FOLYÓ

A héber ná·hárʹ szó folyót jelent, olyan, nagy mennyiségű, többnyire állandó víztömeget, amely természetes mederben folyik. Ezzel szemben a héber naʹchal vádit vagy völgyet jelent, amely sok esetben egy száraz meder, de időnként sebes sodrású víz hömpölyög benne. A Bibliában említett fontosabb folyók közt van a Hiddekel (Tigris), az Eufrátesz, a Jordán, az Abana és a Parpar (1Mó 2:14; 2Ki 5:10, 12). A Nílust, melyet a Biblia eredetileg nem ezen a néven nevez, a jeʼorʹ (időnként jeʼórʹ) szó jelöli. Erről a szóról úgy vélik, hogy jelenthet folyamot vagy csatornát (Ézs 33:21), illetve vízzel teli aknát vagy vágatot is (Jób 28:10). A szövegkörnyezetből derül ki, hogy a jeʼorʹ vagy jeʼórʹ szavak mikor utalnak a Nílusra, ezért jelenik meg a Nílus szó a bibliafordításokban (1Mó 41:17, 18).

Az ’Egyiptom-folyó’ (1Mó 15:18) feltehetően megegyezik az ’Egyiptom-völggyel’ (4Mó 34:5; lásd: SIHÓR).

Az Eufráteszt sok esetben egyszerűen csak így nevezték: „a Folyó” (Jzs 24:2, 3; Ezs 8:36; Ézs 7:20; 27:12; Mi 7:12). Mivel DNy-Ázsia leghosszabb és legfontosabb folyója volt, ezért a héberek szemében az Eufrátesz volt ’a nagy folyó’ (1Mó 15:18). Ennélfogva nem volt kérdéses, hogy mit értenek „a Folyó” alatt.

Dávid király Jehova segítségével egészen az Eufráteszig tudta kiterjeszteni az Ígéret földjének a határait (1Kr 18:3–8). A fiáról, Salamonról a következőket írja a Biblia: „Alattvalói lesznek tengertől tengerig, és a Folyótól [az Eufrátesztől] a föld minden határáig” (Zs 72:8). Zakariás megismétli e szavakat a próféciájában, és a Messiásnak az egész földre kiterjedő uralmára utal velük (Za 9:9, 10; vö.: Dá 2:44; Mt 21:4, 5).

A Bibliában szereplő első folyó az Édenből eredt, és azt a kertet öntözte, amelyet Jehova otthonul adott Ádámnak és Évának. Ebből a folyóból négy forrásvidék lett, amelyekből aztán létrejöttek a Pison, a Gihon, a Hiddekel és az Eufrátesz nevű folyók. Azok a területek (Havila, Kús, Asszíria), amelyek ezzel a négy folyóval együtt jelennek meg a beszámolóban, léteztek az özönvíz után (1Mó 2:10–14). Úgy tűnik, Mózes, a beszámoló írója a napjaiban ismert kifejezésekkel írta le, hogy hol volt az Éden kertje. Ennélfogva nem lehet biztosan megállapítani, hogy az özönvíz utáni vagy előtti időszakra vonatkozik-e, amit Mózes a Pison, a Gihon és a Hiddekel folyásáról írt. Ha ez a leírás az özönvíz előtti időkre utal, akkor igen valószínű, hogy az özönvíz megváltoztatta ezeknek a folyóknak az útját. Ha viszont az özönvíz utáni időkre, akkor azóta más természeti jelenségek, például földrengések, változtathatták meg a folyók útját, ami miatt nehéz azonosítani némelyiküket.

Jelképes értelem: A folyók feltartóztatták az ellenséges haderőket, és rendkívül fontos szerepet töltöttek be néhány város védelmében, így Babilonéban is. Jeruzsálemnek azonban nem volt folyója, amely védte volna a várost. Jehova Istenről viszont azt írja a Biblia, hogy a védelem forrásául szolgált a városnak, miként egy hatalmas folyó. Azok az ellenséges haderők, amelyek – akár az evezős hajók hada – Jeruzsálem ellen vonultak, szerencsétlenül jártak (Ézs 33:21, 22; lásd: HAJÓ: Evezős hajók).

Az a kép, hogy a folyók kárt okozva kiáradnak, azt jelképezi, hogy az ellenség eláraszt egy területet (Ézs 8:7).

A víz létfontosságú az élethez, és Jehováról azt mondja a Szentírás, hogy az élő vizek Forrása (Jr 2:13). A hitehagyott izraeliták azonban Egyiptomhoz és Asszíriához fordultak segítségért. Jehova ezért mondta a prófétája, Jeremiás által: „mi dolgod neked Egyiptom útjával, hogy Sihór vizét igyad? És mi dolgod Asszíria útjával, hogy a Folyó vizét igyad? . . . Tudd meg hát, és lásd: rossz és keserves dolog, hogy elhagytad Istenedet, Jehovát” (Jr 2:18, 19). A Jelenések 8:10; 16:4 is nyilván olyan emberi vízforrásokra utal, amelyeket létfontosságúnak tekintenek.

Ami az „élet vizének folyóját” (Je 22:1) illeti, lásd: ÉLET: Az élet vizének folyója.