SZEGLETKŐ

Az a kő, melyet az épület sarkába építenek be, oda, ahol a két fal találkozik; fontos szerepet tölt be a két fal összeillesztésében és egymáshoz rögzítésében. A szegletköveket általában négyszögű hasábokra vágják, és felváltva hosszába és keresztbe teszik őket egymásra, az alaptól egészen az építmény tetejéig. Vagyis az épület sarkán az egyik sorban a kő vége, a fölötte és alatta lévő sorban a kő oldala látszik.

A legfontosabb szegletkő az alapszegletkő; a középületek és a városfalak építéséhez használt alapszegletkövek általában nagyon erősek voltak. Egy függőón segítségével az alapszegletkőhöz igazították a többi követ is, amikor a helyükre tették őket. Azért kellett minden kőnek az alapszegletkőhöz igazodnia, hogy az épület megfelelően legyen felépítve. Időnként az alapszegletkő igen nagy méretű volt. Arra is szolgált, hogy összetartsa az építmény részeit.

Egy másik fontos szegletkő ’a szeglet feje’ volt (Zs 118:22); ez a kifejezés kétségtelenül arra a kőre utal, amely a legfelső, vagyis az utolsó köve volt egy épületnek. A két fal, amely a saroknál találkozott, felül ezzel volt összekötve. Ez megakadályozta, hogy a két fal kidőljön, ami miatt az egész épület összeomlott volna.

Zorobábel napjaiban a templom alapjának lerakásakor nagy örömet éreztek az izraeliták, és dicsérték Jehovát (Ezs 3:10, 11). Az is meg lett jövendölve, hogy amikor Zorobábel ’előhozza a zárókövet’, így kiáltanak majd ahhoz: „Mily csodálatos! Mily csodálatos!” (Za 4:6, 7). Ám Babilonra csak szomorúság és pusztulás várt, hiszen Jehova ezt jövendölte: „Nem vesznek belőled sem sarokkövet, sem alapkövet, mert elhagyatott pusztasággá leszel időtlen időkre” (Jr 51:26).

Jelképes értelem: A föld alapjával kapcsolatban Isten ezt kérdezte Jóbtól: „ki tette le szegletkövét. . .?” Ezzel a földet, amelyen az emberek laknak, és ahol rengeteg épületet emelnek, egy hatalmas építményhez hasonlította, melynek szegletköve is van. Ennek lerakása – amelyet egyetlen ember sem tehetett meg, hiszen ekkor még nem alkotott Isten embert – arra indította ’Isten fiait’ az égben, hogy lelkendezve kiáltsanak (Jób 38:4–7).

Néhány fordítás a „szegletkő”, „szegletkövek” szavakkal adja vissza a héber pin·náʹ szót, amely alapvetően azt jelenti, hogy ’sarok’. Ugyanakkor jelképes értelemben egy vezetőre vagy főemberre is alkalmazható, akinek „sarkalatos” szerepe van a védelemben és a támasznyújtásban. Ezért az Ézsaiás 19:13-ban néhány fordítás a ’szegletkövek’ (Kár., RS, AT) szóval él, míg mások a ’vezetők’ (ÚRB) vagy a ’kormányzók’ (Kat.) kifejezést használják, amely kifejezések alapvetően megegyeznek az Új világ fordításban használt ’főemberek’ szó értelmével. (Lásd még a Bí 20:2-t, az 1Sá 14:38-at és a Za 10:4-et, ahol a héber kifejezés szó szerint ’saroktornyo[ka]t’ jelent [Rbi8, lábj.], a fontos emberekre, azaz a főemberekre utalva jelképes értelemben.) Az, hogy a „sarok” szót a főemberekre alkalmazzák, igen jelentőségteljes, tekintettel arra, hogy kire vonatkozik a messiási próféciákban szereplő jelképes „szegletkő” kifejezés.

Jézus Krisztusról úgy beszél a Szentírás, mint a keresztény gyülekezet ’alapszegletkövéről’, a gyülekezetről pedig mint egy szellemi házról. Ézsaiás prófétán keresztül Jehova megjövendölte, hogy majd követ tesz le alapul Sionban, „kipróbált követ, biztos alap értékes szegletét” (Ézs 28:16). Péter idézte, és Jézus Krisztusra alkalmazta ezt az ’alapszegletkőre’ vonatkozó próféciát. A felkent keresztények erre az alapszegletkőre épülnek fel ’élő kövekként’, hogy Jehova szellemi házává, vagy templomává legyenek (1Pt 2:4–6). Ehhez hasonlóan Pál is rámutatott, hogy a keresztény gyülekezet tagjai „az apostolok és próféták alapjára [épülnek], míg az alapszegletkő maga Krisztus Jézus”. Ővele egységben az egész épület harmonikusan egybeillesztetten, „szent templommá növekedik Jehova számára”, egy olyan hellyé, ahol Isten lakozik szellem által (Ef 2:19–22).

A Zsoltárok 118:22 feltárja, hogy a kő, melyet az építők elvetettek, „a szeglet fejévé” lesz (héb.: róʼs pin·náʹ). Jézus idézte, és magára mint ’fő szegletkőre’ alkalmazta ezt a próféciát (gör.: ke·pha·léʹ gó·niʹasz, ’a szeglet feje’) (Mt 21:42; Mk 12:10, 11; Lk 20:17). Ahogyan egy épületnél a legfelső kő eléggé szembetűnő, úgy Jézus Krisztus is a felkentekből álló keresztény gyülekezet, azaz a szellemi templom legfelső köve. Péter is Krisztusra alkalmazta a Zsoltárok 118:22-t, és elmondta, hogy ő az „a kő”, amelyet az emberek elvetettek, de amelyet Isten kiválasztott, hogy „a szeglet fejévé” legyen (Cs 4:8–12; lásd még: 1Pt 2:4–7).