ÉVA
(’élő’; nyilván rokon az ’él’ jelentésű héb. chá·jáʹ igével):
Az első nő, és a beszámoló szerint Isten utolsó földi teremtésműve.
Jehova, a Teremtő tudta, hogy nem jó, ha az ember egyedül marad. Mielőtt azonban hozzákezdett a nő megteremtéséhez, Isten a férfi elé vezetett mindenféle szárazföldi állatot és repdeső teremtményt. Ádám nevet adott nekik, de segítőtársat nem talált köztük. Ekkor történt, hogy Jehova mély álmot bocsátott Ádámra, kivett egy bordát az oldalából, és miután összezárta ott a húst, megalkotta e bordából a nőt. Mivel Ádám nyilván közvetlenül Istentől, a Teremtőjétől és Atyjától tudta, hogyan jött létre a nő, boldogan fogadta őt mint feleségét ezekkel a szavakkal: „Ez már végre csontomból való csont, és testemből való test” – mint ahogyan azt ő maga is egyértelműen érzékelhette. Feleségét mint kiegészítőjét úgy nevezte, hogy ʼis·sáʹ (’asszony’, v. szó szerint: ’nőember’), „mivel a férfiból lett kivéve” (1Mó 2:18–23). Ezután Isten atyai áldását adta rájuk: „Legyetek termékenyek, sokasodjatok, töltsétek be a földet és hajtsátok uralmatok alá”. Az állatokat is uralmuk alá kellett hajtaniuk (1Mó 1:28). Isten keze műveként a nő tökéletesen alkalmas volt arra, hogy kiegészítse férjét, Ádámot, valamint hogy anya legyen.
Félrevezetés és engedetlenség: Egy napon az asszony épp nem volt férje társaságában, amikor a jó és rossz tudásának fája közelében járt. Ott az óvatos, alacsonyrendű kígyó – melyet egy láthatatlan szellem használt fel látható szószólójaként – feltette neki ezt az ártatlannak tűnő kérdést: „Valóban azt mondta Isten, hogy nem ehettek a kert minden fájáról?” Az asszony helyesen válaszolt, nyilván úgy, ahogyan férje, a családfő tanította, akivel egy test volt. De amikor a kígyó az ellenkezőjét állította annak, amit Isten mondott, és kijelentette, hogy ha megszegik Isten parancsát, akkor olyanok lesznek, mint Isten, tudni fogják, mi a jó, és mi a rossz, az asszony kezdett más szemmel tekinteni a fára. Látta, hogy „a fa termése evésre jó, olyan, ami vonzó a szemnek, igen, a fa ránézésre kívánatos volt”. Mi több, a kígyó szerint ha enne a fáról, olyanná válna, mint Isten. (Vö.: 1Jn 2:16.) A kígyó teljesen félrevezette az asszonyt, ő pedig erős vágyat érzett mindaz után, ami az övé lehetne, ha enne a tiltott gyümölcsből. Így végül megszegte Isten törvényét (1Ti 2:14). Ezután beszélt a férjével, és rávette, hogy csatlakozzon hozzá az Istennel szemben való engedetlenségben. Ádám hallgatott a felesége szavára (1Mó 3:1–6).
Törvényszegésük azonnali következménye a szégyenérzet volt, ezért fügefalevelekből ágyékkötőt készítettek maguknak. Azután meghallva Jehova hangját, Ádám is, és a felesége is elrejtőztek a kert fái közt. Amikor Isten nyíltan az asszonynak szegezte a kérdést, hogy mit tett, az azt felelte, hogy a kígyó vezette félre, azért evett. Jehova kimondta rá az ítéletet, mely magában foglalta azt is, hogy a terhesség és a gyermekszülés fokozott fájdalommal jár majd, és epekedni fog férje után, az pedig uralkodik majd rajta (1Mó 3:7–13, 16).
Miután megszegték Isten törvényét, Ádám a beszámoló szerint Évának nevezte el a feleségét, „mert ő lett minden élő anyja” (1Mó 3:20). Mielőtt azonban Jehova kiűzte Ádámot és Évát az Éden-kertből, hogy ott szembesüljenek az átok alatt lévő föld okozta nehézségekkel, kiterjesztette rájuk ki nem érdemelt kedvességét azzal, hogy mindkettőjüknek hosszú bőrruhát készített (1Mó 3:21).
Vajon helytálló volt Évának az a kijelentése, hogy fiát, Káint „Jehova segítségével” szülte?
Amikor Éva megszülte az első fiát, Káint – ekkor már nem volt a paradicsomban – így kiáltott fel: „Férfit szültem Jehova segítségével” (1Mó 4:1). Éva volt az első, akiről feljegyezték, hogy használta Isten nevét; ez azt mutatja, hogy a Jehova nevet már az első emberek is ismerték. Később megszülte Ábelt, és rajta kívül még más fiai és lányai is lettek. Ádám 130 éves volt, amikor Éva világra hozta azt a fiút, akinek a Sét nevet adta, ezt mondva: „Isten másik magot rendelt. . . Ábel helyett, mivel Káin megölte őt.” Mindkét esetben, Káin születésekor és Sét születésekor is helytálló volt Éva kijelentése, hiszen Isten adta neki és Ádámnak a szaporodóképességet, és Isten ki nem érdemelt kedvessége volt az is, hogy Évának nem kellett azonnal meghalnia, amikor megszegte a parancsát, így születhettek gyermekei. A Mózes első könyve akkor említi utoljára Évát, amikor Sét születéséről ír (1Mó 4:25; 5:3, 4).
Valóságos személy: Azt, hogy Éva csakugyan létezett, és nem csupán kitalált személy volt, maga Krisztus Jézus is tanúsította. Amikor a farizeusok a válásról kérdezték, ő a Mózes első könyvének arra a részére hívta fel a figyelmüket, mely a férfi és a nő teremtéséről szól (Mt 19:3–6). Ezenkívül Pál a korintusziaknak azt mondta, hogy fél, hogy elméjük megromlik valami módon, „amint a kígyó tévútra vezette Évát a maga ravaszságával” (2Ko 11:3). Majd amikor a nőknek a keresztény gyülekezetben betöltött helyénvaló szerepéről beszélt, és azt mondta, hogy nincs megengedve „az asszonynak, hogy tanítson, vagy hogy hatalmat gyakoroljon a férfi fölött”, Pál azzal érvelt, hogy Ádám formáltatott meg először, és hogy őt nem vezették félre, „de az asszonyt alaposan félrevezették, és törvényszegésbe esett” (1Ti 2:12–14).