezt tette volna Péterrel is, ha Jehova angyala csoda útján meg nem szabadítja őt az éjszaka közepén (Cs 12:1–11).

Az üldöző Saulból az üldözött Pál lett, amikor áttért a kereszténységre – az ő szavaival élve – Jehova ki nem érdemelt kedvességének köszönhetően. Ez akkor történt, amikor megértette, hogy tulajdonképpen magával az Úrral harcol (Cs 9:4, 5; 22:4, 7, 8; 26:11, 14, 15; 1Ko 15:9; Ga 1:13, 23; Fi 3:6). Ezután már gyakran őt üldözték a kereszténység ellenségei, ahogyan azt a szolgálatáról és az utazásairól szóló beszámolók elmondják (Cs 13:50; 2Ko 6:3–5; 11:23–25; Ga 5:11; 2Ti 3:10, 11).

A Néró napjaiban kezdődő keresztényüldözés, melyet a Római Birodalom hatóságai indítottak, történelmi tény. (Lásd: KERESZTÉNY.) A keresztények ellen felhozott vádak különbözőek voltak, de a cél mindig ugyanaz volt: felszámolni a kereszténységet.

Helyes szemléletmód az üldözéssel kapcsolatban: Ha egy keresztény megtartja Isten parancsolatait, nem tudja elkerülni az üldözést, hiszen „mindazokat, akik Isten iránti odaadással kívánnak élni Krisztus Jézusban, üldözni is fogják” (2Ti 3:12). Ám az igaz keresztények képesek elviselni mindenféle ádáz üldözést, mindeközben megőrzik boldogságukat, nem válnak rosszindulatúvá, és nem gyűlölik az üldözőiket. Ez azért van így, mert tisztában vannak azzal, hogy honnan ered az üldözés, és miért engedi meg Isten. Nem zavarodnak össze az üldözés miatt, és nem is aggódnak túlságosan miatta, hanem örülnek annak, hogy próbára van téve a lojalitásuk, ahogyan Krisztusé is próbára volt téve (1Pt 4:12–14).

Ám egy kereszténynek biztosnak kell lennie abban, hogy tényleg az igaz ügyért szenved-e. A bibliai beszámolók alapján láthatjuk, hogy nem lenne helyénvaló, ha a keresztényeket amiatt üldöznék, mert részt vesznek a politikában, összeesküvést szőnek, vagy valamilyen bűncselekményt követnek el. Péter apostol nyomatékosan felhívja erre a figyelmet, amikor így ösztönzi a keresztényeket: „Őrizzétek meg jónak a viselkedéseteket a nemzetek között, hogy amiben ellenetek beszélnek mint gonosztevők ellen, abban – jó cselekedeteitek eredményeként, melyeknek szemtanúi – dicsőítsék az Istent az ő szemléjének napján” (1Pt 2:11, 12). Ezután azt a tanácsot adja, hogy a keresztények rendeljék alá magukat a kormányzati tisztviselőknek, a rabszolgák a tulajdonosuknak, a feleségek pedig a férjüknek, és Krisztus Jézust hozza fel követendő példának (1Pt 2:13–25; 3:1–6). Egy keresztény meg tudja őrizni a boldogságát, ha az igazságosságért szenved (1Pt 3:13, 14), de soha nem szabad szenvednie „mint gyilkos vagy tolvaj vagy gonosztevő vagy mások dolgába avatkozó” (1Pt 4:15, 16).

Ezenkívül a keresztények nagyra értékelik azt a díjat, amely azokra vár, akik kitartanak. Ezzel kapcsolatban Jézus kijelentette: „Boldogok, akiket üldöznek az igazságosságért, mivel övék az egek királysága” (Mt 5:10). Megerősíti őket, hogy ismerik a feltámadásról szóló ígéreteket, illetve azt a Személyt, aki a feltámadás reménységéről gondoskodik. Ez erőt ad nekik, hogy lojálisak maradjanak Istenhez, még ha az életük kerül is veszélybe az ádáz üldözők miatt. A Jézus halálába vetett hitüknek köszönhetően megszabadultak az erőszakos haláltól való félelmüktől (Héb 2:14, 15). Egy kereszténynek fontos odafigyelnie a gondolkodásmódjára, ha az ellenségeskedés dacára is szeretne hűséges maradni. „Őrizzétek meg magatokban ezt a gondolkodásmódot, amely már Krisztus Jézusban is megvolt, aki . . . engedelmes lett egészen a halálig, igen, a kínoszlopon való halálig” (Fi 2:5–8). Jézus „az eléje helyezett örömért kínoszlopot tűrt kitartással, megvetve a szégyent” (Héb 12:2; lásd még: 2Ko 12:10; 2Te 1:4; 1Pt 2:21–23).

Az is nagyon fontos, hogy a keresztények hogyan tekintenek az üldözőikre. Ha valaki szereti és áldja az ellenségeit, akkor képes lesz kitartani (Mt 5:44; Ró 12:14; 1Ko 4:12, 13). A keresztények azzal is tisztában vannak, hogy aki elhagyott házat vagy családtagot az egek Királyságáért, az ígéret szerint százannyit fog kapni, de „üldözésekkel” együtt (Mk 10:29, 30). Igaz, nem mindenki fogja kibírni az üldözést, aki hallja a Királyság jó hírét, és néhányan megpróbálják majd elkerülni a konfrontációt, hogy ne kerüljenek bajba (Mt 13:21; Ga 6:12). De jobb, ha a keresztények Jehova erejére támaszkodnak, és Dávidhoz hasonlóan azért imádkoznak, hogy Jehova szabadítsa meg őket az üldözőktől, tudva, hogy ő nem hagyja cserben a szolgáit. Így ugyanazt mondhatják el, amit Pál apostol: „teljesen győztesen kerülünk ki az által, aki szeretett minket” (Zs 7:1; 2Ko 4:9, 10; Ró 8:35–37).