-
Vigyázzunk a bőrünkre!Ébredjetek! – 2005 | június 8.
-
-
Tájékozódjunk a nap elleni védekezés lehetőségeiről
Gyermekkortól kezdve szükség van a nap elleni védekezés oktatására. A Bőrrák Alapítvány szerint a legtöbb embert 18 éves kora után körülbelül negyedannyi napfény éri egész hátralevő életében, mint azt megelőzően. A becslések szerint csak egyszer kell hogy valaki hólyagosra égjen gyermekkorában, és duplájára nő a kockázata, hogy később melanomás lesz. Ez azért van, mert 20 vagy még több év is beletelhet, mire a bőrrák kifejlődik. (Lásd a 8. oldalon lévő kiemelt részben a nap elleni védekezés módszereit.)
Ausztráliában több a bőrrákos eset, mint másutt, kiváltképp a melanoma.b Ennek az az oka, hogy az országban főleg világos bőrű észak-európai bevándorlók élnek, nagy többségük a partvidék mentén, amely tele van napsütötte strandokkal. Egy róluk készült vizsgálatból arra lehet következtetni, hogy minél fiatalabban érkezik valaki Ausztráliába, annál nagyobb a kockázata a melanomának, ami alátámasztja, hogy még gyermekkorban fontos megtanulni, hogyan védekezhetünk a nap ellen. Ausztrália kormánya elszánt kampányt indított a napsugárzás veszélyeinek az oktatására. A szlogenjük: „Kapj! Csapj! Rakj!”, azaz „kapj magadra egy pólót, csapj a fejedbe egy sapkát, és rakj magadra krémet”. Ez nem sok életmódbeli változtatással jár, de azóta csökkent a melanoma előfordulása az ausztrál fiatalok közt.
Ami a fényvédő krémeket illeti, jó, ha olyan terméket használunk, amely teljes védelmet nyújt, tehát mind az UVA-, mind az UVB-sugárzást megszűri. A krém használata a felhős napokon is fontos, mert az UV-sugarak 85 százaléka áthatol a felhőkön. A napsugarak a tiszta vízen is át tudnak hatolni. Néhány szakember legalább 15-ös faktorszámú (FF vagy SPF) fényvédő krém használatát javasolja. Ha szeretnéd tudni, hogy ez mekkora védelmet nyújt, szorozd be a 15-öt annyi perccel, ahány perc alatt általában leégsz. Legalább kétóránként újra krémezd be magad. Ezzel persze nem fog megduplázódni a védettség időtartama.
A The Skin Cancer Answer továbbá figyelmeztet, hogy ne higgyük, hogy csak azért, mert fényvédő krém van rajtunk, teljes biztonságban vagyunk. Nincs olyan krém, amely 100 százalékos védelmet nyújtana a leégés ellen, és a bőrrákot sem lehet velük minden esetben kiküszöbölni. Sőt, közvetve még növekedhet is a bőrrák kockázata, ha valaki tovább marad a napon, csak mert fényvédő krém van rajta. „Az elővigyázatosságot semmivel sem lehet pótolni — mutat rá a könyv. — Viseljünk védőruházatot, és maradjunk fedél alatt a nap legmelegebb szakában. Ezeket a módszereket »eredményes« fegyvereknek tartják a bőrrák ellen.”
Vajon bölcs dolog kvarclámpával vagy napággyal próbálkozni? A becslések szerint csupán 20 perc a szoláriumban nagyjából négyórai napozásnak felel meg. Korábban úgy gondolták, hogy a szolárium nem veszélyes, mert a napágyak főleg UVA-sugárzást bocsátanak ki, és a tapasztalatok azt mutatták, hogy ez nem okoz leégést. Ám a The Skin Cancer Answer kijelenti: „Ma már ismeretes, hogy az UVA mélyebbre hatol a bőrbe, mint az UVB, bőrrákot okozhat, és elnyomhatja az immunrendszert.” Egy vizsgálat, melyről a The Miami Herald nemzetközi kiadása tájékoztatott, megállapította, hogy azok a nők, akik havonta egyszer vagy többször szoláriumot vesznek igénybe, „55 százalékkal növelik az eshetőségét annak, hogy melanomásak lesznek”.
Fontos tehát komoly figyelmet fordítani a nap elleni védekezésre. Ne feledd: ha ma leégsz, abból huszonegynéhány év múlva bőrrák lehet.
-
-
Vigyázzunk a bőrünkre!Ébredjetek! – 2005 | június 8.
-
-
[Kiemelt rész/képek a 8. oldalon]
HOGYAN VIGYÁZHATUNK A BŐRÜNKRE?
1. Ne tartózkodjunk sokat a napon, különösen 10 és 16 óra között. Akkor a legerősebb a káros ultraibolya (UV) sugárzás.
2. Háromhavonta legalább egyszer tetőtől talpig vizsgáljuk meg a bőrünket.
3. Ha kint tartózkodunk, olyan fényvédő krémet használjunk, amely teljesebb védelmet nyújt; a faktorszám minimum 15-ös legyen. Bőven kenjük be magunkat, s tegyük ezt 30 perccel azelőtt, hogy napra megyünk, majd kétóránként ismételjük meg. (Hat hónaposnál fiatalabb gyermekek bőrére ne kenjünk fényvédő krémet.)
4. Még kiskorukban tanítsuk meg a gyermekeinket a nap elleni védekezésre, mert a bőrkárosodás, amely felnőttkorban bőrrákká alakul, gyermekkorban kezdődik.
5. Viseljünk védőruházatot: hosszúnadrágot, hosszú ujjú inget, széles karimájú kalapot és olyan napszemüveget, amely kiszűri az UV-sugarakat.
-