„Egész Izrael megmenekül”

„Így egész Izrael megmenekül, amint írva van: ’Sionból jön a szabadító és eltávolítja Jákobtól az istentelen cselekedeteket’” (RÓMA 11:26).

 1. a) Milyen kérdések vetődnek fel tekintettel a Róma 11:26. versére? b) Miért nem az Izrael Köztársasága az az Izrael, amely „megmenekül”?

MELYIK nemzetről van itt szó? És hogyan menekül meg? Ez a szabadítás vajon milyen kihatással lesz a többi nemzetre? Nos, amikor 1948-ban lejárt a Palesztina feletti brit mandátum, a zsidók elfoglalták a terület egyrészét, és megalakították Izrael köztársaságát. Majd 1967-ben, a hatnapos háborúban az arabok felett aratott győzelem után, tovább növelték a köztársaság területét. Ámde Izrael köztársaságának megalapítása óta, annak létezését csakis a fegyverek erejével sikerült fenntartani. A modrenkori Izrael akár rendelkezik nukleáris bombakészlettel, akár nem, egyáltalán nem bízik semmiféle ’Sionból jött szabadítóban’. Mert a pogány nemzetekkel együtt, ez a viszonylag fiatal politikai közösség is tagja az Egyesült Nemzeteknek! Ez a köztársaság természetesen nem teokrácia, mint Izrael nemzete volt Mózes idejében i. e. 1513-tól kezdve.

 2. Miben különbözik az Izrael Köztársaság felállítása a zsidók i. e. 537-ben történt helyreállításától, amikor visszatérhettek hazájukba?

² Az osztrák izraelita Theodor Herzl, aki 1897-ben megalapította a Cionista Világmozgalmat, kijelentette, hogy a zsidóság nemzet, és követelte, hogy biztosítsanak területet a zsidó állam számára. De a későbbi fejlemények során — Izrael Köztársaságának megalapítását is beleértve — semmi párhuzamot nem találunk az i. e. 537-ben bekövetkezett helyreállítással, amikor is a zsidók visszatértek hazájukba Nagy Cyrus perzsa uralkodó első uralkodási évében. Az akkori helyreállítás Izrael Istene határozott és kifejezett szándékának a beteljesedését jelentette, amit az Ésaiás 45:1–5. verse megjövendölt (2Krónika 36:22, 23; Ezsdrás 1:1–4). Ámde Izrael Köztársaságának létrehozásában egyáltalán nem figyelhető meg az ókori Izrael Istenébe vetett hitből fakadó békés eljárás. Ezt az eseményt nem tekinthetjük tehát úgy, mint a Héber Iratok próféciáinak beteljesedését; annak a bizonyítékát sem láthatjuk benne, hogy a zsidó Messiás hamarosan eljön.

 3. Hogyan értették egykor a nemzetközi Bibliakutatók „egész Izrael” megmenekülését, és mi történt ebben a vonatkozásban 1932-ben?

³ Egészen 1929-ig a Nemzetközi Bibliakutatók Egyesülete úgy gondolta, hogy a természetes zsidók még mindig Isten választott népét alkotják, amely hitetlen népet egybe kell gyűjteni Palesztina területére, hogy ott megtérjenek Jézus Krisztushoz, Ábrahám megígért magvához, és a világ vezető nemzetévé legyenek az egész emberiség áldására. Ámde 1932-ben bebizonyosodott, hogy ez a felfogás a bibliai jövendölés félreértéséből ered, a Róma 11:26. versét is beleértve, amely szerint „egész Izrael megmenekül”. (Lásd: Jöjjön el a Királyságod könyv VIII. tanulmány, az Őrtorony Társulat 1891-es kiadása.)

Kikből áll „az egész Izrael”?

 4. Milyen körülmények mutatják meg ma, hogy Izrael Köztársasága nem az „Isten Izraele”?

⁴ Amit a Róma 11:26 zsidó írója „egész Izrael”–nek nevez, azt a Galata 6:16-ban „Isten Izraele” néven nevezi. De ha az Izrael Köztársaságában, illetve a világ többi részében lakó természetes zsidók nem alkotják „egész Izraelt”, vajon kik ennek a tagjai? Ez a kérdés azért lényeges, mert a mai születetett zsidók nem tudják, hogy Izrael 12 törzse közül melyikhez tartoznak. Van több rabbijuk, de nincs papságuk és nincs főpapjuk a földön, nincsen templomuk Jeruzsálemben, és nincsen oltáruk, ahol áldozatokat mutathatnának be a Mózes által Istentől kapott törvény szerint. Mindez hiányzik náluk, amióta a rómaiak i. sz. 70-ben elpusztították Jeruzsálemet. Semmi bizonyítéka annak, hogy az Isten, akinek a nevét nem hajlandók kiejteni, továbbra is velük lenne, mint nemzettel. Ámde Jehova Istennek megvan az Izraele ezen a földön, ebben a XX. században is! Akkor hát kik annak a tagjai?

 5., 6. Hogyan mutatott rá Pál arra, hogy nem természetes, testi körülményektől függ az „Isten Izraele”?

⁵ Társusi Saul, aki maga is született zsidó volt, és abban a kiváltságban részesült, hogy a keresztény Pál apostollá lehetett, kielégítő választ ad erre a kérdésre. I. sz. 56 körül hosszú levelet írt „mindazoknak RÓMÁBAN, akik az Isten szerettei, akiket ő elhívott és megszentelt” (Róma 1:1, 7, Ökumenikus fordítás). Ebben a levélben Pál azonosítja azokat, akiket Isten igazi izraelitáknak tekint, vagyis nem test szerinti, hanem szellem szerinti izraelitáknak. Pál a következőket írja:

⁶ „Nem tartoznak mind ’Izraelhez’, akik Izraeltől származnak. Nem mindnyájan gyermekek, akik Ábrahám magvából valók, hanem ’Amit a te „magodnak” neveznek, Izsák által jön el.’ Vagyis a test szerinti gyermekek valójában nem Isten gyermekei, hanem az ígéret szerinti gyermekeket számítják magnak . . . Ezenfelül Ésaiás így kiált fel Izraellel kapcsolatban: ’Bár Izrael fiainak száma oly sok lehet, mint a tenger homokja, a maradék fog megmentésben részesülni. Mert Jehova számadást fog tartani a földön, befejezi és rövidre szabja azt.’ És ahogyan Ésaiás előre megmondta: ’Ha a seregek Jehovája nem hagyott volna magot nekünk, olyanná lettünk volna, mint Szodoma és hasonlóvá lettünk volna Gomorához’” (Róma 9:6–9, 27–29).

 7., 8. Miért nem sikerült a született zsidóknak betölteni minden helyet a Róma 11. fejezetében leírt jelképes ágainak tekintetében?

⁷ Később a Róma 11. fejezetében Pál olyan olajfához hasonlítja Izrael nemzetét, amely olajfa kapcsolatban áll „Jehova barátja”, Ábrahám patriarcha személyével (Jakab 2:23). Miután ez a barát engedelmességet tanúsított, Isten ezt mondta neki: „A te magod által bizony áldásban részesül majd a föld összes nemzete, mert hallgattál a szavamra” (1Mózes 22:18). Mivel a született zsidók túlnyomó többsége nem tanúsított olyan hitet, mint ősatyjuk, Ábrahám, és nem engedelmeskedett Istennek, a hitetlen izraeliták levágattak a jelképes olajfa törzséről, amelynek a gyökere a nagyobb Ábrahám, Jehova Isten. Helyüket hivő pogányok vagy nem zsidók foglalták el, így a jelképes olajfának teljes számban megvannak az ágai. Akik a született zsidók helyébe léptek, „Ábrahám magva” lettek, mint prozeliták vagy fogadott izraeliták Isten részéről, aki nagyobb Ábrahámnál (Galata 3:26–29). Ezek szellemi értelemben vett izraelitákká, vagyis szellemi izraelitákká lettek. Ezért Pál így folytatja:

⁸ „Nem szeretném, testvéreim, ha önmagatokat bölcseknek tartva, nem vennétek tudomásul azt a titkot, hogy a megkeményedés Izraelnek csak egy részét érte, amíg a pogányok teljes számban be nem jutnak; így az egész Izrael megmenekül: amint meg van írva, eljön Sionból a Szabadító; eltávolítja az istentelenséget Jákobtól: és ez az én szövetségem velük, amikor eltörlöm bűneiket” (Róma 11:25–27), American Standard Version).

 9. Bár 1914-ben lejárt „a nemzetek kiszabott ideje”, milyen állást foglalt el az új szövetség közbenjáróját illetően Izrael Köztársasága?

⁹ Megfigyelhettük: Pál nem azt mondja, hogy ’amíg le nem telik a pogányok ideje’. Azt mondja: „amíg a nemzetekből való emberek teljes számban be nem jutnak”. A pogány idő, vagy „a nemzetek kiszabott ideje” 1914-ben lejárt, amikor kitört az első világháború (Lukács 21:24, AV). Ma, 70 évvel később, Izrael köztársasága és a világban szétszórtan élő született zsidók nem állítják, hogy az új szövetségben vannak, amelyet Jehova a saját szavai szerint Izrael házával köt meg (Jeremiás 31:31–34). Több mint 19 évszázaddal ezelőtt, i. sz. 33. Nizán hó 14-én, a zsidó pászkaünnep éjszakáján az új szövetség kijelölt közbenjárója egy borral telt poharat nyújtott át tanítványainak és azt mondta nekik: „Ez a pohár jelenti az új szövetséget az én vérem által, amely kiontatik a ti javatokra” (Lukács 22:20). Ámde Izrael Köztársasága mind ez ideig nem ismeri el Jézus Krisztust a Jeremiás próféciájában megjövendölt szövetség közbenjárójának.

10. Milyen mennyiségben lettek a hivő természetes zsidók Ábrahám „magvává” az egész emberiség áldására, és milyen következménnyel járt ez?

¹⁰ Az izraeliták szerint még nem jött el Sionból a „szabadító” (Ésaiás 59:20; Róma 11:26). I. sz. 33 pünkösdjén azonban az ókori Izrael egy maradéka elfogadta Jézust, mint Messiást. Az a maradék megkapta a megígért szent szellemet és bekerült az előre megjövendölt új szövetségbe. De ez a maradék nem volt elegendő létszámú ahhoz, hogy elérje Krisztus „menyasszonya” 144 000 tagból álló teljes létszámát (Jelenések 7:1–8; 14:1–3; 21:9). Ez nem a kellő számú született izraelita részévé lett a jelképes olajfának, amely a nagyobb Ábrahámban gyökerezik, s aki megígérte, hogy az ókori patriarcha „magva” áldást hoz a föld összes zsidó és nem zsidó családjára.

11., 12. Melyik Izraelre utal az „egész Izrael” kifejezés, és hogyan lehet ezt a Szentírásból bebizonyítani?

¹¹ De hát hogyan kellett „egész Izrael”-nek „megmenekülni” a megígért „szabadító” által? Figyeljük meg, hogy Pál i. sz. 56 körül írta a Rómaiakhoz írt levelét, miután (i. sz. 50—52 körül) már írt a Galatáknak. Tehát a Róma 11:25–27. versének szavait a Galata 6:16. versében szereplő „Isten Izraele” kifejezés leírása után írta. Ezzel az Izraellel köttetett meg az új szövetség Jézus Krisztus által, nem pedig Mózes próféta által. Jézus a keresztény Izrael, a szellemi Izrael közbenjárója volt, amely Izrael, mint nemzet i. sz. 33 pünkösd napján született meg, amikor a szent szellem kitöltetett azokra a zsidókra, akik az új szövetség közbenjárójaként fogadták el Jézus Krisztust.

¹² Annál az alkalomnál Péter apostol is jelen volt. Később ezt írta azoknak, „akiket kiválasztott az Isten — előretudása alapján”: „Ti azonban ’választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, különleges tulajdonnak szánt nép vagytok . . . Mert egykor nem voltatok nép’ most azonban Isten népe vagytok” (1Péter 1:1, 2; 2:9, 10). Ez megerősíti azt a tényt, hogy az Izrael, amelyből az „egész”-nek meg kell „menekülnie, nem azonos a mai izraelita köztársasággal, vagy a világon szétszórtan élő született zsidókkal. A „megmenekülés”-ben részesülő „egész Izrael” az i. sz. 33 pünkösdjén megszületett szellemi Izrael, amelyet akkor Isten megsokasító szelleme hozott létre. Az „Isten Izraele” volt az, amelyhez a megígért szabadítónak el kellett jönnie.

13. a) Mikor és hogyan jött el Sionból a szabadító? b) Idővel kik vétettek fel az „Isten Izraelének” tagjai sorába?

¹³ Ez a szabadító valóban eljött i. sz. 33 pünkösd napján. De vajon hogyan jött el? Úgy, hogy kiárasztotta Jehova szent szellemét a mintegy 120 tanítványra, akik akkor együtt voltak egy emeleti szobában Jeruzsálemben, a nemzet fővárosában. Ezek a tanítványok képezték „Isten Izraelének” első részét, akik szellemi életre születtek, és a fenti szellemi birodalomban való örök életben reménykednek. Ehhez a szellemi Izraelhez később nem zsidó hivők is jöttek, akik hittek a megígért szabadítóban. Mikor történt ez? A szamaritánusok megtérésekor, majd később a kívülálló pogányok megtérésekor, Kornéliusz római százados, valamint családja és barátai megtérése után i. sz. 36-ban, amikor Jehova, a nagyobb Ábrahám befogadta mindezeket a nem zsidó hivőket egyszülött Fiába, a jelképes olajfa törzsébe. Ezek a nem zsidók tehát azoknak a hűtlen zsidóknak a helyébe léptek, akik levágattak a 144 000 „ágat” számláló olajfáról (Cselekedetek 10. fejezet; 15:14–21).

Az elvégzett beoltási munka

14. Napjainkra milyen bizonyítékunk van az „egész Izrael” tekintetében?

¹⁴ Az i. sz. 36-ban végbement nagy esemény óta ezerkilencszáznegyvennyolc év telt el. Logikus tehát, hogy javarészt már befejeződött a mindenható Isten munkája „egész Izrael” megmentésével kapcsolatban. Ez az időszak sokkal hosszabb volt, mint az a zsidó korszak, amely alatt az a nép kizárólagos isteni kegynek örvendett i. e. 1513-tól, vagyis Mózes idejétől i. sz. 36-ig, az első körülmetéletlen nem zsidók vagy pogányok megtéréséig. Kétségtelen, hogy ez a hosszú időszak elegendő volt ahhoz, hogy „egész Izrael” megmeneküljön, vagyis kellő számú tagja legyen.

15. Jézus próféciájában „a dolgok rendszerének befejezésére” vonatkozó „jellel” kapcsolatban hogyan mutatott rá Jézus arra, hogy a „választottakat” egybegyűjti?

¹⁵ Jézus Krisztus erre az időszakra utalt, amikor láthatatlan szellemi „jelenlétéről” és „a dolgok rendszerének befejezéséről” prófétált és ezt mondta: „És akkor az Emberfiának jele feltűnik az égen, és akkor a föld minden törzse jajveszékelve veri magát, és meglátják eljönni az Emberfiát az ég felhőiben hatalommal és nagy dicsőséggel. És kiküldi az angyalait nagy trombitaszóval, és azok összegyűjtik az ő választottait a négy szél felől, az egek egyik végétől a másik végéig” (Máté 24:3, 30, 31). Mikor kezdődött hát Jézusnak ez a „jelenléte”?

16., 17. Mikor kezdődött el Jézus Krisztus „jelenléte”, és milyen figyelemre méltó események követték azt az egybegyűjtött „választottak” tekintetében?

¹⁶ Jézus „jelenléte” a pogányok „hét idejének” lejártakor, azaz 1914 őszén kezdődött el (Dániel 4:23–36). Abban az időben a megdicsőített Jézus Krisztus figyelme a háború sújtotta föld felett gyakorolt hatalma felé irányult. A történelmi tények azt bizonyítják, hogy a háború utáni 1919-es évben az uralkodó király, Jézus Krisztus elküldte mennyei angyalait, hogy egybegyűjtsék a „választottakat” a föld minden részéről. Az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat felügyelete alatt a választottak az egész világra kiterjedő egységes szervezetbe tömörültek, hogy attól kezdve végrehajtsák Jézus prófétai utasításait a Máté 24:14 szerint: „A Királyságnak ezt a jó hírét prédikálják az egész lakott földön tanúskodás végett minden nemzetnek, és akkor jön a vég.”

¹⁷ Isten népének 1931. évi általános kongresszusán egyhangúlag elfogadták az új nevet, vagyis hogy attól kezdve Jehova Tanúinak ismerjék őket. Ezt követte később a Társulat által kiadott Jehova című könyv megjelenése, amely hangsúlyozta Isten nevét, amelyet oly boldogan viseltek. Ezt az új könyvet Jehova Tanúi hálásan fogadták 1934-ben, amikor Adolf Hitler, a náci vezér hozzálátott, hogy kiirtsa Jehova Tanúit Közép-Európából.

18. Kellő időben milyen fejlemények mutatták meg, hogy a „választottak” teljes létszámban egybegyűjtettek?

¹⁸ Ami ezután történt, azt mutatja, hogy befejeződött az önátadott, alámerített „választottak” egybegyűjtése a mennyei Királyság számára. Mi mutatta ezt? Nos, 1935-ben a „választottak” figyelme és erőfeszítése a Jelenések 7:9–17-ben feltárult „nagy tömeg” (Csia) felé irányult. Vajon kikből áll ez a „nagy tömeg” vagy „nagy sokaság”? Olyan emberekből, akik hajlandók magadni a dicsőséget és tiszteletet Jehova Istennek és Jézus Krisztusnak, és akik a földi Paradicsomban kapják meg az örök élet jutalmát, ahová úgy jutnak be, hogy nem kell meghalniuk az emberi történelem legnagyobb „nyomorúsága” ellenére sem. Ezek a kiváltságos egyének a „jó Pásztor”, Jézus Krisztus „más juhai”-ként ismeretesek. Örömmel alkotnak „egy nyájat” az „egész Izrael” maradékával, akik még itt élnek a földön (János 10:16).

A megmenekült „egész Izrael” az egész emberiség áldására szolgál

 1. Tekintettel arra, hogy az Izrael Köztársasága az Egyesült Nemzetekhez tartozik, miért nem várható el az, hogy ő lesz Isten eszköze az egész emberiség megoldására?

JEHOVA megígérte Ábrahámnak, hogy a föld minden családja és nemzete tapasztalja majd a hithű patriarcha magva által jövő áldásokat (1Mózes 12:3; 22:17, 18). Az időszámításunk előtti huszadik században elhangzott ígéretek azonban nem jelentik azt, hogy Isten megáldja az Egyesült Nemzeteket, a letűnt Népszövetség utódját. A mai Izrael Köztársasága az ENSZ tagállama, tehát nem várható, hogy az ókori Izrael Istene általa részesíti áldásban az egész emberiséget. Az ENSZ valójában útjában áll Isten Királyságának, amelynek uralkodója Ábrahám „magva”. Ezért az ENSZ tulajdonképpen a mai „pusztulást okozó undorító dolog” (Máté 24:15). Nem, az ENSZ nem hoz áldást, bár a kereszténység valláspapsága és a zsidó rabbik azért imádkoznak, hogy mennyei áldás szálljon erre a szervezetre. Ez a szervezet valójában a „vadállat képmása”, „a dolgok jelen rendszerének istene”, Sátán, az Ördög látható politikai, kereskedelmi szervezete. Az ENSZ tehát nemsokára megsemmisül a vadállati szervezettel együtt. (Jelenések 13:1–18; 2Korinthus 4:4).

 2. Miben különbözik az „egész Izrael” maradékának a magatartása Izrael Köztársaságának magatartásától?

² Közben Izrael Köztársasága az életéért harcol az ENSZ más tagállamai ellen. Az „egész Izrael” maradéka viszont nem követi Izrael Köztársaságát (Róma 11:26). Ez a maradék nem imádja a „vadállat képét”. Ezek a szellemi izraeliták inkább leleplezik az Egyesült Nemzeteket annak alapján, ahogyan Isten tekinti ezt a szervezetet: ez ugyanis nem más, mint utánzat, hamisítvány, amely arra csábítja az embereket, hogy az ENSZ-ben bízzanak Jehova Jézus Krisztus alatti Királysága helyett. Ezért az „egész Izrael” maradéka megmarad Jehova egyetemes szervezetének részeként. Ábrahám szellemi magvának maradéka már most is áldásnak bizonyul az emberiség minden családja és nemzete számára. Jehova prófétai ígérete tehát beigazolódik.

 3., 4. Mintegy 2700 évvel, 1914 előtt mire ihlette Jehova Ésaiás prófétát az „összes nemzettel” kapcsolatban?

³ Több mint 2700 évvel ezelőtt Jehova Isten előre mutatott arra a korszakra, amelyben acél harckocsikat és repülőgépeket először használnak majd fel a háborúban, amikor lövészárok-háború jellemzi a harcmodort, a katonák gázálarcokat viselnek, „nagy Berta”-típusú messzehordó ágyúkat vetnek be a totális háborúban. Igen, mintegy 27 évszázaddal az első világháború előtt, Jehova Isten arra ihlette Ésaiás prófétát, hogy olyasmit írjon le, ami egészen eltér az ő idejében előforduló dolgoktól:

⁴ „Ésaiásnak, Ámos fiának látomása Júdával és Jeruzsálemmel kapcsolatban: És az lesz a napok befejező részén, hogy Jehova házának hegye szilárd alapokon áll a hegyek csúcsa felett, és mindenképpen a halmok fölé emelkedik; és hozzá özönlenek majd az összes nemzetek. És bizony sok nép megy el és ezt mondja: ’Jertek, menjünk fel Jehova hegyére és Jákob [Izrael] Istenének házához, és ő megtanít az útjaira, és az ő ösvényein járunk’, mert Sionból jön ki a törvény, és Jeruzsálemből Jehova beszéde. És ítélkezik a nemzetek között, és sok nép ügyét elrendezi. És kardjaikat ekevasakká és dárdáikat metszőollókká kovácsolják. Nemzet nemzet ellen kardot nem emel és hadakozást többé nem tanulnak. Ó, ti Jákob házából valók, jöjjetek és járjunk Jehova világosságában!” (Ésaiás 2:1–5).

 5. Izrael Köztársasága cselekvésmódjának láttán, milyen szempontból kell tekintenünk Ésaiás „Jehova házával” kapcsolatos próféciáját?

⁵ Ma nem azt látjuk, hogy ez a csodálatos prófécia teljesedik be a Közel-Keleten, Jeruzsálemben, Izrael Köztársasága fővárosában. Nem látjuk, hogy Jehova temploma állna Sion-hegyének nevezett magaslaton, hanem inkább a mohamedán Szikladóm foglalja el annak helyét és Allahnak szentelt mecset áll ott. Számos országból érkező túristák látogatják e vallási nevezeteségeket, ámde nem imádat gyakorlása végett, hanem csupán azért, hogy megcsodálják az iszlám építészet műremekeit. Kétségtelen tehát, hogy a ’dolgok halálosan beteg rendszerének végnapjaiban’ Ésaiás próféciája egyáltalán nem teljesedik be Izrael modern államának esetében. Egyáltalán nem bizonyul annak az „egész Izrael”-nek, amely megmenekül és az egész emberiség áldására szolgál Jehova Ábrahámnak adott ígérete beteljesedéseként. A „Jehova házának hegye” prófétai kifejezést tehát szellemi vonatkozásban kell értenünk „Isten Izraelével” kapcsolatban (Galata 6:16).

 6. a) Hogyan mutatott rá Péter arra, hogy miféle nemzet „Isten Izraele”? b) Milyen világfejlemények alatt kezdett az „összes nemzet” „Jehova házához” özönleni?

⁶ Ez az „Isten Izraele” szellemi nemzet, ahogyan azt Péter apostol írta: „Ti azonban ’választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, különleges tulajdonnak szánt nép vagytok, hogy széles körben hirdessétek a kiválóságait’ annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Péter 2:9). Ennek a „szent nemtzet”-nek mai maradéka képviseli vagy jelképezi magvát. „A napok befejező részének” 21. esztendejében — amikor a római katolikus fasizmus és a hitleri nácizmus javában dühöngött Európában — „az összes nemzetek” özönleni kezdtek „Jehova [szellemi] házához”, amelyet Jehova Tanúi szinte „a hegyek csúcsa fölé” emeltek.

 7. Miért nem jelentéktelen ügy az, amikor a nemzetek elkezdenek „Jehova házához” özönleni?

⁷ Ezt a jelentős lépést egy általános kongresszus fémjelezte Washingtonban [D.C.], az Amerikai Egyesült Államokban 1935 tavaszán. A kongresszuson elhangzott igen figyelemre méltó beszédében az „egész Izrael” egyik tagja — J. F. Rutherford, az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat akkori elnöke — helyreigazított egy félreértést, amely a Nemzetközi Bibliakutatók között általános volt. Rámutatott arra, hogy a „nagy tömeg” vagy „nagy sokaság”, amelyet az emberiség minden rétegéből be kellett gyűjteni, és amelynek Istent az ő szellemi templomában kell imádnia (hiszen a betű szerinti jeruzsálemi templomot a rómaiak i. sz. 70-ben elpusztították), tulajdonképpen földi osztály (Jelenések 7:9–17, AV). Ennek az osztálynak az a kilátása, hogy túléli Armageddont, és bejut a dolgok új rendszerébe, amely Jézus Krisztus küszöbön álló ezeréves uralma alatt valósul meg, aki már 1914 óta uralkodik a mennyben.

 8. a) Milyen korszakalkotó eseményre került sor 1935-ben a Washington [D.C.]-ban megtartott kongresszuson? b) Miért mondhatjuk, hogy „az összes nemzet” „Jehova házához” özönlik?

⁸ Erre a feltárult világosságra korszakalkotó módon reagáltak az emberek. Azon a drámai kongresszuson 840 küldött merítkezett alá, és ezzel jelképezte, hogy teljesen átadta magát Jehova Istennek Jézus Krisztus által. Nem tudjuk biztosan, hogy hányféle nemzetet képviselt ez a csoport, de földi Pradicsom reménységére gondoltak. Ma, 49 évvel később, Jehova Tanúi sokkal nagyobb számban vannak, mint az „egész Izrael”. Szerte a világban 205 ország területén tevékenykednek. A szó tágabb értelmében „az összes nemzetek” Jehova felmagasztalt imádat-háza felé özönlenek.

Jehova Tanúi — vajon miféle emberek?

 9. Az Izrael Köztársaságától eltérően, milyen magatartást követnek Jehova Tanúi az Ésaiás 2:4 beteljesedéseként?

⁹ Izrael Köztársaságának hátterével ellentétben, vajon miféle embereket találunk ma Jehova Tanúi szervezetében? A köztársaság alattvalóihoz hasonlóan talán fel vannak fegyverezve, hogy testi harcot folytassanak azok ellen, akik a létüket fenyegetik? Nem! Inkább pontosan olyanok, amilyennek Ésaiás megjövendölte őket a 2:4. versében. Mivel Jehova imádatát Isten szellemi házában felsőbb szintre emelték, jelképesen szólva, kardjaikat ekevasakká, dárdáikat pedig metszőollókká kovácsolták. Jehova Istenben bíznak, őt tartják védelmezőjüknek és Jézus Krisztust tekintik vezetőjüknek. Bár gyakorlatilag a föld minden nemzetéből valók, mégsem uralkodik közöttük nacionalista ellenséges érzület, de nem keverednek világi politikába sem. A szó igazi értelmében sem támadó, sem védekező testi fegyvert nem használnak. Hisznek abban, amit Jézus mondott: ugyanis, hogy az ő Királysága „nem része a világnak”. Máskülönben az ő tanítványai is harcolnának a legmodernebb típusú katonai fegyverekkel (János 18:36).

10. a) Csupán milyenfajta háborút hajlandók viselni Jehova Tanúi? b) Melyik „új parancsolatnak” engedelmeskednek a Tanúk és hogyan teszik meg ezt?

¹⁰ Jehova Tanúi ehelyett kizárólag szellemi harcot folytatnak. Ez a harcuk a mennyei helyeken levő gonosz szellemek ellen folyik. Ezért a fegyvereik sem vérontó testi fegyverek (Efezus 6:10–18). És ez a harc nem az emberiség ellen szól és természetesen nem viselnek háborút Jehova szervezetéhez tartozó szellemi testvéreik ellen. Engedelmeskednek Jézus parancsának, hogy szeressék szellemi testvéreiket, ahogy ő szeretett minket egészen addig, hogy emberi életét adta tanítványaiért. Ez megerősíti az „új parancsolatot”, amit Jézus a követőinek adott, tudniillik, hogy ők is úgy szeressék egymást, ahogyan ő szerette őket (János 13:34).

11. Melyik törvénynek tesznek eleget Jehova Tanúi, amikor szeretetet tanúsítanak?

¹¹ Jehova Tanúi arra a szeretetre éreznek magukban indítást, amely eleget tesz a Mózes próféta által adott Törvénynek. Az ilyen szeretet sohasem okoz kárt senkinek, és többet jelent az egyszerű „könyörületnél” vagy emberbaráti érzésnél, amely a XX. századi értelmezés szerint „jótékonyságban” fejeződik ki. A Bibliában a „szeretet” szó mind a héber, mind a görög nyelvben többet jelent a puszta „jótékonyság”-nál (Lásd: 1Korinthus 13. fejezet King James fordítást; katolikus Douay fordítást).

Áldására, nem pedig átkára

12. Vajon szükség volt-e arra, hogy az „egész Izrael” a mennyben legyen, mielőtt elkezdődnék az „összes nemzet” megáldása?

¹² Az eddigiekből láthatjuk: ahhoz, hogy az összes család és nemzet megáldása elkezdődjék a nagyobb Ábrahám, Jehova Isten „magva” által, nem volt szükség arra, hogy az „egész Izrael” maradéka a mennybe menjen és a „mag” elsődleges vagy fő részével, Jézus Krisztussal együtt legyen. Már közel fél évszázada, hogy a föld családjai és nemzetei áldásokban részesülnek Ábrahám megígért „magva” részéről. Már több mint két és félmillió azoknak a száma, akik a „más juhok” közül egybegyűjtettek, hogy „egy nyájat” alkossanak a jó Pásztor szellemtől született juhokhoz hasonló és mennyei reménységet tápláló követőinek maradékával (János 10:16).

13. Milyen célból jött el Jézus a templomhoz a „más juhok” tekintetében, és hogyan éri el rövidesen a csúcspontját a velük szembeni magatartása?

¹³ Az áldott „más juhok” abban a kegyben részesültek, hogy már kezdettől fogva reménykedhetnek abban a helyreállított Paradicsomban, amely a földön jön létre Krisztus ezeréves Királysága alatt. Amikor tehát Krisztus, mint Jehova „szövetséghírnöke” eljött a szellemi templomhoz, hogy megítélje azt, a „más juhok” tekintetében megáldani, nem pedig megátkozni jött (Malakiás 3:1–3). Ez az áldás akkor éri el csúcspontját, amikor megóvja és életben tartja őket a „mindenható Isten nagy napjának háborújában”, amely közel van már; megvédi őket az Armageddonra egybegyűjtött minden földi ellenséggel szemben (Jelenések 16:14, 16). A régi időkben a Megiddó városa Jehova Isten nagy győzelmeinek a színhelye volt (Józsué 17:11; Zakariás 12:11). A jelképes Armageddonnal Isten az eddigi legnagyobb győzelmét aratja majd legfőbb, örök dicsőségére. Ennél a csatánál megdicsőített Fia, Jézus Krisztus lesz a seregei fővezére (Jelenések 19:11–21).

14. a) Kinek a megmentése felett örvendezhetnek joggal a „más juhok”? b) Hányan vannak ma már ezek a „más juhok”?

¹⁴ A „más juhok” épségben élik túl az isteni hatalom és nagyság leglátványosabb megnyilvánulását. Mennyire örülnek majd a döntő csata életben maradt szemlélői annak, hogy „egész Izrael” „megmenekült” az első és a második világháború közötti békeidőben! 1935 tavaszától meghatározatlan számú „nagy sokaság” csatlakozott a megmentett Izraelhez. A jó Pásztor, Jézus Krisztus „más juhai”-nak a száma ma már a három millió felé tart. Ezek „minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből” valók, és velük teljesedik be az ígéret, amelyet Jehova Isten az előképéül szolgáló „barátjának”, Ábrahámnak tett (Jelenések 7:9–17; Jakab 2:23). A „más juhok” begyűjtése még nem ért véget. Nem tudjuk mennyi lesz a végleges számuk, amikor a jó Pásztor befejezi a begyűjtésüket Nagy-Babilon elpusztítása és Isten armageddoni csatája előtt, amelyet Nagy-Babilon politikai szeretői ellen vív meg (Jelenések 17:1—18:24).

15. Milyen áldásos állapotnak a kezdetét jelenti a „más juhok” csatlakozása az „egész Izrael” maradékához?

¹⁵ A „más juhok” és „egész Izrael” „egy nyájban” való egyesülése a jó Pásztor, Jézus Krisztus, vagyis Ábrahám „magvának” fő része alatt, valaminek a kezdetét jelentette. De vajon minek? A teljes áldásnak, amelyet „egész Izrael” még mindig kiáraszt majd a „más juhokra” Jézus Krisztus ezeréves uralma alatt, ahová élve jutnak be az isteni védelem segítségével.

16. Miért eltökélt szándéka a „más juhoknak”, hogy ezután is Jehovát szolgálják az „egész Izrael” maradékának oldalán?

¹⁶ A Jelenések 7:14–17. verse betejesedéseként a „más juhok” már „megmosták ruháikat és megfehérítették a Bárány vérében”. Ezért kaptak engedélyt arra, hogy imádják Istent „éjjel és nappal az ő templomában” — szellemi értelemben. Igen, az „Isten Báránya”, Jézus Krisztus szellemi eledellel táplálja őket, hogy „ne éhezzenek többé” (János 1:29). Azonkívül hű Pásztoruk „az élet vizének forrássaihoz”, vagyis a földi Paradicsomba vezeti el őket. Mivel hálásak minden áldásért, amit az „egész Izrael” maradéka révén kaptak, a „nagy sokaság” tagjai tovább szolgálják Jehovát a hű maradék oldalán. Ezek a „más juhok” az „egy nyájba” tömörülve végzik ezt a szolgálatot az „egy pásztor” vezetése alatt Isten Jézus Krisztus alatti Királyságának érdekében. És eltökélt szándékkal végzik ezt mindaddig, amíg a Királyság összes ellensége megsemmisül és eltűnik Isten „lábzsámolyának”, e földnek színéről! (Ésaiás 66:1; Máté 5:34, 35; Cselekedetek 7:49).