CSODA

Ámulatba ejtő jelenség; az eddig ismert természeti törvények alapján meg nem magyarázható, rendkívüli jelenség vagy esemény, amelynek előidézője valamely természetfölötti lény vagy erő. A Héber Iratokban található mó·féthʹ szót olykor ’csodának’ fordítják, de így is visszaadják: ’előjel’, ’jel’ (5Mó 28:46; 1Kr 16:12; Rbi8, lábj.). Sokszor a ’jel’ értelmű héber ʼóth szóval együtt fordul elő (5Mó 4:34). A Görög Iratokban az ’erő’, ’hatalom’ jelentésű düʹna·misz szót visszaadják még így is: „hatalmas cselekedetek”, ’képesség’, ’csodatévő hatalom’, ’csodatévő erő’ (Mt 25:15; Lk 6:19; 1Ko 12:10; ÚV, B.–D., Kár.).

A csoda olyasmi, ami bámulatba ejti az embereket, hiszen ők nem képesek csodát tenni, és nem is értik teljesen, miként megy végbe. Hatalmas cselekedetnek is mondható, mert az emberekénél nagyobb hatalomra és ismeretre van szükség hozzá. Annak a személynek viszont nem számít csodának, akinek az erejével végrehajtják. Ő tudja, miként megy végbe egy csoda, és a képessége is megvan hozzá, hogy végrehajtsa. Így hát sok minden, ami az embereket ámulatba ejti, egyszerűen csak Isten hatalmát bizonyítja. Ha valaki hisz Istenben, főleg egy Teremtőben, akkor nem tagadhatja, hogy neki van hatalma olyasmit tenni, ami félelmet keltő az embereknek (Ró 1:20; lásd: ERŐ, HATALOM).

Összeegyeztethetők a csodák a természeti törvényekkel?

A kutatók a tanulmányaik és a megfigyeléseik alapján rájöttek, hogy a világegyetemben bizonyos jelenségek azonos módon mennek végbe. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a természeti jelenségeket törvények vezérlik. Erre egy példa a gravitáció törvénye. A tudósok elismerik, hogy ezek a törvények bonyolultak, de mégis építeni lehet rájuk. Már önmagában a „törvény” elnevezés is arra utal, hogy volt valaki, aki ezeket a törvényeket életbe léptette. A szkeptikusok szerint a csoda ellenkezik a megmásíthatatlan és állandó természeti törvényekkel. Ám ők úgy gondolkodnak, hogy ha valamit nem értünk, és nem tudunk megmagyarázni ezekkel a törvényekkel, akkor az nem is történhet meg, vagyis szerintük nincsenek csodák.

Csakhogy vannak hozzáértő tudósok, akik egyre inkább vonakodnak attól, hogy azt mondják bármire is, hogy lehetetlen. John R. Brobeck, a Pennsylvaniai Egyetem professzora ezt mondta: „Egy tudós ma már nem mondhatja valamire biztosan, hogy lehetetlen, inkább azt, hogy kevésbé valószínű. Azt viszont nyugodt szívvel kijelentheti, hogy a jelenlegi ismereteinkkel lehetetlen valamire magyarázatot adni. Nem mondhatjuk, hogy mindent tudunk az anyagról és az energiáról . . . [Egy csoda esetében] számításba kell vennünk, hogy létezik egy energiaforrás, melyet a biológia és a fiziológia nem ismer. Ezt az energiát a Szentírás Isten erejeként azonosítja” (Time. 1955. július 4.). A tudomány fejlődése még inkább megerősíti ennek a kijelentésnek az igaz voltát.

A tudósok nem tudnak mindent a hőről, a fényről, az atomról, a nukleáris folyamatokról, az elektromosságról, vagy arról, hogy megszokott körülmények között még hogyan jelenik meg az anyag. Arról pedig még kevesebbet tudnak, hogy mi történik szokatlan körülmények között. Vegyünk egy példát. Nem túl régóta kiterjedtebb kutatásokat végeznek azon a területen, hogy mi történik rendkívül hideg környezetben, de már ezen rövid idő alatt is sok érdekes reakciót figyelhettek meg. Az ólomnak alapvetően nem jó az elektromos vezetőképessége, de amikor –271 °C-os cseppfolyós héliumba mártják, akkor érdekes módon szupravezető lesz (ugrásszerűen megnövekszik az elektromos vezetőképessége), és ha egy mágnesrudat tesznek a közelébe, erős elektromágnessé válik. Ilyen rendkívüli hidegben mintha a hélium is függetlenítené magát a gravitáció törvényétől, felkúszik a főzőpohár falán, és kifolyik (Matter. Life Science Library. 1963, 68–69. o.).

Sok más felfedezés mellett ez a felfedezés is sok tudóst megdöbbentett, és úgy tűnik, alapjaiban rengette meg a korábbi elképzeléseiket. Hogy mondhatja ezek után bárki is, hogy Isten a saját törvényeinek a megszegésével hajtott végre olyan hatalmas cselekedeteket, amelyek az ember számára csodának tűnnek? A világegyetem Teremtője tökéletesen tudja irányítani a teremtésművét, anélkül hogy áthágná a fizikai törvényeket (Jób 38.). Képes úgy alakítani a körülményeket, hogy végrehajtsa, amit akar. Fel tudja gyorsítani, le tudja lassítani, illetve módosítani vagy semlegesíteni tudja a folyamatokat. Az embereknél hatalmasabb angyalok is képesek erre, így tudják végrehajtani Jehova akaratát (2Mó 3:2; Zs 78:44–49).

Ha egy tudós növeli, illetve csökkenti például a hőt vagy az oxigénszintet, hogy gyorsítson vagy lassítson egy kémiai folyamatot, attól még nem áll felette a fizikai törvényeknek. A szkeptikusok mégis úgy gondolják, hogy a Bibliában feljegyzett csodák nem történtek meg, és még a teremtés „csodáját” sem hiszik el. Ezzel valójában azt állítják, hogy mindent tudnak arról, hogy a múltban milyen állapotok lehettek, és hogy milyen folyamatok játszódhattak le. Mintha a Teremtő csupán a fizikai törvényekről szerzett csekély ismereteik keretén belül tehetett volna bármit is!

A tudósok gondolatmenete hadilábon áll, amit egy svéd plazmafizikus professzor is elismer: „Senki sem tagadja, hogy a föld légkörében minden a mechanikai és az atomfizikai törvényeknek megfelelően történik. Mégis igazán nehéz megmagyarázni, hogy egy adott légköri jelenség esetében miként működnek ezek a törvények” (H. Alfvén: Worlds-Antiworlds. 1966, 5. o.). A professzor ezt a világegyetem keletkezésével kapcsolatban mondta. Isten hozta létre azokat a fizikai törvényeket, amelyek a földet, a napot, a holdat irányítják, és a törvények adta kereteken belül az emberek sok csodálatos dolgot tudnak végrehajtani. Isten minden bizonnyal tudta úgy is alkalmazni ezeket a törvényeket, hogy az emberek számára meghökkentő dolgokat hajtson végre. Nyilván nem volt neki nehéz kettéválasztani a Vörös-tengert, hogy ’a víz falként álljon’ kétoldalt (2Mó 14:22). Az embereknek ugyan elképesztő teljesítmény, ha valaki a vízen jár, de nem annak, aki hatalmat kap attól a valakitől, „aki kifeszíti az egeket, mint valami finom fátyolszövetet, aki kifeszíti azt, mint egy lakósátrat”. A Szentírásból megtudhatjuk, hogy Isten teremtett meg mindent, ami az égben van, és hatalma van felettük. A Biblia ezt is írja: „Tevékeny energiájának bősége és hatalmas ereje miatt egy sem hiányzik közülük” (Ézs 40:21, 22, 25, 26).

Ha a törvényeknek, például a gravitáció törvényének a léte feltételez egy törvényalkotót, aki többet tud, és hatalmasabb az embereknél, vajon ésszerű azt gondolni róla, hogy képtelen csodát tenni? Miért próbálnánk a ténykedését beleszorítani az emberi tudás rendkívül szűk világába? Jób patriarcha leírja, milyen sötétségben járnak, és milyen bolondok azok, akik Istennel szemben fitogtatják a bölcsességüket (Jób 12:16–25; vö.: Ró 1:18–23).

Isten ragaszkodik az erkölcsi törvényeihez: A Teremtő nem egy szeszélyes Isten, aki kénye-kedve szerint áthágja az általa létrehozott törvényeket (Ma 3:6). Ez abból is látható, hogy ragaszkodott az erkölcsi törvényeihez, amelyek összhangban vannak az általa létrehozott fizikai törvényekkel, de magasabb rendűek azoknál. Mivel igazságos, nem tűri el az igazságtalanságot. Habakuk próféta ezt mondta: „Túl tiszták szemeid ahhoz, hogy nézhesd a rosszat; nem nézheted el a bajt” (Ha 1:13; 2Mó 34:7). Isten Izraelnek adott törvényében ez áll: „lelket lélekért, szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért” (5Mó 19:21). Mivel ragaszkodik ehhez a törvényéhez, jogi alapot kellett teremtenie ahhoz, hogy segíteni tudjon a tehetetlen, bűnbánó embereken, és meg tudja szabadítani őket a bűntől, ami miatt meghalnak (Ró 5:12; Zs 49:6–8). Olyannyira ragaszkodott a törvényéhez, hogy az emberiség bűnének az elfedezéséhez az egyszülött Fiát adta váltságul (Mt 20:28). Pál apostol elmondja, hogy Jehova „a Krisztus Jézus kifizette váltság általi szabadítás révén” bizonyítani tudta „saját igazságosságát. . ., hogy igazságos legyen akkor is, amikor igazságossá nyilvánítja azt, akinek van hite Jézusban” (Ró 3:24, 26). Ha Isten képes volt feláldozni a szeretett Fiát azért, hogy ragaszkodjon az erkölcsi törvényeihez, akkor miért hágta volna át a fizikai törvényeit, hogy bármit is megteremtsen!

Ellentmond annak, amit az emberek eddig tapasztaltak? Az az állítás, hogy csodák nem történtek, önmagában nem bizonyít semmit. A ma élő emberek kétségbe vonhatnák a feljegyzett történelmi események hitelességét, mondván, hogy nem voltak ott, és egyetlen szemtanú sem él már, aki bizonyíthatná. De ettől még nem változik meg a történelem. Néhányak szerint azért nem történhettek csodák, mert az emberek még nem tapasztaltak olyasmit. Csak azt tartják igaznak, amit megfigyelések, könyvek stb. igazolnak. Ha a tudósok a gyakorlatba is átültetnék ezt a nézetet, akkor sokkal kevesebbet kutatnának, és kevesebb felfedezés volna. Például nem folytatnának kutatást, hogy meggyógyíthassák a „gyógyíthatatlan” betegeket, illetve hogy a szomszédos bolygókra vagy akár távolabbra utazhassanak az űrben. De igenis végeznek kutatást, amivel időnként mindenképpen új tapasztalatokra tesznek szert. A mai találmányok megdöbbentenék az ókorban élt embereket, és sok minden, ami hozzátartozik a mai emberek mindennapjaihoz, csodának tűnt volna az ókorban.

Nem lehet pusztán logikával megmagyarázni: A bibliakritikusok közül néhányan úgy vélik, hogy a Bibliában feljegyzett csodáknak van tudományos, logikus magyarázata, és hogy a Biblia írói egyszerű természeti jelenségekről gondolták, hogy Isten idézte elő azokat. Való igaz, volt, hogy olykor földrengésekről írtak (1Sá 14:15, 16; Mt 27:51). De ez még önmagában nem jelenti azt, hogy nem Isten volt az, aki előidézte azokat. Másrészről nem pusztán az esemény volt a csoda (pl. az előbb említett földrengések), hanem az időzítés is, ami még a valószínűségét is kizárja, hogy véletlenül történt. Vegyünk egy példát. Vannak, akik szerint a manna, amelyet az izraeliták ettek, a sivatagban található tamariszkuszfának és bokroknak az édes, ragacsos nedve. Még ha ez a megkérdőjelezhető állítás igaz volna is, az még mindig csoda, hogy a hétnek a hetedik napján nem találtak belőle (2Mó 16:4, 5, 25–27). Ráadásul, ha másnapig hagytak a mannából, tele lett féreggel, ez viszont nem fordult elő, ha másnap sabbat volt (2Mó 16:20, 24). Ezenkívül, ha a manna egy fának a nedve lett volna, nem teljesen illene rá az, amit a Biblia ír róla. A bibliai mannát a földön találták, megolvadt a melegben, meg tudták törni mozsárban, meg tudták őrölni, továbbá lehetett belőle főzni is, és sütni is (2Mó 16:19–23; 4Mó 11:8; lásd: MANNA).

Szavahihetőek voltak a tanúk? A keresztény vallás tanításának szerves része az a csoda, hogy Jézus Krisztus feltámadt (1Ko 15:16–19). Ennek igaz voltát nem lehet megkérdőjelezni, hisz több mint 500 szemtanú volt, aki megerősítette, hogy Jézus feltámadt (1Ko 15:3–8; Cs 2:32).

Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy milyen indíték motiválta azokat, akik tényként fogadták el azt a csodát, hogy Jézus feltámadt. A történelem során sokakat üldöztek, vagy akár meg is öltek a meggyőződésük miatt, legyen az akár vallási, politikai stb. Ez a keresztényekkel is így volt, ám ők sem anyagi, sem politikai előnyt nem kovácsoltak a szenvedéseikből. Nemhogy nem tettek szert hatalomra, gazdagságra vagy tekintélyre, hanem még meg is fosztották őket mindezektől. Jézus feltámadását hirdették, de nem folyamodtak erőszakhoz, hogy másokra kényszerítsék a hitüket, vagy hogy megvédjék magukat. És ha valaki az érveiket olvassa, kitűnik, hogy ésszerűen gondolkodtak, nem voltak fanatikusak. Szeretettel próbáltak segíteni az embertársaiknak.

Mi volt jellemző a Bibliában feljegyzett csodákra? Figyelemre méltó, hogy mi volt ezeknek a csodáknak a céljuk, hogy milyen indítékból tették őket, de az is, hogy nem voltak titkosak vagy szertartásosak. Voltak csodák, amelyeket csak néhány ember vagy egy kisebb csoport előtt hajtottak végre (1Ki 17:19–24; Mk 1:29–31; Cs 9:39–41), de számos esetben sokak szeme láttára történtek, néha több ezer, vagy akár több millió ember előtt (2Mó 14:21–31; 19:16–19). Jézus csodáiban sem volt semmi titkolózás, nyilvánosság előtt hajtotta őket végre. Sőt mi több, mindenkit meggyógyított, aki hozzá jött, nem volt olyan, hogy valami nem sikerült neki, mondván, hogy nem volt elég hite annak, aki hozzá fordult segítségért (Mt 8:16; 9:35; 12:15).

Egyszerűség jellemezte a csodagyógyításait, és azt is, amikor lecsendesítette a természet erőit (Mk 4:39; 5:25–29; 10:46–52). A mágikus mutatványokat különleges eszközök, színpadiasság, fények és szertartások kíséretében hajtják végre, a Bibliában feljegyzett csodák azonban nem így történtek. Általában semmi külsőség nem jellemezte őket. Az éppen felmerülő szükségletnek megfelelően tették ezeket a csodákat, és utcákon, illetve bárhol, mindenféle előkészület nélkül (1Ki 13:3–6; Lk 7:11–15; Cs 28:3–6).

Nem önző kitűnni vágyás vagy nyereségvágy vezérelte azokat, akik a csodákat tették, hanem elsősorban Istennek akartak dicsőséget szerezni (Jn 11:1–4, 15, 40). Ezek nem misztikus és titokzatos csodák voltak, hogy szórakoztassák a kíváncsi embereket. Minden esetben a segítségére voltak másoknak, volt, hogy szó szerint is, de abban az értelemben mindenképpen, hogy az embereket az igaz imádat felé fordították. Miként „a Jézus mellett való tanúságtétel ihleti a prófétálást [„a prófécia szelleme”, Rbi8, lábj.]”, sok csoda is azt bizonyítja, hogy Jézus volt az, akit Isten küldött (Je 19:10).

A Bibliában említett csodákat nemcsak élőkön hajtották végre, hanem élettelen dolgokon is. Ilyen volt például az, hogy Jézus lecsendesítette a szelet és a tengert (Mt 8:24–27), hogy Illés szavára bizonyos ideig nem esett az eső, majd pedig eleredt az eső (1Ki 17:1–7; 18:41–45), és hogy Mózes vérré, Jézus pedig borrá változtatta a vizet (2Mó 7:19–21; Jn 2:1–11). Isten szolgái mindenféle betegséget is gyógyítottak, az akkor „gyógyíthatatlannak” tartott leprát is (2Ki 5:1–14; Lk 17:11–19), de olyan embert is, aki születése óta vak volt (Jn 9:1–7). A csodák sokfélesége is azt igazolja, hogy a Teremtő segítségével hajtották végre őket, hisz logikus, hogy csak neki van hatalma az emberi élet minden területe felett, illetve minden anyag felett.

Miért volt szükség csodákra a szárnyait bontogató keresztény gyülekezetben? A csodák több fontos célt is szolgáltak. Először is segítettek abban, hogy lássák, ha Isten valakit támogat, vagy hatalmat ad neki (2Mó 4:1–9). Ez Mózes és Jézus esetében is nyilvánvalóvá vált az emberek előtt (2Mó 4:30, 31; Jn 9:17, 31–33). Isten Mózes által beszélt egy eljövendő prófétáról. Jézus csodái bizonyították, hogy ő ez a próféta (5Mó 18:18; Jn 6:14). A kereszténység kezdetén a keresztények által hirdetett üzenet mellett a csodák is segítettek abban, hogy az emberek felismerjék, hogy Jehova már nem a zsidókat, hanem a keresztényeket támogatja (Héb 2:3, 4). De Isten szándéka szerint az első században kapott természetfölötti ajándékok idővel megszűntek. Csak addig volt ezekre szükség, míg a keresztény gyülekezet a szárnyait bontogatta (1Ko 13:8–11).

Az apostolok cselekedeteiről szóló feljegyzéseket olvasva láthatjuk, hogy Jehova szellemének a segítségével hatalmas tetteket vittek véghez, és rövid időn belül számtalan gyülekezet alakult meg, aminek köszönhetően szilárddá vált a kereszténység (Cs 4:4; 13., 14., 16–19. fej.). Az i. sz. 33 és 70 közötti rövid időszak alatt több ezren váltak hívővé, és számos gyülekezet jött létre Babilontól Rómáig, sőt attól nyugatabbra is (1Pt 5:13; Ró 1:1, 7; 15:24). Az sem elhanyagolható tény, hogy akkoriban csak kevés másolat készült a Szentírásról. Általában csak a jómódúaknak voltak tekercseik vagy könyveik. A pogány országokban semmit sem tudtak a Bibliáról vagy a Biblia Istenéről, Jehováról. Jóformán csak szájról szájra lehetett továbbadni az információt. Nem voltak kézközelben bibliai szövegmagyarázatok, konkordanciák vagy enciklopédiák. Ezért rendkívül fontos volt akkoriban, hogy a gyülekezetben természetfölötti ajándékok legyenek, például a különleges ismeret, a bölcsesség, a nyelveken szólás és az ihletett kijelentések tisztánlátása (1Ko 12:4–11, 27–31). De ahogy Pál apostol rávilágított, ezek megszűntek, miután betöltötték a céljukat.

Ma már más a helyzet: Napjainkban Isten nem tesz csodát a keresztény szolgái által, mert minden megvan ahhoz, hogy az írni-olvasni tudó emberek hinni tudjanak, illetve hogy segíteni lehessen azoknak, akik ugyan írástudatlanok, de szívesen tanulnának Istenről. Vannak érett keresztények, akik át tudják adni azt az ismeretet és bölcsességet, amire a Biblia tanulmányozása és tapasztalat útján tettek szert. Jelenleg nincs szükség csodákra ahhoz, hogy bizonyítsuk, Isten Jézus Krisztust nevezte ki szabadítónak, és támogatja az ő szolgáit. De ha még mindig képessé tenné a szolgáit, hogy csodát tudjanak tenni, az sem győzne meg mindenkit. Jézus csodáinak a szemtanúi közül sem mindenki fogadta szívesen a tanítását (Jn 12:9–11). A Biblia viszont arra figyelmezteti a gúnyolódókat, hogy Isten döbbenetes dolgokat fog tenni, amikor elpusztítja a jelenlegi világrendszert (2Pt 3:1–10; Je 18.; 19.).

Mindent egybevetve, akik szerint csodák nem történhettek, azok valószínűleg vagy abban nem hisznek, hogy létezik egy láthatatlan Teremtő, vagy abban, hogy ez a hatalmas Isten a teremtés óta természetfeletti dolgokat tett. A hitetlenségük azonban nem teszi hatástalanná, azaz érvénytelenné Isten Szavát (Ró 3:3, 4). A Bibliában feljegyzett csodák és mindaz, ami megvalósult általuk, mindig összhangban voltak az Isten Szavában található igazságokkal és alapelvekkel, és segítenek abban, hogy bízni tudjunk Istenben. Erőteljesen bizonyítják, hogy Isten törődik az emberekkel, és hogy meg tudja, illetve meg is fogja védeni azokat, akik őt szolgálják. A csodák erősítik az Istenbe vetett hitünket, és egy kis ízelítőt nyújtanak abból, hogy Isten milyen csodákat fog tenni a jövőben, amikor meggyógyítja és áldásban részesíti a hűséges embereket (Je 21:4).