Helyszínek az Ígéret földjén

Ő gondoskodott Izraelről a Sínai-pusztában

KÉPZELD magad elé a milliókat kitevő sokaságot — férfiakat, asszonyokat és gyermekeket —, amint a „mérges kígyóktól és skorpióktól nyüzsgő, nagy és félelmet keltő, vizet nélkülöző szomjas pusztaság felé tartanak”!

Istennek az 5Mózes 8:15-ben feljegyzett ezen szavai, figyelmünket az izraeliták szemei előtt felködlő, nagy valószínűséggel félelmetesnek tűnő utazásra irányítják, amikor kijöttek Egyiptomból és a Sínai-pusztaság felé meneteltek. Egyik ijesztő gondjuk ez volt: Ki gondoskodik majd elegendő táplálékról és vízről?

Bár az izraelitákat rabszolgasorban tartották a maguk mögött hagyott Nílus-deltában, mégsem szenvedtek hiányt semmiben. Ősi sírkamrák festményei tanúskodnak róla, hogy bőséges választék állt rendelkezésükre szőlőből, dinnyéből és egyéb termékekből, továbbá választékos étrendet állíthattak össze halakból és különböző szárnyasokból. Mennyire illett helyzetükre, ott a pusztaságban a sóvárgó siránkozás: „Ki ad nekünk majd húst eledelül? Milyen jól emlékezünk a halakra, melyeket akkoriban Egyiptomban ingyen ettünk, az uborkára és a dinnyére, a póréhagymára, a hagymára és a fokhagymára!” (4Mózes 11:4, 5; 20:5).

Miután az izraeliták átkeltek a Vörös-tengeren, nem telt bele sok idő s a Sínai-pusztaság a maga valóságában tárult fel előttük. Nem fordultak rá a forgalmas észak felé tartó kereskedelmi útvonalra, hanem a háromszög alakú félsziget csúcsa felé indultak. Amikor már mintegy 80 kilométert tettek meg a sivatagon át, helyzetük szinte válságosnak tűnt a víz hiánya miatt. Az a víz, amelyet utazásuk közben találtak, keserű íze miatt ihatatlan volt, és az sem volt kizárva, hogy fertőző betegségek kórokozóit hordta magában. „Mit igyunk?” — siránkoztak. Isten közbelépett érdekükben: édessé változtatta a vizet (2Mózes 15:22–25).

Figyeld meg a fent látható tevekaravánt! Helyes ítéletet alkothatsz így, hogy mennyire kérdéses volt az izraeliták számára, hogyan tudják folytatni útjukat a Sínai-hegy felé a sivatagon keresztül. Hogyan lesznek képesek elég vizet és élelmet találni maguknak, nyájaiknak és csordáiknak, ami életben maradásuk feltétele volt? (2Mózes 12:38).

Útjukat most déli irányban folytatták, s hamarosan frissítő vízre és élelemre találtak Elimnél (2Mózes 15:27). Mégsem ez a hely volt utazásuk célpontja. „Az igaz Isten hegyé”-hez, a Sínai-hegyhez igyekeztek (2Mózes 3:1; 18:5; 19:2; 24:12–18). Ez még 120 kilométeres távolságot jelentett számukra — kilométereket a göröngyös, kiszikkadt földön.

Amint a hatalmas embercsoport folytatta útját a Sínai-hegy felé, egy nagyobb, Feiran néven ismert oázis közelébe értek — s ott valószínűleg meg is pihentek. A fényképen a szemben levő oldalon ennek az oázisnak egy kis része látható.a Egy sivatagi ösvény vezet keresztül a Vörös-tenger felé (Szuezi-öböl). Mekkora felüdülést találhattak ott!

Bár a Sínai-sivatag általánosságban megfelelhet a leírásnak, hogy „nagy és félelmetkeltő pusztaság”, pompás pálmák és másfajta fák nyújthattak felfrissítő árnyékot az izraelitáknak a Feiran oázisban. Bőségesen el voltak látva édes datolyával, ami azonnal fogyasztható élelmet jelentett nekik a helyszínen, egyben tartalékot is, amit magukkal tudtak vinni, amikor folytatták útjukat.

Mindez azért volt lehetséges, mert a talajvíz a felszínre tört Feirannál. Gondolj csak bele: te hogyan éreznél, ha hirtelen iható friss vízre bukkannál a sivatagi pusztaságban! Ebből arra lehet következtetni, hogy még a Sínai-pusztában is vannak olyan helyek, ahol vízre találhatsz. Néha kutat kell ásni, méghozzá meglehetősen mélyet. Akkor bizony nehéz munkába kerülne, hogy vödörrel vagy agyagedénnyel meríts ebből a létfontosságú folyadékból, különösen, ha nyájakat és gulyákat is meg kell itatnod. Mind a mai napig, a Sínai-pusztában élő beduinok nagyon megbecsülik a kutakat, ahonnan vizet tudnak szerezni maguk és tevéik számára. (Vö 1Mózes 24:11–20; 26:18–22.)

Igen, eltekintve azoktól az alkalmaktól, amikor olyasmi miatt elégedetlenkedtek, amiben úgy tűnt, hiányt szenvednek, az izraeliták mindig el voltak látva vízzel és élelemmel. Előfordult, hogy ezekről maga Isten gondoskodott csodálatos módon (2Mózes 16:11–18, 31; 17:2–6). Más alkalmakkor nyilvánvalóan ő vezette őket olyan „pihenőhelyre”, ahol természet adta táplálékkal és itallal elégíthették ki valós szükségleteiket (4Mózes 10:33–36). Figyelmüket Isten egész idő alatt arra a bőségre irányította, amely az Ígéret földjén a hűségesekre várt (5Mózes 11:10–15).

[Lábjegyzet]

[Kép forrásának jelzése a 24. oldalon]

Pictorial Archive (Near Eastern History) Est.

[Kép forrásának jelzése a 24. oldalon]

Pictorial Archive (Near Eastern History) Est.

[Kép forrásának jelzése a 24–25. oldalon]

Pictorial Archive (Near Eastern History) Est.

[Kép forrásának jelzése a 25. oldalon]

Pictorial Archive (Near Eastern History) Est.