„Szíria pusztájának sötét hajú úrnője”

ARCA olajbarna volt, fogai pedig fehérek, mint a gyöngyök, szeme fekete és ragyogó. Művelt volt, és tapasztalt nyelvész. Erről a harcos királynőről az a hír járta, hogy értelme nagyobb volt Kleopátráénál, és talán ugyanolyan szép is volt, mint ő. Mivel volt benne bátorság, hogy szembeszegüljön napjainak uralkodó világhatalmával, ez a királynő prófétai szerepet töltött be egy szentírási drámában. Halála után hosszú idővel voltak írók, akik dicsőítették, és voltak festők, akik eszményítették. Egy XIX. századi költő „Szíria pusztájának sötét hajú úrnője”-ként ábrázolta. Ez a nagy elismerésnek örvendő asszony Zenobia volt — a szíriai Palmüra város királynője.

Hogyan lett kiemelkedővé Zenobia? Milyen volt a politikai légkör, mely hatalomra jutásához vezetett? Mit mondhatunk személyiségéről? És milyen prófétai szerepet töltött be ez a királynő? Először vizsgáljuk meg a földrajzi környezetet, amelyben kibontakozik ez a dráma.

Város a sivatag szélén

Zenobia városa, Palmüra Damaszkusztól mintegy 210 kilométerre északkeletre, a Szíriai-sivatag északi peremén helyezkedett el, ahol az Antilibanon-hegység leereszkedik a síkságra. Ez az oázisváros körülbelül félúton volt a nyugatra eső Földközi-tenger és a keleten található Eufrátesz folyó között. Salamon király talán Tádmor néven ismerte, olyan helyként, mely két okból is létfontosságú volt királysága jólétének a szempontjából: az északi határt védő helyőrségként és kulcsfontosságú kapocsként a karavánutak mentén fekvő városok sorában. Salamon ezért „megépíté Tádmort a pusztában” (2Krónika 8:4).

A Salamon király uralkodását követő ezer év történelme hallgat Tádmorról. Ha igazuk van azoknak, akik Palmürával azonosítják, akkor azután kezdett kiemelkedővé válni, hogy i. e. 64-ben Szíria a Római Birodalom külső tartománya lett. „Palmüra két területen volt fontos Rómának: gazdaságilag és katonailag” — mondja Richard Stoneman a Palmyra and Its Empire​—Zenobia’s Revolt Against Rome (Palmüra és birodalma — Zenobia Róma elleni felkelése) című könyvében. Mivel a pálmafák eme városa a Rómát Mezopotámiával és a Kelettel összekötő egyik fő kereskedelmi útvonal mentén feküdt, rajta haladtak át az ókori világ kereskedelmi javai: fűszerek Kelet-Indiából, selyem Kínából és más termékek Perzsiából, Alsó-Mezopotámiából és a Földközi-tenger partján fekvő országokból. Róma ezeknek a termékeknek a behozatalától függött.

Katonai szempontból Szíria tartománya senki földjeként szolgált az egymással vetélkedő Róma és Perzsia között. Az időszámításunk szerinti első 250 évben az Eufrátesz folyó választotta el Rómát keleti szomszédjától. Palmüra az Eufrátesznél fekvő Dura-Európosz várostól nyugatra, közvetlenül a sivatag túloldalán feküdt. Elismerve Palmüra kulcsfontosságú szerepét, római császárok is, például Hadrianus és Valerianus, meglátogatták a várost. Hadrianus hozzájárult épületeinek pompájához és sok bőkezű adományt adott. Valerianus megjutalmazta az Odenatus nevű palmürai nemest — Zenobia férjét — azzal, hogy i. sz. 258-ban Róma konzuljává nevezte ki, mert sikeres hadjáratot folytatott Perzsia ellen, és mert a Római Birodalom határait kiterjesztette Mezopotámiába. Zenobia fontos szerepet játszott abban, hogy férje hatalomra emelkedett. Edward Gibbon történész ezt írta: „Odenatus sikere nagymértékben az ő [Zenobia] páratlan okosságának és állhatatosságának volt tulajdonítható.”

Közben a perzsa Sápúr király úgy döntött, szembeszegül a rómaiak elsőbbségével, és magának követeli a korlátlan uralmat Perzsia minden régi tartománya fölött. Félelmetes seregével nyugat felé vonult, elfoglalta a római Niszibisz és Karrhai (Harrán) helyőrségi városokat, majd továbbhaladva feldúlta Észak-Szíriát és Ciliciát. Valerianus császár személyesen vezette csapatait a támadók ellen, de vereséget szenvedett, és a perzsák fogságába esett.

Odenatus időszerűnek találta, hogy drága ajándékokat küldjön a perzsa uralkodónak és békeajánlattal forduljon hozzá. Sápúr király gőgösen megparancsolta, hogy az ajándékokat vessék az Eufráteszbe, és azt követelte, hogy Odenatus jelenjen meg színe előtt fogságba esett kérelmezőként. Válaszul erre a palmüraiak sereget gyűjtöttek a sivatagi nomádokból, valamint a római seregek maradékából, és zaklatni kezdték a most már visszavonuló perzsákat. A sivatagi harcosok rajtaütésszerű támadásaival szemben Sápúr csapatai — megfáradva a hadjáratban és rakva zsákmánnyal — alig tudtak védekezni, és kénytelenek voltak elmenekülni.

A Sápúr fölött aratott győzelme elismeréseként Gallienus, Valerianus fia és utódja a corrector totius Orientis (az egész Kelet főkormányzója) címet adományozta Odenatusnak. Idővel Odenatus a „királyok királya” címet adományozta magának.

Zenobia birodalmat szeretne alapítani

A pályafutása csúcsán lévő Odenatust és örökösét i. sz. 267-ben orvul meggyilkolta valaki, valószínűleg egy bosszúszomjas unokaöcs. Zenobia foglalta el férjének a helyét, ugyanis fia túl fiatal volt. Mivel gyönyörű és becsvágyó volt, ezenkívül jól értett a szervezéshez, néhai férje oldalán hozzászokott a hadjáratokhoz és folyékonyan beszélt számos nyelvet, sikerült elnyernie alattvalóinak tiszteletét és támogatását — ez nem kis teljesítmény a beduinok között. Zenobia szeretett tanulni, és művelt emberekkel vette körül magát. Egyik tanácsadója Cassius Longinus filozófus és szónok volt, akiről azt mondták, hogy „élő könyvtár és két lábon járó múzeum”. Az író, Stoneman kihangsúlyozza: „Az Odenatus halálát követő öt évben . . . Zenobia a Kelet úrnőjévé vált népe szemében.”

Zenobia birodalmát egyik oldalról Perzsia határolta, melyet ő és férje korábban meggyengített, másik oldalról pedig az összeomlóban lévő Róma. A Római Birodalomban akkoriban uralkodó viszonyokról ezt mondja J. M. Roberts történész: „A harmadik század . . . borzalmas időszak volt Róma számára keleti és nyugati határain egyaránt, míg otthon a polgárháború és a vitatott öröklések újabb időszaka vette kezdetét. Huszonkét császár jött és ment, nem számítva bele a trónkövetelőket.” A szír úrnő abszolút hatalma azonban szilárd alapokon állt. Stoneman megjegyzi: „A két birodalom [Perzsia és Róma] közötti kiegyensúlyozó erőként jó okkal törekedhetett arra, hogy olyan harmadik birodalmat hozzon létre, amely mindkettőjük fölött uralkodik.”

Amikor i. sz. 269-ben Egyiptomban színre lépett egy trónkövetelő, aki a római uralkodói jogért harcolt, elérkezett az idő Zenobia számára, hogy kiterjessze királyi uralmát. Zenobia hadserege gyorsan bevonult Egyiptomba, legyőzte a lázadót, és birtokba vette az országot. Egyiptom királynőjévé nyilvánította magát, és pénzt veretett a saját nevében. Királysága immár a Nílustól az Eufrátesz folyóig terjedt. Életének ezen a pontján jutott oda, hogy elfoglalja a Dániel könyvében található bibliai próféciában említett „déli király” szerepét, ugyanis királysága ekkor terült el a Dániel szülőföldjétől délre eső területen (Dániel 11:25, 26). Kis-Ázsia túlnyomó részét is meghódította.

Zenobia olyannyira megerősítette és felékesítette fővárosát, Palmürát, hogy egy szintre került a római világ nagyvárosaival. Lélekszáma a becslések szerint meghaladta a 150 000 főt. A város telis-tele volt ragyogó középületekkel, templomokkal, kertekkel, oszlopokkal és emlékművekkel, falainak kerülete pedig állítólag 21 kilométer volt. A fő út mentén körülbelül 1500 darab, egyenként több mint 15 méter magas korinthoszi oszlop képezett folyosót. A városban bőségesen lehetett találni szobrokat és mellszobrokat, melyeket hősökről és jómódú adakozókról mintáztak. I. sz. 271-ben Zenobia szoborpárt emeltetett magának és néhai férjének. A sivatag peremén található Palmüra úgy csillogott, mint egy drágakő.

A Nap temploma volt az egyik legelőkelőbb építmény Palmürában, és kétségtelenül uralkodó szerepet játszott a város vallási életében. Valószínűleg Zenobia is egy olyan istenséget imádott, amely a napistennel állt kapcsolatban. A harmadik századi Szíria azonban sok vallás országa volt. Zenobia birodalmában voltak magukat kereszténynek valló személyek, zsidók, asztrológusok és nap-, illetve holdimádók. Hogyan viszonyult a királynő a birodalmában megtalálható különféle imádati formákhoz? Az író, Stoneman megjegyzi: „Egy bölcs uralkodó nem vesz semmibe egyetlen olyan szokást sem, amelyet népe megfelelőnek tart . . . Remélték, hogy . . . az istenek felsorakoztak Palmüra oldalán.” Zenobia nyilvánvalóan türelmes volt vallási kérdésekben. De az istenek vajon tényleg „felsorakoztak Palmüra oldalán”? Mi volt kilátásban Palmüra és „bölcs uralkodó”-ja számára?

Egy császár ’felindítja szívét’ Zenobia ellen

Időszámításunk szerint 270 folyamán Aurelianus lett Róma császára. Légiói sikerrel visszaverték és megbüntették az északon lévő barbárokat. I. sz. 271-ben Aurelianus — aki ekkor a Dániel próféciájában szereplő „északi királyt” jelképezte — ’felindította erejét és szívét a déli király ellen’, akit Zenobia szemléltetett (Dániel 11:25a). Aurelianus egyenesen Egyiptomba küldte csapatainak egy részét, seregének fő részével pedig kelet felé vonult, Kis-Ázsián át.

A déli király — az a hatalom, melynek élén Zenobia állt — háborúra ’készült’ Aurelianus ellen „nagy sereggel és igen erőssel” két hadvezére, Zabdasz és Zabbai vezetésével (Dániel 11:25b). Aurelianus azonban elfoglalta Egyiptomot, majd pedig hadjáratra indult Kis-Ázsiába és Szíriába. Emesánál (ma Homsz) Zenobia vereséget szenvedett, és visszavonult Palmürába.

Amikor Aurelianus ostrom alá vette Palmürát, Zenobia fiával együtt Perzsia felé menekült, ahonnan segítséget remélt, de csak azt érte el, hogy az Eufrátesz folyónál a rómaiak foglyul ejtették. A palmüraiak i. sz. 272-ben feladták városukat. Aurelianus nagylelkűen bánt a város lakóival, óriási mennyiségű zsákmányt gyűjtött, többek között a Nap templomának bálványát, majd pedig eltávozott Rómába. A római császár megkímélte Zenobia életét, és őt tette i. sz. 274-ben a Rómában rendezett diadalmenetének fő látványosságává. Életének hátralevő részét előkelő római asszonyként élte le.

Elpusztítják a sivatagi várost

Néhány hónappal azután, hogy Aurelianus elfoglalta Palmürát, a palmüraiak lemészárolták a római helyőrséget, amelyet a császár hátrahagyott. Amikor ennek a lázadásnak a híre elérte Aurelianust, azonnal megparancsolta katonáinak, hogy forduljanak vissza, és ezúttal szörnyűséges módon bosszút álltak az ott lakókon. Azokat, akik megmenekültek a könyörtelen mészárlástól, rabszolgaságba vitték. A büszke várost kifosztották és helyreállíthatatlanul tönkretették. A nyüzsgő világváros így újra abba a helyzetbe került, amelyben korábban volt — „Tádmor a pusztában”.

Amikor Zenobia szembeszegült Rómával, akkor ő és Aurelianus császár is tudtukon kívül „a déli király” és „az északi király” szerepét öltötték magukra, s ezzel beteljesítették annak a próféciának egy részét, amelyet Jehova prófétája mintegy 800 évvel korábban jegyzett fel nagyon részletesen (Dániel 11. fejezet). Színes személyiségével Zenobia sokak csodálatát elnyerte. A leginkább jelentőségteljes azonban az volt, hogy betöltötte a Dániel próféciájában megjövendölt politikai hatalom szerepét. Uralma nem tartott öt évnél hosszabb ideig. Palmüra, Zenobia királyságának fővárosa ma nem több egy falunál. Azóta még a hatalmas Római Birodalom is letűnt és átadta helyét modern királyságoknak. Mi lesz a jövője ezeknek a hatalmaknak? Az ő sorsukat is a bibliai prófécia biztos beteljesedése vezérli (Dániel 2:44).

[Kiemelt rész a 29. oldalon]

Zenobia hagyatéka

Amikor Aurelianus császár Zenobia, Palmüra királynőjének legyőzése után visszatért Rómába, templomot épített a napnak. Elhelyezte benne a napisten szobrait, melyet Zenobia városából hozott. Az ezt követő eseményekről ezt írja egy történelemmel foglalkozó folyóirat: „Aurelianus minden tette közül talán annak volt a legnagyobb hatása, hogy Kr. u. 274-ben létrehozott egy évenkénti ünnepet a nap tiszteletére, mely a téli napfordulóra, december 25-ére esik. Amikor a birodalom felvette a kereszténységet, erre a dátumra helyezték át Krisztus születésnapját, hogy így az új vallást elfogadhatóbbá tegyék azoknak, akik kedvelték a régi ünnepségeket. Különös belegondolni, hogy végső soron Zenobia császárnőnek köszönhető, hogy . . . [az emberek] a karácsonyunkat ünneplik” (History Today).

[Térkép/kép a 28–29. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

FÖLDKÖZI-TENGER

SZÍRIA

Antiókia

Emesa (Homsz)

PALMÜRA

Damaszkusz

MEZOPOTÁMIA

Eufrátesz

Karrhai (Harrán)

Niszibisz

Dura-Európosz

[Forrásjelzések]

Térkép: Mountain High Maps® Copyright © 1997 Digital Wisdom, Inc.

Oszlopsor: Michael Nicholson/Corbis

[Kép a 29. oldalon]

Római érme, mely talán Aurelianust ábrázolja

[Kép a 30. oldalon]

A Nap temploma Palmürában

[Forrásjelzés]

The Complete Encyclopedia of Illustration/J. G. Heck

[Kép a 31. oldalon]

Zenobia királynő a katonáihoz szól

[Forrásjelzés]

Giovanni Battista Tiepolo, Queen Zenobia Addressing Her Soldiers, Samuel H. Kress Collection, Photograph © Board of Trustees, National Gallery of Art, Washington

[Kép forrásának jelzése a 28. oldalon]

Detail of: Giovanni Battista Tiepolo, Queen Zenobia Addressing Her Soldiers, Samuel H. Kress Collection, Photograph © Board of Trustees, National Gallery of Art, Washington