„Emlékezzünk meg a szegényekről”

A JERUZSÁLEMI vének központi testülete Pál apostolnak és Barnabásnak „az együttműködés jobbját” nyújtotta, amikor Pál ott volt a tanácskozáson. Ekkor bízták meg ezt a két férfit az ázsiai gyülekezetekhez intézett irányadó levél továbbításával. Ennek a levélnek a hatására le kellett omlania a nemzeti korlátoknak a zsidók és a pogányok között. Bármilyen fontos volt is azonban ez a misszió, volt még valami más is, olyan fontosságú, hogy a vének indíttatva érezték magukat arra, hogy azt mélyen bevéssék Pál és Barnabás elméjébe. Ez a különleges tanács az volt, hogy „emlékezzünk meg a szegényekről”. — Gal 2:9, 10; Csel 15:22-29, UV.

Pál beszámol arról, hogy a buzgó prédikáló tevékenysége mellett igyekezett ezt megtenni. Állandóan igyekezett ezt a nemeslelkű szellemet beoltani a gyülekezetbe. Mikor a jeruzsálemi keresztények szükséget szenvedtek, Pál buzdította a gyülekezeteket Európában, hogy osszák meg anyagi javaikat képességük szerint szükségben levő testvéreikkel Jeruzsálemben. — Róma 15:26; 2Kor 8:1-8; 9:1-5.

A KERESZTÉNYEK NAGYLELKŰEK MINDENKI IRÁNT

A szegényekkel való törődést az összes Keresztény Iratok mindenütt kihangsúlyozzák. János apostol ezt mondta: „Akinek van módja az élet fenntartására e világon és elnézi, hogy az ő testvére szükséget szenved, és mégis elzárja gyengéd könyörületessége ajtaját előtte, miképpen marad meg abban az Isten szeretete?” (1Ján 3:17, UV) Jakab, Jézus féltestvére hasonlóképpen írt: „Ha pedig egy testvér vagy testvérnő mezítelen és a mindennapi eledel nélkül szűkölködik, valaki pedig ezt mondja neki közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg és lakjatok jól, de nem adjátok meg neki, amikre a testnek szüksége van, mi haszna van annak?” Jakab tovább kimutatta: „A tiszta és szeplő nélküli imádati forma az Isten és Atya előtt ez: törődni az árvákkal és özvegyekkel az ő nyomorúságukban és szeplő nélkül megtartani magunkat a világtól.” — Jak 2:15, 16; 1:27, UV.

Pál azt tanácsolta az Efezusban hátrahagyott Timótheusnak, hogy állandóan emlékeztesse a gazdagokat a gyülekezetben annak szükségességére, „hogy legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, adakozzanak szívesen, részesítsenek javaikban másokat”, és a rómabeli keresztényeknek azt mondta: „Osztozzatok a szentekkel szükségük szerint. Gyakoroljátok a vendégszeretetet.” A bőkezűségnek és vendégszeretetnek ezek a tulajdonságai lényeges vonásai a „jó cselekedeteknek”, melyek képessé teszik a keresztényt arra, hogy „szilárdan megragadja az igazi életet”. — 1Tim 6:18, 19; Róma 12:13, UV.

Az anyagi javakkal kapcsolatos segítségnyújtást illetően a Biblia főképpen arra buzdít, hogy a más keresztényekkel osszuk meg javainkat. Az igazi keresztények nagylelkűsége azonban nem áll meg itt. A nagylelkűség legyen inkább a keresztény egyéniség állandó jellemző tulajdonsága s a keresztény szíve a szükséget szenvedőkért dobogjon.

Természetesen a keresztényeknek nincs meg arra az anyagi lehetőségük, hogy adhassanak mindenkinek, aki szükséget szenved. Hogyan irányíthatja tehát valaki legjobban adakozását? Az apostol erre vonatkozóan ezt mondta: „Cselekedjük azt, ami jó mindenkivel, de kiváltképpen azokkal, akik kapcsolatban vannak velünk a hitben.” (Gal 6:10, UV) A keresztények mindenekelőtt érzékenyen törődjenek a testvéreik szükségleteivel. Ugyanakkor azonban ne hagyjanak figyelmen kívül másokat sem, akik szükséget szenvednek.

A keresztények gyakran kevés anyagival rendelkeznek ahhoz, hogy másoknak adakozhassanak. Ámde végezhetnek meghatározott szolgálatot, amit esetleg még jobban értékelnek. Esetleg az egyik szomszéd beteg lehet. Az illető talán még soha nem mutatott semmi érdeklődést a jó hír iránt, mikor a keresztény arról beszélt neki. A keresztény ennek ellenére megkérdezi önmagát, mit tehetne számára, milyen segítséget nyújthatna neki. Talán egy háziasszony túl beteg ahhoz, hogy megfőzze az ételét vagy bevásároljon. Vagy egy betegnek szüksége lehet arra, hogy elkísérje valaki az orvosi rendelőbe. Annak, aki beteg, talán egy barátságos látogatás egy tál meleg levessel nagyon értékes segítség lehet. Idősebb vagy beteg embereknek sokféle módon lehet segítséget nyújtani.

Az ilyen cselekedetek részét alkotják a „jó cselekedeteknek”, amelyekben minden kereszténynek buzgónak kell lennie. (Titus 2:14) Figyeljük meg, hogy a Biblia mennyire megdicséri Dorkaszt, egy keresztény nőtanítványt Joppé városában, mivel „bővelkedett jó tettekben és az irgalmas cselekedetekben”. Dorkasz kétségtelenül kevés anyagiakkal rendelkezett, de sok szerető szolgálatot végzett azáltal, hogy ruhákat készített szegény özvegyeknek. — Csel 9:36-40, UV.

Így ha anyagi segítségre kerül sor, a keresztény legyen nagylelkű, de ugyanakkor tanúsítson megkülönböztető képességet és józan meggondolást. Ne adakozzon olyan mértékben másoknak, hogy ez komolyan veszélyeztesse saját háztartása gazdasági alapját és jólétét. Nem volna okos dolog az sem, ha valaki pénzt adna olyan egyénnek, aki csupán elfecsérelné azt vagy ami még rosszabb, arra költené, hogy folytathassa valamely rossz szokását. A lusta emberek megsegítése is ártalmas lehet az illető részére, mivel tovább támogatná a lustaságát és esetleg valamely más helytelen cselekedethez is hozzásegítené őt. Pál azt írta a thessalonikai keresztény gyülekezetnek: „,Ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék’. Mert azt halljuk, hogy némelyek rendetlenül járnak köztetek, akik egyáltalán nem dolgoznak, hanem beleavatkoznak abba, ami nem rájuk tartozik. Az ilyeneknek azonban azt a parancsot adjuk és intjük őket az Úr Jézus Krisztusban, hogy csendesen dolgozzanak és a maguk kereste kenyeret egyék.” — 2Thess 3:10-12, UV; hasonlítsd össze az Ef 4:28-cal.

Ennek megfelelően a keresztények anyagi segítséget nyújtanak elsősorban azoknak, akik szeretik Istent, őszinte érdeklődést nyilvánítanak ki a jó hír iránt és valóban szükségük van a segítségre. De ha megtehetik, segítenek másoknak, akik valóban szükséget szenvednek, természetesen mindig felajánlva a szellemi segítséget mindenkinek. Ők Jézus szellemével rendelkeznek. Máté apostol, aki elkísérte Jézust, amint faluról-falura ment és jót cselekedett, ezt írta: „Mikor pedig látta a sokaságot, könyörületességet érzett irántuk, mert el voltak gyötörve és szétszóródtak, mint a pásztor nélküli juhok.” — Máté 9:36.

ISTEN SZERETI A NEMESLELKŰ EGYÉNT

Isten nem téveszti szem elől azokat, akik törődnek és segítséget nyújtanak a szükséget szenvedőknek. Úgy tekintik, mintha neki tennék. A Biblia ezt mondja: „Aki kegyelmes a szegényhez, kölcsön ad az ÚRNAK; s Ő visszafizeti neki jótéteményét.” (Péld 19:17 New Berkeley Version) A valóban nemeslelkű embernek nem kell félni, ha másoknak néha még a pénzügyi lehetőségein túl is adakozik, hogy az szegénységet hoz majd számára. Az ihletett Pál apostol ezt írja: „Isten a jókedvű adakozót szereti. Isten azonfelül kiárasztja egész ki nem érdemelt kedvességét rátok, hogy mialatt mindenben mindig teljes a megelégedettségetek, bővölkedhessetek minden jó munkára. (Ahogy meg van írva: ,Bőven adakozott, adott a szegényeknek, igazságossága örökké megmarad.)” — (2Kor 9:7-9; Zsolt 112:9) A keresztényi adakozás, ha azt szeretet irányítja, dicsőíti Istent és a jó hírt, amelyet prédikál, mert „aki kegyességet gyakorol a szegények iránt, dicsőíti [az ő Teremtőjét]”. — Péld 14:31, UV.

Leírva a jó feleséget, a Biblia azt mondja, hogy a szorgalom és megbízhatóság szép tulajdonságai mellett „kinyújtja kezét a szegények felé és kitárja karjait a szűkölködőnek . . . Férjét tisztelik a város kapujában [az ő cselekedetei tiszteletet szereznek férjének a közösségben] . . . Gyermekei felkelnek és boldognak mondják őt; az ő férje is dicséri őt.” — Péld 31:20-28, New American Bible.

ISTEN MEGSZÜNTETI A SZEGÉNYSÉGET

Jelenleg még a keresztények között is érvényesek Jézus szavai: „A szegények mindenkor veletek lesznek.” (Máté 26:11) Ennek oka a világ állandóan változó gazdasági helyzete, de lehet az oka betegség vagy üldöztetés is. Ám a Biblia megígéri: „A szegény nem lesz mindig elfelejtve, sem az alázatos reménysége nem vész el örökre. (Zsolt 9:19, UV) Isten Fiának királyság-uralma alatt, azok, akik a népet kizsákmányolják, a szegényeket és az alázatosakat elnyomják, el lesznek távolítva. „Megvédi majd a nép lesújtottjait, megmenti a szegények gyermekeit és összezúzza az elnyomót.” — Zsolt 72:4, NA.

Úgy, ahogy az ősi Izraelben lett volna, ha engedelmeskednek az Isten tökéletes törvényének, ugyanígy Krisztus föld feletti uralma idején nem lesznek többé szegények: Isten megmondta Izraelnek, mielőtt bementek az Ígéret Földjére: „Senki sem lesz szegény közötted, mert Jehova bizonyosan megáld téged azon a földön, melyet Jehova, a te Istened ad neked örökségül.” (5Móz 15:4, UV) Az Isten királyságának igazságos uralma alatt az embereknek nem lesz egyszerűen írott törvénye, hanem Isten a törvényét a szívükbe írja be, mert „amikor [Isten] ítélete lesz a földön, a termékeny föld lakosai bizonyosan igazságosságot tanulnak.” (És 26:9, UV) Az ilyen időről a próféta ezt írta: „Szeretet és hűség találkoznak; igazságosság és béke kezet fognak egymással. Hűség sarjad a földből, és igazságosság tekint alá a mennyből. Az ÚR megadja a jólétet és földünk megtermi aratását.” — Zsolt 85:11-13, New English Bible.

Milyen szép is lesz, amikor a szegénység végleg eltűnik a földről! Ez azonban nem szünteti meg a nagylelkűséget, mert mindenki meg tudja osztani képességét, tehetségét és szorgalmas munkájának termékeit az egész közösség javára és gazdagítására. De addig is mindannyian kötelezzük el magunkat egymás kölcsönös buzdítására, megosztva mind az anyagi, mind a szellemi dolgokat, ,hogy egymást szeretetre és jó cselekedetekre buzdítsuk’, amely „jó cselekedetek” között ott van az is, hogy „megemlékezzünk a szegényekről” — Zsid 10:24; Gal 2:10; Róma 1:12; Csel 2:42, UV.