AHÁB

(az atya fivére):

1. Omri fia és Izrael északi királyságának királya. 22 évig uralkodott Szamáriában, kb. i. e. 940-től (1Ki 16:28, 29).

Megtűri a hamis imádatot: Az igaz imádat terén – amely rendkívül fontos – Ahábnak volt a legrosszabb hírneve. Nemcsak hogy folytatódott Jehova imádatának beszennyezése Jeroboám aranyborjúi által, hanem Aháb még azt is engedte, hogy a Baál-imádat a Jezabellel, Szidón királyának, Etbaálnak a lányával fiatalon köttetett házassága miatt olyan mértékben megfertőzze Izraelt, mint még soha azelőtt. Josephus – idézve az ókori történetírót, Menandroszt – Ithobalként utal Etbaálra, és úgy írja, hogy mielőtt a király meggyilkolásával trónra került, Astarta papja volt (Apión ellen. I. könyv, 18.).

Aháb hagyta, hogy pogány felesége, Jezabel belevigye őt a Baál-imádatba, templomot építsen Baálnak, és Aséra tiszteletére szent rudat emeljen (1Ki 16:30–33). Alig telt el egy kis idő, és Baálnak már 450 prófétája, a szent rúdnak pedig 400 prófétája lett, akik mind Jezabel királyi asztaláról táplálkoztak (1Ki 18:19). Jehova igaz prófétáit kardélre hányták, és csak a hithű Abdiásnak, Aháb háznépe gondviselőjének köszönhetően menekült meg közülük 100 próféta azáltal, hogy barlangokban rejtegette őket, ahol kenyéren és vízen éltek (1Ki 18:3, 4, 13; 19:10).

Minthogy Aháb a Baál-imádathoz fordult, Illés elmondta neki, hogy súlyos szárazság lesz, amely a Lukács 4:25 és a Jakab 5:17 beszámolója szerint három évig és hat hónapig tartott (1Ki 17:1; 18:1). Úgy volt, hogy csak Illés szavára fog újra esni az eső. Aháb ugyan minden környező nemzetben és királyságban kereste őt, Illés rejtve maradt előle egészen a meghatározott időig (1Ki 17:8, 9; 18:2, 10). Aháb ekkor Illést próbálta hibáztatni a szárazságért és az éhínségért, ám ő cáfolta ezt a vádat, és rámutatott, hogy ezek valódi oka az, hogy Aháb támogatja a Baál-imádatot. A Kármel-hegyen rendezett próbatétel bebizonyította, hogy Baál nem is létezik, és megmutatta, hogy Jehova az igaz Isten; Illés parancsára legyilkolták Baál prófétáit, és röviddel ezután szakadó eső zúdult az égből, véget vetve a szárazságnak (1Ki 18:17–46). Aháb visszament Jezréelbe a feleségéhez, és elmondta neki, hogy mit tett Illés a Baál-imádat ellen. Jezabel durván megfenyegette Illést, mire ő a Hóreb-hegyhez menekült (1Ki 19:1–8).

Megépül a főváros; többszöri győzelem Szíria felett: Aháb építkezési munkálatai vélhetően magukban foglalták Szamária védelmi rendszerének a befejezését is, ami a régészet tanúsága szerint három mérhetetlenül erős falból állt, mely rendkívüli szakmai tudásról árulkodik. Az ásatások nyomán felszínre került a palota téglalap alakú, kb. 90×180 m-es alapja, valamint egy kiváló minőségű faragottkő-falazással készült elválasztó fal. Találtak még számtalan, bútorok és falburkolatok díszítésére szolgáló elefántcsont lapot is; ezek kapcsolatban lehetnek Ahábnak az 1Királyok 22:39-ben említett ’elefántcsont házával’ (KÉP: 1. köt. 948. o.; vesd még össze: Ám 3:15; 6:4).

Szamária városának a gazdagsága és a fekvéséből eredő védelmi ereje nem sokkal később próbára lett téve, amikor a szír II. Ben-Hadád 32 szövetséges király élén ostrom alá vette a várost. Aháb először szelíden beleegyezett a támadó követeléseibe, később azonban már nem ment bele, hogy csak úgy hagyja kifosztani a palotáját. A béketárgyalások megfeneklettek, és isteni irányításra Aháb olyan hadicselt vetett be, amely készületlenül találta az ellenséget, és ez ahhoz vezetett, hogy lemészárolták őket, kivéve Ben-Hadádot, aki elmenekült (1Ki 20:1–21).

Ben-Hadád meg volt győződve róla, hogy Jehova csak a „hegyek istene”, ezért a következő évben ugyanolyan méretű katonai erővel visszatért, csakhogy ekkor egy fennsíkon sorakozott fel a harchoz Manassé területén, Afék közelében, és nem nyomult előre a Szamária területén fekvő hegyvidékre. (Lásd: AFÉK 5.) A szírek óriási táborához képest az izraeliták seregei úgy vonultak a csata helyszínére, „mint két kis kecskenyáj”. Ám Aháb felbátorodva Jehova ígéretétől, mely szerint ő megmutatja, hogy hatalmát nem befolyásolja a domborzat, seregeivel megsemmisítő vereséget mért az ellenségre (1Ki 20:26–30). De ahhoz hasonlóan, ahogy Saul király bánt az amálekita Agággal, Aháb is életben hagyta Ben-Hadádot, sőt szövetséget kötött vele, hogy Izrael visszakapjon korábban elvett városokat, valamint hogy Ahábnak utcákat jelöljenek ki Damaszkuszban, nyilván azért, hogy bazárokat, vagyis piacokat alakítson ki rajtuk, hogy általuk Aháb előmozdítsa ebben a szír fővárosban a kereskedelmi érdekeit (1Ki 20:31–34). Akárcsak Sault, Jehova Ahábot is elítélte ezért, és azt jövendölte, hogy szerencsétlenség éri őt és a népét (1Ki 20:35–43).

Nábót meggyilkolása és annak következményei: Egy három évig tartó békeidő alatt történt, hogy Ahábot egy szőlőskert megszerzése kezdte foglalkoztatni, mely a jezréeli Nábót tulajdona volt. Aháb nagyon vágyott erre a területre, mivel határos volt azzal a palotával, melyben lakott. Amikor Nábót az alapján, hogy Isten törvénye sérthetetlennek tekintette az örökséget, elutasította a kérést, Aháb sértődötten vonult vissza a házába, ahol arccal a falnak fordulva lefeküdt az ágyába, és nem volt hajlandó enni. Ahogy a pogány Jezabel megtudta, hogy miért ilyen levert, megszervezte Nábót meggyilkolását egy káromlás miatti tárgyalás köntösébe bújtatva azt, és Aháb nevében írt leveleket használva fel. Amikor Aháb elment, hogy birtokba vegye a hőn óhajtott földdarabot, találkozott Illéssel, aki csípősen gyilkosnak titulálta őt, és úgy beszélt róla, mint aki arra adta magát, hogy felesége állandó unszolására gonoszságot műveljen. Azt is mondta, hogy miként kutyák nyalták fel Nábót vérét, úgy Aháb vérét is kutyák fogják felnyalni, magát Jezabelt és Aháb leszármazottait pedig kutyák és dögevő madarak fogják megenni. Ezek a szavak szíven találták Ahábot, és nagy szomorúságában zsákruhát öltve böjtölt, és vagy ült, vagy leverten járt fel-alá. Emiatt bizonyos fokú kegyelmet nyert, már ami a házát sújtó csapás bekövetkeztének idejét illeti (1Ki 21:1–29).

Aháb a D-en fekvő Júdával való kapcsolatait házassági szövetséggel erősítette meg, mely lánya, Atália és Josafát király fia, Jórám között köttetett (1Ki 22:44; 2Ki 8:18, 26; 2Kr 18:1). Amikor Josafát barátságos látogatást tett Szamáriában, Aháb rávette, hogy támogassa őt abban, hogy a szírektől visszaszerezzék Rámót-Gileádot, akik nyilvánvalóan nem teljesítették minden részletében a Ben-Hadád és közötte létrejött szövetség feltételeit. Míg egy csapat hamis próféta kórusban mondogatta, hogy biztos a siker, Josafát ösztönzésére hívatták Mikája prófétát – akit Aháb gyűlölt –, és ő biztos veszedelmet jövendölt. Aháb parancsot adott Mikája elfogására, és makacsul támadásba lendült, bár elővigyázatosságból álruhát öltött. Egy találomra kilőtt nyíl azonban eltalálta, úgyhogy lassú halált halt. Testét Szamáriába vitték eltemetni, és amikor ’Szamária tavánál elkezdték lemosni a harci szekeret, a kutyák nyaldosták fel a vérét’. Az ásatások során feltártak egy nagy, mesterségesen létesített tavat Szamáriában, a palota tágas udvarterének ény. sarkában, amely a prófécia beteljesedésének helyszíne lehet (1Ki 22:1–38).

Moábi és asszír feliratok: A Szentírás megemlíti, hogy Aháb uralma idején újjáépítették Jerikót, talán éppen annak a programnak a keretében, amellyel meg akarták szilárdítani Izrael Moáb feletti befolyását (1Ki 16:34; vö.: 2Kr 28:15). A Mésa király nevéhez fűződő Moábi kő felirata elmondja, hogy Moáb felett uralkodott Omri király és a fia.

Asszír feliratok megemlítik a III. Salmanassár és 12 szövetséges király között Karkarban lejátszódó csatát, köztük a szövetséges A-ha-ab-bu nevét. A legtöbb tudós általánosságban elfogadja, hogy ez Ahábra, Izrael királyára utal; ám a kijelentés kérdésességének bizonyítékát lásd: SALMANASSÁR 1.

2. Hamis próféta a babiloni száműzöttek között; Kolája fia. Jeremiás megjövendölte, hogy ezt az erkölcstelen és hazug prófétát a társával együtt Nabukodonozor tűzön fogja megpörkölni (Jr 29:21–23).