-
JehovaTanulmányozd a Szentírást éleslátással! 1. kötet
-
-
A személyiségében fellelhető látszólagos különbségek valójában ugyanannak a változatlan egyéniségnek a különböző oldalai. Ezek a látszólagos különbségek abból adódnak, hogy mások a körülmények, és azok a személyek is, akikkel Isten foglalkozik. Mindez különböző magatartásformákat tesz szükségessé, és más-más kapcsolatot feltételez. (Vö.: Ézs 59:1–4.) Nem Jehova, hanem Ádám és Éva volt az, aki megváltozott. Maguknak köszönhették, hogy olyan helyzetbe kerültek, amelyben Jehova a változhatatlan, igazságos irányadó mértékei alapján nem bánhatott már velük úgy, mintha tagjai volnának a világmindenségre kiterjedő, szeretett családjának. Tökéletesek lévén rájuk hárult minden felelősség a szándékos vétkükért (Ró 5:14), ezért Isten már nem bánhatott velük irgalmasan, jóllehet ki nem érdemelt kedvességet tanúsított irántuk. Például ellátta őket ruhával, és engedte, hogy több évszázadon át éljenek még a szentélyen, vagyis az Éden kertjén kívül, és gyermekeik szülessenek, de végül a bűnös útjuk következményeként meghaltak (1Mó 3:8–24). Isten, miután kiűzte Ádámot és a feleségét, Évát az Édenből, nyilván nem kommunikált velük tovább.
-
-
JehovaTanulmányozd a Szentírást éleslátással! 1. kötet
-
-
Az tehát, hogy Jehova foglalkozott a bűnös ember, Ádám egyes utódaival, és megáldotta őket, nem jelentette azt, hogy megváltoztak a tökéletes igazságosságra vonatkozó irányadó mértékei. Nem arról volt szó, hogy helyeslően tekintett a bűnös állapotukra. Mivel Jehova minden kétséget kizáróan megvalósítja szándékait, ezért „úgy hívja a nem létezőket, mintha léteznének” (gondoljunk csak arra, amikor Ábrámot elnevezte Ábrahámnak [ jel.: ’sokaság ‹tömeg› atyja’], noha ő és Sára akkor még gyermektelen volt) (Ró 4:17). Jehova tudta, hogy a maga idejében (Ga 4:4) gondoskodni fog a váltságról, vagyis arról a törvényes eszközről, amely lehetővé teszi a bűnök megbocsátását és a tökéletlenség megszüntetését (Ézs 53:11, 12; Mt 20:28; 1Pt 2:24), ezért folyamatosan foglalkozhatott a bűnt örökölt, tökéletlen emberekkel, és felhasználhatta őket mint szolgáit. Ezt azért tette, mert jogos alapja volt arra, hogy igazságos személyeknek ’számítsa’ vagy tekintse őket, mivelhogy hittek az ígéreteiben, és végső soron az ezeket az ígéreteket beteljesítő Krisztus Jézusban is mint a bűnökért való tökéletes áldozatban (Jk 2:23; Ró 4:20–25). A váltság és annak jótéteményei tehát nemcsak Jehova szeretetéről és irgalmáról tanúskodnak ékesen, hanem arról is, hogy Ő hű marad az igazságos és magasztos irányadó mértékeihez, hiszen a váltsággal bizonyítja „saját igazságosságát e jelenlegi időszakban, hogy igazságos legyen akkor is, amikor igazságossá nyilvánítja azt, akinek [bár tökéletlen ember] van hite Jézusban” (Ró 3:21–26; vö.: Ézs 42:21; lásd: IGAZSÁGOSSÁ NYILVÁNÍTÁS).
Miért harcol a ’béke Istene’? Az, hogy Jehova kijelentette Édenben, hogy ellenségeskedést támaszt az ellenségének a magva és „az asszony” magva között, nem változtatott azon a tényen, hogy ő a ’béke Istene’ (1Mó 3:15; Ró 16:20; 1Ko 14:33). Akkoriban ugyanolyan helyzet állt elő, mint amilyen később, amikor a Fia a földön élt. Jézus Krisztus ezt mondta: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békét hozzak a földre; nem békét hozni jöttem, hanem kardot” (Mt 10:32–40). Jézus szolgálata meghasonlásokat támasztott, még a családokon belül is (Lk 12:51–53), de ez azért volt, mert Jézus kitartott és tanúságot tett Isten igazságos irányadó mértékei és igazsága mellett. A meghasonlást az okozta, hogy míg sokan keményszívűségükben elutasították ezeket az igazságokat, addig mások elfogadták azokat (Jn 8:40, 44–47; 15:22–25; 17:14). Ez elkerülhetetlen volt, mert Isten alapelvei mellett csak ilyen áron lehetett kiállni, a felelősek ellenben azok voltak, akik elutasították azt, ami helyes.
-