KOVÁSZTALAN KENYEREK ÜNNEPE

Ez az ünnep a pászka utáni napon, niszán 15-én kezdődött, és hét napig tartott, niszán 21-ig. (Lásd: PÁSZKA.) A nevét a kovásztalan kenyérről (héb.: mac·cóthʹ) kapta, és az ünnep hét napján csak ilyen kenyeret lehetett enni. A kovásztalan kenyér úgy készül, hogy a lisztet élesztő hozzáadása nélkül összegyúrják vízzel. Gyorsan kell elkészíteni, nehogy elinduljon az erjedés.

A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján ünnepi gyülekezést tartottak, és ez a nap egyben sabbat is volt. Másnap, niszán 16-án az árpaaratás zsengéjéből – a Palesztinában elsőként beérő termés zsengéjéből – vinni kellett egy kévét a papnak. Az ünnep előtt az izraeliták nem ehettek az újgabonából sem nyersen, sem megpörkölve, sem kenyér formájában. A pap ezt a zsengét jelképesen felajánlotta Jehovának. Ezt úgy tette, hogy meglengette a gabonakévét, miközben felajánlottak egy ép, első életévében levő kost égő felajánlásul, valamint olajjal elegyített gabonafelajánlást és italfelajánlást mutattak be (3Mó 23:6–14). Nem volt olyan parancs, hogy a gabona vagy az ebből készült liszt egy részét el kell égetni az oltáron, ahogyan azt a papok később tették. Ezen az ünnepen nem csupán egy közös felajánlást mutattak be a zsengéből az egész nemzetért, hanem minden család, illetve minden személy is felajánlott hálaáldozatot, akinek volt földje Izraelben (2Mó 23:19; 5Mó 26:1, 2; lásd: ZSENGE).

Miért ünnepelték? Az izraeliták ekkor azért ettek kovásztalan kenyeret, mert Jehova ezt az utasítást adta Mózesnek, ahogyan azt a 2Mózes 12:14–20 írja. A 19. versben ez a szigorú parancs olvasható: „Hét napig ne legyen házatokban kovász”. Az 5Mózes 16:3 a kovásztalan kenyereket ’a nyomorúság kenyerének’ nevezi, és ezek a kenyerek minden évben arra emlékeztették a zsidókat, hogy gyorsan kellett elhagyniuk Egyiptom földjét (még arra sem volt idő, hogy megkeljen a tésztájuk [2Mó 12:34]). Felidézték magukban, hogy Egyiptomban nyomorúságos körülmények között éltek, rabszolgaságban, melyből aztán Jehova megszabadította őket. Jehova ezt parancsolta: „életed minden napján emlékezz arra a napra, amikor kijöttél Egyiptom földjéről.” Az, hogy tudatosult az izraelitákban, hogy szabad népként élhetnek, illetve hogy elismerték, hogy Jehova a Szabadítójuk, megfelelő légkört teremtett az évenként megtartott három nagy ünnep közül az elsőnek (5Mó 16:16).

A száműzetés előtt: Az Ígéret földjére való bemenetel és a babiloni száműzetés közötti időszakot tekintve a Szentírásban mindössze három beszámoló van feljegyezve a kovásztalan kenyerek ünnepének megtartásáról. Ám ez nem jelenti azt, hogy máskor nem tartották meg. Sőt, az első beszámoló egy általános áttekintést ad az ünnepekről, és arról, hogy Salamon milyen intézkedéseket tett a megtartásukra (2Kr 8:12, 13).

A másik két leírásban különleges események kapcsolódnak ennek az ünnepnek a megtartásához. Az egyik leírás arról az ünnepről szól, melyet a hűséges Ezékiás király uralmának az első évében tartottak meg, egy olyan időszak után, amikor a nép egy ideig elhanyagolta ezt az ünnepet. Ez az eset azért érdekes, mert ekkor nem volt elég idő felkészülni niszán 15-ére, mivel a templom megtisztítása és kijavítása niszán 16-ig tartott. Emiatt az izraeliták éltek azzal a Törvény adta lehetőséggel, hogy az ünnepet a második hónapban tartsák meg (2Kr 29:17; 30:13, 21, 22; 4Mó 9:10, 11). Ez egy igencsak örömteljes alkalom volt, és az igaz imádat újjáéledésének időszaka, ezért a hét nap túl rövidnek bizonyult, így az ünnepet még hét nappal tovább tartották. Ezékiás király és a fejedelmei bőkezű adományt adtak az ünnepre összegyűlt sokaság táplálására: 2000 bikát és 17 000 juhot (2Kr 30:23, 24).

Az ünnep megtartásával egy nagyszabású hadjárat kezdődött a hamis vallás ellen, és sok városban ez még azelőtt zajlott le, hogy az imádók az otthonaikba tértek (2Kr 31:1). A kovásztalan kenyerek ünnepének a megtartása Jehova áldását eredményezte, és a nép megszabadult a démonimádattól. Ez az alkalom ékesen bizonyítja, hogy milyen jó hatással volt az izraelitákra, ha megtartották ezeket az ünnepeket.

A száműzetés előtti időkből utoljára megemlített kovásztalan kenyerek ünnepére Jósiás király uralkodása idején került sor. Jósiás ezen az ünnepen bátran síkraszállt amellett, hogy helyreállítsa Júdában Jehova tiszta imádatát (2Kr 35:1–19).

Noha a Szentírás csak ezeket az alkalmakat említi meg, a királyok ideje előtt a hűséges izraelita bírák és papok kétségkívül fontosnak tartották az ünnepeket. Később Dávid is, és Salamon is sokat tett azért, hogy a papság megfelelően működjön, és biztosan más júdai királyok is gondoskodtak róla, hogy a nép rendszeresen megtartsa az ünnepeket. Továbbá a száműzetés után is viszonylag rendszeresen megtartották a kovásztalan kenyerek ünnepét.

A száműzetés után: A zsidók, miután kiszabadultak Babilonból, és visszatértek az Ígéret földjére, Jehova prófétái, Aggeus és Zakariás lelkes buzdításának hatására újjáépítették a jeruzsálemi templomot (Ezs 5:1, 2). I. e. 515-ben Jehova újjáépített házát felavatták nagy örvendezéssel, és bemutatták a kovásztalan kenyerek ünnepére előírt áldozatokat. Az Ezsdrás 6:22-ben ez olvasható: „hét napon át tartották a kovásztalan kenyerek ünnepét örvendezéssel”.

Annak ellenére, hogy a babiloni száműzetésből visszatérő zsidók buzgók voltak az igaz imádat helyreállításában, a papok idővel hanyaggá, büszkévé és önelégültté váltak, ahogy azt Malakiás könyve is írja. Jóllehet az ünnepeket formálisan megtartották, a templomi szolgálatot pusztán a látszat kedvéért végezték (Ma 1:6–8, 12–14; 2:1–3; 3:8–10). Jézus látta, hogy az írástudók és farizeusok a legapróbb részletekig betartják a Törvényt és az ahhoz toldott hagyományaikat. Buzgón megtartották az ünnepeket, így a kovásztalan kenyerek ünnepét is, de Jézus elítélte őket, mivel a képmutatásuk miatt szem elől tévesztették ezeknek a nagyszerű alkalmaknak a valódi jelentőségét, melyekről Jehova azért gondoskodott, hogy áldásban részesülhessenek (Mt 15:1–9; 23:23, 24; Lk 19:45, 46).

Prófétai jelentése: Jézus Krisztus a Máté 16:6, 11, 12-ben rámutatott, mit jelképez a kovász. A következőképpen figyelmeztette a tanítványait: „Tartsátok nyitva a szemeteket, és óvakodjatok a farizeusok és szadduceusok kovászától!” Amikor a tanítványai téves következtetésre jutottak azt illetően, hogy mire utalt ekkor, Jézus nyíltan ezt mondta: „»Miért nem látjátok tisztán, hogy nem kenyérről beszéltem nektek? Óvakodjatok pedig a farizeusok és szadduceusok kovászától.« Akkor felfogták, hogy nem azt mondta, hogy a kenyér kovászától, hanem hogy a farizeusok és szadduceusok tanításától óvakodjanak.” Lukács pedig egy másik alkalomról beszélve Jézus következő szavait jegyezte fel: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, amely képmutatás” (Lk 12:1).

Pál apostol a kovásztalan kenyerek ünnepével kapcsolatban említve a kovász jelképes jelentéséről hasonlóképpen vélekedik, amikor arról beszél, hogy a keresztényeknek hogyan kell eljárniuk egy bizonyos ügyben. Az 1Korintusz 5:6–8-ban ezt tanácsolja a keresztény testvéreinek: „Nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti? Takarítsátok el a régi kovászt, hogy új tészta legyetek, mint ahogy mentesek is vagytok a kovásztól. Mert hiszen Krisztus, a pászkaáldozatunk feláldoztatott. Következésképpen, ne régi kovásszal tartsuk meg az ünnepet, ne is a rosszaság és a gonoszság kovászával, hanem az őszinteség és az igazság kovásztalan kenyereivel.”

A kovásztalan kenyerek ünnepének második napján, niszán 16-án a főpap meglengette az árpaaratás zsengéjét. A termények közül az árpa ért be először, és ennek zsengéjét a föld első zsengéjének is lehetne nevezni (3Mó 23:10, 11). Figyelemre méltó, hogy Jézus Krisztus pontosan ezen a napon, niszán 16-án támadt fel i. sz. 33-ban. Az apostol párhuzamot von Krisztus és azok között, akik feltámadnak: „Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, ő, aki zsengéje azoknak, akik halálalvásba merültek . . . De ki-ki a maga rendjében: Krisztus a zsenge, ezt követően azok, akik a Krisztuséi, a jelenléte idején.” Krisztusról még azt is mondja a Szentírás, hogy ő „az elsőszülött sok testvér között” (1Ko 15:20–23; Ró 8:29).