SÍNAI

1. Egy hegy Arábiában (Ga 4:25); úgy tűnik, hogy Hórebnek is nevezték. (Vö.: 2Mó 3:1, 12; 19:1, 2, 10, 11; lásd: HÓREB.) Az izraeliták és a sok elegy nép rengeteg nyájjal és csordával együtt majdnem egy éven át táborozott a Sínai-hegy közelében (2Mó 12:37, 38; 19:1; 4Mó 10:11, 12). A Sínai-hegy vidékén elfért egy ilyen nagy tábor, amelyben talán 3 milliónál is több ember élt, emellett elegendő vizet is találtak errefelé, valamint a háziállataik számára legelőt. Volt legalább egy patak, amely a hegyről folyt le (5Mó 9:21). Kétségtelen, hogy a Sínai-hegy lábánál meglehetősen nagy hely volt ahhoz, hogy az izraeliták összegyűlhessenek, és figyelhessék a hegy tetején lejátszódó jelenségeket. Még ahhoz is volt hely, hogy hátrébb menjenek, és távolabb álljanak. Sőt, a táborból is látható volt a Sínai-hegy teteje (2Mó 19:17, 18; 20:18; 24:17; vö.: 5Mó 5:30).

Hol helyezkedett el? Nem tudni biztosan, hogy hol helyezkedett el a Sínai-hegy, vagyis a Hóreb. A hagyomány egy vörösgránit hegylánccal hozza összefüggésbe, amely a Sínai-félsziget d. részének közepén, a Vörös-tenger É-on lévő, két benyúló ága között helyezkedik el. E hegylánc hossza ény–dk. irányban kb. 3 km, és két csúcsa van: a Rász-Szafszafa és a Gebel-Músza. Az a terület, ahol a hegylánc fekszik, több folyónak köszönhetően vízben gazdag. Az é. csúcs (a Rász-Szafszafa) előtt egy síkság terül el, az er-Raha, amely hozzávetőlegesen 3 km hosszú és kb. 1 km széles (KÉP: 1. köt. 540. o.).

A. P. Stanley a következőket írta az alapján, amit a helyszínen látott a XIX. században: „Az, hogy egyáltalán van egy ilyen síkság egy ilyen szikla előtt, annyira rendkívüli egybeesés a szent beszámolóval, hogy erőteljes érvként szolgál a belső összhangra nézve, és nemcsak hogy beleillik a képbe, de még azt is mutatja, hogy a jelenetről egy szemtanú számolt be.” Mózes és Józsué Sínai-hegyről való lejövetelét illetően kijelenti: „A Rász-Sza[f]szafe mögötti egyik elhagyatott medencéből lefelé jőve, áthaladva azokon a ferde vízmosásokon, amelyek az északi és a déli oldalán vannak, bárki hallaná a síkság felől érkező, csendet megtörő hangokat, mégsem látná magát a síkságot egészen addig, amíg ki nem jut a Vádi-el-Deirből vagy a Vádi-Lejából; amikor pedig kijut onnan, közvetlenül a Sza[f]szafe meredek sziklája alatt találná magát.” Stanley még a következőket jegyzi meg azzal kapcsolatban, hogy az is ráillik a területre, hogy Mózes az aranyborjú porát ’a hegyről lefolyó patakba szórta’ (5Mó 9:21): „Ez abszolút lehetséges a Vádi-er-Rahehben, ahová a Vádi-Leja patakja ömlik, mert ez ugyan a Szent Katalin-hegyről ereszkedik le, de azért elég szoros kapcsolatban van a Gebel-Múszával ahhoz, hogy igazolja azt a megfogalmazást, hogy »a hegyről foly vala alá«” (Sinai and Palestine. 1885, 107–109. o.).

A hagyományos nézet szerint a Sínai-hegy talán a d., magasabb csúccsal (a Gebel-Múszával,  jel.: ’Mózes-hegy’) azonosítható. Számos tudós azonban azon a nézeten van, mint Stanley, vagyis hogy valószínűbb, hogy az é. csúcsnak, a Rász-Szafszafának felel meg, mivel a Gebel-Músza előtt nincs nagy kiterjedésű síkság.

Események: A Sínai-hegy, vagyis a Hóreb közelében jelent meg Jehova angyala az égő tövisbokorban Mózesnek, és ott parancsolta meg neki, hogy vezesse ki a rabszolgasorban lévő izraelitákat Egyiptomból (2Mó 3:1–10; Cs 7:30). Minden valószínűség szerint úgy 1 évvel később érkezett meg a kiszabadított nemzet a Sínai-hegyhez (2Mó 19:2). Itt Mózes felment a hegyre, kétségkívül azért, hogy további utasításokat kapjon Jehovától, hiszen korábban már az égő tövisbokornál feltárta neki az angyal, hogy ’ezen a hegyen fogják szolgálni az igaz Istent’ (2Mó 3:12; 19:3).

Majd Mózes azt az utasítást kapta, hogy mondja el a népnek, hogy papok királysága és szent nemzet lesznek, ha igazán hallgatnak Jehova szavára, és valóban megtartják a szövetséget (2Mó 19:5, 6). A vének, akik az egész nemzetet képviselték, beleegyeztek ebbe. Jehova ekkor azt parancsolta Mózesnek, hogy szentelje meg a népet, hogy az izraeliták találkozhassanak Vele a harmadik napon. Határt vontak a hegy körül, mert senki nem érhetett ahhoz, sem állat, sem ember, különben meg kellett halnia (2Mó 19:10–15).

A harmadik nap reggelén „mennydörgött és villámlott, sűrű felhő szállt a hegyre, és igen hangos kürtzengés volt hallható”. A nép remegni kezdett a táborban. Mózes ekkor kivitte a népet a táborból az igaz Isten elé a hegy lábához. A Sínai-hegy megremegett és egészen füstbe borult (2Mó 19:16–19; Zs 68:8). Isten meghívására Mózes felment a hegyre, és ismételten azt az utasítást kapta, hogy vésse az izraeliták emlékezetébe, hogy tilos felmenniük a hegyre. Még a „papok” sem léphették át a megvont határt (itt nem a lévitákról van szó, hanem kétségkívül azokról az izraelita férfiakról, akik a patriarchákhoz hasonlóan papi minőségben szolgáltak a háznépük számára a helyzetükből adódó alapvető joguk alapján és a szokás szerint) (2Mó 19:20–24).

Miután Mózes lejött a Sínai-hegyről, az izraeliták hallották „a Tíz szót” a tűz és a felhő közepéből (2Mó 19:19–20:18; 5Mó 5:6–22). Jehova ekkor egy angyali képviselő által beszélt velük, ahogy az világosan kiderül a Cselekedetek 7:38, a Héberek 2:2 és a Galácia 3:19 feljegyzéséből. Mivel a nép megijedt a villámlás és a füst tiszteletet parancsoló látványától, valamint a kürtnek és a mennydörgésnek a hangjától, a képviselői által azt kérte, hogy Isten ne beszéljen többé ily módon, hanem Mózes által szóljon. Jehova ekkor felszólította Mózest, hogy mondja meg az izraelitáknak, térjenek vissza a sátraikba. A Sínai-hegynél megmutatkozó jelenségnek az volt a célja, hogy beléjük nevelje az Isten iránti egészséges félelmet, hogy továbbra is megtartsák a parancsolatait (2Mó 20:19, 20; 5Mó 5:23–30). Majd Mózes – talán Áron kíséretében (vö.: 2Mó 19:24) – közel ment a Sínai-hegyen megfigyelhető, sötét felhőtömeghez, hogy hallhassa Jehova újabb parancsait és bírói döntéseit (2Mó 20:21; 21:1).

Amikor Mózes lejött a Sínai-hegyről, elmondta Jehova szavait a népnek, amelynek tagjai újfent azt felelték, hogy készek engedelmeskedni. Ezek után Mózes leírta Isten minden szavát. Majd kora reggel fölkelt, és oltárt épített a hegy lábánál, és 12 oszlopot emelt. Égő áldozatokat meg közösségi áldozatokat ajánlottak fel, és felavatták a törvényszövetséget az áldozatok vérével (2Mó 24:3–8; Héb 9:16–22).

Mivel az izraeliták így szövetségi kapcsolatba kerültek Jehovával, a képviselőik által közeledni tudtak a Sínai-hegyhez. Mózes, Áron, Nádáb, Abihu és Izrael vénei közül 70-en felmentek egy darabig a hegyre, és szemtanúi voltak egy nagyszerű látomásnak, amely Isten dicsőségét mutatta be (2Mó 24:9–11). Mózes aztán Józsuéval együtt felment a hegyre, ezúttal azért, hogy a további parancsolatokkal együtt megkapja azokat a kőtáblákat, amelyek „a Tíz szót” tartalmazzák. Mózes azonban csak a hetedik napon kapott meghívást arra, hogy lépjen be a felhőbe. Úgy tűnik, hogy Józsué végig a hegyen várt Mózesre, de egy olyan helyen, ahonnan se nem látta, se nem hallotta, hogy mi történik az izraeliták táborában (2Mó 24:12–18). Arról ugyan ír a Biblia, hogy Mózes egész idő alatt, vagyis 40 napig nem evett és nem ivott, de hogy ugyanez igaz-e Józsuéra, arról nem beszél. Ennek az időszaknak a végén, a Sínai-hegyről lefelé jövet Mózes és Józsué fülét megütötte az izraeliták táborából jövő ünnepi ének hangja. A Sínai-hegy lábához érve Mózes meglátta az aranyborjút és az ünnepséget. Azonnal elhajította a két kőtáblát, összezúzva őket a hegy lábánál (2Mó 32:15–19; Héb 12:18–21).

Később Mózes azt az utasítást kapta, hogy készítsen két olyan kőtáblát, amilyet összezúzott, és megint menjen fel a Sínai-hegyre, hogy rákerüljön a táblákra ’a Tíz szó’ (2Mó 34:1–3; 5Mó 10:1–4). Mózes újabb 40 napot töltött a hegyen étlen-szomjan. Tagadhatatlan, hogy ehhez Isten támogatására volt szüksége (2Mó 34:28; vélhetően ez ugyanaz a 40 napos időszak, amelyről az 5Mó 9:18-ban olvashatunk; vö.: 2Mó 34:4, 5, 8; 5Mó 10:10).

Attól kezdve, hogy felállították a hajlékot, vagyis a találkozás sátrát, és a felhő befedte, már nem közvetlenül a Sínai-hegyről kommunikált velük Isten, hanem a hegy közelében felállított találkozás sátrából (2Mó 40:34, 35; 3Mó 1:1; 25:1; 4Mó 1:1; 9:1).

Évszázadokkal később Illés próféta a Hórebig, azaz a Sínaiig, vagyis „az igaz Isten hegyéig” ment (1Ki 19:8).

2. A „Sínai” szó a hegyet környező és ugyanazt a nevet viselő pusztát is jelöli (3Mó 7:38). A Sínai-puszta pontos földrajzi határait nem lehet megállapítani a bibliai beszámolóból. Kétségkívül Refidimtől nem messze terült el (2Mó 19:2; vö.: 2Mó 17:1–6). Mózes apósa, Jetró a Sínai-pusztába vitte el Mózes feleségét, Cippórát, valamint annak két fiát, Gersomot és Eliézert, hogy újra együtt lehessenek Mózessel (2Mó 18:1–7). Egyebek között a következő fontosabb események játszódtak le a Sínai-pusztában: Izrael borjúimádatban vett részt Mózes távollétében (2Mó 32:1–8); kivégeztek 3000 férfit, akiknek nyilván nagy szerepük volt a borjúimádatban (2Mó 32:26–28); Izrael kinyilvánította a megbánását azzal, hogy levette az ékszereit (2Mó 33:6); felépült a hajlék, és elkészültek a fölszerelései, valamint a papi ruhák (2Mó 36:8–39:43); beiktatták a papságot, amely elkezdte a szolgálatot a hajléknál (3Mó 8:4–9:24; 4Mó 28:6); Áron két fiát, Nádábot és Abihut tűz által kivégezte Jehova, amiért törvénytelen tüzet ajánlottak fel neki (3Mó 10:1–3); először vették számba a seregbe vonuló izraelita férfiakat (4Mó 1:1–3); az Egyiptomból való kiszabadulásuk óta először tartották meg a pászkát (4Mó 9:1–5).