NISZÁN
A zsidók szent naptárjában az 1. holdhónapnak a száműzetés utáni neve, részben márciusnak és részben áprilisnak felel meg (Ne 2:1; Esz 3:7). Ezt a hónapot, melyet eleinte „abib”-nak hívtak, eredetileg a hetedik hónapnak tekintették, és az 1Mózes 8:4-ben nyilvánvalóan erre történik utalás. Az Egyiptomból való kivonuláskor Jehova azt mondta, hogy ez a hónap legyen „az év első hónapja” (2Mó 12:2; 13:4; 4Mó 33:3). Attól fogva két különböző naptár létezett: a Jehova által bevezetett szent naptár és a már korábbról is ismert mezőgazdasági naptár. (Lásd: ABIB; NAPTÁR.)
Ez alatt a tavaszi hónap alatt az időjárás gyakran kifejezetten hideg volt, és Jeruzsálemben tüzet gyújtottak éjszakára, hogy annál melegedjenek (Jn 18:18). Jeruzsálemben még akár április 6-án is havazhatott, ahogy az 1949-ben is történt. Niszán az esős évszak vége felé kezdődött, és azt remélték, hogy a kései, vagyis tavaszi esők hatására a gabona teljesen beérik az aratás előtt (5Mó 11:14; Hó 6:3; Jr 5:24). Az évnek ebben a szakában a Jordán rendes körülmények között éppen áradt (Jzs 3:15; 1Kr 12:15). Elkezdődött az árpaaratás a part menti síkságokon, és beérett a búza a mélyebben fekvő, szubtropikus éghajlatú Jordán völgyében (Ru 1:22; 2:23). Ekkortájt a Ráháb jerikói házának tetején lévő learatott lenszárak már búvóhelyül szolgálhattak az izraelita kémeknek (Jzs 2:6; 4:19).
A holdnaptár kiigazítása: Isten megkövetelte, hogy niszán (abib) 16-án az izraeliták felajánljanak az aratásuk zsengéjéből egy kévét, és az innentől számított 50. napon pedig egy második gabonafelajánlást is ajánljanak fel. Ezen felajánlások közül az előbbi természetszerűen egybeesett az árpaaratás időszakával, az utóbbi pedig a búzaaratáséval. Ez az előírás szükségessé tette, hogy kiigazítsák az izraeliták által használt, holdhónapokból álló naptárat. Kompenzálni kellett a 11 és 1⁄4 napos különbséget a teljes napév és a rövidebb holdév között. Máskülönben három éven belül a niszán hónap 33 nappal korábban lett volna az évszakhoz képest, és jóval az árpaaratás előtt kezdődött volna. A bibliai feljegyzések nem részletezik, hogy az izraeliták eredetileg milyen módszerrel hajtották végre a szükséges módosításokat, de a bizonyítékok arra mutatnak, hogy minden második vagy harmadik évben egy 13. hónapot iktattak be az évbe, hogy ezáltal a naptári évben megfelelő helyre kerüljenek az évszakok. Valószínűnek látszik, hogy ezt pusztán megfigyelés alapján tették, mégpedig úgy, hogy az újholdat viszonyították a tavaszi nap-éj egyenlőséghez, mely minden évben március 21-e körül következik be. Ha az újhold, mely rendes esetben a niszán kezdetét jelezné, túl messze esett a tavaszi nap-éj egyenlőségtől, akkor ezt a hónapot 13., vagyis szökőhónapnak vették, és niszán a következő újholdkor vette kezdetét. Az i. sz. IV. századig nem volt szabványosított naptára a zsidóknak.
Az első ünnep niszán hónapban a pászka volt, melyet első ízben Egyiptomban ünnepeltek meg; ezt niszán 14-én tartották, és magában foglalta a pászkabárány feláldozását (2Mó 12:2–14; 3Mó 23:5; 5Mó 16:1). Az ezt követő napon kezdődött az egyhetes kovásztalan kenyerek ünnepe, mely 15–21-ig tartott. Niszán 16-án felajánlották az árpaaratás zsengéjét (2Mó 12:15–20; 23:15; 34:18; 3Mó 23:6–11).
Az Úr vacsorája: Több mint 1500 évvel a kivonulás után, i. sz. 33. niszán 14-én Jézus összegyűlt a 12 apostolával Jeruzsálemben, hogy megünnepelje az utolsó érvényes pászkát, és miután elküldte az áruló Júdást, bevezette a haláláról való megemlékezést az Úr vacsorája által (Mt 26:17–30; 1Ko 11:23–25). Még a nap vége előtt meghalt Isten Bárányaként. Niszán 16-án, azon a napon, amiko a pap meglengette az árpaaratás zsengéjét a templomban, Isten feltámasztotta Jézust, a feltámadás zsengéjét (Lk 23:54–24:7; 1Ko 15:20).
Összhangban Krisztus utasításával, miszerint „ezentúl ezt cselekedjétek a rólam való megemlékezésül”, niszán 14-ét mind a mai napig megtartják a követői a haláláról való megemlékezésként (Lk 22:19, 20; lásd: ÚR VACSORÁJA).