5. Milyen indítékok húzódnak meg a világ szerinti szomorúság mögött, s ez miért nem valódi megbánás?

⁵ A világ szerinti szomorúság egyszerűen a személyes sikertelenség érzéséből, illetve az azt követő csalódottságból eredhet, talán a megbecsülés vagy valamilyen előnyök miatti aggodalom kíséri, vagy azért vetődik fel, mivel látja előre, hogy fegyelmezésben és szégyenben lesz része. Ez a szomorúság a helytelenségből adódó nemkívánatos és káros kihatások miatt lép fel, vagy éppen azért, mivel a helytelenségre fény derült. Jóllehet ezek önmagukban véve természetesek, ha azonban ezek az érzések a szomorúság egyedüli okai, akkor az egyén igazából nem sajnálja a bűn elkövetését, hanem inkább az hat rá nyomasztólag, hogy leleplezték őt. Valójában nem törődik azzal a gyalázattal, amit kihágása Istenre hozott.

 6. Mi mutatja, hogy Ézsau érzelmi feldúltsága Jákob megáldásával kapcsolatban nem volt igazi megbánás?

⁶ Jól szemlélteti ezt Ézsau esete. Egy tál ételért eladta elsőszülöttségi jogát Jákobnak. Évekkel később, amikor Jákob megkapta az elsőszülöttnek járó áldást, Ézsau sajnálkozása érzelmileg erősen felkavarta őt. Elkezdett „rendkívül hangosan és keservesen” sírni, s arra akarta bírni atyját, Izsákot, hogy változtassa meg Jákob megáldását. Ézsau nem tanúsított sajnálkozást szellemietlen magatartása miatt, amely arra késztette őt, hogy ,megvesse elsőszülöttségi jogát’. Nem, ő inkább azt a tényt sajnálta, hogy előnyöket veszített eljárása következtében. — 1Móz 25:29-34; 27:34; Zsid 12:16, 17.

 9. Mit tanulhatunk meg a megbánásról az Ézsauról és Saulról szóló bibliai beszámolóból?

⁹ Abból, amit a Biblia Ézsauról és Saul királyról mond, néhány lényeges szempontot meríthetünk, ami segíthet a véneknek tisztánlátást nyerni arról, hogy a helytelenséget elkövető személy vajon megbánta-e a bűnét. Könnyek kísérhetik a valódi bánat megnyilvánulásait. Ennek ellenére azonban, miként Ézsau könnyei, az érzelmi jelenetek önmagukban még nem bizonyítják a megbánást. Hasonlóképpen ennek a hiánya nem szükségszerűen jelenti azt, hogy a vétkes nem bánta meg, amit tett. Az a fontos, hogy az egyén mélységesen sajnálja a helytelenséget, s azt Jehova ellen elkövetett bűnnek ismerje el. Joggal meg lehetne kérdőzni megbánását — hiába állítja azt — , ha továbbra is igazolni vagy mentegetni akarja cselekedeteit. Az egyénnek meg kell gyűlölnie helytelen eljárását, s undort, megvetést kell, éreznie iránta. Míg természetesen bizonyos fokig szégyellheti, amiért súlyos bűnben vált vétkessé, elsődlegesen ne annyira a helytelen tettéből származó kellemetlen következményekkel törődjön, hanem azt a gyalázatot tartsa szem előtt, amit Jehova Istenre és népe gyülekezetére hozott. Őszintén sajnálnia kell, amiért megrontotta a Legfelségesebbel való kapcsolatát.