EBÁL-HEGY

A ma Dzsebel-Iszlamijjéval (Har-Evállal) azonosított hegy, amely Szamária területén fekszik. Az Ebál-hegy a Gerizim-heggyel szemközt van. A két hegy között egy gyönyörű, keskeny völgy, Sikem völgye, más néven Náblusz völgye húzódik, amelyben Náblusz városa bújik meg, nem messze az ókori Sikemtől. Az Ebál-hegynek csak az alacsonyabb lankái zöldek. Ezeken a lejtőkön található például szőlő és olajfa, a magasabban lévő részek viszont meglehetősen kopárak és sziklásak. Más szamáriai hegyhez hasonlóan az Ebál-hegy belseje is mészkő, amelyet krétaréteg borít. A Gerizim-hegytől ÉK-re emelkedik, és a legmagasabb pontja több mint 900 m magasan van a Földközi-tenger szintjétől. A két hegy a Jordántól Ny-ra található (5Mó 11:29, 30).

Az Ebál-hegy tetejéről É felé nézve látható Galilea nagy része, valamint a Hermon-hegy. D felé a Jeruzsálem környéki magaslatok láthatók, Ny-ra pedig Sáron síksága és a Földközi-tenger. K felé egészen a Hauránig el lehet látni, amely a Jordánon túl van. Egy alkalommal Ábrám (Ábrahám) az Ebál-hegy és a Gerizim-hegy között húzódó völgyben táborozott, Móré nagy fáinak a környékén (1Mó 12:6).

Mózes elmondta az izraelitáknak, hogy amikor Jehova beviszi őket arra a földre, amelyet birtokba vesznek, ’az áldást a Gerizim-hegyre kell adniuk, és az átkot az Ebál-hegyre’ (5Mó 11:29, 30). Arra is utasítást adott, hogy szedjenek össze ép, nagy köveket, meszeljék be és állítsák fel őket az Ebál-hegyen. Oltárt kellett építeniük, hogy áldozatokat mutassanak be Jehovának. Mózes még ezt is mondta: „írd fel a kövekre ennek a törvénynek minden szavát igen világosan” (5Mó 27:1–8).

Miután Izrael átkelt a Jordánon, Rúben, Gád, Áser, Zebulon, Dán és Naftali törzsének az volt a feladata, hogy „álljanak az átkozásra az Ebál-hegyen”, a többi törzsnek pedig az, hogy álljon „a nép megáldására a Gerizim-hegyen”. Ekkor ismertették az Isten törvényének való engedelmességből fakadó áldásokat, valamint az Isten törvényének megszegésével járó átkokat (5Mó 27:12–14). Amikor elhangzottak az engedetlenség miatti átkok, az egész népnek azt kellett mondania, hogy „Ámen!”, vagyis ’Úgy legyen!’. Így nyilvánították ki, hogy egyetértenek azzal, hogy a gonoszság cselekvői ítéletet érdemelnek (5Mó 27:15–26).

Azután, hogy Izrael győzelmet aratott Ai felett, Józsué eleget tett Mózes utasításainak, és oltárt épített Jehovának az Ebál-hegyen. Felírta kövekre (de nem feltétlenül az oltár köveire) „Mózes törvényének egy másolatát, melyet ő Izrael fiai előtt írt”. Majd Izrael gyülekezete előtt, amely egybegyűlt Mózes útmutatása szerint (és amelybe beletartoztak a jövevény lakosok is), Józsué felolvasta „a törvény minden szavát. . ., az áldást és az átkot, mindet aszerint, amint leíratott a törvény könyvében”. A gyülekezet egyik fele az Ebál-hegy előtt állt, a másik fele a Gerizim-hegy előtt, a szövetségláda és a léviták pedig a két csoport között voltak (Jzs 8:30–35). A két hegy lejtői úgy helyezkednek el egymáshoz viszonyítva, hogy nagyszerű akusztikát biztosítottak ehhez az alkalomhoz. Figyelemre méltó az is, hogy mindez nagyjából az Ígéret földjének a szívében történt, és nem messze onnan, ahol Jehova megígérte, hogy Izrael ősatyjának, Ábrámnak (Ábrahámnak) adja azt a földet (1Mó 12:6, 7).

A zsidó hagyomány szerint a léviták – akik az Ebál-hegy és a Gerizim-hegy között álltak –, amikor az áldást mondták, a Gerizim-hegy felé fordultak, az összegyűlt nép pedig azt mondta, hogy „Ámen!”. Azután állítólag az Ebál-hegy felé fordultak, és elmondták az átkot, mire azok, akik azon az oldalon gyűltek egybe, azt felelték, hogy „Ámen!”. A Szentírás azonban nem részletezi, hogy pontosan miként történt ez a jelentős esemény.

A szamaritánus Pentateuchus szerint az 5Mózes 27:4-ben az olvasható, hogy a köveket a „Gerizim-hegyen” kellett felállítani. De a maszoréta szöveg, a latin Vulgata, a szír Pesitta és a görög Septuaginta szerint itt „Ebál-hegy” szerepel. A Józsué 8:30–32 arra világít rá, hogy Józsué az Ebál-hegyen állította fel a köveket, amelyekre felírta „Mózes törvényének egy másolatát”. (Lásd: GERIZIM-HEGY.)