TERMÉSZET

Valaminek az eredeti megjelenési formája vagy alkata. Utalhat arra, hogy születésénél fogva milyen egy személy, illetve az örökölt tulajdonságaira és a viselkedésformájára is. Olykor egy élőlény hajlamait is értik alatta. A fordítók a görög phüʹszisz szót általában „természet”-nek, a phü·szi·koszʹ szót (melléknévi alak) pedig „természetes”-nek adják vissza.

Emberek és állatok: A Jakab 3:7 szavaiból kiderül, hogy másmilyen természete van a vadállatoknak, mint az embereknek, illetve hogy a vadállatoknak sem egyforma a természetük: „Mert mindenfajta [gör.: paʹsza phüʹszisz, ’minden természet’] vadállatot és madarat, csúszó-mászó állatot és tengeri teremtményt megszelídíthet és meg is szelídít az emberi nem [phüʹszei téi an·thró·piʹnéi, ’emberi természet’].” Ez a „természet”-beli különbözőség feltárja, milyen változatos Isten teremtésműve. Ezt a sokféleséget pedig Istennek az a törvénye tartja fenn, hogy mindegyik élőlény a maga neme szerint szaporodik (1Mó 1:20–28; vö.: 1Ko 15:39).

Isteni természet: Ezenkívül azoknak is másfajta természetük van, akik az égben élnek, vagyis Isten szellemteremtményeinek. Péter apostol a hittársaihoz, azaz Jézus Krisztus szellemi testvéreihez szólva beszélt az ’értékes és igen nagy ígéretekről’, melyek által „isteni természet [phüʹsze·ósz] részeseivé” válnak (2Pt 1:4). Péter az első levelében feltárja, hogy ez azt jelenti, hogy szellemszemélyekként részesek Krisztus dicsőségében: „[Isten] új születést adott [a·na·gen·néʹszasz hé·maszʹ, ’újonnan szült’] nekünk élő reménységre Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által, romolhatatlan és beszennyezetlen és el nem hervadó örökségre. Ez az egekben van fenntartva számotokra” (1Pt 1:3, 4). Az „isteni természet” megkívánja, hogy a halál és a feltámadás által ezek a személyek másmilyen természetűvé változzanak át, ahogyan azt Pál apostol kifejti a korintusziaknak írt első levelének 15. fejezetében. Pál elmondja, hogy ezeknek a keresztényeknek meg kell halniuk, és egy másmilyen testben, egy szellemi testben kell feltámadniuk, ami változást kíván meg (1Ko 15:36, 38, 44, 49, 51).

Az öröklött természet: Amikor Pál a honfitársairól, a zsidókról beszél, úgy nevezi őket, hogy „természet szerint zsidók”, vagyis ők zsidó szülőktől származnak, Izraelnek, azaz Jákobnak a gyermekei (Ga 2:15; vö.: Ró 2:27).

Az olajfáról szóló szemléltetésében a test szerinti zsidókat a szelídolajfa természetes (ka·taʹ phüʹszin, ’természet szerint való’) ágainak nevezi. Ezt mondja a nem zsidó keresztényeknek: „Mert ha téged kivágtak a természet szerint vad olajfából, és természet ellenére beoltottak a szelídolajfába, mennyivel inkább be fogják oltani ezeket, akik természet szerintiek, a saját olajfájukba!” (Ró 11:21–24). A vadolajfa nem hoz termést, vagy csak nagyon satnyát, de a Földközi-tenger vidékén az a szokás, hogy a jó termés érdekében nemesítettolajfa-ágakat oltanak be a vadolajfába. Pál viszont itt arra a kevésbé ismert szokásra utal, hogy vadolajfaágat oltanak be a nemesített fába. Ezt Pál a „természet ellenére” történő beoltásnak nevezi. Isten ki nem érdemelt kedvességét hangsúlyozza ezzel a nem zsidók iránt, mely abban nyilvánul meg, hogy begyűjti őket, hogy felváltsák a „természetes ágakat”. A zsidókat Jehova már évszázadok óta „nemesítette”, ám a nem zsidók ’vadak’ voltak, mivel nem gyakorolták az igaz vallást, és nem teremtek gyümölcsöt Istennek. Most viszont képesek jó gyümölcsöt teremni. Ez Jehovának köszönhető, mivel sikeresen „beoltotta” őket.

Ezenkívül amikor Pál érvelt a galáciaiaknak, hogy szüntessék meg a rabszolgaságukat, mellyel a judaizmus tanításaihoz kötődnek, ezt mondta: „amikor nem ismertétek Istent, akkor azoknak szolgáltatok rabszolgaként, akik természet szerint nem istenek.” Ezek a hamis istenek, akiket imádtak, már csak a származásuk és a létrejöttük miatt sem voltak valódi istenek, és nem is válhattak azzá. Nemcsak hogy hatalmuk nem volt ahhoz, hogy istenek legyenek, de a tulajdonságaik sem voltak meg hozzá az alaptermészetüknél vagy alkatuknál fogva (Ga 4:8).

A lelkiismeret: Bizonyos vonások vagy tulajdonságok, melyek a születésétől az ember lényegéhez tartoznak, tulajdonképpen már a kezdet kezdetén az emberbe lettek plántálva. Pál apostol a lelkiismeretről, vagy legalábbis ami még megmaradt belőle, azt mondja, hogy még a bukott emberben is fellelhető, noha az sok esetben eltévelyedik Istentől, és nincs meg benne Isten törvénye. Ez magyarázatul szolgál arra, hogy miért van minden nemzetnek sok olyan törvénye, amely összhangban van az igazságossággal, és arra, hogy sokan miért követnek helyes alapelveket. Pál ezt mondja: „Mert amikor a nemzetekből valók, akiknek nincsen törvényük, természet szerint a törvény dolgait cselekszik, akkor ezek, bár nincs törvényük, önmaguk a törvény maguknak. Ők maguk mutatják meg, hogy a törvény lényege be van írva szívükbe, miközben a lelkiismeretük velük együtt tanúskodik, és saját gondolataik egymás között vádolják vagy éppen mentegetik őket” (Ró 2:14, 15).

Amikor Pál a korintuszi gyülekezetnek a főség gondolatát fejtegeti, felhívja a figyelmüket arra a rendelkezésre, hogy egy asszonynak be kell fednie a fejét az alárendeltsége jeleként, ha a gyülekezet előtt imádkozik vagy prófétál. Szemléltetésképpen ezt mondja: „Maga a természet is nem azt tanítja nektek, hogy ha a férfinak hosszú haja van, gyalázat az neki, de ha az asszonynak van hosszú haja, dicsőség az neki? Mert fejdísz helyett adatott neki a haja” (1Ko 11:14, 15).

Pálnak az a megfogalmazása, hogy „maga a természet”, nyilvánvalóan többet foglal magában, mint a 16. versben említett „szokás”-t, amelyet azzal kapcsolatban említ, hogy az asszonyok befedik a fejüket. Minden bizonnyal az örökletes vonások is szerepet játszottak abban, hogy a Korintuszban élő keresztények mit tartottak természetesnek. Az európaiak körében (pl. a görögöknél), ha az asszonyok nem vágják le a hajukat, hanem hagyják nőni, akkor általában lényegesen hosszabb lesz a hajuk a férfiakénál. Ám ez nem mondható el az ázsiaiak és az indiánok egyenes hajáról, vagy a feketék és a melanéziaiak gyapjas hajáról.

Azon kívül, hogy a Korintuszban élő keresztények tisztában voltak az örökletes tulajdonságaikkal, azt is tudták, hogy megszokott dolog, hogy a férfiak közepes hosszúságúra nyírják a hajukat. Ez a zsidó férfiaknál is mindennapos volt, így amikor a nazireusok nem vágták le a hajukat, hanem hagyták, hogy hosszúra nőjön, az jelezte, hogy ők nem követik a bevett szokást (4Mó 6:5). A zsidó nők azonban rendszerint igen hosszú hajat viseltek (Lk 7:38; Jn 11:2). A görög városban, Korintuszban pedig ha egy asszony leborotválta a fejét, vagy nagyon rövidre nyírta a haját, azt jelezte, hogy rabszolga, vagy gyalázat érte, mert paráznaságon vagy házasságtörésen kapták (1Ko 11:6).

Tehát amikor Pál azt mondta, hogy „maga a természet” tanít, kétségkívül azokra a különféle szempontokra gondolt, amelyek befolyásolták, mit gondolnak természetesnek.

Azzal, hogy Pál úgy fogalmazott, hogy „maga a természet is nem azt tanítja nektek. . .?”, nem személyesítette meg a természetet, mintha az istennő volna. Inkább arról volt szó, hogy Isten gondolkodóképességgel áldotta meg az embert, és ha megfigyeli Isten alkotásait, valamint elgondolkodik rajtuk, illetve azon, hogy milyen eredménye van annak, ha különbözőképpen felhasználja ezeket az alkotásokat, akkor sokat tanulhat arról, hogy mi a helyes. Igazából Isten az, aki tanít, és az ember, ha a gondolatait Isten Szava már a helyes irányba terelte, akkor helyes megvilágításban és összefüggésben látja a dolgokat, ennélfogva pontosan meg tudja ítélni, hogy mi természetes és mi nem. Így az ember képezni tudja a lelkiismeretét ezen a területen, és képes elkerülni, hogy beszennyeződjön a lelkiismerete, és hogy helyesnek mondja a természetellenes dolgokat (Ró 1:26, 27; Tit 1:15; 1Ko 8:7).

A testtel való természetes élés: Nem helyes, ha egy férfi vagy egy nő úgy él a testével, hogy az ellentétbe kerül a rendeltetésével, amelyre Isten teremtette. Ami ebben az értelemben természetellenes, az bűnös. A Szentírás a következőképpen írja le, milyen tisztátalanságot követnek el az ilyesmit gyakorló személyek, és hogy milyen ítéletben részesülnek: „Ezért adta át őket az Isten gyalázatos nemi vágyakozásoknak; mert asszonyaik is felcserélték a testükkel való természetes [phü·szi·kénʹ] élést természetellenessel, s hasonlóképpen a férfiak is elhagyták az asszonnyal való természetes élést, és gerjedelmükben egymás iránt gyúltak heves lángra, férfiak férfiakkal, s ocsmányságot cselekedtek, és a tévelygésükért járó teljes fizetséget megkapták önmagukban.” Ezek az emberek állati szintre alacsonyítják le magukat (Ró 1:26, 27; 2Pt 2:12). Helytelen testi vágyaik után mennek, mert mint az állatokban, bennük sincs értelem, nincs szellemiségük (Júd 7, 10).

Születés: Egy másik görög szó, amelyet a „természet szerinti” vagy „természetes” szóval adnak vissza, a geʹne·szisz; ennek szó szerinti jelentése: ’születés, származás, eredet’. Jakab beszél egy ’olyan emberről, aki természet szerinti arcát [szó szerint: ’az ő születésének arcát’] nézi a tükörben’ (Jk 1:23). Azt is mondja, hogy „a nyelv. . . tűz”, és hogy „lángra lobbantja a természetes élet kerekét [szó szerint: ’a születés kerekét’]” (Jk 3:5, 6). Jakab itt egy olyan kerékre, például egy szekér kerekére utalhat, amely meggyulladhat a forró, izzó tengelytől. Ehhez hasonlóan a nyelv is lángra lobbanthatja valakinek az egész életpályáját, amely a születésével vette kezdetét, és egy olyan ördögi körbe kerülhet, amely akár még a pusztulásához is vezethet, mintha tűz emésztené meg.