DÁN

(bíró):

1. Jákob 12 fia közül az ötödik. Paddán-Arámban született (1Mó 35:25, 26). Dán az elsőszülöttje volt anyjának, Bilhának, a meddő Ráhel szolgálójának, aki úrnőjét helyettesítette mint Jákob másodfelesége. Ezért volt, hogy Ráhel azonnal örökbe fogadta a fiút, és elnevezte Dánnak, ezt mondva: „Isten a bírám volt. . ., és fiút adott nekem” (1Mó 30:6). Dán édestestvérét Naftalinak hívták. Amikor Jákob Egyiptomba költözött, és magával vitte az egész háznépét, Dánnak már volt egy fia, akit Húsimnak hívtak (a 4Mó 26:42-ben Suhám néven szerepel) (1Mó 46:7, 23, 26). Tizenhét évvel később, amikor Jákob a halálos ágyán magához szólította fiait, Dán ugyanúgy, mint a tizenegy testvére, törvényesen Izrael 12 törzse közül az egyiknek a családfője volt. Jákob így áldotta meg Dánt: „Dán, mint Izrael egyik törzse, megítéli majd népét. Legyen Dán útszéli kígyó, szarvas kígyó az ösvény mentén, mely megmarja a lovak sarkát, hogy a lovasa hanyatt esik. Szabadításodra várok, ó, Jehova” (1Mó 49:16–18).

2. Izrael egyik törzse, mely Jákob 5. fiáról lett elnevezve. Dán fiát, Húsimot Suhámnak is hívták, és a suhamiták családja volt az egyetlen, amelyet jegyzékbe vettek mint Dán leszármazottait (4Mó 26:42). Amikor Dán Egyiptomba ment, ez az egy fia volt, de úgy kétszáz évvel később, miután kiszabadultak a rabszolgaságból, a törzsben 62 700 húszéves és annál idősebb férfi volt (1Mó 46:23; 4Mó 1:1, 38, 39). A hadra fogható férfiak számát tekintve ez volt a második legnagyobb törzs. A pusztában Dán törzsének, melynek Ahiézer volt a fejedelme, a hajléktól É-ra kellett táboroznia Áser és Naftali törzse mellett. A vonulási rendben a törzs igen fontos helyet foglalt el utóvédként, ami a törzs tagjainak bátorságát, hűségét és megbízhatóságát dicséri (4Mó 2:25–31; 10:25).

Az Ígéret földjének felosztásakor Bukki fejedelem, Jógli fia képviselte Dánt, és úgy alakultak a dolgok, hogy ez a törzs kapta az egyik legkisebb területet, pedig még mindig a második legnépesebb törzs volt. A neki kijelölt rész, a hetedik azonban nagyon jó föld volt, melyet Júda, Efraim és Benjámin törzsi területe határolt, és amely a Seféla termékeny völgyeitől a Földközi-tenger partvidékén fekvő síkságokig húzódott. De mivel nem űzték ki a jogtalanul ott élő nemzeteket, ahogyan Jehova parancsolta, sokat szenvedtek (4Mó 26:43; 34:22; Jzs 19:40–46; Bí 1:34). Ez volt az oka annak, hogy a törzs egy része elment Palesztina legészakibb részére, és bevette Lesem, más néven Lais városát, és elnevezte Dánnak (Jzs 19:47, 48; Bí 18:11–31). Ennek a hősies tettnek a végrehajtása közben Dán fiai elrabolták Mikától a faragott képmását, és istenükké tették, holott évekkel korábban Dán törzsének tagjait kijelölték, hogy álljanak az Ebál-hegyen az átkozásra, amikor egyebek között a következő átok is elhangzott: „Átkozott az az ember, aki faragott képmást vagy öntött szobrot készít, olyasmit, ami utálatos Jehovának” (5Mó 27:13–15). Dán tüntetően távol maradt, amikor Bárák bírót kellett volna támogatnia Sisera hada ellen (Bí 5:17).

A bibliai történelemben Dán törzsének egyes tagjai kitűntek a többiek közül. Például Oholiáb, Ahiszámák fia bölcsességet kapott Istentől, hogy támogassa Bécalelt; nagyon ügyesen hímzett és szőtt drága anyagokat a hajlék berendezéséhez (2Mó 31:1–6; 35:34, 35; 38:22, 23). Sámson, Jehova hűséges szolgája, aki 20 évig volt Izrael bírája, beteljesítette mind Jákob halálos ágyán mondott próféciáját („Dán. . . megítéli majd népét”), mind Mózes jövendölését („Dán oroszlánkölyök”) (1Mó 49:16; 5Mó 33:22; Bí 13:2, 24, 25; 15:20). Amikor Dávid trónra került, hűséges csapataiban 28 600-an voltak Dán törzséből. Később Azarelt, Jerohám fiát nevezik meg a törzs tekintélyes fejedelmeként (1Kr 12:35; 27:22). Annak a ’mesterembernek’, akit Tírusz királya küldött, hogy segítsen Salamonnak a templomépítésben, az anyja Dán törzséből származott (2Kr 2:13, 14).

3. Város Palesztina legészakibb részén. Mielőtt Dán törzse bevette, pogány lakosai Lesemnek vagy Laisnak hívták (Jzs 19:47; Bí 18:7, 27). Dán fiai újjáépítették a lerombolt várost, és elnevezték „Dánnak, atyjuknak, Dánnak a nevéről” (Bí 18:28, 29). De már vagy négyszáz évvel korábban is a Dán néven említik abban a történetben, amikor Ábrahám „Dánig” üldözi Kédorlaomert és szövetségeseit (1Mó 14:14). Nincs mit kifogásolni azon, hogy a Dán név már Ábrahám idejében is létezett a jelzett területen. Elképzelhető, hogy ez a régi név véletlenül esett egybe Dán törzsének ősatyjáéval, de az is lehet, hogy Isten irányítása volt emögött.

A Dán név ismét feltűnik a Pentateuchusban (Mózes öt könyvében), az 5Mózes 34:1-ben, ahol az egyik legtávolabbi pontként szerepel, amelyet Mózes látott, amikor a Nébó-hegyről utoljára még megtekinthette az Ígéret földjét. Mivel Dán az Antilibanon hegység lábánál fekszik (nem messze a Hermon-hegytől), ez valószínűleg azt jelenti, hogy Mózes egészen eddig a hegyláncig ellátott. A Dán név használata itt megegyezhet azzal, ahogyan Ábrahám esetében használták, vagy annak lehet az eredménye, hogy a könyv utolsó részét Józsué írta, és olyan eseményeket is belefoglalt, amelyek Mózes halála után történtek.

Dán „a Bét-Rehobhoz tartozó völgyben” helyezkedett el, és ez a vidék – Mérom vizeitől É-ra és közvetlenül a Libanon lábánál – termékeny és igen kívánatos, vízben bővelkedő terület volt (Bí 18:28). Ezt a helyet Tell-el-Qadival (Tel-Dan) azonosítják; ennek az arab névnek a jelentése: ’a bíró dombja’, így megmaradt benne a „Dán” név héber megfelelőjének a jelentése. Két forrás találkozásából jön létre itt a Nahr-el-Leddan, amely a legbővizűbb azok közül a vízfolyások közül, amelyek néhány km-rel arrébb egyesülnek, és a Jordánként folytatják útjukat. A város egy magas dombon feküdt a Hermon-hegy d. lábánál, és a nagy kiterjedésű Hula-medencére nézett. Ez stratégiailag szintén fontos pont volt, mivel a Tíruszt és Damaszkuszt összekötő jelentős kereskedelmi útvonalon helyezkedett el.

Dán egyet jelentett Izrael legészakibb pontjával, ahogyan azt a „Dántól Beér-Sebáig” kifejezés gyakori előfordulása mutatja (Bí 20:1; 1Sá 3:20; 2Sá 3:10; 1Ki 4:25; 2Kr 30:5). Igazából voltak olyan városok, amelyek északabbra feküdtek, mint Dán, ahogy Beér-Sebától délebbre is több város volt még, de nyilvánvalóan Dán volt a legszámottevőbb város É-on, Beér-Seba pedig D-en. Nem meglepő, hogy a fekvése miatt Dán az elsők között volt érintve, amikor É-ról megtámadták az országot, például amikor a szír Ben-Hadád nyomult be (1Ki 15:20; 2Kr 16:4). Kétségtelenül ez cseng ki Jeremiás prófétai kijelentéseiből, melyek a Jeremiás 4:15-ben és 8:16-ban lettek feljegyezve. A királyság kettéválása után Jeroboám aranyborjúkat állíttatott Dánban és Bételben, nehogy az alattvalói a jeruzsálemi templomba menjenek (1Ki 12:28–30; 2Ki 10:29).