Adjuk mindenünk legjavát Jehovának!

„,Átkozott az, aki alattomosan cselekszik, amikor van a nyájában hím állat és fogadalmat tesz és tönkretett [állatot] visz áldozatul Jehovának! Mert nagy Király vagyok — így szólt a seregek Jehovája — és nevem félelmet keltő lesz a nemzetek között.’” — Mal 1:14.

 1. Valóban adhatnak-e az emberek bármit is Jehovának?

NEM TŰNIK-E különösnek, hogy tökéletlen embereknek egyáltalán eszükbe jut bármit is vinni a Nagy Teremtőnek, Jehovának? Nos, van-e az egész világegyetemben egyetlen olyan dolog, ami ne lenne már az övé? Ő maga jelenti ki Igéjében: „Enyém az ezüst és enyém az arany.” (Agg 2:8) „Enyém az erdő minden vadállata, az ezernyi hegyen levő állat. Jól ismerem a hegyek minden szárnyas teremtményét, és nálam van a mezei vadak sokasága. Ha éhes lennék, nem mondanám meg neked; mert enyém a termékeny föld és annak teljessége. Vajon megeszem-e a hatalmas bikák húsát és a bakok vérét vajon megiszom-e?” (Zsolt 50:10-13) Jehova Istennek biztosan nincs szüksége senkinek az ajándékára, mert Ő teljes önmagában. Ő önmagában létező.

 2. Mit ismert el Dávid a Jehovának végzett önkéntes áldozatokat illetően?

² Dávid, a mózesi törvényre tanított ifjú, a Júda törzséből való Jesse fia tudta, hogy Jehováé az egész föld. (2Móz 19:5) Későbbi éveiben, amikor a Jeruzsálemben felépítendő templom céljára adakozott, Dávid imateljesen fordult a Legfelségesebbhez ezekkel a szavakkal: „Ki vagyok én és kicsoda az én népem, hogy erőnk maradjon ilyen önkéntes adományokat adni? Mert minden tőled van és a saját kezedből adjuk azt neked. Ó Jehova Istenünk, mindez a bőség, amelyet azért készítettünk, hogy házat építsünk szent nevednek, mind a te kezedtől jön és mind a tiéd.” — 1Krón 29:14, 16.

 3. a) Milyen kérdések merülhetnek fel a Jehovának adott ajándékokkal kapcsolatban? b) Mi a bibliai válasz ezekre a kérdésekre?

³ Dávid tehát elismerte, hogy mi emberek képtelenek vagyunk bármilyen módon is gazdagítani a Mindenhatót. Természetesen bármit adhatunk is, az egyszerűen csak csekély viszonzása annak, amit tőle kapunk, a „minden jó adomány és tökéletes ajándék” Forrásától. (Jak 1:17) De vajon ez azt jelenti, hogy a Teremtőnk részére vitt ajándékok értéktelenek? Talán visszautasítja önátadott szolgáinak ajándékait? Isten Igéje azt válaszolja: Nem! Jehova Isten felszólítja alázatos imádóit, hogy vigyék el hozzá ajándékaikat. A Zsoltár 96:8-ban ezt olvassuk: „Jehovának tulajdonítsátok az ő neve dicsőségét; hozzatok ajándékot és lépjetek be udvarába.”

 4. Milyen ajándékok kedvesek Jehovának?

⁴ Természetesen Jehova olyan jó ajándékokat akart, amelyekre a hálás szív indítja az embert. Ezek az ajándékok az önmegtagadást, valamint az imateljes és jól átgondolt felkészülést is magukba foglalják. Például, amikor még érvényben volt a mózesi törvény, az izraeliták nem vihettek akármilyen állatot a templomudvar kapujához, ha Isten kedvező elismerésére számítottak. A Törvény kijelentette: „Ha egy férfi fogadalomból vagy önkéntes adományként közösségi áldozatot mutat be Jehovának, az legyen tökéletes állat a csordájából vagy nyájából, hogy elismerést szerezzen. Ne legyen abban semmi hiányosság. Ne legyen azon vakság vagy semmilyen törés vagy vágás, vagy szemölcs, vagy rühesség, vagy ótvar, semmi ilyet ne mutassatok be Jehovának.” — 3Móz 22:21, 22.

 5. Mit írt elő a Törvény a gabonaáldozatok terén?

⁵ Ami a gabonaáldozatot illeti, annak finomliszt-ből kellett állnia. (3Móz 2:1, 4; 6:14, 15; 4Móz 15:4) Ez a követelmény kizárt minden durvalisztet, olyat, amely nem volt jól megszitálva. Igen, csak a legjava volt alkalmas arra, hogy a Szentnek, Jehovának áldozzák.

 6. Milyen szerepe volt a szívbeli indítéknak az izraeliták ajándékainak elfogadhatóságát illetően?

⁶ További fontos követelmény volt ahhoz, hogy valakinek az áldozata elfogadható legyen Jehova előtt, az illető egyén helyes szívállapota. A Teremtő tetszésének elnyerésére irányuló mélységes belső vágy nélkül az izraelita hiába végzett volna áldozatot. Figyeld meg, hogyan kap ez hangsúlyt a következő szavakban: „,Mi hasznom nekem áldozataitok sokaságából?’ — mondja Jehova. ,Elegem van a bakok egészen égő áldozatából és a jól táplált állatok kövérjéből; a fiatal bikák és hímbárányok, valamint kecskebakok vérében nem gyönyörködöm. Amikor eljöttök, hogy lássátok orcámat, ki követeli meg azt a kezetekből, hogy udvaromat tapossátok? Szűnjetek meg továbbra is értéktelen gabonaáldozatot hozni. A tömjén — utálatos dolog előttem . . . Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölte a lelkem. Teherré lettek számomra; belefáradtam, hogy elviseljem azokat. És amikor kiterjesztitek tenyereiteket, elrejtem szemeimet előletek. Még ha sokat imádkoztok is, én nem hallgatom meg; kezeitek tele lettek vérontással.’” (És 1:11-15) Ha hiányzott az őszinte odaadás és a bőkezűség szelleme, az imádat külsőségeit az isteni kegy megvásárlására irányuló megvesztegetéshez lehetett hasonlítani. Teljesen elfogadhatatlanok voltak.

AJÁNDÉKAINK JEHOVÁNAK

 7. Miért nem mutatunk be ma állatáldozatokat?

⁷ Az izraelitáktól eltérően, mi, Jézus Krisztus tanítványai nem mutatunk be áldozatokat valamilyen fizikai oltáron. A Törvényszövetség, amely megparancsolta az ilyen áldozatokat, Jézus kínoszlopon történt halála által hatályát veszítette. (Kol 2:13, 14) Ez felveti a kérdést: Milyen áldozatokat mutathatunk be?

 8. A Róma 12:1-ben mit írt Pál apostol az áldozatokról és hogyan kell értenünk szavait?

⁸ A keresztény Pál apostol így buzdította a szellemtől felkent hívőket, akik felajánlják hústestüket és dicsőséges szellemi testet kapnak, amikor feltámadnak a halottak közül: „Az Isten könyörületességére kérlek titeket, testvérek, hogy mutassátok be testeteket élő, szent és kedves áldozatul Istennek, mint józan ítélőképességgel végzett szent szolgálatot.” (Róma 12:1) Arra buzdította tehát őket, hogy életerejüket és képességeiket használják fel a Teremtő szolgálatában. A test tagjai eszközök, amelyek által az ember beszélhet és cselekedhet. Ezért ,testük felajánlása élő áldozatként’ ezeknél a keresztényeknél azt jelentette, hogy tevékenyek, és ,mindent az Isten dicsőségére cselekszenek’. (1Kor 10:31) Hogy ez az áldozat „szent” legyen, meg kellett őrizniük erkölcsi és szellemi tisztaságukat. És csak akkor volt „elfogadható Isten előtt” a testük ilyen bemutatása, ha cselekedeteik indítéka képmutatás nélküli szeretet volt. Amikor Isten iránti teljes önátadás szerint való életet éltek magatartásban, szóban és cselekedetben, szabad választásukból és értékelték, hogy az irántuk tanúsított isteni könyörületesség szempontjából ez helyes volt, akkor végeztek valóban szent szolgálatot ,józan ítélőképességgel’. Tekintet nélkül arra, hogy mi a reménységünk, akár mennyei, akár földi, vajon nem lehetünk mi is hasonlóképpen egész lelkűek az Istennek végzett szolgálatunkban?

 9. Milyen buzdítást kapunk a Zsidók 13:15, 16-ban?

⁹ A Zsidókhoz írt levélben még többet tudunk meg az elfogadható áldozatokról. A Zsidók 13:15, 16 így szól: „Általa [Krisztus által] ajánljunk fel mindenkor Istennek dicsőítés áldozatát, vagyis az ő nevéről nyilvános kijelentést tevő ajkak gyümölcsét. Azonkívül a jó cselekedetekről és az adakozásról meg ne feledkezzetek, mert az ilyen áldozatokban gyönyörködik Isten.” — Hasonlítsd össze a Hóseás 14:3-mal!

10. Mit foglal magában az „ajkak gyümölcse”, és milyen kérdéseket tehetünk fel magunknak ezzel kapcsolatban?

¹⁰ Részünkről az „ajkak gyümölcse” az adakozásnak azt a fajtáját is jelenti, amely a Máté 24:14-nek a beteljesedése: „A királyságnak ezt a jó hírét prédikálják majd az egész lakott földön tanúskodás végett az összes nemzeteknek.” Valóban megteszünk-e minden tőlünk telhetőt ebben a fontos prédikáló munkában? Buzgón megragadjuk-e az alkalmakat a tanúskodásra? Példamutató-e vajon az életünk, mint keresztényeké, hogy „az ajkak gyümölcse” a dicséret elfogadható áldozatának bizonyuljon? — Róma 2:21, 22.

11. Miért hasznos megvizsgálnunk a keresztényi összejöveteleken tanúsított magatartásunkat?

¹¹ Áldozatunkhoz tartozik a keresztény összejöveteleken elhangzó nyilvános kijelentésünk is. Ez természetesen szükségessé teszi a jelenlétünket, amikor hívőtársaink egybegyűlnek az imádatra. Valóban vágyunk arra, hogy együtt legyünk másokkal, akik szintén ebben a drága hitben vannak? Vagy megengedjük, hogy egyéb tevékenységek és érdekek szükségtelenül lefoglalják az időnket, amit testvéreinkkel tölthetnénk? Jól tesszük, ha a zsoltáros példáját követjük, aki a Jehova Istennel való közösség iránti mélységes és forró vágyát — melyet imádó-társaival kívánt megosztani — a szarvasnak a víz utáni sóvárgásával hasonlította össze. A szarvas egyszerűen képtelen víz nélkül életben maradni. (Zsolt 42:2, 3) Vajon kellőképpen értékeljük-e, hogy nem élhetünk Jehova, „az élő víz forrása” nélkül? — Jer 2:13.

12, 13. Hogyan meríthetjük a legnagyobb hasznot a keresztényi összejövetelekből?

¹² Amikor az összejöveteleken vagyunk, bizonyára szeretnénk a lehető legnagyobb hasznot meríteni abból. Elérhetjük ezt, ha az alábbi ihletett tanácsot követjük: „Legyünk tekintettel egymásra, a szeretetre és a jó cselekedetekre való buzdítás végett . . . bátorítva egymást annál is inkább, mivel látjátok, hogy a nap egyre közeledik.” (Zsid 10:24, 25) Mivel Jehova napja az ítélet végrehajtására rövidesen eljön, nincs-e alapos okunk arra, hogy imateljesen megvizsgáljuk, mit tehetünk a testvéreink megerősítése és buzdítása érdekében? Bizonyára nem szeretnénk, ha bárki közülünk helytelenített állapotban lenne, amikor az a nap elérkezik. (Luk 21:34-36) Vajon a kijelentéseink azt mutatják, hogy őszinte érdeklődéssel vagyunk szellemi jólétük iránt? Az összejövetelek alkalmával, a hozzászólásainkkal vajon a szeretetet, a mások örök jóléte iránti önzetlen érdeklődést segítjük elő? Kijelentéseink mindenkit arra buzdítanak, hogy folytassák a jó cselekedeteket, legyenek buzgók a „jó hír” prédikálásában és példamutatók a mindennapi élet minden területén? — Hasonlítsd össze a Titus 2:1-14-gyel!

¹³ Amikor másokat „szeretetre és jó cselekedetekre” buzdítunk, magunkat is serkentjük, jól elménkbe és szívünkbe véssük a hittel összhangban levő cselekedetek fontosságát. Ez igen előnyös hatással lehet ránk, mert arra indíthat, hogy megvizsgáljuk magunkat és megjavítsuk keresztényi életünket és tevékenységünket. És amikor hallgatjuk, amit mások mondanak és alkalmazzuk a bibliai buzdítást, elnyerjük azt a boldogságot, amely az „ige cselekvői”-nek osztályrésze. — Jak 1:22-25.

14, 15. A szellemi adakozáson kívül mi tartozik még az „áldozataink”-hoz?

¹⁴ A Zsidókhoz írt levél arra buzdít, hogy vegyük észre mások szükségleteit, és osszuk meg velük, amink van. Akikhez ezt a levelet intézték, azoknak megmondták: „Emlékezzetek a korábbi napokra, amikor, miután felvilágosítottak titeket, nagy harcot álltatok ki szenvedések közepette, némelykor úgy, mintha színházban lettetek volna kitéve gyalázkodásnak és nyomorgattatásnak, némelykor magatok is osztozva azoknak sorsában, akikkel így bántak. Mert valóban rokonszenvet tanúsítottatok a börtönben levők iránt és örömmel fogadtátok javaitok elkobzását annak tudatában, hogy jobb és tartós javakkal rendelkeztek.” (Zsid 10:32-34) Vajon valóban így fejezzük ki rokonszenvünket azok iránt, akik szenvednek és igazán a segítségükre sietünk?

¹⁵ Isten szolgáinak helyzete jelentősen különbözik egymástól. Némelyeket szegénység sújt. Mások talán szomorkodnak vagy levertek, s nagy szükségük van vigasztalásra és társaságra. Még másokat talán súlyos személyes gondok keserítenek el. Igaz, Jehova Isten gondoskodik arról, hogy az igazságos egyén soha ne legyen egészen elhagyatott. (Zsolt 37:25) De vajon nem érzünk-e személyes felelősséget, hogy Isten eszközeivé legyünk a kedvesség és segítség kiárasztásában? Ha hanyagok vagyunk ezen a téren, az nagyon súlyos dolog. János apostol ezt írta: „Akinek van miből élnie ezen a világon és látja, hogy a testvére szükségben van, és mégis bezárja előtte gyengéd együttérzésének ajtaját, hogyan maradhat meg benne az Isten szeretete? Gyermekeim, ne szavakkal vagy nyelvvel szeressünk, hanem cselekedetekkel és igazsággal.” — 1Ján 3:17, 18.

MIÉRT KAPUNK FELSZÓLÍTÁST ARRA, HOGY VIGYÜK BE ADOMÁNYAINKAT

16, 17. Miért szólít fel minket Jehova, hogy „áldozatokat” mutassunk be?

¹⁶ Ahhoz, hogy hűségesek legyünk szellemi áldozataink bemutatásában, értékelnünk kell, hogy miért szólít fel erre minket Jehova Isten. Mennyei Atyánk jól ismeri legbelsőbb gondolatainkat és hozzáállásunkat. De azt akarja, hogy kifejezzük iránta érzett szeretetünket azáltal, hogy pozitív jót teszünk másokkal. Az a kívánsága, hogy szolgái hozzá hasonlóan kedvességet és bőkezűséget tanúsítsanak. (Máté 5:43-48) Ez eszközül szolgál arra, hogy az embereket önmagához vonzza. Vajon hogyan? Nos, ha látják a dicséretes életmódunkat, talán mások is felismerik, hogy igazi boldogság származik Isten akaratának a cselekvéséből. — Máté 5:16.

¹⁷ Mivel Jehova Isten alkotott minket, Ő nagyon jól tudja, mi a legfőbb érdekünk. Ez további ok arra, amiért meghív minket, hogy vigyük el hozzá ajándékainkat. A bőkezűség szelleme nagyban hozzájárul, hogy elmebeli és szívbeli békét, valamint igazi boldogságot élvezzünk már most is. A Biblia kijelenti: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (Csel 20:35) Azonkívül biztosak lehetünk abban, hogy mennyei Atyánk gazdagon megjutalmaz minket most és az örökké tartó jövőben egyaránt. Isten Fia mondta: „Amikor könyörületességből adományokat adsz, ne tudja a bal kezed, hogy mit csinál a jobb, s így az irgalmas adományod titokban marad; akkor Atyád, aki titkon figyel, visszafizet neked.” (Máté 6:3, 4) „Amikor lakomát rendezel, hívj meg szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat; és boldog leszel, mert semmijük sincs, amivel visszafizethetnének. Mert az igazságosak feltámadásakor fizetnek majd vissza neked.” — Luk 14:13, 14.

18. Mi legyen igaz az adakozásunkkal kapcsolatban, és miért?

¹⁸ Ha tehát értelmes módon tekintjük áldozatainkat, el kell ismernünk, hogy az összejöveteleken, ahol megosztjuk a „jó hírt” másokkal, valamint magatartásban, szavakban és tettekben, egyszóval az élet minden területén, késznek kell lennünk arra, hogy a legjobbat adjuk mindenünkből. Nem lehetünk félszívűek ezekben a létfontosságú dolgokban. Jehova elismerése és az életünk elnyerése forog kockán. Bárcsak a bibliai biztosíték szerint élnénk, amely így szól: „Isten nem igazságtalan, hogy megfeledkezzék munkátokról és a szeretetről, amelyet az ő neve iránt tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és továbbra is szolgáltok.” — Zsid 6:10.

[Képek a 9. oldalon]

MINDENKI RÉSZT VEHET:

A HOZZÁSZÓLÁSBAN AZ ÖSSZEJÖVETELEKEN

A PRÉDIKÁLÁSBAN ÉS A TANÍTÁSBAN

MÁSOK SZELLEMI ÉS ANYAGI BUZDÍTÁSÁBAN

BUZDÍTSUNK MÁSOKAT SZERETETRE ÉS JÓ CSELEKEDETEKRE