Ez a téma nem volt újszerű a keresztények között, amikor János megírta leveleit (kb. i. sz. 98-ban). Az 1János 2:18-ban ezt olvashatjuk: „Kisgyermekeim, az utolsó óra ez, és amint hallottátok, hogy antikrisztus [gör.: an·ti ʹkhri·sztosz] jön, úgy már most is sok antikrisztus támadt; ebből a tényből ismerjük fel, hogy az utolsó óra ez.” János kijelentéséből feltárul, hogy egyénenként sok antikrisztus van, de ezek együttesen egy összetartozó egészet is képezhetnek, akit „az antikrisztus”-nak hívnak (2Jn 7). János más írásaiban is találunk példát arra, hogy az „óra” szót egy időszakra használja, legyen az akár viszonylag rövid, akár meghatározatlan hosszúságú. (Lásd: Jn 2:4; 4:21–23; 5:25, 28; 7:30; 8:20; 12:23, 27.) Így tehát János nem korlátozta az ilyen antikrisztus megjelenését, létezését és tevékenységét pusztán valamilyen jövőbeli időre, hanem rámutatott, hogy az antikrisztus akkor is jelen volt már, és folyamatosan jelen lesz (1Jn 4:3).

János külön említi a hitehagyottakat az antikrisztus részeként, amikor utal azokra, akik „közülünk mentek ki”, elhagyva a keresztény gyülekezetet (1Jn 2:18, 19). Így hát az „antikrisztus” felöleli a ’törvénytelenség emberét’ vagy a ’pusztulás fiát’, ahogyan Pál írta, továbbá azokat a ’hamis tanítókat’, akikről Péter elítélően beszélt, amiért romboló szektákat alakítottak, és akik „megtagadják még a tulajdonosukat is, aki megvette őket” (2Te 2:3–5; 2Pt 2:1; lásd: TÖRVÉNYTELENSÉG EMBERE).