BEÉR-SEBA

(’az eskü kútja’; v. ’a hétnek kútja’):

Júda d. részén egy kútnak, később pedig egy városnak a neve. Ez a hely nagyjából félúton van a Földközi-tenger partja és a Holt-tenger d. vége között, Hebrontól kb. 45 km-re DNy-ra, Gázától pedig hozzávetőlegesen ugyanilyen messze DK-re.

Idővel, amikor arról volt szó, hogy mettől meddig tart az Ígéret földje, a legdélibb pontként Beér-Seba nevét adták meg, ahogyan azt két mondás is kifejezte: „Dántól fogva Beér-Sebáig” (Bí 20:1), illetve a fordítottja: „Beér-Sebától Dánig” (1Kr 21:2; 2Kr 30:5). Miután a nemzet két királyságra szakadt, Beér-Seba nevét továbbra is hasonlóképpen használták, ugyanis Júda királyságának a d. határát jelezte. Ezt mutatják ezek a kifejezések is: „Gébától egészen Beér-Sebáig” (2Ki 23:8), valamint „Beér-Sebától fogva Efraim hegyvidékéig” (ahol Izrael északi királysága kezdődött) (2Kr 19:4). A száműzetést követő időkben egy még szűkebb értelmű kifejezéssel utaltak arra a területre, ahová hazatelepültek Júda fiai: „Beér-Sebától egészen a Hinnom-völgyig” (Ne 11:27, 30).

A valóságban voltak olyan városok az Ígéret földjén, amelyek Beér-Sebától délebbre feküdtek, és ugyanígy voltak olyan izraelita városok, amelyek Dántól északabbra feküdtek. Ám Dán is, és Beér-Seba is az ország természetes határa mentén helyezkedett el. Beér-Seba Júda hegyeitől D-re feküdt, a sivatag szélén. Ezenkívül Júda egyik fontosabb városa volt (Jeruzsálem és Hebron mellett). Ez nemcsak annak volt köszönhető, hogy a környező vidékhez képest nagyon jó volt a vízellátása, ami lehetővé tette a földművelést, és a nyájak meg a csordák legeltetését, hanem annak is, hogy különböző irányból főbb utak futottak itt össze. Egyiptomból egy ókori útvonal vezetett felfelé „a kutak útján” Kádes-Barneán át Beér-Sebáig, és ehhez egy másik út csatlakozott, amelyen azok a tevekaravánok haladtak, amelyek az Arab-félszigeten lévő „tömjénkirályságokból” Filisztea, vagy Júda irányába tartottak. Az Akabai-öböl zugánál fekvő Ecjon-Gebertől egy másik út vezetett felfelé az Arabán át, majd Ny felé fordult, és felment az Akrabbim emelkedőjén Beér-Sebáig. A Filisztea síkságán elhelyezkedő Gázánál volt egy út, amely leágazott a főútról, és dk. irányban haladt Beér-Seba felé. Ezt összekötötte Júda többi vidékével egy másik út, amely Beér-Sebából ék. irányba haladt, felment a fennsíkon Júda hegyeibe, Jeruzsálembe, majd még tovább É felé (1Mó 22:19).

Beér-Sebát először akkor említi a Biblia, amikor arról számol be, hogy Hágár, miután Ábrahám elbocsátotta, „Beér-Seba pusztájában” bolyongott a fiával, Ismáellel (1Mó 21:14). Mivel arra számított, hogy a fia szomjan hal, távolabb ment Ismáeltől, ám Isten meghallotta a fiú hangját, és egy kúthoz irányította Hágárt (1Mó 21:19). Ez egy olyan kút lehetett, amelyet még korábban Ábrahám ásott, de az ezt követő beszámolóból kiderül, hogy ebben az időben még nem adtak neki nevet. Néhány filiszteus erőszakkal elvette ezt a kutat, de úgy tűnik, erről Abimélek, Gérár királya nem tudott. Abimélek Pikollal, seregének a vezérével együtt elment Ábrahámhoz, hogy békeszövetséget kössenek. Amikor Ábrahám szigorúan bírálta Abiméleket a kút miatt, melyet Abimélek szolgái erőszakkal elvettek, Abimélek kijelentette, hogy ártatlan. Ezután szövetséget kötött Ábrahámmal, és elfogadott tőle hét nőstény bárányt annak bizonyítékaként, hogy Ábrahám a kút jogos tulajdonosa. „Ezért [Ábrahám] elnevezte azt a helyet Beér-Sebának, mert ott mindketten megesküdtek” (1Mó 21:31). „Utána egy tamariszkuszfát ültetett Beér-Sebában, és Jehovának, az időtlen időkig való Istennek a nevét hívta ott segítségül” (1Mó 21:33). Ábrahám Beér-Sebából ment Mórija földjére, hogy felajánlja Izsákot áldozatul, majd visszatért Beér-Sebába, hogy ott lakjon (1Mó 22:19).

Ábrahám halála után a filiszteusok betemették a kutakat, amelyeket ásott, de amikor Izsák később letelepedett ezen a vidéken, újra kiásta a kutakat, és ugyanúgy nevezte azokat, mint ahogyan az apja (1Mó 26:18). Mivel a filiszteusok ellenségesen bántak Izsákkal, visszavonult, maga mögött hagyva egyik helyet a másik után, míg tágas helyet nem talált Rehobótnál, majd később fölment Beér-Sebába (1Mó 26:22, 23). Izsák szolgái épp egy kutat ástak Beér-Sebánál, amikor Abimélek, vélhetően Gérár egy másik királya (akit ugyanúgy neveztek, vagy ugyanaz volt a címe, mint annak, aki szövetséget kötött Ábrahámmal; de az is lehetséges, hogy ugyanarról a személyről van szó) elment Pikollal, seregének a vezérével Izsákhoz, hogy békeszövetséget kössön vele. Miután ettek-ittak, másnap kora reggel fölkeltek, és megesküdtek egymásnak. Még ugyanaznap a kútból víz fakadt, Izsák pedig Sibának nevezte el a kutat, amelynek a jelentése: ’eskü’ vagy ’hét’. Ez a név egy olyan esküt idéz fel, melyet hét dologra tettek (1Mó 26:31–33; lásd: SIBA.). Izsák a ’Siba’ névvel (a Seba egy másik alakja) alighanem megőrizte a Beér-Seba nevet, amelyet még Ábrahám adott ennek a helynek. Az előbb említett 1Mózes 26:18 annak lehetőségét támasztja alá, hogy Izsák szolgái ugyanazt a kutat ásták ki, amelyet korábban Ábrahám ásott. Az itt töltött évek alatt történt, hogy Izsák Ézsau helyett Jákobot áldotta meg, majd elküldte őt Háránba, hogy Lábánnak, anyja fivérének a lányai közül vegyen magának feleséget (1Mó 28:1, 2, 10). Később Jákob (ekkor már Izrael néven), amikor úton volt Egyiptomba a fiához, Józsefhez, Beér-Sebánál áldozatokat mutatott be Izsák Istenének (1Mó 46:1–5).

Az elkövetkező több mint 250 év alatt, míg fel nem osztották Kánaánt Izrael 12 törzse között, egy város jött létre Beér-Sebánál (Jzs 15:21, 28), amelyet azután Simeon törzse kapott meg Júda törzsének a területén, beékelt városként (Jzs 19:1, 2). Sámuel fiai innen bíráskodtak (1Sá 8:1, 2). Illés Jezabel királyné haragja elől menekülve hátrahagyta a szolgáját Beér-Sebánál, majd D felé tartott, át a Negeben a Hórebig (1Ki 19:3). Beér-Sebából való volt Cibjah, Júda királyának, Joásnak az anyja (2Ki 12:1). A Szentírás szerint Beér-Sebában ért véget az összeírás, amikor Dávid népszámlálást tartott egész Izraelben (2Sá 24:2, 7), Josafát pedig innen indította el az imádat érdekében tett reformjait (2Kr 19:4). Az, ahogyan Ámós a napjaiban Beér-Sebáról beszélt, erőteljesen azt sugallja, hogy akkoriban tisztátalan vallásos tevékenységeket folytattak itt (Ám 5:5; 8:14), amelyek valamilyen módon összefüggésbe hozhatók a bálványimádó északi királysággal. Az ásatások során Astarta istennő szobrocskákat találtak ezen a területen, és Izraelnek még sok más vidékén is. Ámós ideje után Beér-Seba neve csak egyszer szerepel a Bibliában, abban a rövid megjegyzésben, amely arról szól, hogy a babiloni száműzetés után újra benépesítették Beér-Sebát és az alárendelt városait (Ne 11:27).

A királyok idejéhez köthető várost Tell-esz-Szabával (Tel-Beér-Sevával) azonosítják, amely a mai Beér-Sevától 4 km-re K-re fekszik. Az i. sz. IV. században élt írók úgy beszéltek Beér-Sebáról, mint amely akkoriban egy nagy falu vagy város, és egyben római helyőrség volt. Mind a mai napig jelentős utak kereszteződnek itt, és a város kereskedelmi szempontból is fontos. Bár Beér-Seba medencéje füves puszta, és területén évente csupán kb. 150–200 mm csapadék hullik, a talaja jól termő, és remekül működő gazdaságok vannak ezen a vidéken. Több kutat is lehet itt találni. Ezek közül a legnagyobb közel 4 m átmérőjű, az alsó része pedig úgy 5 m-es szakaszon kemény sziklán át lett kivájva.