KÉZ

A kar végén lévő szerv. A Szentírásban használt „kéz” szó időnként magában foglalja a csuklót, például az 1Mózes 24:22, 30, 47-ben és az Ezékiel 16:11-ben, ahol az olvasható, hogy a karperecet a ’kezükön’ hordták, és a Bírák 15:14 arról ír, hogy Sámson ’kezein’ béklyók voltak. A kéz a kar erejét használja és irányítja, így több ízben, amikor átvitt értelemben fordul elő, az erőkinyilvánítás gondolata társítható a kézzel (2Mó 7:4; 13:3; 5Mó 2:15; Lk 1:66). Az emberi kéz rendkívül ügyes és sokoldalú szerv, és a munkavégzésben használt testrész, ezért a Biblia számos helyen jelképesen a „kéz” szóval utal sokféle tevékenységre.

A „kéz” közkeletű héber megfelelője a jádh, olykor pedig a káf; ez utóbbi azonban szó szerint ’tenyeret’ jelent (Jób 22:30, Rbi8, lábj.). Görög nyelven rendszerint a kheir használatos a kéz megnevezésére.

Kézmozdulatok és a jelentésük: A bibliai időkben sok mindent kézmozdulatokkal fejeztek ki. Például imádkozásnál felemelték mindkét kezüket, legtöbbször az ég felé tárva ki tenyerüket esdeklőn (2Kr 6:12; Ne 8:6); esküre emelték kezüket (1Mó 14:22); egy fajta üdvözlésként megérintették kezükkel a szájukat (Jób 31:27); tapsoltak örömükben (2Ki 11:12) vagy éppen mérgükben, illetve megvetésükben összecsapták kezüket (4Mó 24:10; Jób 27:23; Ná 3:19); fenyegetően lengették kezüket (Ézs 10:32); fejükre, illetve ágyékukra tették kezüket bánat vagy nyomorúság idején (2Sá 13:19; Jr 30:5, 6); vízben mosták meg kezüket, ha azt akarták kifejezésre juttatni, hogy szertartásilag tiszták, illetve ártatlanok, vagy hogy kivonják magukat a felelősség alól (Mt 15:1, 2; 27:24; ellentét végett lásd: Zs 26:5, 6; 51:1, 2; lásd: TESTHELYZETEK ÉS MOZDULATOK).

Jelképes értelem: A kéz olykor magát a személyt jelölte, például, amikor Dávid élelmet kért Nábáltól: „Kérlek tehát, adj. . . valamit, amit előtalál a kezed” (1Sá 25:8). Utalt ezenkívül az egyént jellemző beállítottságra vagy cselekvésmódra (1Mó 16:12); valamint a tetteiért vállalt felelősségére (1Mó 9:5; Ez 3:18, 20).

Mózes áldozatokkal töltötte meg a papok kezét a beiktatásukkor. A szertartás részeként jelképesen ellátta őket, ’megtöltötte kezüket’ hatalommal, hogy betölthessék papi tisztségüket (3Mó 8:25–27, 33; lásd: KÉZ MEGTÖLTÉSE HATALOMMAL).

Jehova megnyugtatta Jákobot afelől, hogy amikor meghal, a fia, József lesz az, akinek a ’keze lefogja majd a szemét’ (1Mó 46:4). Ebben a kiváltságban szokás szerint az elsőszülött részesült, tehát ezek a szavak nem csupán arról biztosították Jákobot, az idős patriarchát, hogy hátralevő éveiben szeretett fia, József a közelében marad, hanem kétségtelenül azt is megjövendölték, hogy a Rúben által elveszített elsőszülöttségi jog Józsefre száll át.

A Szentírás jelképes értelemben úgy beszél Istenről, mint aki a „kezét” használja, azaz kinyilvánítja erejét tevékenységei végzése közben. Néhány példa erre: a teremtés (Zs 8:6; 102:25); ellenségei elpusztítása (Ézs 25:10, 11); népe megszabadítása (2Mó 7:4, 5); kegyének és erejének kimutatása az őt keresők iránt (Ezs 8:22); a gondoskodás (Zs 104:28; 145:16); és a segítségnyújtás (Ézs 11:11). Elihu kijelentette, hogy a hatalmasok „kéz érintése nélkül” távoznak el; a Nabukodonozor prófétai álmában szereplő kő pedig ugyancsak „kéz érintése nélkül” vált ki a hegyből. Mindkét helyzetben arról volt szó, hogy nem emberi kéz, hanem Jehova erejének hatására következtek be az események (Jób 34:1, 20; Dá 2:34, 44, 45).

A ’kezébe(n)’ vagy ’keze alá/alatt’ kifejezések azt takarják, hogy a hatalma, az uralma alatt van valaki (1Mó 9:2; 16:6; 41:35; Jób 2:6; 1Pt 5:6; vö.: 1Mó 37:21). Azt is jelentheti, hogy ’rábíz’ (1Mó 42:37, vö.: Kár.; Lk 23:46; Jn 10:28, 29). A „felemelt kézzel” kifejezés arra utal, hogy valaki életerős, győztes (2Mó 14:8); a ’kéz megerősítése’, hogy képessé tesz valakit valamire, illetve ellát, felszerel valakit valamivel (Ezs 1:6); a ’kéz elerőtlenítése’, hogy letöri a harci szellemet (Jr 38:4); a ’kezébe vagy a tenyerére teszi az életét’, hogy kockáztatja az életét (1Sá 19:5; Jób 13:14). Ha ígéretet tettek (Ezs 10:19) vagy kezességet vállaltak (Pl 6:1–3; 17:18; 22:26), a „kezüket adták” vagy ’kezet ráztak’; ha valaki ’kezet vetett’ valakire, az azt jelentette, hogy belefogott valamibe (5Mó 15:10; vö.: Kár.); a ’kinyújtja kezét valakinek a javaira’, hogy ellopta vagy nem megfelelően használta más tulajdonát (2Mó 22:7, 8, 10, 11); a ’tiszta kezek’ ártatlanságot jeleztek (2Sá 22:21; vö.: Zs 24:3, 4); a ’vérontással teli kezek’ gyilkosságot (Ézs 1:15; 59:3, 7); a ’kéz szájra tétele’ a csendben maradást (Bí 18:19); a ’hanyatló kezek’ csüggedtséget (2Kr 15:7; lásd még: Ézs 35:3; Héb 12:12, 13); a ’kéz megnyitása’ pedig nagylelkűséget (5Mó 15:11).

„Még egy kis pihenés összekulcsolt kézzel” szegénységet hoz a lustára (Pl 6:9–11). A Szentírás szerint az ilyen túl fáradt ahhoz, hogy a kezét kivegye a lakomás tálból, és a szájához vigye (Pl 26:15). „Aki hanyag kézzel dolgozik, szűkölködni fog”, ellenben a szorgalmas kéz meggazdagít (Pl 10:4).

További héber idiómák, melyekben szerepel a kéz szó: ’vele van a keze’, mely azt jelenti, hogy társul valakivel, az ő oldalán áll (2Mó 23:1; 1Sá 22:17); a „keze által”, mely arra utal, hogy a vezetése alatt van (2Mó 38:21) vagy általa történik meg valami (2Mó 4:13; 3Mó 8:36; 10:11); a ’keze nem éri el’, ’keze nem szerzi meg’, azaz (anyagilag) nem telik rá neki (3Mó 14:21, Rbi8, lábj.); ’amit keze megszerez’, vagyis ami módjában áll (4Mó 6:21); ’a kard kezei’ a kard hatalma (Jób 5:20); ’a nyelv keze’ a nyelv hatalma (Pl 18:21); ’a kéz élete’ az erő megújulása (Ézs 57:10); a ’bezárja kezét’ testvére elől azt jelenti, hogy szűkmarkú a segítségnyújtásban (5Mó 15:7, Kár.).

Jehova arra utasította az izraelitákat, hogy szavait kössék ’jelként a kezükre’ (5Mó 6:6–8; 11:18), és elmondta nekik, hogy Siont a tenyerére véste (Ézs 49:14–16), ezzel mutatva, hogy folyamatosan emlékezetében őrzi, és figyelmet fordít rá. Hasonló tartalmú kijelentéssel szólva azokhoz az eunuchokhoz, akik ragaszkodnak szövetségéhez, Jehova azt mondja, hogy a házában „emlékművet” (v. helyet; szó szerint: ’kezet’) ad nekik (Ézs 56:4, 5). A Biblia úgy ír Isten imádóiról, mint akik jelképesen a kezükre írják, hogy „Jehovához tartozó”, így jelezve, hogy az ő rabszolgái (Ézs 44:5). Ugyanígy amikor valaki a jobb kezén viseli „a vadállat” ’jelét’, az annak a jelképe, hogy figyelmet, odaadást és tevékeny támogatást szentel a ’vadállatnak és annak képmásának’, miként a kéz annak végez munkát, akit szolgál (Je 13:16, 17; 14:9, 10; 20:4).

Kézrátétel: A kéz szokványos használatán kívül kézrátételt alkalmaztak különböző célból személyeken és tárgyakon. E mozdulat általában azt jelentette, hogy kineveztek valakit, vagy kiválasztottak egy személyt, illetve egy tárgyat egy fajta elismerésre, méltánylásra. A papság beiktatásának szertartásakor Áron és a fiai a feláldozandó bika és két kos fejére tették a kezüket, ezzel elismerve, hogy az állatok értük áldoztatnak fel, azért, hogy Jehova Isten papjai lehessenek (2Mó 29:10, 15, 19; 3Mó 8:14, 18, 22). Amikor Mózes, Isten parancsára, kinevezte utódjául Józsuét, a kezét Józsuéra tette, aki ezt követően „telve volt a bölcsesség szellemével”, és így képes volt Izraelt helyesen vezetni (5Mó 34:9). A kézrátétel jelezte azt is, ha valakit áldások elnyerésére jelöltek ki (1Mó 48:14; Mk 10:16). Jézus Krisztus megérintett néhány olyan személyt, akiket meggyógyított, illetve rájuk tette a kezét (Mt 8:3; Mk 6:5; Lk 13:13). A szent szellem ajándékát egyes esetekben az apostolok kézrátétellel adták át (Cs 8:14–20; 19:6).

Szolgálati kinevezések: Ugyancsak kézrátétellel történt, hogy a keresztény gyülekezetben érett férfiakat felelős szolgálati állásra neveztek ki az erre felhatalmazottak (Cs 6:6; 1Ti 4:14). Az így kinevezett férfiak befolyása és példája miatt Pál apostol erre figyelmeztette Timóteuszt: „Kezedet soha senkire ne tedd rá elhamarkodottan; részes se légy mások bűneiben”. Ez azt jelentette, hogy ne nevezzen ki senkit se úgy, hogy nem szentel kellő figyelmet az illető képesítéseinek, nehogy az a személy kudarcot valljon, s ne tudja megfelelőképpen ellátni a feladatait, és ezzel Timóteusz váljon felelőssé a kialakult nehézségért (1Ti 5:22).

Jobb kéz: Jelképes értelemben a jobb kéz nagyon fontos szerepet tölt be. Józsefnek nem tetszett, amikor Jákob, keresztbe rakva kezeit, Efraimra, József kisebbik fiára tette a jobb kezét. Jákob ezt szándékosan tette, azért, hogy Efraim kapja a nagyobb áldást (1Mó 48:13–20). Ha valaki az uralkodó jobbján volt, az uralkodó utáni, legkiemelkedőbb helyet foglalta el (Zs 110:1; Cs 7:55, 56; Ró 8:34; 1Pt 3:22), illetve a kegyelt helyet (Mt 25:33). A Jelenések könyvének látomása úgy mutatja be Jézust, mint aki a jobb kezében tartja a hét gyülekezet hét csillagát, vagyis ezek a vénekből álló testületek mind Jézus kegyét élvezik, teljes mértékben az ő fennhatósága és hatalma alatt vannak, és ő a vezetőjük (Je 1:16, 20; 2:1).

Ha Isten megfogja valaki jobb kezét, az arra utal, hogy megerősíti (Zs 73:23). A katona kardforgató keze általában a jobb volt, melyet a balban tartott pajzs nem védelmezett. Ennélfogva általában a barátja támogatta és védelmezte, amennyiben a jobbjára állt vagy a jobb kezénél harcolt. Metaforikus értelemben ez a helyzet Isten segítségét és védelmét jelenti, melyet az őt szolgálóknak nyújt (Zs 16:8; 109:30, 31; 110:5; 121:5).

A Prédikátor könyvének írója kijelenti: „A bölcsnek szíve az ő jobb kezénél van, az ostoba szíve pedig az ő bal kezénél.” Más szavakkal, a bölcs ember a jó és a helyes ösvény felé fordul, ám az ostoba a rossz útra tér (Pr 10:2).

Irányjelzés: A jobb kéznek (já·mínʹ) és bal kéznek (szemóʼlʹ) fordított héber kifejezések azt is jelentik, hogy ’dél’, illetve ’észak’ (1Mó 14:15; Zs 89:12), ugyanis az irányokat úgy állapították meg, hogy K felé fordultak. Így tehát D jobb kézre esett (1Sá 23:19, 24).

Egyéb jelentések: A „kéz” (héb.: jádh) szó ilyen értelemben is használatos: ’oldal’ (Pr 4:1); ’mellett’ (Ne 3:4, 5, 7); ’part’ (2Mó 2:5; 4Mó 24:24); valamint a hajlék deszkakereteinek a ’csapjai’ (2Mó 26:17; vö.: MKB, lábj.). A héber káf szó (melyet gyakran ’tenyérnek’ és ’kéznek’ fordítanak) jelentheti a láb ’talpát’ (1Mó 8:9, IMIT), a hajlék és a templom „poharait” (2Mó 25:29; 4Mó 7:84, 86; 2Ki 25:14), a csípőízület ’gödrét’ (1Mó 32:25, 32), illetve a parittya ’öblét’ (1Sá 25:29, Kár.). Mind a jádh (kéz), mind a káf (tenyér, kéz) még más kifejezésekkel is visszaadható.

A „marokszámra” jelképes értelemben bőséget jelent (1Mó 41:47), illetőleg a „maroknyi” pusztán keveset (1Ki 17:12) vagy szerény mennyiséget (Pr 4:6) – a szövegkörnyezettől függően. (Lásd: HÜVELYKUJJ; KAR; KÉZMOSÁS.)