PERGAMON

(erődítmény; fellegvár):

Míziai város az ázsiai területen fekvő Törökország (Kis-Ázsia) ény. részén; egyike annak a hét gyülekezetnek, melyeknek János apostol a Jelenések könyvében lejegyzett leveleket címezte (Je 1:11; 2:12–17). Pergamon Szmirnától (ma İzmir) kb. 80 km-re É-ra, az Égei-tenger partjától pedig mintegy 25 km-re feküdt; helye a mai Bergamától nem messze található. Eredetileg egy elszigetelt, két folyó között meredeken emelkedő hegyre épült erőd volt. Idővel a város terjeszkedett, mígnem az alatta elterülő völgyet is magában foglalta, a hegyen pedig megmaradt a fellegvár.

Története: Pergamon lakosainak az eredete nem tisztázott, bár néhány bizonyíték a görögországi Akhájára mutat. A városban már i. e. 420-ban pénzt vertek, s az ezt követő században Xenophón is említést tett a helységről. Nagy Sándor halála után Pergamon Lüszimakhosz területének a részévé vált. Lüszimakhosz hadvezére, Philetairosz lett a városnak és környékének az uralkodója. Vele kezdődött az Attalidák uralma, és nekik köszönhető, hogy Pergamon gazdag és jelentős város lett. I. Attalosz király (i. e. 241–197) Róma oldalára állt a makedónokkal szemben. Utóda, II. Eumenész hatalmas könyvtárat hozott létre, mely vetekedett a híres alexandriai könyvtárral. Feltehetően ez idő tájt találták fel a városban az íráshoz használható pergament (pergamena charta). Ugyancsak ebben az időszakban került a pergamoni királyság fennhatósága alá Kis-Ázsia ny. területének a nagy része. I. e. 133-ban halálos ágyán III. Attalosz a végrendeletében Rómára hagyta Pergamont, így vált a város az Ázsia nevű római tartomány fővárosává. (Lásd: ÁZSIA.) Még azután is, hogy megszűnt fővárosi rangja, igen jelentős, hivatalos közigazgatási központ maradt.

Vallása: Pergamonban a pogány vallás uralkodott. A jelek szerint káldeus mágusok (asztrológusok) Babilonból Pergamonba menekültek, s ott megalapították tudományuk központját. II. Eumenész építtetett egy hatalmas márványoltárt Zeusznak, ezzel ünnepelve meg a gallok feletti győzelmét. Az oltár maradványait feltárták, s ezekből látható, hogy egy roppant nagy dombormű díszítette, mely óriásokkal harcoló isteneket ábrázol (KÉP: 2. köt. 945. o.). Ázsia egész területéről Pergamonba özönlöttek a betegek Aszklépiosznak, a gyógyítás istenének ottani templomához.

Pergamon vallását kiváltképp a politikai uralkodók imádata jellemezte. Augustus császár imádatára építettek egy lenyűgöző templomot. Pergamon volt tehát az első olyan város, ahol templomot emeltek a császárkultusznak. Traianus, majd Severus császár idejében még két hasonló templomot építettek a városban, ezért nevezi így az Encyclopædia Britannica Pergamont: „a császárkultusz legnagyobb központja a birodalom kezdeti korszakában” (1959, 17. köt. 507. o.). A római császárok ilyenfajta imádata minden bizonnyal azt a politikai célt szolgálta, hogy egyesítse a birodalom valamennyi meghódított országát egy közös isten hódolatára. Imádhatták a helyi, illetve nemzeti isteneiket, de a császárt is kellett mindenkinek imádnia.

„Ahol Sátán trónja áll”: A pergamoni gyülekezetnek írt levelében János apostol megemlítette, hogy a városuk az a hely, „ahol Sátán lakik”, ennélfogva ezek a keresztények ott éltek, ’ahol Sátán trónja állt’ (Je 2:13). „Ez a kifejezés a pogány kultuszok összességét jelezte. . ., de valószínűleg főként a császárimádatra utalt. Ez volt az a hely, ahol az isteni császár imádata az alattvalói hűség próbaköveként állíttatott Domitianus uralkodása idején” (J. Douglas [szerk.]: New Bible Dictionary. 1985, 912. o.). Antipászt talán a császárimádat megtagadása miatt ölték meg, mivel ugyanaz a vers tesz említést a mártírhaláláról, mint amelyben a „Sátán trónja” kifejezés is olvasható.

Egy további tényező az „ahol Sátán trónja áll” kifejezés azonosítására Zeusz, vagyis Jupiter, az összes pogány isten és istennő felett álló főisten figyelemre méltó imádata. A legenda szerint egyes istenek arról a hegyről figyelték Zeusz születését, melyre Pergamon épült, és azt a hatalmas oltárt, melyet később a fellegváron állítottak fel, a kor csodái közt tartották számon. A Zeuszt imádó személyeknek lehettek más isteneik is, de azokat Zeusz alárendeltjeinek kellett tekinteniük. Egyébiránt a pergamoni keresztények dicséretet kaptak, amiért hűségesen kitartottak az igaz Isten, Jehova iránti kizárólagos odaadásuk mellett, s nem tagadták meg a hitet annak ellenére, hogy ott éltek, ’ahol Sátán trónja állt’.

’Bálám tanítása’: Mindazonáltal a gyülekezetben jelen volt azoknak a romboló befolyása, akik ’erősen ragaszkodtak Bálám tanításához’ (Je 2:14). Ez a kifejezés a mezopotámiai Bálám prófétát juttatja észbe, aki miután többször is próbálta megátkozni Izraelt, de sikertelenül, azt javasolta, hogy pogány nőkkel vegyék rá az izraelita férfiakat a hamis istenek kéjsóvár imádatára. A nép által elkövetett szexuális erkölcstelenség és a bálványimádat miatt 24 000 izraelita halt meg (4Mó 25:1–18; 1Ko 10:8; lásd: BÁLÁM). Nyilvánvaló, hogy a pergamoni gyülekezet egyes tagjai, akik ’erősen ragaszkodtak Bálám tanításához’, szemet hunytak a paráznaság felett (Júd 4, 11; 2Pt 2:14, 15).

Voltak olyanok is a gyülekezetben, akiket „Nikolausz szektájának” a tanítása befolyásolt; ők arra kaptak buzdítást, hogy tanúsítsanak megbánást emiatt (Je 2:15, 16).