A karaiták és igazságkeresésük

„ALAPOSAN kutasd . . . [az Írásokat], és ne hagyatkozz az én véleményemre!” Ezek az i. sz. nyolcadik században élt egyik karaita vezető szavai. Kik voltak a karaiták? Tanulhatunk bármi értékeset példájukból? Ahhoz, hogy válaszoljunk ezekre a kérdésekre, vissza kell forgatnunk a történelem kerekét egy régóta fennálló vitáig, amely a karaita mozgalomhoz vezetett.

Hogyan kezdődött a vita?

Az időszámításunk előtti utolsó századokban új filozófiai irányzat fejlődött ki a judaizmuson belül. Ez az a felfogás volt, hogy Isten két Törvényt adott a Sínai-hegynél: szóbelia és írott Törvényt. Az i. sz. első századra heves összetűzések alakultak ki ezen új tanítás támogatói és elutasítói között. A farizeusok a támogatók közé tartoztak, míg a szadduceusok és az esszéneusok az ellenzők táborában voltak.

E fennálló vita kellős közepén jelent meg a názáreti Jézus mint a megígért Messiás (Dániel 9:24, 25; Máté 2:1–6, 22, 23). Jézus szembekerült mindezekkel az egymásnak ellentmondó zsidó csoportokkal. Miközben érvelt nekik, az ellen beszélt, hogy az Isten szavát érvénytelenné teszik a hagyományaik miatt (Máté 15:3–9). Jézus tanított szellemi igazságokat is olyanformán, ahogy csak a Messiás tud tanítani (János 7:45, 46). Ezenfelül egyedül Jézus igaz követői adták bizonyítékát az isteni támogatásnak. Ők keresztényekként váltak ismertté (Cselekedetek 11:26).

Amikor i. sz. 70-ben lerombolták a jeruzsálemi templomot, a farizeusok alkották az egyetlen olyan vallási szektát, amely sértetlenül fennmaradt. Ekkor a papságtól, az áldozatoktól és a templomtól megfosztott farizeusi judaizmus kigondolta, mivel helyettesítheti mindezeket, lehetővé téve, hogy ezáltal hagyományok és magyarázatok váltsák fel az írott Törvényt. Ezzel új „szent könyvek” megírására nyílt lehetőség. Először jött a Misna, amely szóbeli törvényük kibővítését és magyarázatait tartalmazta. Később az írások további gyűjteményeit is hozzáadták, és ezt hívták Talmudnak. Ugyanakkor a hitehagyott keresztények kezdték önkényesen módosítani Jézus tanításait. Mindkét kör erőteljes vallási rendszer alapját rakta le — a rabbinikus tekintélyét az egyik oldalon és az egyházi tekintélyét a másikon.

A pogány, később „keresztény” Róma és a zsidók közötti konfliktusok miatt a judaizmus központja fokozatosan áthelyeződött Babilonba. Itt történt, hogy a Talmud írásait legteljesebb formájában adták ki. Bár a rabbik azt állították, hogy a Talmud átfogóbban tárja fel Isten akaratát, sok zsidó érezte a rabbinikus tekintély növekvő súlyát, és Isten szava után sóvárogtak, amelyet Mózesen és a prófétákon keresztül kaptak.

Az i. sz. nyolcadik század második felében azok a babiloni zsidók, akik szembeszálltak a rabbinikus tekintéllyel és a szóbeli törvényben való rabbinikus hittel, kedvezően válaszoltak egy tanult vezető, név szerint Anán ben Dávid fellépésére. Ő azt hirdette, hogy minden zsidónak joga van a Héber Iratok — mint az igaz vallás egyedüli forrásának — korlátlan tanulmányozására, tekintet nélkül a rabbinikus magyarázatokra vagy a Talmudra. Anán ezt tanította: „Alaposan kutasd a Tórát [Isten írott törvényét], és ne hagyatkozz az én véleményemre!” Anán követői, mivel ilyen hangsúlyt fektettek az Írásokra, Ka·ra·ʼimʹ néven váltak ismertté, ennek jelentése: ’olvasók’.

A karaiták és a rabbik összecsapnak

Milyen példákat lehetne mondani azokra a karaita tanításokra, amelyek megdöbbenést keltettek a rabbik köreiben? A rabbik tiltották, hogy valaki együtt egyen húst és tejet. Ezt szóbeli törvényként jelentették ki, amely a 2Mózes 23:19 magyarázatán alapult, ami kijelenti: „Ne főzd meg a gödölyét az ő anyjának tejében.” Másrészről a karaiták azt tanították, hogy ez a vers csak azt jelenti, amit valójában mond — se többet, se kevesebbet. Úgy érveltek, hogy a rabbinikus korlátozásokat emberek agyalták ki.

A rabbik az 5Mózes 6:8, 9-hez fűzött magyarázatuk szerint úgy tartották, hogy a zsidó férfiaknak tefillint, azaz imaszíjat viselve kell imádkozniuk, és minden egyes kapufélfára mezuzát kell helyezni.b A karaiták úgy tekintették ezeket a verseket, mint amelyeknek csak jelképes és szimbolikus jelentése van, következésképpen elvetették az ilyen rabbinikus szabályokat.

Más vonatkozásokban a karaiták sokkal több korlátot emeltek a rabbiknál. Vegyük például a 2Mózes 35:3-ról alkotott nézetüket, az írásszöveg ezt mondja: „Ne gerjeszszetek tüzet a ti házaitokban szombatnapon.” A karaiták tiltották, hogy valaki égve hagyjon egy lámpát vagy egy fényforrást, még akkor is, ha a sabbath előtt gyújtották meg azt.

A karaita vezetők különösen Anán halála után gyakran nem értettek egyet bizonyos megkötések mértékében és természetében, és üzenetük sem volt mindig világos. A karaiták nem voltak egységesek, mert nem ismertek el semmilyen egyedüli vezetőt, hanem az Írások személyes olvasását és magyarázatát szorgalmazták, ami éles ellentétben állt a rabbinikus tekintéllyel. Ám ennek ellenére a karaita mozgalom népszerűsége és befolyása messze túlnőtt a babiloni zsidó közösségen, és mindenütt elterjedt a Közel-Keleten. Még Jeruzsálemben is alapítottak egy főbb karaita központot.

Az i. sz. kilencedik és tizedik század folyamán a karaita tudósok a héber nyelv megújított tanulmányozásával tűntek ki, és egyfajta aranykorszakot éltek át. Az írott Héber Iratok szövegét — nem pedig a szóbeli hagyományokat — tekintették szentnek. Egyes karaiták a Héber Iratok gondos másolói lettek. Sőt, a karaiták kihívást jelentő mozgalma előmozdította az Írások maszorétákat követő tanulmányozását a zsidók között, ami biztosította, hogy a Biblia szövege pontosabban maradjon fenn napjainkra.

A gyors növekedés ezen időszaka alatt a karaita judaizmus nyílt misszionáriusi munkába kezdett a többi zsidó között. Ez nyilvánvalóan fenyegette a rabbinikus judaizmust.

Hogyan reagáltak erre a rabbik?

A rabbik ellentámadása heves szóharc volt, mely során ravasz módon hajlékonynak mutatták magukat, és tanításukat céljaiknak megfelelően megváltoztatták. Az Anán erőteljes fellépése utáni évszázadban a rabbinikus judaizmus számos karaita módszert átvett. A rabbik gyakorlottabban idéztek az Írásokból, valamint beolvasztották a karaita stílust és módszert retorikájukba.

E szóbeli küzdelem vitathatatlan vezetője a karaitákkal szemben Szaʽadja ben József volt, aki a zsidó közösség feje lett Babilonban az i. sz. tizedik század első felében. Szaʽadja főbb munkáját Samuel Rosenblatt fordította le angolra, aki ezt mondta a könyv bevezetőjében: „Még ha . . . ő volt is korának tekintélye a Talmuddal kapcsolatban, [Szaʽadja] viszonylag lecsökkentette a zsidó hagyomány e forrásának használatát látszólag azért, mert az volt a vágya, hogy a saját fegyverükkel harcoljon a karaiták ellen, akik csak az Írott Törvényt fogadták el hitelesnek” (The Book of Beliefs and Opinions).

Szaʽadja nyomdokait követve a rabbinikus judaizmus végső soron felülkerekedett. Ezt azzal érték el, hogy éppen csak annyira alkalmazkodtak, amennyi erőtlenné tette a karaiták érvelését. Az utolsó csapást Maimonides Mózes, a Talmud kiváló, XII. századi tudósa mérte rájuk. Azokkal a karaitákkal szemben mutatott türelmes magatartása által, akikkel együtt lakott Egyiptomban, valamint meggyőző tudományos stílusa által elnyerte a karaiták csodálatát, és gyengítette saját vezetőik helyzetét.

A karaita mozgalom elveszti lendületét

A karaita mozgalom most egység nélkül és jól szervezett ellenállás híján lendületét vesztette és követőit illetően veszteséget szenvedett. Az idő múlásával a karaiták módosítottak nézeteiken és alapelveiken. Leon Nemoy író, aki a karaita mozgalommal foglalkozik, ezt írja: „Míg a Talmud elvileg tiltott maradt, a Talmudból sok írásanyag került bele a karaita joggyakorlatba és szokásokba.” Lényegében a karaiták elveszítették eredeti céljukat és sok mindent felhasználtak a rabbinikus judaizmusból.

Még körülbelül 25 000 karaita él Izraelben. Néhány ezer található egyéb településeken, főképp Oroszország és az Egyesült Államok területén. Mivel azonban megvannak saját szóbeli hagyományaik, különböznek az első karaitáktól.

Mit tanulhatunk a karaiták történetéből? Komoly hibának számít ’erőtelenné tenni az Isten parancsolatját’ a hagyomány által (Máté 15:6). Az Írások pontos ismeretét követeli meg az, hogy felszabaduljunk a megterhelő, ember alkotta hagyományok alól (János 8:31, 32; 2Timótheus 3:16, 17). Igen, azok, akik törekednek megismerni és cselekedni Isten akaratát, nem emberek hagyományaira támaszkodnak. Ehelyett szorgalmasan kutatják a Bibliát, és alkalmazzák Isten ihletett Szavának hasznos útmutatását.

[Lábjegyzetek]

[Kép a 30. oldalon]

Karaita csoport

[Forrásjelzés]

A The Jewish Encyclopedia, 1910 című könyvből