A kegyetlen Asszíria — a második világhatalom

Az ősi asszír királyok palotáiban talált archeológiai leletek megerősítik a Biblia történelmi pontosságába vetett hitünket. Mit mutatnak ezek a feltárások a bibliai történelem tekintetében, és milyen jelentőségűek ezek számunkra?

AZ asszírok erőszakos, kegyetlen és harcias nép voltak. Birodalmuk északon a Mezopotámiai-fennsík végéig nyúlt, és onnan kiindulva építették ki óriási birodalmukat. A Bibliában elég sokszor találkozunk az asszírok nevével, mivel Asszíria ellenséges viszonyban állt Júdával és Izraellel.

Minél többet tudunk meg erről az ókori népről, annál világosabban megértjük a bibliai leírásokat. A bibliai történelem és a bibliai próféciák megbízhatóságát alátámasztják az Asszíriáról szóló feljegyzések. De honnan származtak az asszírok?

Ez az erős, dús szemöldökkel és szakállal ábrázolt nép, Noé unokájától, Assurtól származott. Ugyanaz a héber szó fordul elő „Assur” és „Asszíriai” jelentésében. Nimród, aki a Bibliában, mint „hatalmas, Jehovával dacoló vadász” néven vált ismertté, alapította Ninive ás Kalah városait. E két városon kívül, még Assur és Horszábád is Asszíria fővárosa volt a későbbi időkben (1Mózes 10:8–12, 22).

Náhum könyve e szavakkal kezdődik: „Ninive [Asszíria fővárosa] ellen szóló kijelentések”. Miért? Mert, ahogy Náhum próféta később ecseteli, Ninive „vért ontó város volt. . . [és] tele volt csalással és rablással” (Náhum 1:1; 3:1). Talán túlzás volt ez az állítás? Egyáltalán nem!

Az asszírok példátlanul kegyetlenek voltak. Saját nagy palotájukban talált ábrázolások azt mutatják, miként fosztották ki, égették porrá vagy pusztították el a meghódított országokat, egyiket a másik után. Királyuk, Assurnaszirpál azzal dicsekedett, hogy egy oszlopot ellenségei bőrével borított be. Ezt mondja: „Közülük sok foglyot élve elégettem. . . Egyes foglyoknak az orrát, fülét vagy ujját vágattam le, másoknak a szemét tolattam ki. Egy oszlopot csináltam az élőkből, egy másikat a levágott fejekből.”

Vallásos befolyás

Az ősi asszírok nagyon vallásosak voltak. Ez terjedt el róluk: „A harcot életelemüknek tekintették, és a papok szüntelenül szították a háborúskodást. A hadi zsákmány jelentős részét a papok kapták meg. . . Ez a fosztogatókból álló nép rendkívül vallásos volt” (W. B. Wright Ancient Cities [Ősi városok], 25. oldal).

Az asszírok vallásukat a babiloniaktól örökölték. The Illustrated Bible Dictionary című műben ezt olvashatjuk: „Az asszír vallás sok területen alig különbözött a babiloni vallástól, ahonnan eredt.” Egy asszír pecsét, amely most a British Múzeumban található, nemzeti istenüket, Assurt három fejjel ábrázolja. Imádatukban fontos szerepet kapott az isten-trinádokban való hit. Kegyetlenségük és erőszakos cselekedetük, valamint imádatuk miatt nem csoda, ha Náhum próféta azt írta, hogy Jehova, az egyedül igaz Isten ’bosszút áll rajtuk és kiönti rájuk haragját’ (Náhum 1:2).

Amikor Ninive elesett, olyan teljes lett a pusztulása, hogy évszázadokon át még helyét sem találták. Egyes kritikusok gúnyolták a Bibliát, mivel azt mondták, ez a város nem is létezett. Pedig létezett! Azóta újra felfedezték és a régészek megállapították, valóban létezett!

A nagy paloták felfedezése

1843-ban Paul-Émile Botta francia konzul, ásatásokat végzett Horszábádban, abban a reményben, hogy ott megtalálja az ősi Ninivét. Ehelyett „Szargon, Asszíria királya” díszes palotájára bukkant, akit Ésaiás 20:1-ben a Biblia név szerint is megemlít. A kritikusok azt állították, hogy a Biblia nincs összhangban a tényekkel, mivel addig az ideig a Biblián kívül, semmilyen más ókori ismert okirat sem hivatkozott erre a királyra. Szargon azonban történelmi személy volt, hiszen a régészek kiásták a 200 teremből álló palotáját, és fantasztikus értékű feliratok és egyéb dolgok kerültek elő. Többek között megtalálták Szargon évkönyveit, amelyek — asszír szemszögből — megerősítik a Bibliában említett eseményeket. A XIX. század közepe óta Szargon az egyik legjobban ismert asszír király lett, bár elég sok reá vonatkozó részlet még mindig homályos.

Austin Henry Layard 1847-ben feltárta Szanherib ninivei palotáját, amely körülbelül 20 kilométerre fekszik Horszábádtól dél-nyugatra. Ez azonos azzal a Szanheribbel, aki Jeruzsálemet megtámadta, és akinek a nevét a Biblia 13-szor említi. Layard átkutatta a palota 71 termét. A falak csatajelenetekkel, győzelmekkel és vallásos szertartásokkal voltak díszítve.

Még meglepőbb volt, hogy a régészek megtalálták Szanherib évkönyveit — az évenkénti beszámolókat az eseményekről, amelyeket agyagból készült hengerekre véstek fel. Egy ilyen agyaghenger található a Chicagoi Egyetem Keleti Intézetében, egy másik, a Taylor-prizma viszont a British Múzeumban.

Mit mutattak ezek a feltárások? Azt, hogy a Biblia teljesen pontosat állít ezekről a szóban forgó személyekről és a velük kapcsolatos eseményekről — még az asszír uralkodók megnevezéseiben is pontos!

Az asszír királyok

Ezeknek az ókori királyoknak a nevei bármennyire idegenül is csengenek, mégis jó, ha megismerjük őket, különösen hét ilyen nevet, mivel ezek szoros kapcsolatban vannak a Bibliában megörökített eseményekkel.

III. Salmanassár követte az ő atyját, Assurbanipált a trónon. Híres Fekete Obeliszkje, amelyet Nimruduban (Kalah-ban) találtak és most a British Múzeumban őriznek, egy domborművön azt ábrázolja, miként fizet Salmanassárnak hadisarcot Izrael királya, Jéhu, talán egy küldöttén keresztül. (Vö. a 2Királyok 10:31–33 versét az itt említett körülményekkel.)

Egy későbbi időpontban, de még ugyanebben a században, i. e. 844 körül, Jónás próféta Ninivébe ment azzal a megbízatással, hogy figyelmeztesse Ninivét az eljövendő pusztulásra.a A város megtért és elkerülte a megsemmisülést. Bár pontosan nem tudjuk, ki volt akkor Ninivében a király, amikor ez történt, érdekes azonban megjegyezni, hogy ez a korszak egybeesik azzal az időszakkal, amikor az asszír támadás már alábbhanyatlott.

III. Tiglát-Piléser (Pulnak is nevezték) az első asszír király, akit a Biblia is név szerint megemlít. Menáhem uralkodása alatt (i. e. 791–780) behatolt Izrael északi királyságába. A Biblia elmondása szerint, Menáhem ezer ezüst talentumot fizetett, hogy visszavonuljon Tiglát-Piléser (2Királyok 15:19, 20).

A Kalah-ban kiásott évkönyveiben Tiglát-Piléser megerősíti a bibliai beszámolót, amikor elmondja: „Hadisarcot kaptam. . . Menáhemtől, Szamáriából.”

Szamária elesik

Szamáriának és a tíz törzsű Izrael királyságának nemcsak az asszíroktól kellett félnie, hanem az ég és a föld Teremtőjétől, Jehova Istentől is. Az izraeliták elfordultak Jehova imádatától és helyette a féktelen extázisba merülő Baál-kultusznak hódoltak (Hóseás 2:13). Bár Jehova prófétái folyton figyelmeztették őket, ők nem tértek meg. Hóseás próféta ezért ihletés alatt ezt írta: „Elpusztul Szamária és királya olyan lesz, mint a forgács a víz színén” (Hóseás 10:7; 2Királyok 17:7, 12–18). A Biblia elmondása szerint, az asszírok pontosan ezt tették Izraellel — erről tanúskodnak az asszírok saját feljegyzései is, amint majd látni fogjuk.

V. Salmanassár, Tiglát-Piléser utóda benyomult Izrael tíz törzsű északi királyságába és megostromolta megerősített fővárosát, Szamáriát. A város három évi ostrom után elesett (i. e. 740-ben), ahogyan ezt Jehova prófétái bejelentették (Mikeás 1:1, 6; 2Királyok 17:5).

II. Szargon utódja Salmanassár volt és talán ő hódította meg végérvényesen Szamáriát, mivel uralkodásának kezdete egybeesett a város elestével. A Biblia elmondása szerint, miután Szamária elesett, Asszíria királya „Izraelt fogságba hurcolta Asszíriába” (2Királyok 17:6). Egy Horszábádban talált asszír felirat erről tanúskodik. E felirat szerint, Szargon kijelentette: „Megostromoltam és bevettem Szamáriát, és zsákmányként magammal vittem 27 290 lakosát.”

A Biblia a továbbiakban elmondja, hogy Asszíria királya más népeket hozott az elhurcolt izraeliták helyébe és „letelepítette őket Izrael fiai helyébe, és ők birtokba vették Szamáriát és városaikban kezdtek lakozni” (2Királyok 17:24).

Vajon ezt is megerősítik az asszír beszámolók? Igen, Szargon Nimrud-prizmán megörökített évkönyvei ezt mondják. „Ismét felépítettem Szamária városát. . . és népeket hoztam ide azokból az országokból, amelyeket saját kezemmel meghódítottam.” R. D. Barnett Illustrations of Old Testament History című könyv 52. oldala.

Jeruzsálem megmenekül

Szanherib, Szargon fia és trónutódja jól ismert személy a Biblia kutatói számára. I. e. 732-ben ez a militarista szellemű király beindította hatalmas katonai gépezetét és elindult a déli királyság, Júda ellen.

A Biblia elmondása szerint, „Szanherib, Asszíria királya feljött Júda összes megerősített városa ellen és elfoglalta őket.” Jeruzsálem királya Ezékiás e fenyegetés hatására megrémült, és „Asszíria királyához. . . Lákisba küldött”, hogy kemény hadisarc megfizetése ellenében elhárítsa a veszedelmet (2Királyok 18:13, 14).

Szanherib megerősíti-e azt, hogy járt Lákisban? A leghatározottabban! Ninivei óriási palotájában az ostromról jelenetet készíttetett. A régészek tanulmányozták a nagy kőből készült domborműveket. Ezek a részletes domborművek, amelyeknek lenyomatai a British Múzeumban találhatók, a Lákis megtámadását ábrázolják. A város lakói — a képen — özönlenek ki a városból és megadják magukat. A foglyokat elhurcolták. Egyes póznákra feszített emberek láthatók a képen. Mások behódolnak Szanheribnek, még az a férfi is, akit a bibliai beszámoló megemlít. Egy értékes felirat így szól: „Szanherib, a világ királya, Asszíria királya, nimedu-trónon ült és onnan szemlélte a Lákisból hozott hadizsákmányt.”

A Biblia azt mondja, Ezékiás hadisarcként „háromszáz ezüsttalentumot és harminc aranytalentumot fizetett” (2Királyok 18:14, 15). Ezt a fizetést megerősíti Szanherib évkönyve is. Igaz, ott az áll, hogy „800 ezüsttalentumot” kapott.

E fizetés ellenére az asszír király hírnökei megjelentek Jeruzsálem falai alatt, gyalázták Jehova Istent, és megfenyegették a szent várost. Jehova a Jeruzsálemben tartózkodó Ésaiáson keresztül ezt mondta Szanheribről: „Nem jut be ebbe a városba, és nyilat sem lő rá; nem fordít feléje pajzsot, töltést sem emel ellene. Azon az úton tér vissza, amelyen jött, de ebbe a városba nem jut be” (2Királyok 18:17–19:8, 32, 33, Ökumenikus fordítás).

Megtudta-e állítani Jehova Szanheribet, ahogyan szólt az ígérete? Isten angyala a rákövetkező éjszaka 185 ezer asszírt vágott le. Szanherib elvonult és visszatért Ninivébe, ahol később két fia meggyilkolta, miközben ő istene, Niszrók előtt leborult (2Királyok 19:35–37).

Természetesen logikátlan lenne azt várni a gőgös Szanheribtől, hogy csapatai vereségével dicsekedjék. Mégis érdekes, amit mond. Mind a chicagói Keleti Intézetben őrzött prizmán, mind, a Taylor-prizmán megörökített évkönyveiben ez áll: „Ami a zsidó Ezékiást illeti, aki nem vetette alá magát igámnak, megostromoltam 46 erős városát, fallal körülvett erődítményét és a környéken levő számtalan kis falut, és meghódítottam őket. . . Őt magát mint kalickába zárt madarat, bezártam Jeruzsálembe, a királyi rezidenciájába.” Szanherib azt mondja, „uralmam félelmet keltő ragyogása” előtt meghódolt Ezékiás. De azt nem mondja, hogy Ezékiást is foglyul ejtette vagy Jeruzsálemet bevette volna, mint az említett „erős városokat” és „kis falvakat”. Miért nem állítja ezt? Mert a Biblia elmondása szerint, az elitcsapatok, amelyeket Jeruzsálem bevételére küldött ki, mind megsemmisültek!

Esárhaddont, Szanherib trónutódját és fiatalabbik fiát a Biblia háromszor említi — a Királyok második könyvében, Ezsdrás, és Ésaiás könyvében. A Biblia arról számol be, hogy az asszírok a júdeai Manassé királyt foglyul ejtették. Régészek találtak egy asszír névsort, amelyen szerepelt a „júdeai Manassé király” neve is, mint aki hadisarcot fizetett Esárhaddonnak (2Krónika 33:11).

Assurbanipál, Esárhaddon fia, minden bizonnyal azonos az Ezsdrás 4:10-ben említett „nagy és tiszteletre méltó Asznapárral”. Az ő uralma alatt érte el az Asszír Birodalom legnagyobb kiterjedését.

Egy világhatalom vége

Asszíria gonoszsága miatt ítéltetett pusztulásra. Jehova prófétája Náhum azt írta, fővárosába, Ninivébe az ellenség „a folyam felőli kapuknál tör be és. . . maga a palota is semmivé foszlik”. Ezüstjét és aranyát kifosztják, a várost feldúlják, és a népek ezt mondják: „Elpusztult Ninive! Ki szánakozik rajta?” (Náhum 2:6–10; 3:7).

Mindez csakugyan megtörtént? Hadd válaszoljanak erre Ninive meghódítói: I. e. 632-ben a babiloniak és médek keserű bosszút álltak az asszír fővároson. A babiloni krónikákban ezt olvashatjuk: „A városban és a templomban nagy zsákmányt ejtettek és a városból romhalmaz lett.”

Két nagy romhalom jelzi az egykori büszke város helyét. Ezek néma tanúbizonyságai annak a ténynek, hogy egyetlen nemzet — még az oly büszke és erőszakos asszír nép — sem képes megakadályozni Jehova prófétai szavainak beteljesedését.

[Lábjegyzet]