’Az a Jezabel asszony’

„MINDAMELLETT felhozom ellened, hogy eltűröd azt a Jezabel asszonyt, aki prófétanőnek nevezi magát, és tanítja és félrevezeti az én rabszolgáimat, hogy paráználkodjanak és bálványoknak áldozott dolgokat egyenek” (Jelenések 2:20). Ezeket mondta Jézus a thiatirai keresztény véneknek. Az a gyülekezet igen tevékeny volt és szeretetet, hitet és kitartást nyilvánított ki. De megtűrte a megrontó Jezabel-befolyást. Vajon miért? És előfordulhat-e ilyesmi napjainkban is? (Jelenések 2:19).

Valószínű, hogy Thiatirában senkit sem hívtak ténylegesen Jezabelnek. Jézus azért használta fel ezt a nevet, hogy emlékeztessen minket a történelmi Jezabel királynéra, Akháb király feleségére. Ez az erőszakos asszony alaposan megrontotta Isten népét, amikor bevezette Izraelbe az erkölcstelen Baál-imádatot, és erőteljes kampányt indított a tiszta imádat kiírtására (1Királyok 16:31–33; 21:1–7).

A thiatirai Jezabel — akár egyetlen asszony, vagy asszonyok egy csoportja — hasonlóképpen erkölcstelenségre és bálványimádásra buzdított Isten népe között. A gyülekezet egyes tagjai hallgattak rá; mivel Jézus a „gyermekeiről” beszél, tehát valószínűleg a követőiről (Jelenések 2:22, 23). Befolyása azzal fenyegetett, hogy a thiatirai gyülekezetet is olyan romlottá teszi, mint amilyen Izrael volt Akháb idejében.

De miért volt ekkora befolyása a thiatirai Jezabelnek? Az ókori Jezabellel való párhuzamra gondolva némelyeknek az volt a véleményük, hogy egy thiatirai vezető vénnek a feleségéről lehet szó. A Biblia azonban nem mondja ezt. Valószínűbb, hogy a gyülekezetben betöltött szerepét erőteljes egyéniségének, valamint annak a ténynek lehet tulajdonítani, hogy prófétanőnek állította magát.

Az is elhangzott egyesek részéről, hogy az általa előmozdított helytelen szokások a régi céhekkel voltak kapcsolatosak. Dr. W. M. Ramsay szerint „Thiatirában több céh volt közismert, mint bármely más ázsiai városban”. Ezekről a céhekről a The Interpreter’s Dictionary of the Bible ezt mondja: „Minden ilyen céhnek megvolt a maga védő istene, megvoltak a saját ünnepei, társadalmi rendezvényei, amelyek időnként erkölcstelen tivornyákká fajultak. ’Jezabel’ talán úgy érvelt, hogy  . . . ezeket a dáridókat nem szükséges elítélni, hiszen minden munkásnak csatlakoznia kell valamelyik céhhez, hogy megélhessen.” A The Expositor’s Greek Testament elismeri ezt és azt sejteti, hogy a Jezabelt követők esetleg ’felvilágosult liberalizmusukkal büszkélkedtek’.

Tény az, hogy a thiatirai Jezabel tanítása nagyban hasonlított a pergámumi „Bálám tanításá”-hoz (Jelenések 2:14). A pergámumi gyülekezet sok üldözést viselt el, de némelyek ott is az ókori Bálámot utánozták, amikor a paráználkodást és a bálványimádást mozdították elő. Vannak, akik úgy vélik, hogy Pergámumban a Bálám-befolyás megalkuvásra buzdította az embereket, hogy elkerüljék a durva üldözést, míg thiatirában Jezabel gazdasági okokból buzdított a megalkuvásra. Bármelyik esetben az ilyen tanítások halálos kimenetelű hitehagyást jelentettek.

Létezhet-e manapság ilyen Jezabel — vagy Bálám — befolyás? Igen, természetesen létezhet. A kereszténység számos vezetője Jezabelt utánozza, amikor eltűri, hogy a gyülekezeteikben homoszexualitás, paráznaság, házasságtörés, abortusz és Isten által elítélt egyéb hasonló dolog történjék. Még a keresztény gyülekezetben is előfordult, hogy néhányan „liberalizálni” akarták az igaz imádatot azt támogatva, hogy a keresztényeknek nem kell szigorúan ragaszkodniuk a bibliai irányadó mértékekhez és az erkölcstelenséget is elősegítették.

Mindazoknak, akik szeretnék elnyerni Jehova tetszését, kerülniük kell az ilyen eszméket még abban az esetben is, ha azokat olyan egyének — férfiak vagy nők — képviselik, akik egyébként sokszínű és erőteljes egyéniségek. Az effajta gondolkodásmód éppen olyan halált okozó ma is, mint amilyen az első században volt (Jelenések 2:22, 23).