ETÁM

Egy táborhely, amelyet Mózes másodikként említ a felsorolásban Izrael Egyiptomból való kivonulása kapcsán (2Mó 13:20; 4Mó 33:3–7). Etámban, „a puszta szélén” történt, hogy az izraeliták irányt változtattak, és „visszafordultak” Pihahirót felé, ahol átkeltek a tengeren (4Mó 33:7, 8). Ez mintha arra utalna, hogy Etám volt az a pont, ahol az izraeliták elhagyták volna Egyiptomot, ha Isten nem adta volna nekik azt az utasítást, hogy menjenek más irányba.

Ennek a visszafordulásnak köszönhetően hitte azt a fáraó, hogy az izraeliták ’összevissza bolyonganak a pusztában’, és ez bátorította fel arra, hogy üldözőbe vegye őket. Ez vezetett ahhoz, hogy Isten végrehajtotta ítéletét az egyiptomiakon a Vörös-tengernél (2Mó 14:1–4).

Néhány tudós előszeretettel teszi Etámot a Vádi-Tumilát k. végéhez, a Keserű-tavaktól É-ra, mivel a héber Etámot (ʼÉ·thámʹ) összefüggésbe hozza az „erőd” (htm) szó óegyiptomi megfelelőjével. Még ha helytálló is ez az összefüggés, ezzel az egyiptomi szóval számos helyre utalhattak. Mivel Etám nem az Egyiptomból kivezető é. úton helyezkedett el, amely „a filiszteusok földjére vivő úton” (2Mó 13:17) vezette volna őket, ezért csak annyit mondhatunk, hogy valahol a Vörös-tengertől É-ra lehetett, és nyilván a Sínai-félsziget ény. részét alkotó puszta határán feküdt.

Ha összevetjük a 4Mózes 33:8-at a 2Mózes 15:22-vel, abból mintha az tűnne ki, hogy Etám pusztája megfelel ’a Súr pusztájának’. Vagy ha a nevek nem cserélhetők fel, akkor attól függően, hogy melyik volt a nagyobb terület, Etám pusztája talán magában foglalta a Súr pusztáját, vagy pedig maga Etám pusztája alkotta részét a Súr pusztájának. (Lásd: SÚR.)