JÓZSUÉ KÖNYVE

Ez a bibliai könyv nagyon fontos az izraeliták történelmében, hiszen megmutatja, hogyan teljesedtek be Isten ígéretei, melyeket Ábrahám, Izsák és Jákob patriarchának mondott. Feltehetően több mint 20 éves időszakot ölel fel (i. e. 1473 – kb. 1450). Leírja, hogyan foglalták el az izraeliták Kánaánt, hogyan osztották fel ezt követően a földet, majd a könyv Józsué beszédeivel zárul, melyekben arra ösztönzi az izraelitákat, hogy legyenek hűségesek Jehovához.

A könyv egyes városok ősi nevét is megemlíti (Jzs 14:15; 15:15), valamint részletes utasításokat tartalmaz, és elmondja, hogyan vitték véghez azokat. Mindez azt bizonyítja, hogy akkor íródott, amikor az események történtek. (Lásd pl.: Jzs 1:11–18; 2:14–22; 3:2–4:24; 6:22, 23.) Sőt, maga az író is arra utal, hogy egy időben élt a Jerikóból való Ráhábbal, vagyis szemtanúja volt annak, amit leírt (6:25).

Hitelessége: Néhányak megítélése szerint azonban Józsué könyve nem megtörtént eseményekről számol be. Elsősorban arra alapozzák a feltevésüket, hogy olyan csodákról ír, melyek ma még megmagyarázhatatlanok, ezért meg sem történhettek. Vagyis ezzel megkérdőjelezik, hogy Isten végre tud-e hajtani csodákat – sőt azt is, hogy létezik-e Isten –, és hogy becsületes-e az író. Ahhoz, hogy az író valótlanságokkal színezze ki a beszámolóját, ugyanakkor pedig úgy állítsa be magát, mint aki szemtanú, szándékosan félre kellett vezetnie az olvasóit. Nem lenne logikus azt gondolni, hogy hamis tanú írt egy olyan könyvet, mely hűségre buzdít (Jzs 23:6–16; 24:14, 15, 19, 20, 23), mely nyíltan elismeri Izrael vétkeit (7:1–5; 18:3), és dicsőíti Istent, amiért beteljesíti az adott szavát (21:43–45).

Azt senki sem tagadhatja, hogy megalakult Izrael nemzete, és birtokba vette azt a földet, melynek a határait Józsué könyve ismerteti. Ennek alapján azt sincs okunk megkérdőjelezni, hogy igaz-e, amikor a könyv arról ír, hogy hogyan foglalták el Kánaánt az izraeliták. A zsoltárírók (Zs 44:1–3; 78:54, 55; 105:42–45; 135:10–12; 136:17–22), Nehémiás (Ne 9:22–25), az első keresztény mártír, István (Cs 7:45), Jakab tanítvány (Jk 2:25) vagy a tanult Pál apostol (Cs 13:19; Héb 4:8; 11:30, 31) nem vonta kétségbe Józsué könyvének a hitelességét. Az 1Királyok 16:34-ben pedig az olvasható, hogy Józsué prófétai átka, melyet kb. 500 évvel korábban, Jerikó elpusztításakor mondott, beteljesedett (Jzs 6:26).

Ki írta? Néhány tudós ugyan elismeri, hogy a könyv Józsué idejében vagy akörül íródott, mégis elveti azt a hagyományos zsidó nézetet, hogy maga Józsué írta. Az a legfőbb érvük, hogy néhány esemény szerepel Józsué könyvében is, és a Bírák könyvében is, ez utóbbi könyv viszont ezzel a kijelentéssel kezdődik: „És Józsué halála után” (Bí 1:1). Ám nem szükségszerű, hogy ez a kijelentés a Bírák könyvében leírt összes esemény idejére vonatkozzon. A könyvben leírtak nem szigorú időrendi sorrendben követik egymást. Például egy olyan eseményt is megemlít, amely biztosan Józsué halála előtt történt (Bí 2:6–9). Ezért néhány dolog, például az, hogy Káleb elfoglalta Hebront (Jzs 15:13, 14; Bí 1:9, 10), hogy Otniel elfoglalta Debirt (Jzs 15:15–19; Bí 1:11–15), vagy hogy Dán fiai elfoglalták Lesemet, azaz Laist (Dánt) (Jzs 19:47, 48; Bí 18:27–29), szintén történhetett Józsué halála előtt. Logikusnak tűnik, hogy még az is Józsué életidejében történt, hogy Dán fiai felállítottak maguknak egy képmást Laisban, hogy bálványozzák azt (Bí 18:30, 31), hiszen Józsué a halála előtt erre intette az izraelitákat: „távolítsátok el az isteneket, melyeket ősatyáitok szolgáltak a Folyó túloldalán és Egyiptomban, és szolgáljátok Jehovát!” (Jzs 24:14). Nem lett volna értelme a szavainak, ha ekkor még nem imádtak volna bálványokat Izraelben.

Ésszerű tehát, hogy az utolsó részt leszámítva, mely Józsué haláláról szól, a könyvet Józsué írhatta. Ahogy Mózes feljegyezte az életében történt eseményeket, úgy nyilvánvalóan Józsué is ezt tette. Maga a könyv is kijelenti: „Azután Józsué leírta ezeket a szavakat Isten törvényének könyvébe” (Jzs 24:26).

Nem mond ellent önmagának: Egyesek véleménye szerint a könyv ellentmond önmagának, mert a beszámolóból úgy tűnik, hogy Józsué teljesen elfoglalta Kánaánt, de ugyanakkor azt is megállapítja, hogy nagy területet kellett még elfoglalni. (Vö.: Jzs 11:16, 17, 23; 13:1.) Ez a látszólagos ellentmondás könnyedén megmagyarázható azzal, ha arra gondolunk, hogy a föld meghódításának két lépcsőfoka volt: először a nemzet Józsué vezetésével megtörte a kánaániták erejét, aztán pedig az egyéneknek és a törzseknek maguknak kellett teljesen birtokba venniük a földet (17:14–18; 18:3). Az is lehet, hogy amíg az izraeliták máshol harcoltak, addig a kánaániták újra letelepedtek néhány városban, például Debirben és Hebronban. Ez esetben ezeket a városokat az egyes személyeknek vagy törzseknek újra el kellett foglalniuk. (Vö. a Jzs 11:21–23-at a Jzs 14:6, 12; 15:13–17-tel.)

[Kiemelt rész az 1298. oldalon]

JÓZSUÉ KÖNYVÉNEK ÁTTEKINTÉSE

Arról szóló beszámoló, hogyan adta Jehova az izraelitáknak Kánaán földjét, teljesítve ezzel az ősatyáiknak tett esküjét

Kb. 20 évet ölel fel, attól kezdődően, hogy Mózes meghalt a pusztai vándorlás végén

Józsué felkészíti az izraelitákat arra, hogy bemennek Kánaán földjére; kémeket küld ki (1:1–2:24)

Jehova megbízza Józsuét azzal, hogy vigye be az izraelitákat Kánaán földjére

Józsué megparancsolja az elöljáróknak, hogy készítsék fel a népet arra, hogy átkelnek a Jordánon

Férfiakat küld ki, hogy kémleljék ki az országot és Jerikó városát

Jerikóban Ráháb elrejti a kémeket, akik megígérik neki, hogy ő és a háznépe a város elpusztításakor életben marad, ha követik az útmutatásaikat

Izrael átkel a Jordánon, mégpedig száraz lábbal (3:1–5:12)

A nép úgy készül fel arra, hogy átkel a Jordánon, hogy megszenteli magát

A papok lépnek be először a folyóba a szövetségládával; csoda útján a felülről lefelé folyó víz megáll, és az izraeliták száraz lábbal kelnek át a Jordánon

Az átkelés emlékére 12 követ vesznek fel a folyómederből, és Gilgálnál felállítják azokat; másik 12 követ állítanak fel a folyó közepén, ott, ahol a papok álltak

A pusztában született izraelita férfiakat körülmetélik; megtartják a pászkát; Izrael a föld terményeit kezdi enni, és már nem kap mannát Jehovától

Jerikó elfoglalása után Izrael vereséget szenved Ainál (5:13–8:35)

Jehova seregének a fejedelme, egy angyal megjelenik Józsuénak; Jehova elmondja Józsuénak, hogyan tudja elfoglalni Jerikót

Hat egymást követő napon az izraeliták mindennap egyszer körüljárják a várost; a hetedik napon hétszer teszik ezt meg; az utolsó körnél hangosan kiáltanak, Jerikó falai leomlanak, és a várost pusztulásra adják

Ákán elvesz magának azokból a dolgokból, melyek pusztulásra vannak szánva

Ákán bűne miatt Jehova nem segít Izraelnek, és az vereséget szenved Ainál; Ákán lelepleződik; őt és a háznépét megkövezik

Másodszor is megtámadják Ait, és Jehova áldásának köszönhetően az izraeliták győznek

Józsué az Ebál-hegyen oltárt épít, és felolvassa a Törvényt a népnek

A gibeoniták békét kérnek; az izraeliták más nemzeteket elpusztítanak (9:1–12:24)

Amikor Gibeon lakói hallanak Izrael győzelmeiről, okosan cselekszenek, és ráveszik Józsuét, hogy kössön velük szövetséget

Öt király összefog Gibeon ellen, de Izrael a segítségére siet; Jehova nagy jégdarabokat zúdít a szövetséges csapatokra, és csodát tesz, mert meghosszabbítja a nappalt, és így Izrael megsemmisítő vereséget mér rájuk

Az izraeliták Józsué vezetésével elfoglalnak városokat DNy-on és D-en

É-on néhány király szövetséget köt egymással, de az izraeliták legyőzik őket

Felosztják a földet Izrael törzsei közt (13:1–22:34)

Rúben, Gád és Manassé fél törzse a Jordántól K-re kap területet

Káleb megkapja Hebront; Júda, Efraim és Manassé másik fél törzse sorsvetés által kapja meg az örökségét

Felállítják a hajlékot Silóban; Izrael többi törzse sorshúzással kapja meg az örökségét

A léviták 48 várost kapnak, melyből 13 papi város, 6 pedig menedékváros

Rúben, Gád és Manassé fél törzse oltárt épít a Jordán mellett; a többi törzs ezt félreérti, mígnem tisztázódik, hogy azért építették, hogy a Jehova iránti hűségre emlékeztesse őket

Józsué arra buzdítja az izraelitákat, hogy hűségesen szolgálják Jehovát (23:1–24:33)

Az előrehaladott korú Józsué összehívja Izrael elöljáróit, és arra ösztönzi őket, hogy maradjanak hűségesek Jehovához

A nép összegyűlik Sikemben, és Józsué elmondja, mi mindent tett értük Isten, illetve arra buzdítja őket, hogy féljék Jehovát, és egyedül őt szolgálják; a nép elhatározza, hogy így tesz, és megerősíti, hogy eleget fog tenni a szövetségben vállalt kötelezettségeinek

Józsué meghal