Jeruzsálem a bibliai időkben — Mit tár fel a régészet?

JERUZSÁLEMBEN nagyszabású, érdekfeszítő régészeti tevékenységek folynak, különösen 1967 óta. Az ásatások közül sok most már a nagyközönség előtt is nyitva áll, így hát látogassunk meg néhányat, és lássuk, mennyire vág össze a régészet a bibliai történelemmel.

Dávid király Jeruzsáleme

Az a terület, amelyre a Biblia Sion-hegyként utal, s amelyre az ókori Dávid városa épült, eléggé jelentéktelennek látszik a modernkori Jeruzsálem metropoliszában. A Dávid városát feltáró ásatások során, melyeket 1978—85 között a néhai Jigal Siló professzor vezetett, napvilágra került egy lépcsőzetes, masszív építmény vagy támaszfal a domb keleti oldalán.

Siló professzor állítása szerint ez egy óriási teraszos alépítmény maradványa lehet, amelyen a jebuzeusok (a Dávid hódítása előtti lakosok) fellegvárat építettek. A professzor kifejtette, hogy a lépcsőzetes építmény, amelyre ezeknek a teraszoknak a tetején bukkant rá, ahhoz az új várhoz tartozott, amelyet Dávid épített a jebuzeusok fellegvárának helyére. A 2Sámuel 5:9-ben ezt olvassuk: „lakozék Dávid abban a várban, és nevezé azt Dávid városának; és megépíté Dávid köröskörül, Millótól fogva befelé.”

Ennek az építménynek a közelében lépnek be a város ókori vízrendszerét alkotó vizek, amelynek egyes részei úgy tűnik, Dávid idejéből származnak. A Bibliában található, s Jeruzsálem csatornarendszerére vonatkozó néhány kijelentés kérdéseket vet fel. Dávid például azt mondta az embereinek, hogy „mindenki, a ki vágja a Jebuzeusokat, menjen fel a csatornához és vágja ott” az ellenséget (2Sámuel 5:8). Joáb, Dávid parancsnoka így is tett. De vajon mit is értünk pontosan a „csatorna” kifejezés alatt?

A híres Siloám-csatorna kapcsán — amelyet valószínűleg Ezékiás király mérnökei ástak i. e. a VIII. században, s melyre a 2Királyok 20:20 és 2Krónika 32:30 is utal — más kérdések is felvetődnek. Vajon miért sikerülhetett a csatornafúrók két csoportjának összeérnie, holott a két csoport a csatorna két ellentétes vége felől ásott? Miért a kanyargós utat választották, amellyel jelentős mértékben meghosszabbították a csatornát annál, mintha egyenesre építették volna? Honnan jutottak elég levegőhöz, főleg mivel valószínűleg olajjal világítottak?

A Biblical Archaeology Review című folyóirat lehetséges válaszokkal szolgál ezekre a kérdésekre. A folyóirat az ezen az ásatáson részt vevő geológus szakértőt, Dan Gillt idézi, aki ezt mondta: „Dávid városa alatt egy, már kellőképpen kialakult természetes karsztvízrendszer terül el. A karszt egy geológiai kifejezés, amely a dolinákkal, barlangokkal és folyómedrekkel tarkított egyenetlen területre utal, melyet a felszín alatti vizek alakítanak ki, ahogy átszivárognak és keresztülfolynak a föld alatti kőzetrétegeken . . . Dávid városa föld alatti vízvezetékrendszerének geológiai vizsgálata azt mutatta, hogy ez a vízrendszer alapjában véve a természetes, elkarsztosodott folyómedrek és aknák ember általi ügyes kibővítése, melyeket a működő vízrendszerben egyesítettek.”

Ez talán segít magyarázatot adni arra, hogyan ásták ki a Siloám-csatornát. A domb alatt futó természetes folyómeder kanyargó irányát követhették. A két csoport, mely a két végéről kezdte a munkát, egy ideiglenes csatornát áshatott úgy, hogy átalakította a már meglévő barlangokat. Aztán egy lejtős csatornát ástak azért, hogy a víz a Gihon-patakból a Siloám tavába folyjon, amely valószínűleg a városfalakon belül helyezkedett el. Ez egy igazi mérnöki bravúr volt, tekintettel arra, hogy a csatorna két vége közötti szintkülönbség mindössze 32 centiméter, a köztük lévő távolság azonban 533 méter.

A tudósok már régóta elismerik, hogy az ókori város fő vízforrása a Gihon-patak volt. Ez a városfalakon kívül helyezkedett el, de elég közel ahhoz, hogy lehetővé tegye egy csatorna és egy 11 méter mély akna kiásását, melyből a városlakók vizet meríthettek, anélkül hogy a védelmet nyújtó falakon kívülre mentek volna. Ezt az aknát Warren-akna néven ismerik; Charles Warrenről nevezték el, aki 1867-ben fedezte fel ezt a rendszert. De mikor készült a csatorna és az akna? Vajon már Dávid idejében is megvolt? Ez volt az a csatorna, amelyet Joáb is használt? Dan Gill ilyen választ ad erre: „Hogy megvizsgáljuk, vajon a Warren-akna valójában egy természetes dolina volt-e, az akna egyenetlen falából származó mészlerakódás-töredéket C-14-es módszernek vetettük alá. Egyáltalán nem volt benne a C-14-ből, és ez arra vall, hogy a lerakódás több mint 40 000 éves — ez egyértelmű bizonyítékul szolgál arra, hogy az aknát nem áshatták emberek.”

Ezékiás idejéből származó maradványok

Ezékiás király abban az időben élt, amikor Asszíria nemzete mindent elsöpört, ami az útjába került. Ezékiás uralkodásának a hatodik évében az asszírok bevették Szamáriát, a tíz-törzs királyság fővárosát. Nyolc évvel később (i. e. 732-ben) az asszírok újra visszatértek, ekkor Júdát és Jeruzsálemet veszélyeztetve. A Krónika második könyve 32:1–8 Ezékiás védelmi stratégiáját írja le. Vajon létezik valamilyen látható bizonyíték ebből az időből?

Igen, Nahman Avigad professzor ebből az időből származó maradványokat tárt fel 1969-ben. Az ásatások során felszínre került egy masszív falszakasz, melynek az első része 40 méter hosszú, 7 méter széles és a becslések szerint 8 méter magas volt. A fal egy része a felszín alatti kőzeteken, a másik része pedig újonnan épült házakon állt. Ki építette ezt a falat, és mikor? „A Bibliában található két részlet segítségére volt Avigadnak abban, hogy hajszálpontosan megállapítsa a fal célját és keletkezésének idejét”, ahogy arról egy régészeti folyóirat beszámol. Ezek a részletek így hangzanak: „És felbátorodván, megépíté a város leromlott kerítését, felemelvén a tornyokig, és kivül másik kőfalat is emelt” (2Krónika 32:5). „Némely házat lerontotok, hogy a kőfalat megerősíthessétek” (Ésaiás 22:10). Az ide látogatók még ma is láthatják ennek az úgynevezett Széles-falnak egy részletét az óváros zsidó negyedében.

A különféle ásatások során arra is fény derült, hogy Jeruzsálem akkoriban sokkal nagyobb volt, mint ahogy azt eddig gondolták, feltehetőleg azért, mert az északi királyságból menekültek özönlöttek ide, miután azt az asszírok legyőzték. Siló professzor becslése szerint a jebuzeusok idejében a város körülbelül 6 hektárnyi területet ölelt fel. Salamon idejében majdnem 16 hektárnyit. 300 évvel később, Ezékiás király idejére pedig a város megerősített területe mintegy 60 hektárnyira nőtt.

Az első templom idejéből származó temetők

Az első templom idejéből — Jeruzsálemnek a babiloniak kezétől i. e. 607-ben elszenvedett pusztulása előtti időből — származó temetők az információ másik forrásai. Látványos leletekre bukkantak, amikor 1979—80-ban sírkamrák egy csoportját tárták fel a Hinnom völgyének lankáin. „A Jeruzsálemben folytatott régészeti kutatások egész történetében ez egyike annak a kevés, első templom idejéből származó kamrának, amelyre a teljes tartalmával együtt találtak rá. Több mint ezer tárgy volt benne” — mondja Gabriel Barkay régész. Így folytatja: „Minden Izraelben — s főleg Jeruzsálemben — dolgozó régésznek az a legdédelgetettebb álma, hogy írásos anyagra bukkanjon.” Két kicsiny, ezüstből készült feliratszalagot talált, s hogy mi állt rajtuk?

Barkay ilyen magyarázattal szolgál: „Amikor megláttam a kibontott ezüstcsíkot, és nagyító alá vettem, azt láttam, hogy a felszínét finoman megmunkált írásjelek borítják, melyeket valamilyen éles eszközzel véstek az egészen vékony és törékeny ezüstlapra . . . Az Isteni Név — amely világosan megjelent a feliraton — ebből a négy héber írásjelből tevődik össze, amelyet óhéber írásmódban írtak: jod-he-waw-he.” Egy később megjelent kiadványban Barkay ezt fűzi még hozzá: „Legnagyobb meglepetésünkre mindkét ezüstlemezre egy olyan áldás szövegét vésték, amely majdnem megegyezett a Bibliában szereplő papi áldással” (4Mózes 6:24–26). Ez volt az első alkalom, amikor Jehova nevét olyan feliraton találták meg, melyre Jeruzsálemben bukkantak rá.

Vajon hogyan határozzák meg a tudósok, hogy mennyi idősek ezek az ezüst feliratszalagok? Főleg a körülöttük talált régészeti leletek alapján. Több mint 300 agyagedényt találtak ebben a kamrában, olyanokat, amelyeknek a kora meghatározható, s amelyek kora az i. e. VII. és VI. századra tehető. Az írásmód — más meghatározott korú felirattal összehasonlítva — ugyanarra az időszakra mutat. A feliratszalagok az Izraeli Múzeum kiállításán láthatók Jeruzsálemben.

Jeruzsálem i. e. 607-ben bekövetkező pusztulása

A Biblia Jeruzsálemnek az i. e. 607-ben bekövetkező pusztulásáról a 2Királyok 25., a 2Krónika 36. és a Jeremiás 39. fejezetében beszél, s beszámol arról, hogy Nabukodonozor seregei felégették a várost. Alátámasztják vajon a friss ásatások ezt a történelmi beszámolót? Jigal Siló professzor szerint a babiloniak kezétől jövő pusztulás „bibliai bizonyítékát . . . félreérthetetlen régészeti bizonyíték egészíti ki; a különböző épületek teljes lerombolása és a tűzvész, amely elpusztította a házak különféle, fából készült részeit”. A továbbiakban ezt a megjegyzést tette: „Minden egyes, Jeruzsálemben folyó ásatáson ennek a pusztulásnak a nyomaira bukkannak.”

Az ide látogatók láthatják azokat a maradványokat, amelyek ebből a több mint 2500 évvel ezelőtt történt pusztulásból származnak. Izraelita Toronynak, a Leégett Szobának és a Bullák Házának hívják azokat a közkedvelt régészeti helyszíneket, amelyeket fenntartottak és megnyitottak a nagyközönség előtt. Jane M. Cahill és David Tarler régészek így összegzik az Ancient Jerusalem Revealed című könyvben: „Jeruzsálemnek a babiloniak kezétől jövő nagyszabású pusztítása nemcsak a szénné égett maradványok tömött rétegének láttán nyilvánvaló — melyeket az olyan épületekben ástak ki, mint a Leégett Szoba és a Bullák Háza —, hanem a romba dőlt épületekből származó vastag kőtörmelékréteg láttán is, amely a keleti lejtőt borítja. A város pusztulásának bibliai leírása . . . kiegészíti a régészeti bizonyítékokat.”

Az elmúlt 25 év folyamán zajló régészeti ásatások tehát sokféleképpen alátámasztják azt a képet, amelyet a Biblia nyújt Jeruzsálemről Dávid idejétől kezdve egészen a város i. e. 607-ben bekövetkezett lerombolásáig. De mit mondhatunk vajon az i. sz. első századi Jeruzsálemről?

Jeruzsálem Jézus napjaiban

Az ásatások, a Biblia, Josephus, az első századi zsidó történetíró és más források is segítségére vannak a tudósoknak abban, hogy képet alkossanak a Jézus korabeli Jeruzsálemről, arról, amilyen azelőtt volt, hogy a rómaiak i. sz. 70-ben elpusztították. Egy nagy jeruzsálemi szálloda mögött kiállított makettet rendszeresen korszerűsítenek azzal összhangban, amit az új ásatások során feltárnak. A város fő jellegzetessége a Templom-hegy volt, amelyet Heródes kétszer akkorára növelt ahhoz képest, amekkora Salamon idejében volt. Ez volt a legnagyobb, ember alkotta terasz az ókori világban, a maga, körülbelül 480 méterszer 280 méteres nagyságával. Az építőkövek némelyike 50 tonnát nyomott, egy pedig közel 400 tonnát is, s így az egyik tudós szerint „méretében sehol sincs hozzá hasonló az ókori világban”.

Nem csoda, ha néhányan megdöbbentek azon, amikor ezt hallották Jézustól: „Rontsátok le a templomot, és három nap alatt megépítem azt.” Úgy gondolták, hogy Jézus az óriási templomépületre gondolt, csakhogy „az ő testének templomáról szól vala”. Ezért ezt mondták: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt?” (János 2:19–21). A Templom-hegy környéki ásatásoknak köszönhetően az ide látogatók már láthatják a Jézus korabeli falak és más építészeti jellegzetességek bizonyos részeit, s akár azokon a lépcsőkön is lépkedhetnek, melyeken valószínűleg Jézus ment fel a déli templomkapukhoz.

A Templom-hegy nyugati falától nem messze — az óváros zsidó negyedében — van két igényesen helyreállított feltárás az i. sz. első századból, melyek a Leégett Ház és a Heródes-negyed néven ismertek. A Leégett Ház feltárása után Nahman Avigad régész ezt írta: „Ekkor már egészen világos volt, hogy ezt az épületet a rómaiak égették le a. D. 70-ben, Jeruzsálem pusztulásának idején. A városban folyó ásatások történetében először, a város felégetésének eleven és világos régészeti bizonyítéka került napvilágra.” (Lásd a 12. oldalon lévő képeket.)

Néhány ilyen feltárás fényt derít Jézus életének egyes eseményeire. Ezek az épületek a felsővárosban helyezkedtek el, ahol Jeruzsálem tehetős emberei éltek, beleértve a főpapokat is. Sok rituális fürdőt találtak a házakban. Az egyik tudós ezt az észrevételt teszi: „A sok fürdő azt bizonyítja, hogy szigorúan betartották a rituális tisztaságra vonatkozó törvényeket, melyeket a felsőváros lakói gyakoroltak a második templom fennállása idején. (Ezek a törvények a Misnában vannak feljegyezve, amely tíz fejezetet szentel a micvára vonatkozó részleteknek.)” Ez a felvilágosítás segít abban, hogy értékeljük Jézusnak azokat a megjegyzéseit, amelyeket a farizeusoknak és az írástudóknak ezekre a rituáléira tett (Máté 15:1–20; Márk 7:1–15).

Jeruzsálemben meglepően sok kőedényt is találtak. Nahman Avigad ezt a megjegyzést teszi: „Vajon miért jelentek meg ennyire hirtelen, ilyen mennyiségben ezek az edények a jeruzsálemi háztartásokban? A válasz a rituális tisztaság zsidó törvényei, a hálaká keretein belül rejlik. A Misna arról tájékoztat bennünket, hogy a kőedények azok közé a tárgyak közé tartoznak, amelyeket nem érint a tisztátalanság . . . A követ egyszerűen nem érintette a rituális szennyezettség.” Úgy vélik, ez a magyarázat arra, hogy a vizet, amelyet Jézus borrá változtatott, miért kőedényekben, nem pedig agyagedényekben tartották (3Mózes 11:33; János 2:6).

Ha ellátogatunk az Izraeli Múzeumba, két nem mindennapi csontház is elénk tárul. A Biblical Archaeology Review ilyen magyarázatot közöl: „A csontházakat főként Jeruzsálemnek a rómaiak kezétől jövő, i. sz. 70-ben bekövetkező pusztulását megelőző durván száz évben alkalmazták . . . A halottat a sírkamra falába vésett mélyedésbe helyezték; miután a hús már elrothadt, a csontokat összegyűjtötték, és egy csontházba tették, mely általában egy díszes, mészkőből készült tároló volt.” A két kiállított csontházat 1990 novemberében találták egy sírkamrában. Zvi Greenhut régész így számol be erről: „A »Caiapha« . . . szó, amely a sírban talált két csontházon szerepel, itt jelent meg először régészeti leleteken. Ez alighanem az Újszövetségben említett Kajafás főpap családneve . . . Az ő házánál történt, hogy Jézust átadták a római helytartónak, Ponczius Pilátusnak.” Az egyik csontház egy körülbelül 60 éves férfi csontjait tartalmazta. A tudósok azon tűnődnek, hogy a csontok ténylegesen Kajafás csontjai-e. Az egyik tudós a Jézus korabeli leletekre utal: „A pénzérmét, amelyet egy másik csontházban találtak, Heródes Agrippa (i. sz. 37—44) verette. A két Kajafás csontház keletkezése lehet, hogy ugyanennek a századnak a kezdetére nyúlik vissza.”

William G. Dever, az Arizonai Egyetem közel-keleti régészettel foglalkozó professzora ezt a megállapítást tette Jeruzsálemre vonatkozóan: „Nem túlzás azt mondani, hogy a régészettörténetről többet tanultunk ennek az egy kulcsfontosságú helynek a kapcsán az elmúlt 15 évben, mint az ezt megelőző 150 évben együttvéve.” Az elmúlt évtizedek során Jeruzsálemben folyó, nagyszabású régészeti ténykedések közül sok, biztos, hogy olyan leletekkel állt elő, amelyek fényt derítenek a bibliai történelemre.

[Kép forrásának jelzése a 9. oldalon]

Jeruzsálem városa a második templom idejében — reprodukció a jeruzsálemi Holyland Hotel területén

[Képek a 10. oldalon]

Fent: a jeruzsálemi Templom-hegy délnyugati szöglete

Jobbra: leereszkedés a Warren-aknába