LÁZ

A testhőmérséklet rendellenes megemelkedése. A láz azt jelezheti, hogy betegség támadta meg a szervezetet. Bár a magas láz testsúlycsökkenéssel, folyadék- és sóvesztéssel jár, valamint fejfájással és más kellemetlen tünetekkel párosul, valójában gyakran része annak, ahogyan a szervezet a fertőzés ellen harcol. Ha a betegség egyik fő tünete a magas láz, akkor gyakran a betegség neve is utal erre, ahogyan például a sárgaláz és a dengue láz esetében.

A malária az egyik legelterjedtebb lázzal járó betegség a Közel-Keleten. Egy másik, lázzal járó betegség a vérhas, amelyet konkrétan meg is említ a Biblia (Cs 28:8). Ezt a kórt a vastagbél súlyos gyulladása jellemzi, és emiatt időnként nyálkás és véres lehet a széklet. A 3Mózes 26:16-ban szereplő héber qad·daʹchath szót ’forróláznak’ fordítják; a Máté 8:14-ben található görög pü·reszʹszó ige pedig azt jelenti, hogy ’lázas betegnek lenni’, vagy szó szerint ’láztól égni’.

A Törvény és az előírásai elsősorban az izraeliták szellemi jóllétére szolgáltak, valamint arra, hogy elkülönülve maradjanak a pogány nemzetektől. Ám ha megvizsgáljuk az étrendre, illetve az egészségügyre vonatkozó rendelkezéseket, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy volt egy másik jótékony hatása is: megvédte a nemzetet sok betegség, beleértve bizonyos fertőző, lázzal járó betegség okozójától és elterjedésétől.

1. A héberek étrendje általában nem tartalmazott sok húst, de ha egy család szeretett volna leölni egy háziállatot a húsáért, akkor elvitték a szentélyhez (kivéve, ha az Ígéret földjére való belépés után a család túl messze lakott a szentélytől) (3Mó 17:3–5; 5Mó 12:20–27). Azután ették meg a húst, hogy a pap felajánlott belőle valamennyit az oltáron, és megkapta a saját részét. Néhány közösségi áldozatot még aznap el kellett fogyasztani. Más áldozatok esetében két napig ehettek a húsból, de a második nap után a maradékot el kellett égetni tűzben. Mivel Palesztinában meleg éghajlat uralkodik, és nem tudták hol hűteni az ételeket, ezek az előírások megvédték az izraelitákat a lázzal járó betegségektől. Ezeket a betegségeket az okozza, hogy a nem jól hűtött húsokon megtelepszenek bizonyos organizmusok, például a Salmonella és a Staphylococcus aureus, melyek gyorsan szaporodnak, és méreganyagokat termelnek. 2. Az izraeliták számára tiltott állatok húsának a fogyasztása, például a disznók, a mezei nyulak, a dögevő állatok és madarak, a rágcsálók, valamint egyes vízi élőlények és halak fogyasztása, közismerten az egyik lehetséges tényezője a gyakran lázzal járó betegségek kialakulásának (3Mó 11:1–31). 3. Az egészségügyi szabályok segítettek megelőzni a főzőedények és az ivóvízkészlet megfertőződését, amely tífuszos és más, lázzal járó betegségeket okozhatott volna (3Mó 11:32–38). 4. Bárkinek, aki megérintette egy elhullott állat tetemét, vagy evett belőle, meg kellett tisztítani magát, ezzel elkerülhette azoknak a kórokozóknak a terjedését, amelyek bizonyos lázzal járó betegségek kialakulását idézhették volna elő (3Mó 11:39, 40). 5. A törvények előírták, hogy az emberek fedjék be az ürüléküket, valamint porral fedjék be a vért; ez védelmet nyújtott számukra a lázzal járó betegségekkel, például a hepatitisszel szemben (3Mó 17:13; 5Mó 23:12, 13). 6. Az erkölcsi törvények meggátolták azt, hogy bármilyen szexuális úton terjedő betegséget elkapjanak az izraeliták; ezek a betegségek a test összes szervére káros hatással lehettek, és gyakran láz kísérte őket (3Mó 18:20, 22, 23). 7. A vesztegzárra vonatkozó törvények gátat szabtak a fertőző betegségek terjedésének (3Mó 13.; 4Mó 19:11, 12, 16; 31:19).

Jehova arra figyelmeztette Izraelt, hogy ha szembeszegülnek a parancsolataival, akkor elcsigázottak lesznek az éhségtől, ami sok, lázzal járó betegség kialakulásához vezet; az izraelitákat olyan csapások fogják sújtani, mint a tüdővész, forróláz, gyulladás, lázas forróság; kelésektől, bőrkiütésektől (betegségek, melyeket gyakran láz kísér) és vakságtól fognak szenvedni (3Mó 26:14–16; 5Mó 28:22, 27). Mindez beteljesedett, amikor Izrael újra meg újra fellázadt Jehova ellen, és megszegte a törvényeit (Ez 4:16, 17; 33:10).

Amikor Jézus Krisztus a földön volt, sok, láztól szenvedő embert meggyógyított. Egyszer például meggyógyította Simon Péter apostol anyósát (Mt 8:14, 15; Mk 1:29–31). Lukács mint orvos felhívja a figyelmet a láz súlyosságára is, és azt írja, hogy „magas láz gyötörte” (Lk 4:38). Egyszer Jézus Kánában meggyógyította Heródes Antipasz király egyik emberének a fiát, jóllehet a láztól haldokló fiú Kapernaumban volt, kb. 26 km-re onnan. Ennek hatására a férfi és az egész háznépe hívővé vált (Jn 4:46–54).

Pál apostol arra használta fel az Istentől kapott gyógyító hatalmát – azoknak a természetfölötti ajándékoknak az egyikét, amelyeket Jézus Krisztus által kapott meg a korai keresztény gyülekezet néhány tagja (1Ko 12:7–9, 11, 30) –, hogy meggyógyítsa Máltán Publiusznak, a földbirtokosnak és a sziget főemberének az apját, akit láz és vérhas gyötört. Erről értesülve a sziget lakói Pálhoz mentek, és ő meggyógyított mindenféle betegségben szenvedő embert (Cs 28:7–9).