KÓRAH
(feltehetően: ’kopasz; kopaszság’):
1. Ézsau három fia közül az egyik, akit hivvita felesége, Oholibáma szült. Kánaánban jött a világra még azelőtt, hogy Ézsau visszavonult Szeir hegyvidékére (1Mó 36:2, 5–8, 14; 1Kr 1:35). Kórah volt Edom földjének egyik sejkje (1Mó 36:18).
Van egy „Kórah sejk”, akit az 1Mózes 36:16 Elifáz fiaként, Ézsau unokájaként tüntet fel. Ám ez a név nem szerepel Elifáz leszármazottai között az 1Mózes 36:11, 12-ben és az 1Krónikák 1:36-ban. A szamaritánus Pentateuchus kihagyja a nevet az 1Mózes 36:16-ból, és néhány tudós feltételezése szerint a maszoréta szövegbe másolási hiba folytán került be.
2. A Júda törzséből való Hebron egyik fia (1Kr 2:43).
3. Jichár családjából való kehátita lévita (2Mó 6:16, 18, 21; 1Kr 6:1, 2, 22 [Amminádáb vsz. Jichár másik neve volt]). Izrael pusztai vándorlása során Kórah fellázadt Mózes és Áron hatalma ellen, szövetkezve a rúbenita Dátánnal, Abirámmal és Ónnal, valamint 250 emberrel, akik „a közösség fejedelmei. . ., hírneves férfiak” voltak (4Mó 16:1, 2). Amellett kardoskodtak, hogy „az egész közösségből mindenki szent, és Jehova közöttük van”, és ezt kérdezték: „Miért emelitek hát magatokat Jehova gyülekezete fölé?” (4Mó 16:3–11). Mózes később hívatta Dátánt és Abirámot, de azok nem voltak hajlandók megjelenni, azt gondolván, hogy Mózesnek nincs joga magához rendelni őket (4Mó 16:12–15). Kórah, a közössége és a főpap, Áron azt az utasítást kapta, hogy jelenjenek meg Jehova előtt, mindegyiküknél legyen tűztartó, és égessenek füstölőszert (4Mó 16:16, 17).
Másnap Kórah a 250 emberével mind vitték a tűztartót füstölőszert égetve, és megálltak Mózessel és Áronnal a találkozás sátrának a bejáratánál. Jehova dicsősége megjelent az egész közösségnek, és Isten azt mondta Mózesnek és Áronnak, hogy különüljenek el a közösségtől, ’hogy kiirthassa őket egy szempillantás alatt’. Mózes és Áron azonban közbenjárt a nép érdekében, Isten pedig arra utasította Mózest, hogy távolíttassa el a közösséget Kórah, Dátán és Abirám sátraitól. Ezt meg is tette (4Mó 16:18–27). Nem sokkal ezután „a föld megnyitotta száját, s elnyelte őket [Dátánt és Abirámot], háznépeiket és minden embert, aki Kórahhoz tartozott, és minden vagyonukat”. Minden hozzátartozójukkal együtt élve szálltak alá a seolba, s a föld betemette őket (4Mó 16:28–34).
A találkozás sátra előtt lévők a füstölőszerrel megtöltött tűztartójukkal sem menekültek meg, ugyanis „tűz jött ki Jehovától, és megemésztette a füstölőszert felajánló kétszázötven férfit” (4Mó 16:35). Kórah is velük volt ekkor, így hát az Istentől származó tűzben odaveszett (4Mó 26:10).
A Kórahhal összeesküvők tűztartójából fémlapokat készítettek, amelyekkel bevonták az oltárt. Ezt azért tették, „mert Jehova előtt mutatták be azokat, ezért szentek lettek; szolgáljanak jelként Izrael fiainak” (4Mó 16:36–40). Isten ítéletének ezen erőteljes bizonyítéka ellenére Izrael egész közössége már másnap zúgolódott Mózes és Áron ellen, így panaszkodva: „Ti öltétek meg Jehova népét!” Ez felháborította Istent, ezért hiába könyörgött Mózes és Áron, 14 700-an meghaltak a Jehovától jövő csapás során, ami csak akkor maradt abba, amikor Áron engesztelést végzett a népért (4Mó 16:41–50). Ezután lett megerősítve Áron papi tisztsége, azáltal hogy kirügyezett a vesszeje (4Mó 17.).
Kórah fiai nem követték apjukat a lázadásban, ami abból is kitűnik, hogy a bibliai beszámoló elmondja: „Kórah fiai azonban nem haltak meg” (4Mó 26:9–11). Sőt, később kiemelkedő szerepet töltöttek be abban a szolgálatban, amelyet a léviták végeztek. (Lásd: KÓRAHITA.)
Júdás könyvének írója Káint, Bálámot és Kórahot együtt említi, amikor arra figyelmezteti a keresztényeket, hogy óvakodjanak azoktól az emberektől, akik, mint az oktalan állatok, „Kórah lázadó beszédében vesztek el”. Kórah nyilván a saját dicsőségét kereste. Kétségbe vonta Jehova kinevezéseit, lázadóvá vált, így joggal halt meg helytelen életútja következményeként (Júd 10, 11).