BÁLÁM
(feltehetően: ’aki lenyel’):
Beór fia, aki i. e. a XV. században élt. Az arameus városban, Petorban lakott, az Eufrátesz völgyének felső szakaszán, közel a Szagur-folyóhoz. Bár nem volt izraelita, Bálám tudott valamennyit Jehováról, és elismerte, hogy Jehova az igaz Isten, mivel egy alkalommal így beszélt róla: ’Jehova, az én Istenem’ (4Mó 22:5, 18). Ez talán azért volt lehetséges, mert Jehova hithű imádói (Ábrahám, Lót és Jákob) korábban Hárán közelében laktak, nem messze Petortól (1Mó 12:4, 5; 24:10; 28:5; 31:18, 38).
Bálám visszautasította a moábita király, Bálák első küldötteinek az ajánlatát, akik „fizetséggel [jöttek] a jóslásért”, és ezt mondta nekik: „Jehova nem engedi, hogy veletek menjek” (4Mó 22:5–14). Amikor Moáb királya „más fejedelmeket. . . többet és tiszteletre méltóbbakat” küldött (4Mó 22:15), és Bálám újra Isten engedélyét kérte, hogy mehessen, Jehova így szólt: „kelj fel, és menj el velük. De csak olyan szót mondjál, amit mondok neked” (4Mó 22:16–21; Mi 6:5).
Miközben Bálám ment, Jehova angyala háromszor is megállt az úton, ami miatt Bálám szamara először letért az útról egy mezőre, majd Bálám lábát odaszorította a falhoz, utoljára pedig lefeküdt. Bálám háromszor is megverte az állatot, amely ekkor csoda útján megszólalt, hogy tiltakozzon (4Mó 22:22–30). Végül Bálám is meglátta Jehova angyalát, és az tudtára adta: „én azért jöttem ki, hogy szembeszálljak veled, mert utad meggondolatlan, akaratom ellenére van.” Ám Jehova ismét megengedte Bálámnak, hogy folytassa azt az utat, amelyen elindult (4Mó 22:31–35).
Isten kezdettől fogva mindvégig ellenezte, hogy Bálám megátkozza Izraelt, és ragaszkodott hozzá, hogy ha Bálám elmegy, áldja Izraelt, és ne átkozza (Jzs 24:9, 10). Mindenesetre Isten megengedte neki, hogy elmenjen. Hasonló volt ez Káin esetéhez, amikor Jehova ugyan kifejezte nemtetszését, de ugyanakkor hagyta, hogy ő maga döntsön: vagy felhagy a rossz elképzelésével, vagy elindul a lejtőn (1Mó 4:6–8). Bálám ekkor Káinhoz hasonlóan a maga feje után ment, és nem vette figyelembe, hogy mit akar Jehova ebben az ügyben, valamint elszánt volt abban, hogy megvalósítja önző célját. Bálám esetében a jutalom utáni kapzsi vágy volt az, ami miatt vakon rossz útra tévedt, ahogy Júdás is írta: ’Bálám a jutalomért tévelygésbe rohant’. Péter apostol a következőket jegyzi meg: ’Bálám, Beór fia a helytelenség cselekvésének jutalmát szerette, de feddésben részesült, amiért ő maga megsértette azt, ami helyes. Egy néma málhás állat, emberi hangon megszólalva, akadályozta a próféta őrült útját’ (Júd 11; 2Pt 2:15, 16).
Bálám, miután moábita területre ért, és találkozott Bálák királlyal az Arnon partján, nem vesztegette az idejét, hanem már másnap a tettek mezejére lépett Jehova népének ezen ellenségei érdekében. Bálám Bálákkal együtt áldozatokat mutatott be, utána Bálám félrevonult, vágyva arra, hogy „baljós előjeleket találjon” (4Mó 23:3; 24:1), de az egyetlen kinyilatkoztatás, amit kapott, az Jehovától származó áldás volt Izraelre. Ugyanezt az áldozati szertartást a Piszga tetején is elvégezték, és újfent ’nem volt vészes igézet Jákob ellen’, csak áldás. Végül a szertartást a Peór tetején is megismételték, és ekkor ismét az történt, immár harmadjára, hogy ’Isten az átkot áldásra fordította’ (4Mó 22:41–24:9; Ne 13:2).
Az események láttán „Bálák. . . haragra gerjedt Bálám ellen”, és dühödten összecsapva kezét, ingerülten így szólt: „Azért hívtalak, hogy átkozd meg ellenségeimet, és íme, te felettébb megáldottad őket immár háromszor! Most azért fuss a te helyedre! Azt mondtam magamban, bizony megtisztellek, de íme, Jehova megfosztott téged a tisztelettől” (4Mó 24:10, 11). Bálám megpróbált mentegetőzni, Jehovát hibáztatta azért, hogy nem tudja megátkozni Izraelt, és elmondta, hogy nem ’tudja áthágni Jehovának az utasítását’, ’amit Jehova mond, azt mondja ő is’. Így hát, miután még néhány példabeszédet mondott Izrael ellenségei ellen, „Bálám. . . felkelt, elment, és visszatért a helyére” (4Mó 24:12–25).
Amikor a Biblia azt mondja, hogy Bálám „visszatért a helyére”, ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy csakugyan hazaért Petorba. A szavak még önmagukban nem utalnak arra, hogy Bálám a Peór-hegy közvetlen környezetétől távolabbra ment. A Cook által írt Commentary a 4Mózes 24:25-ről a következőket jegyzi meg: „visszatért a helyére. . . Nem a saját földjére, mivel a midiániták között maradt, hogy újabb összeesküvést szőjön Isten népe ellen, majd pedig hogy bűne miatt odavesszen. . . Ez a kifejezés, amely gyakori (vö. pl. 1Mó 18:33; 31:55; 1Sá 26:25; 2Sá 19:39), egy idióma, és csupán annyit jelent, hogy Bálám ment, amerre akart.”
Bálám azonban még mindig reménykedett abban, hogy megkapja azt a gazdag jutalmat, amiért ilyen sokat utazott, és amiért ennyire keményen megdolgozott. Arra gondolt, hogy ha nem tudja megátkozni Izraelt, talán maga Isten fogja megátkozni a saját népét, ha rá lehetne venni őket arra, hogy folyjanak bele a peóri Baálnak bemutatott szeximádatba. „Bálám [ezért] arra tanította Bálákot, hogy botláskövet tegyen Izrael fiai elé, hogy bálványoknak áldozott dolgokat egyenek, és paráznaságot kövessenek el” (Je 2:14). „Bálám szavára” Moáb és Midián lányai „rávették Izrael fiait, hogy legyenek hűtlenek Jehovához a Peór ügyében, ami miatt csapás sújtotta Jehova közösségét” (4Mó 31:16). Ennek következményeként 24 000 izraelita férfi halt meg a saját bűne miatt (4Mó 25:1–9). Sem Midián, sem Bálám nem kerülte el Isten büntetését. Jehova megparancsolta, hogy Midián népéből valamennyi férfit, nőt és fiút végezzék ki, és csak a szűz lányokat hagyják életben. „És megölték karddal Bálámot, Beór fiát is” (4Mó 25:16–18; 31:1–18). Ami pedig a moábitákat illeti, nem kerülhettek Jehova gyülekezetébe, még „a tizedik nemzedékük” sem (5Mó 23:3–6).