Szükséges-e rivaldafényben lenned?
AMIKOR a tévékamerák ráirányulnak a híres előadóművészre, a tévé képernyője rögtön megelevenedik, egy mosoly suhan át a művész arcán, és máris megkezdődik az előadás. Élvezettel hallgatjuk a zenét. A kamera most közelképbe hozza a művészt, láthatjuk arckifejezését és ujjainak művészi mozgását a hangszerén, amint elővarázsolja a zenét.
Voltaképpen az előadóművész kerül a rivaldafénybe. De amikor véget ér az előadás, a képernyőn hosszú felsorolás következik, kik voltak a közreműködők — a zenekar tagjai, a karmester, a hangtechnikusok, a filmezők, a rendezők, a gyártásvezetők, sminkelők, és még sok-sok más személy. A sikeres előadáshoz mindezekre a személyekre szükség van, jóllehet ők csak mellékszereplők, kisegítők.
Hasonló a helyzet a keresztény gyülekezetben is. Egyesek egészen kiemelkedő, mások kevésbé látványos szerepet töltenek be. Ez utóbbiak a Királyság-üzenet egyszerű hírnökei. Vajon helyes volna-e, ha azt éreznénk, hogy ők kevésbé fontosak, mivel nem állnak a rivaldafényben? Helyes volna-e, ha a kelleténél többet nyugtalankodnának amiatt, hogy rájuk miért nem irányul több figyelem?
„Mindenki egyforma részt kapjon”
Egy Dávid királlyal kapcsolatos történet nagyon sokatmondó e tekintetben. A Biblia elmondja, hogy egyszer Dávid 400 fős csapata élén részt vett egy drámai mentési akcióban. Elindultak, hogy a fosztogatók kezéből kiszabadítsák családjaikat és javaikat. Kétszázan a csomag őrzésére maradtak hátra. Amikor a kiszabadításra indult társaság visszatért győztesen a megszabadított nőkkel, gyermekekkel, és javakkal, ráadásul még jó sok zsákmánnyal, felvetődött a kérdés: Ki mennyit kapjon a hadizsákmányból? Vajon csak azok kapjanak, akik ténylegesen rész vettek a harcban? Dávid irányadó válasza e jogi esetre „Izrael számára bírói döntésnek” számított. Ezt mondta: „Ami pedig annak részesedését illeti, aki elment harcba, akkora legyen, mint annak a része, aki a csomagnál ült. Mindenki egyforma részt kapjon” (1Sámuel 30:24, 25). Kétségtelenül Jehova utasította Dávidot ilyen bírói döntés meghozatalára. Mindez azt tükrözi, hogy Jehova mennyire értékeli azokat, akik kisegítői szerepben szolgálnak.
De vajon érvényes ez az alapelv a krisztusi gyülekezetre is? Pál apostol erre egy szemléltetéssel felel. A gyülekezetet az emberi szervezethez hasonlítja, és ezt mondja: „Nem mondhatja a szem a kéznek: ’Nincs rád szükségem’ , vagy a fej a lábaknak: ’Nincs rátok szükségem! ’ ” Igen, az emberi szervezetben minden testrész — még az egyszrű lábújj is — fontos szerepet tölt be. Istennek ugyanez a bölcsessége mutatkozik meg a gyülekezet megszervezésében. „Márpedig Isten rendezte el a tagokat a testben” , mindenkinek más-más felelősséget utalva ki. (1Korinthus 12:21, 28.)
Az első században egyes keresztények jobban figyelem középpontjában voltak, mint mások. Péter például igazi rivaldafényben állt. Ő volt az apostolok szóvivője azon az emlékezetes pünkösdi napon. (Cselekedetek 2:14.) Neki jutott az kiváltság is, hogy segíthetett az első pogány megtérteknek, hogy keresztényekké váljanak. (Cselekedetek 10:44–48.) Ezenkívül két bibliai könyv viseli az ő nevét. A többi apostol közül némelyikről alig esik szó a Bibliában. Máté, Nátánael (Bertalan), Taddeus (Júdás, Jakab fia), Simon a buzgó, és Jakab, az Alfeus fia (más néven: a Kisebbik Jakab) neve csak elvétve fordul elő. Pedig ők is hűségesen támogatták Urukat a prédikáló és tanítói hadjáratban.
Szerény, egész lélekből végzett szolgálat
Hasonló a helyzet napjainkban is. A krisztusi gyülekezetben Jehova ’helyezi el a tagokat az ő tetszése szerint’ . Előfordulhat emiatt, hogy egyesek jobban a rivaldafénybe kerülnek, mint mások. De mi legyen a magatartásunk a szolgálati kiváltságaink iránt, függetlenül attól, hogy azok milyenek? Kolossé 3:23, 24 ezt így fogalmazza meg: „Bármit tesztek, egész lelketekkel munkálkodjatok azon, mint Jehovának és nem embereknek, mert tudjátok, hogy Jehovától kapjátok az örökség kellő jutalmát. ”
Sok tanú ma igazi örömet érez, amikor szerény, kisegítői szerepben szolgál. Vegyük például Edmundsen testvért, aki a dél-afrikai Pietermaritzburgban szolgál. 1946-ban merítkezett alá, és 1950-ben lépett a teljes idejű szolgálatba. Valójában sohasem állt rivaldafényben, de az az öröme megvolt, hogy gyermekei és unokái közül már 15-en átadták magukat Jehovának és alámerítkeztek, sőt unokái és ükunokái közül további 27-en járnak rendszeresen a gyülekezeti összejövetelekre. És ma, jóllehet meggyengült látása és nagyothallása miatt egészsége megrokkant, még mindig hűségesen prédikál mint kisegítő úttörő. És 84 éves kora ellenére még mindig vénként szolgál a gyülekezetben, és nyilvános előadásokat tart. De Edmundsen testvér szolgálatát többnyire a háttérben maradva végezte. Említhetnénk még hozzá hasonló több ezer olyan testvért, akik Istent hűségesen szolgálják, és hasznos és fontos szolgálatot végeznek Jehovának.
Igen, ahhoz alázatosságra van szükség, hogy a háttérben maradva szolgáljunk. Ez azonban idővel lehetőséget ad arra, hogy kifejlesszünk olyan egyéniséget és képességeket, amelyek alkalmassá tesznek arra, hogy nagyobb felelőséggel bízzanak meg. Jósiás király nyolc éves korában lett Júda királya. (2Királyok 22:1.) De milyen mértékben lehetett erre a szerepre felkészülve? Másrészt, Mózes 40 éven át Midián földjén teljes visszavonultságban élt mint pásztor, és csak utána válhatott szabadítóvá. De ez alatt az idő alatt ki tudta fejleszteni magában a szelídség tulajdonságát. (4Mózes 12:3.) Megtanult Jehovára várni. És amikor végül is Jehova elhívta, hogy vezesse Izraelt az elkövetkező 40 éven át, ő vállalkozott erre a feladatra.
Az tehát, aki a gyülekezetben úgy érzi, hogy talán nem képességeinek megfelelően foglalkoztatják, ne csüggedjen el. Talán Jehova még azt látja, hogy több türelmet és alázatosságot kell elsajátítania, mielőtt további kiváltságokat kaphatna. Ne felejtsük el azt sem, hogy Jehova szolgáinak a zöme a háttérben maradva szolgál. Az Őrtorony több mint egy évszázada Jehova Tanúinak legfontosabb tanulmányozási programját képezi. Írói ennek ellenére mind ez ideig névtelenek maradtak. Vagy gondoljunk azokra az ezrekre, akik a Béthel-otthonokban szolgálnak, vagy akik úttörőkként vagy misszionáriusként szolgálnak. Ők sem kerülnek a rivaldafénybe. De ettől függetlenül, nagyon serény és áldásos életet élnek, személyes megelégedést tapasztalnak, amely abból fakad, hogy önmagukból adhatnak, amikor másokat megsegítenek. (Cselekedetek 20:35.)
Végkimenetel azok számára, akik alázatosan szolgálnak
Jézus 12 apostola közül, csak egy bizonyult hűtlennek — az áruló Iskariótes Júdás. A többiek elnyerték dicső jutalmukat. A Jelenések 21:10, 14-ben a Biblia beszél a „szent város”-ról, amely 12 alapkőre épül. Mindegyik alapkövön a Bárány egy-egy apostolának neve található. Érdekes megjegyezni, hogy a hűséges apostolok között ketten Simon nevet viseltek. Az egyik Simon, név szerint Péter, nagyon is reflektorfényben állt; a másik Simon, a buzgó viszont nem. (Cselekedetek 1:13.) Annyira nem, hogy alig lehet róla valamit olvasni a Bibliában. De mindkét Simon egyforma jutalmat kapott — a Király, Jézus Krisztus irányítása alatt álló mennyei kormányzat alapító tagjai lehettek!
Természetesen nem minden feltámasztott felkent szolgál ilyen kiemelkedő „alapkői” minőségben. Jehova kormányzatának minden tagját olyan minőségben használja fel, amilyen feladatra a legalkalmasabbnak találja őket. Azok, akik a paradicsomi földön való örök élet reménységével rendelkeznek, hasonlóképpen biztosak lehetnek abban, hogy Királyunk elrendezése alatt a lehető legalkalmasabb módon lesznek felhasználva. A gyönyörű környezet, a lojális társak, a változatos, örömet adó munka mellett, az unalom és sikertelenségi érzés teljes kizárásával, egyéniségünk és képességünk a legteljesebb mértékben ki tud majd bontakozni.
Ezért, akár a mennyei jutalom elhívottjai, akár a széppé tett földön való élet boldog várományosai vagyunk, elégedjünk meg a Jehova szervezetében élvezett szolgálati kijelölésünkkel és egész lélekkel végezzük feladatunkat. Ez a bölcsesség útja, és ez vezet örömhöz. Ahelyett, hogy törtetően arra törekednénk, hogy mindenáron a rivaldafénybe kerüljünk, inkább fejlesszük ki magunkban Dávid király alázatos magatartását, aki ezt mondta: „Egyet kértem Jehovától — keresni ezt fogom, hogy lakozhassam Jehova házában életem minden napján, hogy meglássam Jehova kegyelmességét és megbecsüléssel nézzek templomára” (Zsoltárok 27:4).