JEROBOÁM

Izrael két királyát is így hívták, uralmuk között mintegy 130 év telt el.

1. Első királya Izrael tíztörzs-királyságának; Nébát fia, Cereda falvából való hivatalnoka Salamonnak; Efraim törzséből származott. Úgy tűnik, Jeroboám már korán elvesztette apját, és özvegy édesanyja, Cérua nevelte föl (1Ki 11:26).

Amikor Salamon megfigyelte, hogy Jeroboám bátor vitéz, és emellett még keményen is dolgozik, megbízta, hogy ő felügyelje József házának a kényszerszolgálatát (1Ki 11:28). Ezek után történt, hogy Isten prófétája, Ahija meghökkentő hírekkel odament Jeroboámhoz. Miután 12-felé szakította új ruháját, a próféta azt mondta Jeroboámnak, hogy vegyen el belőle tízet annak jelképeként, hogy Jehova ily módon szakítja ketté Salamon királyságát, és teszi meg Jeroboámot királynak tíz törzs felett. Ám ennek a felosztásnak csak a kormányzásra kellett vonatkoznia, és nem arra, hogy eltávolodjanak az igaz imádattól, amelynek a központja a templomban volt, Jeruzsálemben, a déli királyság fővárosában. Jehova tehát arról biztosította Jeroboámot, hogy megáldja őt, virágozni fog uralma, és maradandó házat épít utódainak, de csak akkor, ha megtartja az Ő törvényeit és parancsolatait (1Ki 11:29–38).

Valószínűleg ennek hallatára akarta Salamon megölni Jeroboámot, ő azonban Egyiptomba menekült, és ott is maradt Sisák fáraó oltalma alatt egészen Salamon haláláig (1Ki 11:40).

Amikor Salamon i. e. 998 körül bekövetkezett halálának a híre eljutott Jeroboámhoz, ő gyorsan visszatért szülőföldjére, ahol a népével együtt követelte Salamon fiától, Roboámtól, hogy könnyítsen a terhükön, ha azt akarja, hogy támogassák őt mint új királyt. Roboám azonban mit sem törődve az idősebb tanácsadók javaslatával, inkább a vele egykorú fiatalabb társaira hallgatott, akik azt mondták neki, hogy növelje a népre háruló terhet azzal, hogy még keményebben dolgoztatja őket. Tíz törzs úgy reagált erre a durva bánásmódra, hogy Jeroboámot tette meg királynak. De valójában ez a fordulat „Jehova akaratából [állt be], hogy valóra váltsa szavát, amelyet a silói Ahija által mondott” (1Ki 12:1–20; 2Kr 10:1–19).

Az újonnan beiktatott Jeroboám király azon nyomban hozzáfogott, hogy Sikemet királyi fővárosává építse át, és Sikemtől K-re, a Jordán túloldalán megerősítette Pénuel települését (Penielt), azt a helyet, ahol Jákob egy angyallal viaskodott (1Ki 12:25; 1Mó 32:30, 31). De amikor megfigyelte, hogy alattvalói a jeruzsálemi templomba özönölnek az imádatra, Jeroboám lelki szemei előtt azt látta, hogy idővel majd átpártolnak Roboámhoz, őt pedig megölik. Ezért elhatározta, hogy véget vet ennek a vándorlásnak: alapított egy vallást két olyan aranyborjúra építve azt, melyet ő állított fel, az egyiket D-en, Bételben, a másikat pedig É-on, Dánban. Létrehozta saját papságát is, amelynek tagjai nem Áron leszármazottai voltak, hanem a népből bárki lehetett, aki kész volt betölteni ezt a tisztséget felajánlva egy bikát és hét kost. Ők aztán ’a magaslatoknál, a kecske formájú démonoknál meg a borjaknál szolgáltak, melyeket készített’. Jeroboám ezenkívül különleges „szent napokat” vezetett be, és ő járt a nép élén az újonnan megalkotott isteneinek való áldozásban (1Ki 12:26–33; 2Ki 23:15; 2Kr 11:13–17; 13:9).

Egyszer, amikor Jeroboám épp áldozati füstöt akart bemutatni az oltárán Bételben, Jehova szelleme Isten egyik emberét arra indította, hogy feddje meg a királyt utálatos bálványimádatáért, és amikor a király elrendelte, hogy fogják meg Isten emberét, az oltár kettényílt, a hamu kiomlott, és a király keze elszáradt. Keze addig nem gyógyult meg, míg Isten embere meg nem enyhítette Jehova haragját, de Jeroboám még ezután is kitartott abban, hogy istenkáromló módon szembeszegüljön Jehovával (1Ki 13:1–6, 33, 34). A „Jeroboám bűnei” kifejezés az általa bevezetett borjúimádatot foglalta magában; ezek olyan bűnök voltak, amelyekbe Izrael más királyai is belemerültek, fenntartva ezt a hitehagyott imádatot (1Ki 14:16; 15:30, 34; 16:2, 19, 26, 31; 22:52; 2Ki 3:3; 10:29, 31; 13:2, 6, 11; 14:24; 15:9, 18, 24, 28; 17:21–23).

Jeroboám uralkodásának 18. évében Roboám meghalt, de a két nemzet között dúló háború Roboám fiának és utódjának, Abijámnak (Abijának) a hároméves uralma alatt is folytatódott (1Ki 15:1, 2, 6; 2Kr 12:15). Egyszer Abija 400 000 emberrel összegyűlt, hogy csatába szálljon Jeroboám kétszer akkora seregével. Hiába volt Jeroboám erőfölényben, és hiába állította okosan lesbe az embereit, nagy vereséget szenvedett. 500 000 emberét elveszítette, sok efraimi városával együtt, és igencsak megszégyenült. Júda azért győzött, mert Abija és emberei Jehovában bíztak, és hozzá kiáltottak segítségért (2Kr 13:3–20).

Jeroboám szerencsétlenségét tetézte még, hogy a fia, Abija halálos beteg lett, mire a király arra kérte feleségét, hogy öltsön álruhát, majd ajándékkal elküldte az ekkor már idős és vak Ahija prófétához, hogy tudakolja meg tőle, felépül-e a gyermek. A válasz nemleges volt. Sőt, még egy prófécia is elhangzott, mely szerint Jeroboám minden férfi örököse ki lesz irtva, és egyetlen utódja sem kap tisztességes temetést – ezt a fiát kivéve, akiben Jehova talált valami jót –, hanem holttestüket vagy a kutyák, vagy a madarak eszik meg (1Ki 14:1–18).

Nem sokkal később, i. e. 977 körül ’Jehova csapással sújtotta Jeroboámot, és az meghalt’; így ért véget Jeroboám 22 éves uralma (2Kr 13:20; 1Ki 14:20). A fia, Nádáb követte őt a trónon, és két évig uralkodott, míg meg nem ölte Baása, aki kiirtott minden lélegzőt Jeroboám házából. Így tehát „Jehova szava szerint”, mégpedig „Jeroboám bűnei miatt”, Jeroboám dinasztiája hirtelen megszakadt (1Ki 15:25–30).

2. Izrael királya, Joás fia és utódja, Jéhu dédunokája. Az északi királyság 14. királyaként II. Jeroboám kb. i. e. 844-től kezdődően 41 éven át uralkodott (2Ki 14:16, 23). Sok elődjéhez hasonlóan azt tette, ami rossz Jehova szemében, folytatva az I. Jeroboám által alapított borjúimádatot (2Ki 14:24).

Figyelemre méltó, hogy minden bizonnyal II. Jeroboám idejében készült egy különleges származási jegyzék (1Kr 5:17). Ám uralmának legnagyobb eredménye az volt, hogy visszaszerezte az országnak mindazt, amit a királyság korábban elveszített. Jónás próféciájának beteljesedéseként Jeroboám „állította helyre Izrael határát Hamát szélétől egészen az Araba tengeréig [a Holt-tengerig]”. Neki tulajdonítják azt is, hogy ’visszaszerezte Damaszkuszt és Hamátot Júdának Izraelben’ (2Ki 14:25–28). Ez valószínűleg azt jelenti, hogy Jeroboám sarcfizetővé tette Damaszkusz és Hamát királyságát, amiképpen korábban is sarcfizetői voltak Júdának Salamon idejében. (Vö.: 1Ki 4:21; 2Kr 8:4.)

Ezeknek a sikereknek az eredményeként kétségtelenül anyagi bőség jellemezte az északi királyságot. Ugyanakkor a nép egyre mélyebbre süllyedt szellemileg. Hóseás és Ámós próféta keményen bírálta a lázadó Jeroboámot és támogatóit nyílt hitehagyásukért és erkölcstelen viselkedésükért: a csalásért, lopásért, paráznaságért, gyilkosságért, elnyomásért, a bálványimádatért és egyéb, Istent gyalázó szokásaikért is (Hó 1:2, 4; 4:1, 2, 12–17; 5:1–7; 6:10; Ám 2:6–8; 3:9, 12–15; 4:1). Ami Ámós szájából hangzott el, az különösen nyílt figyelmeztetés volt Jeroboámnak Jehovától: „felkelek Jeroboám háza ellen karddal” (Ám 7:9).

Jeroboám halála után a fia, Zakariás követte őt a trónon (2Ki 14:29). De 11 év eltérés van Jeroboám halála és Zakariás, a Jéhu dinasztiájából való utolsó uralkodó hat hónapos uralkodásának a kezdete között. Valószínűleg azért nem ismerték el és nem hagyták jóvá teljes mértékben a királyságát i. e. kb. 792-ig, mert Zakariás még nagyon fiatal volt, de lehet, hogy más oka volt ennek.