Jézus az uralkodó, „a kinek származása eleitől fogva . . . van”
EGYRE nő az izgalom, amint várod, hogy egy rég nem látott rokon megérkezzen. Végül találkozol vele, és szeretettel üdvözlöd. Figyelmesen hallgatod, amint elmondja, hogy édesapja miért küldte el őt hozzád. Azután hamar elérkezik az idő, hogy visszatérjen az otthonába. Szomorúan búcsúzol tőle. A hiány érzése — melyet a távozása miatt érzel — enyhül, amikor híreket hallasz arról, hogy biztonságban megérkezett.
Később, amikor átkutatsz néhány régi papírt, olyan leveleket találsz, amelyek röviden említik rokonod nagyszerű tetteit, melyeket már jóval azelőtt vitt véghez, hogy útnak indult volna hozzád. Azok a dolgok, amelyekről azok a levelek beszámolnak neked, érdekes bepillantást nyújtanak rokonod hátterébe, és növelik a látogatása és a jelenlegi munkája iránt érzett nagyraértékelésedet.
„Eleitől fogva”
Az első századi zsidók számára elérhető régi iratok között voltak Isten prófétájának, Mikeásnak az írásai, melyeket közel hétszáz évvel korábban jegyzett le. Ezek pontosan megjelölik a Messiás születési helyét. „Te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az Izráelen; a kinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mikeás 5:2). Ezeknek a szavaknak megfelelően Jézus a Betlehem nevű júdeai faluban született meg abban az évben, amelyet most i. e. 2-nek nevezünk. De hogyan lehet a származása „eleitől fogva”?
Jézus az emberré válása előtt is létezett. Pál apostol a kolossébeli keresztényekhez írt levelében úgy beszélt Jézusról, mint aki „képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született” (Kolossé 1:15).
Jehova, a Bölcsesség Forrása első Fiát úgy alkotta meg mint „legelső művét”, mely ihletett kifejezést Salamon király jegyzett fel a Példabeszédek könyvében. Jézus az átmeneti földön tartózkodása és az égbe való visszatérése után bebizonyította, hogy ő valóban „az Isten teremtésének kezdete” volt. Mint a bölcsesség megszemélyesítője, Jézus az emberré válása előtt kijelentette: „Mikor [Jehova] készíté az eget, ott valék” (Példabeszédek 8:22, Katolikus fordítás; 8:23, 27; Jelenések 3:14).
Isten Fia kezdettől fogva azt az egyedülálló megbízatást kapta, hogy ’kézműves’ legyen Atyja mellett. Micsoda örömet jelentett ez Jehovának! Jehova „gyönyörűsége valék mindennap, játszva ő előtte minden időben” — jegyzi meg a Példabeszédek 8:30.
Jehova később arra kérte elsőszülött Fiát, hogy vegyen részt vele az emberiség megteremtésében. Ezt mondta: „Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra” (1Mózes 1:26). Így egy másik vonzalom is kifejlődött. Jézus az emberré válása előtt ezt mondta: ’gyönyörűségemet leltem az emberek fiaiban’ (Példabeszédek 8:31). Evangéliumának az elején János apostol elismerte Jézus emberré válása előtti szerepét a teremtésben: „Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett” (János 1:3).
Jehova Szószólója
János szavai egy másik kiváltságra irányítják a figyelmet, amelynek Isten Fia örvendett, mégpedig arra, hogy szószóló volt. Kezdettől fogva a Szóként szolgált. Így, amikor Jehova Ádámmal beszélt, és amikor később Ádámhoz és Évához intézte szavait, azt valószínűleg a Szón keresztül tette. És ki más lehetett volna alkalmasabb arra, hogy közölje Isten utasításait, melyek az emberiség jólétét szolgálták, mint az a valaki, aki vonzalmat érzett irántuk? (János 1:1, 2).
Milyen fájdalmat jelenthetett a Szónak, amikor látta, hogy Éva és azután Ádám nem engedelmeskedik a Teremtőjének! És mennyire vágyakozhatott azután, hogy helyrehozza azokat a csapásokat, melyeket az engedetlenségük hozott az utódaikra! (1Mózes 2:15–17; 3:6, 8; Róma 5:12). Sátánhoz szólva, aki Évát a lázadásra biztatta, Jehova kijelentette: „ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között” (1Mózes 3:15). Mivel tanúja volt annak, ami Édenben történt, a Szó felismerte, hogy mint az asszony „magvának” elsődleges része, ő lesz a dühödt gyűlölet célpontja. Tudta, hogy Sátán emberölő (János 8:44).
Amikor Sátán később megkérdőjelezte a hűséges Jób feddhetetlenségét, a Szó biztosan felháborodott azokon a rágalmazó vádakon, melyek Atyja ellen hangzottak el (Jób 1:6–10; 2:1–4). Valóban, a Szó arkangyali szerepében Mihály néven ismert, amely név azt jelenti, hogy ’Ki olyan mint Isten?’, és ez arra utal, hogyan kel ő Jehova védelmére azokkal szemben, akik Isten szuverenitásának bitorlására törnek (Dániel 12:1; Jelenések 12:7–10).
Amint Izráel történelme kezdett kibontakozni, a Szó észrevette Sátán próbálkozásait, hogy eltérítse az embereket a tiszta imádattól. Az Egyiptomból való kivonulást követően Isten ezt mondta Izráelnek Mózesen keresztül: „Ímé én Angyalt bocsátok el te előtted, hogy megőrízzen téged az útban, és bevigyen téged arra a helyre, a melyet elkészítettem. Vigyázz magadra előtte, és hallgass az ő szavára; meg ne bosszantsd őt, mert nem szenvedi el a ti gonoszságaitokat; mert az én nevem van ő benne” (2Mózes 23:20, 21). Ki volt ez az angyal? Valószínűleg az emberré válása előtti Jézus.
Hűséges alárendeltség
Mózes i. e. 1473-ban meghalt, testét pedig eltemették „a völgyben, a Moáb földén, Béth-Peórral átellenben” (5Mózes 34:5, 6). Sátán kétségkívül fel akarta használni a holttestet, valószínűleg azért, hogy előmozdítsa a bálványimádást. Mihály ellenezte ezt, de alázatosan alávetette magát Atyja, Jehova hatalmának. Mivel „nem mert arra káromló ítéletet mondani”, Mihály így figyelmeztette Sátánt: „Dorgáljon meg téged az Úr!” (Júdás 9).
Izráel ezután megkezdte Kanaánnak, az Ígéret földjének a meghódítását. Jerikó városa mellett Józsuét biztosították arról, hogy a Szó továbbra is figyel a nemzetre. Ott találkozott egy férfival, aki kivont kardot viselt. Józsué odament az idegenhez, és ezt kérdezte: „Közülünk való vagy-é te, vagy ellenségeink közül?” Képzeld el, mennyire meglepődhetett Józsué, amikor az idegen feltárta kilétét, ezt mondva: „Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok, most jöttem.” Nem csoda, hogy Józsué arcra borult Jehova ezen felmagasztalt megbízottja előtt, aki kétségtelenül az emberré válása előtti Jézus volt — aki később a „Messiás-fejedelem” lett (Józsué 5:13–15; Dániel 9:25).
Isten prófétája, Dániel napjaiban újabb összeütközésre került sor Sátánnal. Ekkor Mihály egy angyaltársát támogatta, amikor Perzsia démonfejedelme ’ellene állt’ három hétig. Az angyal ezt mondta: „ímé Mihály, egyike az előkelő fejedelmeknek, eljöve segítségemre, és én ott maradék a persa királyoknál” (Dániel 10:13, 21).
Dicsőség az emberré válása előtti és az emberi létében
Abban az évben, amikor Júdea királya, Uzziás meghalt, i. e. 778-ban Isten prófétája, Ésaiás látomást látott Jehováról, aki magasztos trónján ült. Jehova ezt kérdezte: „Kit küldjek el és ki megyen el nékünk?” Ésaiás önként vállalkozott, de Jehova figyelmeztette, hogy izraelita társai nem fognak reagálni a kijelentéseire. János apostol az első századi hitetlen zsidókat az Ésaiás napjaiban élő emberekhez hasonlította, és megjegyezte: „Ezeket mondá Ésaiás, a mikor látá az ő dicsőségét.” Kinek a dicsőségét? Jehováét, és mellette az emberré válása előtti Jézusét az égi udvarokban (Ésaiás 6:1, 8–10; János 12:37–41).
Néhány évszázaddal később elközeledett Jézus addigi legnagyobb megbízatásának ideje. Jehova átültette szeretett Fiának életerejét az égből Mária méhébe. Kilenc hónappal később Mária életet adott egy kisfiúnak, Jézusnak (Lukács 2:1–7, 21). Pál apostol ezt így írja le: „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, a ki asszonytól lett” (Galátzia 4:4). János apostol hasonlóképpen elismeri: „az Íge [Szó, NW] testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal” (János 1:14).
Megjelenik a Messiás
A fiatal Jézus már legalább 12 éves volt, amikor kezdte megérteni, hogy égi Atyja dolgaiban kell elfoglaltnak lennie (Lukács 2:48, 49). Úgy 18 évvel később Jézus elment Keresztelő Jánoshoz a Jordán folyóhoz, és megkeresztelkedett. Miközben Jézus imádkozott, megnyílt az ég, és a szent szellem leszállt rá. Képzeld el az emlékek özönét, melyek az elméjében előtörtek, amint felidézte azokat a megszámlálhatatlan évezredeket, melyek során Atyja mellett kézművesként, szószólóként, Isten seregének fejedelmeként és Mihály arkangyalként szolgált. Azután lelkesítően hatott rá, amikor hallotta az Atyja hangját, amint ezt mondta Keresztelő Jánosnak: „Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm” (Máté 3:16, 17; Lukács 3:21, 22).
Keresztelő Jánosnak biztosan nem voltak kétségei afelől, hogy Jézus már az emberré válása előtt is létezett. Amikor Jézus odament hozzá, János kijelentette: „Ímé az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bűneit!” Azután hozzátette: „Ez az, a kiről én ezt mondám: Én utánam jő egy férfiú, a ki előttem lett, mert előbb volt nálamnál” (János 1:15, 29, 30). János apostol szintén tudott Jézus emberré válása előtti létéről. Ezt írta: „A ki felülről jött, feljebb való mindenkinél . . . a ki a mennyből jött, feljebb való mindenkinél. És arról tesz bizonyságot, a mit látott és hallott” (János 3:31, 32).
Pál apostol i. sz. 61 körül arra ösztönözte a héber keresztényeket, hogy ismerjék fel, milyen nagy jelentőségű a Messiás földre jövetele és Főpapi munkája. Jézus Szószólói szerepére irányítva a figyelmet Pál ezt írta: „Isten . . . ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által . . ., a ki által a világot is teremtette.” Akár Jézus szerepére utalt ezzel, amelyet mint „kézmíves” töltött be a teremtéskor, akár arra, hogy része van azokban a folyamatban lévő előkészületekben, melyeket Isten az emberiség megbékéltetésére tesz, Pál itt bizonyságát adja Jézus emberré válása előtti létezésének (Zsidók 1:1–6; 2:9).
Lojalitás „eleitől fogva”
Pál az első századi filippibeli keresztényeket így buzdította: „az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, a ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; és mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig” (Filippi 2:5–8). Jehova szerető módon válaszolt Jézus lojális életútjára, azáltal hogy feltámasztotta, azután pedig örömmel fogadta őt otthonában az égben. A feddhetetlenség micsoda kiváló példáját állította fel Jézus számunkra a mérhetetlenül hosszú korszakokon át! (1Péter 2:21).
Milyen hálásak vagyunk, amiért a Biblia felvillanásnyi bepillantást nyújt Jézus emberré válása előtti létébe! Ez biztosan megerősíti az elhatározásunkat, hogy utánozzuk a lojális szolgálat példáját, különösen most, hogy Királyként uralkodik Isten messiási Királyságában. Köszöntsük a „békesség fejedelmét”, Krisztus Jézust, Kormányzónkat és Uralkodónkat, „a kinek származása eleitől fogva . . . van”! (Ésaiás 9:6; Mikeás 5:2).
[Kiemelt rész a 24. oldalon]
Az emberré válás előtti lét bizonyítékai
Jézus itt következő saját szavai bőséges bizonyítékát nyújtják emberré válása előtti létének:
◻ „Senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, a ki a mennyből szállott alá, az embernek Fia” (János 3:13).
◻ „Nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Istennek kenyere, a mely mennyből száll alá, és életet ád a világnak . . . azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem” (János 6:32, 33, 38).
◻ „Ez az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá, hogy kiki egyék belőle és meg ne haljon. Én vagyok amaz élő kenyér, a mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké” (János 6:50, 51).
◻ „Hát ha meglátjátok az embernek Fiát felszállani oda, a hol elébb vala?!” (János 6:62).
◻ „Az én bizonyságtételem igaz; mert tudom honnan jöttem és hová megyek . . . Ti innét alól valók vagytok, én önnét felül való vagyok; ti e világból valók vagytok, én nem vagyok e világból való” (János 8:14, 23).
◻ „Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentől származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött engem” (János 8:42).
◻ „Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok” (János 8:58).
◻ „Dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, a melylyel bírtam te nálad a világ létele előtt. Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, a melyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt” (János 17:5, 24).
[Kép a 23. oldalon]
Józsué találkozik Jehova seregének fejedelmével