MAGASLATOK

A „magaslatnak” fordított héber szó (bá·móthʹ) általában összefügg valamilyen imádattal, de utalhat magaslatokra, dombokra, hegyekre is (2Sá 1:19, 25 [vö.: 1Sá 31:8]; Ám 4:13; Mi 1:3), illetve ’a tenger hullámhegyeire’ (szó szerint: ’a tenger magaslatai’) (Jób 9:8) és ’a felhők magaslataira’ (Ézs 14:14).

„A föld magaslatain járatta” és a „magaslataikat taposod” megfogalmazás nyilván arra utal, hogy valaki elfoglalt egy területet, hisz aki egy országban a magaslatokat, azaz a dombokat és a hegyeket uralta, az magát az országot is a magáénak tudhatta (5Mó 32:13; 33:29).

A hamis imádat központjai: Nemcsak dombokon és hegyeken voltak magaslatok, vagyis szentélyek, ahol bálványokat imádtak, hanem völgyekben, folyómedrekben, városokban és fák alatt is (5Mó 12:2; 1Ki 14:23; 2Ki 17:29; Ez 6:3). A magaslatokon voltak áldozati oltárok, füstölőszertartók, szent rudak, szent oszlopok és faragott képmások is (3Mó 26:30; 4Mó 33:52; 5Mó 12:2, 3; Ez 6:6). Sok magaslaton férfi és női templomi prostituáltak szolgáltak (1Ki 14:23, 24; Hó 4:13, 14). Gyakorta tartottak féktelen szertartásokat a magaslatokon, például rituális prostitúciót és gyermekáldozatot (Ézs 57:5; Jr 7:31; 19:5).

A magaslatokon voltak házak, azaz szentélyek is, ahol papok szolgáltak, és ahol istenségek képmásait tartották (1Ki 12:31; 13:32; 2Ki 17:29, 32; 23:19, 20; Ézs 16:12). A „magaslat” szó olykor tehát szentélyre utal, nem pedig egy magasabb helyre, ahol imádatot mutattak be. Erre következtethetünk Ezékiel szavaiból, melyek szerint voltak tarka magaslatok (Ez 16:16). Ezek feltehetően sátorszerű szentélyek voltak.

Az izraeliták, mielőtt bementek az Ígéret földjére, azt a parancsot kapták, hogy semmisítsék meg a kánaániták magaslatait, és mindent, ami a hamis valláshoz kötődik (4Mó 33:51, 52). Ám az izraeliták ezt nem tették meg, sőt Józsuénak és a nemzedékének a halála után széles körű hitehagyás ütötte fel a fejét (Bí 2:2, 8–13; Zs 78:58).

Nem minden magaslat volt elítélendő: Jehova törvénye kimondta, hogy csak azon a helyen volt szabad áldozatot bemutatni, amelyet ő kijelölt erre. Az izraeliták Józsué napjaiban felismerték, hogy igazából Jehova ellen lázadnának fel, ha önhatalmúlag oltárt építenének, hogy égő felajánlást mutassanak be rajta (5Mó 12:1–14; Jzs 22:29). De vannak arra utaló jelek, hogy – miután a szövetségládát elvitték a hajlékból (1Sá 4:10, 11; 6:1, 10–14; 7:1, 2) – nemcsak a találkozás sátránál mutattak be áldozatot Jehova helyeslésével, hanem máshol is. És ez nemcsak hébe-hóba fordult elő, különleges alkalmakkor, hanem voltak helyek, ahol rendszeresen (1Sá 7:7–9; 10:8; 11:14, 15; 16:4, 5; 1Ki 3:3; 1Kr 21:26–30). Cúf földjén volt egy város, amelynek a nevét nem említi meg a Biblia. Ennek a városnak a magaslatán volt egy épület, és a jelek szerint itt ették meg a közösségi áldozatot. Az étkezőhelyiségben legalább 30 személy fért el. A városban még a lányok is tisztában voltak azzal, hogyan szokott zajlani az áldozat bemutatása (1Sá 9:5, 11–13, 22–25). Feltehetően az is szokás volt, hogy a családok évenként áldoztak, de nem a hajléknál, hanem a saját városukban (1Sá 20:6, 29).

Csak azért volt elfogadható, hogy magaslatokon áldoztak, mert akkor még nem épült ház Jehova nevének. Ezért kellett Salamonnak a nagy magaslaton áldoznia Gibeonban, itt volt ugyanis akkoriban a hajlék (1Ki 3:2–4; 1Kr 16:37–40, 43; 21:29; 2Kr 1:3, 13; lásd: FELAJÁNLÁS; OLTÁR).

Salamon uralma idején, majd a tíztörzs-királyságban: Salamon király az uralma végén magaslatokat épített azoknak a hamis isteneknek, akiket az idegenből jött feleségei imádtak. Ez ahhoz vezetett, hogy az izraeliták elhagyták Jehova igaz imádatát, és hamis isteneket kezdtek szolgálni. Jehova ezért a prófétája, Ahija által megmondta, hogy tíz törzset ki fog szakítani Salamon fiának a kezéből, és Jeroboámnak adja (1Ki 11:7, 8, 30–35).

Jehova megígérte Jeroboámnak, hogy felvirágoztatja királyságát, ha hűen fogja Őt szolgálni. Ám Jeroboám, amint uralomra jutott – attól való félelmében, hogy az izraeliták fel fognak lázadni ellene, ha továbbra is Jeruzsálembe mennek imádatot bemutatni –, Dánban és Bételben bevezette a borjúimádatot, és magaslatokat is épített (1Ki 11:38; 12:26–33). A tíztörzs-királyságban a fennállása idején mindvégig imádtak bálványokat a magaslatokon. „Izrael fiai olyasmik után kutattak, amik nem voltak helyénvalók Istenük, Jehova előtt, és magaslatokat építgettek maguknak minden városukban, az őrállók tornyától egészen a megerősített városig” (2Ki 17:9).

Ámós próféta ihletés alatt azt jövendölte, hogy „Izsák magaslatai” pusztasággá lesznek. Az „Izsák magaslatai” kifejezés nyilván azokra a szent magaslatokra utal, ahol a tíztörzs-királysághoz tartozó izraeliták – akik Jákob (Izrael) fiának, Izsáknak a leszármazottai voltak – hitehagyott módon hamis imádatot mutattak be. Erre következtethetünk abból is, hogy az „Izsák magaslatai” kifejezés párhuzamban áll az ’Izrael szentélyei’ kifejezéssel (Ám 7:9; lásd még: Hó 10:2–10).

A magaslatok megmaradtak még egy ideig azután is, hogy Asszíria királya száműzetésbe vitte a tíztörzs-királyságban élő izraelitákat, ugyanis azok a népek, akiket a király Szamáriába telepített, a magaslatokon imádták az isteneiket (2Ki 17:24, 29–32). Mintegy 100 évvel később Júda hűséges királya, Jósiás lerombolta a Bételben lévő oltárt és magaslatot, és megszentségtelenítette az oltárt azáltal, hogy emberi csontokat égetett el azon. Szamária városaiban is eltávolította az összes magaslati házat, feláldozta (megölte) a magaslatok minden papját, és emberi csontokat égetett el azokon (2Ki 23:15–20). Ezzel beteljesedtek azok a szavak, amelyeket 300 évvel korábban mondott „Istennek egy embere”, akinek a nevét nem tudjuk (1Ki 13:1, 2).

Júda királyságában: Roboám király követte apjának, Salamonnak a nyomdokait a hitehagyásban, és az alattvalói újabb magaslatokat építettek, ahol féktelen szertartásokat tartottak (1Ki 14:21–24). Roboám fia és egyben utódja, Abijám „követte apjának minden bűnét” (1Ki 15:1–3).

Abijám utódja, Asa hűen szolgálta Jehovát, és határozott lépéseket tett azért, hogy a hamis vallásnak még a nyomát is eltüntesse a királyságából (1Ki 15:11–13). „Eltávolította Júda minden városából a magaslatokat meg a füstölőszertartókat” (2Kr 14:2–5). Ám az 1Királyok 15:14-ből és a 2Krónikák 15:17-ből az derül ki, hogy nem tűntek el a magaslatok. Lehetséges, hogy Asa azokat a magaslatokat, amelyeken hamis isteneket imádtak, eltüntette, de meghagyta azokat, ahol Jehovát imádták. De az is lehetséges, hogy az uralma vége felé újra épültek magaslatok, és azokat kellett az utódjának, Josafátnak lerombolnia. A magaslatok még Josafát idejében sem tűntek el teljesen (1Ki 22:42, 43; 2Kr 17:5, 6; 20:31–33). Olyannyira meggyökeresedett Júdában a magaslatokon bemutatott imádat, hogy még Asa és Josafát reformja sem tudta kiirtani.

Jórám király elütött az apjától, Josafáttól, mert magaslatokat készített Júda hegyein (2Kr 21:1, 11). Aházia uralma idején mindvégig siralmas állapotok voltak vallási téren. Nem volt ez másképp a trónbitorló Atália idejében sem, aki Ahábnak és Jezabelnek volt a lánya (2Ki 8:25–27; 2Kr 22:2–4, 10). Joás az uralma kezdetén határozott lépéseket tett, hogy helyreállítsa az igaz imádatot, csakhogy Jójada főpap halálával újra hitehagyás ütötte fel a fejét, így a magaslatok nem tűntek el (2Ki 12:2, 3; 2Kr 24:17, 18). Amácija, Azária (Uzziás) és Jótám király uralkodása idején továbbra is a magaslatok voltak a hamis imádat központjai (2Ki 14:1–4; 15:1–4, 32–35). Júda következő királya, Aház a magaslatokon áldozott és áldozati füstöt füstölögtetett, sőt még a tulajdon fiát is átvitte a tűzön (2Ki 16:2–4). Ezenkívül további „magaslatokat készített, hogy áldozati füstöt füstölögtessenek más isteneknek” (2Kr 28:25).

Ezékiás király újabb tisztogatást végzett az országában mindenfelé, hogy eltávolítsa a magaslatokat (2Ki 18:1–4, 22; 2Kr 32:12). Egy nagyszabású pászkát rendezett az uralma idején, majd az izraeliták végigjárták Júda, Benjámin, sőt Efraim és Manassé törzsének a városait is, és összetörték a szent oszlopokat, kivágták a szent rudakat, és lerombolták a magaslatokat meg az oltárokat (2Kr 30:21, 23; 31:1).

Az igaz imádat újjáéledése azonban rövid életű volt. Ezékiás fia, Manassé újjáépítette a magaslatokat, amelyeket az apja megsemmisített (2Ki 21:1–3; 2Kr 33:1–3). Manassé hatására a nép nagyobb gonoszságokat tett, mint a pogány kánaániták, akiket Jehova kiirtott. Így hát a Mindenható elhatározta, hogy veszedelmet hoz Júdára és Jeruzsálemre (2Ki 21:9–12). Ám miután Manassé az asszír király fogságába került, és Babilonba hurcolták, megbánta bűneit. Amint visszatért Jeruzsálembe, lépéseket tett, hogy eltávolítson mindent, ami a hamis valláshoz fűződik. A nép azonban továbbra is a tiltott magaslatokon áldozott, igaz nem a hamis isteneknek, hanem Jehovának (2Kr 33:10–17). Manassé utódja, Ámon nem folytatta a reformokat, amit az apja megkezdett, hanem csak súlyosbította a vétkességet (2Kr 33:21–24).

Ámon utódja, Jósiás kiváló példát mutatott abban, hogy azt tette, ami helyes Jehova szemében, és ragaszkodott a mózesi törvényhez. Eltávolította tisztségükből az idegen istenek papjait, akik áldozati füstöt füstölögtettek a magaslatokon. Júdában mindenfelé lerombolta a magaslatokat, sőt még Szamária városaiban is. Megszentségtelenítette azokat a helyeket, ahol hamis imádatot mutattak be, így előzve meg, hogy megbántsák Jehovát (2Ki 23:4–20; 2Kr 34:1–7).

A beszámoló szerint Jósiás király alkalmatlanná tette az imádatra azokat a magaslatokat, amelyeket még Salamon építtetett. Ebből arra következtethetünk, hogy bár Jósiás elődjei lerombolták ezeket a helyeket, de mások újra felépítették őket. Ésszerűnek tűnik tehát, hogy a hűséges Asa és Josafát király lerombolta a Salamon idejéből származó magaslatokat, amelyek hamis isteneknek készültek.

Jósiás tehát alapos tisztogatást végzett az országában, hogy a hamis vallásnak még a nyomát is eltüntesse. A Királyok és a Krónikák könyvében található beszámolókban nincs utalás arra, hogy Jósiás uralma után lettek volna magaslatok. Júda utolsó négy királyáról azonban, Joakházról, Joákimról, Joákinról és Sedékiásról azt olvashatjuk, hogy azt tették, ami rossz Jehova szemében (2Ki 23:31, 32, 36, 37; 24:8, 9, 18, 19). Újra meg újra feléledt az a hitehagyott szokás az izraeliták között, hogy magaslatokon áldoztak. Jehova ezért a prófétája, Ezékiel által figyelmeztette a nemzetet, hogy milyen szomorú következményei lesznek ennek: „Kardot hozok rátok, és megsemmisítem magaslataitokat. Oltáraitok pusztává lesznek, füstölőszertartóitok széttörnek, és elhullatom halálra sebzettjeiteket a ti mocskos bálványaitok előtt” (Ez 6:3, 4).

Érdekes módon nincs feljegyzés arról, hogy a babiloni száműzetés után imádatot mutattak volna be a magaslatokon. A jövendölés teljesedéseként a zsidók hűséges maradéka tanult a keserves tapasztalatokból, és megismerte Jehovát (Ez 6:9, 10).