FŐZÉS

A héber háztartásokban általában a nők feladatának tekintették az ételkészítést – a sütést vagy a főzést –, de bizonyos alkalmakkor a férfiak készítették az ételt (1Mó 18:6–8; 27:3–9, 14, 30, 31; 1Sá 8:13; 2Sá 13:8). Amikor a héberek sátrakban laktak, valószínű, hogy legtöbbször a szabadban főztek. Amikor a Kánaánban való letelepedésük után kőházakban éltek, olykor a házban főztek, főleg ha zord volt az időjárás (Bí 6:19; 2Sá 13:7–11). Leginkább vacsorára főztek, mivel ez volt a fő étkezés (Lk 14:12; Je 3:20). Sabbatnapon semmit sem lehetett főzni, mivel a Törvény szerint ilyenkor még tüzet sem volt szabad gyújtani (2Mó 35:3).

A héberek különféle eszközöket és felszerelési tárgyakat használtak az ételkészítéshez. Volt kézimalmuk, mellyel a háznép asszonyai dolgoztak (5Mó 24:6; Mt 24:41; lásd: MALOM). A fűszerekhez vagy kisebb mennyiségű gabonához a mozsár is megfelelt (4Mó 11:8; lásd: MOZSÁR). A kenyértésztát dagasztóteknőben állították össze (2Mó 12:34), és tűzhelyen vagy sütőkemencében sütötték meg (2Mó 8:3; 1Kr 9:31).

A hajlékban, majd később a templomban villát is használtak (2Mó 27:3; 2Kr 4:16). A Biblia háromágú villáról is beszél, amelyet a papok használtak (1Sá 2:12–14). A háztartásokban hasonló villával vehették ki a húst a fazékból. Ezenkívül többféle késük is volt a főzésre szánt hús feldarabolásához. A Szentírás azonban nem utal rá, hogy késsel és villával ettek volna az emberek.

A főzőedények általában agyagból készültek, bár voltak rézedények is; ezek külön meg vannak említve a szentélyről szóló leírásban (3Mó 6:28). A háztartási eszközök között voltak fazekak, vagyis henger alakú edények is, éspedig a legkülönfélébb méretekben. Egyiptomi sírfestmények lábakon álló bronzfazekakat ábrázolnak, és lehetséges, hogy a pusztában a panaszkodó izraeliták ilyen edényekre gondoltak, amikor arról beszéltek, hogy Egyiptomban ’a húsos fazekak mellett ültek’ (2Mó 16:3). Az itt „fazekak”-nak fordított héber szó általában olyan üstre utalt, amelyet mosásra, mosdásra (Zs 60:8), illetve főzésre (2Ki 4:38–41; Ez 24:3–5) használhattak. Ezek eltérő nagyságúak voltak; az átlagos, kb. 30 cm átmérőjűtől az egészen nagyokig mindenféle méretű létezett. Ezeknek a nem túl mély fazekaknak a korai változatain nem voltak fülek, de a kettészakadt királyság idején Izraelben már elterjedtek a kétfülű változatok is.

Találtak szűk szájú, egy- vagy kétfogantyújú fazekakat is. Ezek többé-kevésbé gömbölydedek voltak, és kb. 10–36 cm átmérőjűek.

Az izraelitáknak volt (mély) serpenyőjük, illetve sütőlapjuk is. A gabonafelajánlások elkészítésekor gyakran ezeket használták (3Mó 2:5, 7; 7:9; 1Kr 23:29). Gézerben napvilágra kerültek cserép sütőlapok is, melyekben kisebb mélyedések voltak. Ezenkívül használtak még vas sütőlapokat is (Ez 4:1–3).

A Szentírás olykor jelképes értelemben használja a fazék vagy üst szót. Jeruzsálemet – amelynek i. e. 607-ben el kellett pusztulnia – üsthöz hasonlítja, és lakóit a benne lévő húshoz (Ez 11:1–12; 24:6–14; lásd: EDÉNYEK).