ARÁMI NYELV

Egy ókori sémi nyelv, amely szoros kapcsolatban áll a héberrel, és amelyet eredetileg az arameusok beszéltek. (Lásd: ARÁM 5.) Idővel azonban különböző nyelvjárásokat is magában foglalt (némelyiket ezek közül külön nyelvnek tartják), és széles körben használták, elsősorban DNy-Ázsiában. Az arámi nyelvet főként az i. e. második évezredtől kb. i. sz. 500-ig beszélték. Egyike annak a három nyelvnek, amelyen a Biblia eredetileg íródott. A héber ʼará·míthʹ szó ötször szerepel a Szentírásban, és ’szír’, illetve „arámi” nyelvnek fordítják (2Ki 18:26; Ézs 36:11; Dá 2:4; Ezs 4:7, kétszer).

A korábban káldeusnak nevezett bibliai arámi nyelven íródott az Ezsdrás 4:8–6:18 és 7:12–26, a Jeremiás 10:11, valamint a Dániel 2:4b–7:28. A Biblia más részeiben is előfordulnak arámi kifejezések, de a tudósok, akik sokszor azzal próbálkoznak, hogy bebizonyítsák egy-egy héber szóról, hogy arámi eredetű, pusztán feltevésekből indulnak ki.

Nem meglepő, hogy a Szentírásban vannak arámi kifejezések, hiszen a héberek hosszú időn keresztül szoros kapcsolatban álltak az arameusokkal, illetve az arámi nyelvvel. A Héber Iratok legkorábbi fordításai között szerepelnek az arámi targumok. Néhány könyv korai targumainak a töredékét megtalálták a holt-tengeri tekercsek között.

Sajátosságai: Az arámi és a héber nyelv is a sémi nyelvcsalád északnyugati ágához tartozik. Jóllehet az arámi nyelv jelentősen különbözik a hébertől, a két nyelv rokon nyelv, a betűik és azok nevei is egyformák. Az arámi nyelvben, akárcsak a héberben, jobbról balra írtak, és eredetileg az arámi írás is csak mássalhangzókból állt. Ám a Bibliában olvasható arámi szavak magánhangzóit a későbbiekben a maszoréták pontozással jelölték, miként a héber szavakéit is. Az arámi nyelvre hatással voltak más nyelvek. Amellett, hogy a Biblia arámi nyelvű részei héber, akkád és perzsa helység-, illetve személyneveket tartalmaznak, ezekből a bibliai részekből látszódik, hogy a héber hatással volt még a vallási kifejezésekre, az akkád elsődlegesen a politikai és a pénzügyi kifejezésekre, a perzsa pedig a politikával és a törvényhozással kapcsolatos kifejezésekre.

Azonkívül, hogy az arámi írás egyezik a héber írással, az arámi nyelv az ige-, névszó- és névmásragozásban is hasonlít a héberhez. Az igéknek két állapotuk, azaz aspektusuk van, az imperfektum (befejezetlen cselekvést fejez ki) és a perfektum (befejezett cselekvést jelöl). Az arámi nyelvben van hímnem és nőnem, ezenkívül a főnév lehet egyes, kettős vagy többes számú. Az arámi nyelv abban tér el más sémi nyelvektől, hogy előszeretettel használja az a magánhangzót, és egyebek mellett még abban is, hogy szívesen helyettesít bizonyos mássalhangzókat egyéb mássalhangzókkal, például a d-t a z-vel, és a t-t az s-sel.

Főbb csoportjai: Az arámi nyelvet rendszerint két ágra osztják: nyugatira és keletire. Ám történelmi szempontból a következő négy csoportot különböztetik meg: óarámi, birodalmi arámi, levantei arámi és keleti arámi. Az i. e. második évezredben feltehetően az arámi nyelv különböző nyelvjárásait beszélték a termékeny félhold elnevezésű területen és Mezopotámiában, illetve e két terület környékén. Az arámi és a héber nyelv korai változatai közti különbségre példa az 1Mózes 31:47. Miután Jákob és Lábán megbékélt egymással, köveket hordtak halomba, hogy a halom bizonyságul szolgáljon köztük. Lábán „Jegár-Sahadutának” nevezte azt el arámi (szír) nyelven, Jákob pedig „Gálednek” héber nyelven; mindkét név azt jelenti, hogy ’tanúbizonyság halma’.

Óarámi nyelvűnek tartanak bizonyos feliratokat, amelyeket É-Szíriában tártak fel, és amelyek állítólag az i. e. X–VIII. századból valók. Idővel azonban az arámi nyelvnek egy újabb nyelvjárása vált a közvetítő nyelvvé az Asszír Birodalom uralma idején, felváltva az akkád nyelvet, amely az addigi hivatalos nyelv volt, amikor a kormány a birodalom távoli részeivel folytatott levelezést. Ezért az arámi nyelvnek erre a változatára birodalmi arámi nyelvként utalnak. Ezt a nyelvet beszélték az idő tájt is, amikor Babilon világhatalom volt (i. e. 625–539), és még azután is, a Perzsa Birodalom idején (i. e. 538–331). Főként ez utóbbi időszakban használták széles körben, mivel – ahogyan azt a régészeti leletek is tanúsítják – hatalmas területen ez volt a hivatalos nyelv a kormányzásban és az üzleti életben. A birodalmi arámi egyebek mellett ékírásos táblákon lévő jegyzékekben, osztrakonokon, papirusztekercseken, pecséteken, érméken, kőfeliratokon jelenik meg. Ezek a leletek például Mezopotámiából, Perzsiából, Egyiptomból, Anatóliából, É-Arábiából kerültek elő, és olyan távoli helyekről is, mint az É-on húzódó Urál hegység, valamint a K-re lévő Afganisztán és Kurdisztán. A birodalmi arámi nyelvet még a hellenisztikus korszakban (i. e. 323–30) is használták.

Alighanem ez a birodalmi arámi nyelv szerepel Ezsdrás, Jeremiás és Dániel írásaiban is. A Szentírás is tanúsítja, hogy azokban a régi időkben az arámi nyelv közvetítő nyelv volt. Ezért olvashatunk arról, hogy az i. e. VIII. században Júda királyának, Ezékiásnak a hivatalos szószólói ezt kérték a rabsakétól, az asszír királynak, Szanhéribnak a képviselőjétől: „Kérünk, szírül [arameus, vagyis arámi nyelven] beszélj a te szolgáidhoz, mert értjük, és ne beszélj hozzánk a zsidók nyelvén a falon levő nép füle hallatára” (Ézs 36:11; 2Ki 18:26). Júda tisztviselői értették az arámi, vagyis a szír nyelvet, de Jeruzsálem átlag héber lakosai akkoriban nyilván nem.

Jó pár évvel azután, hogy a zsidók visszatértek a babiloni száműzetésből, Ezsdrás pap felolvasott a Törvény könyvéből a Jeruzsálemben összegyűlt zsidóknak, és bizonyos léviták megmagyarázták azt a népnek, ahogyan az a Nehémiás 8:8-ból látható: „Felolvastak a könyvből, az igaz Isten törvényéből, kifejtették azt, és értelmet vittek bele; segítettek megérteni az olvasottakat.” Az, hogy kifejtették, azaz értelmezték a törvényt, egyrészt azt foglalhatta magában, hogy visszaadták a héber szöveget arámi nyelven (ezt a nyelvet a héberek vélhetően Babilonban sajátították el), másrészt azt is kétségtelenül magában foglalta, hogy magyarázatokat fűztek hozzá, hogy a zsidók – még ha értették is a hébert – felfogják az olvasottak mélyebb értelmét.

Milyen nyelven beszélt Jézus? A tudósok véleménye igen eltérő ebben a kérdésben. Arról viszont, hogy milyen nyelveket beszéltek Palesztinában Jézus Krisztus földön létekor, G. Ernest Wright professzor ezt jelenti ki: „A jelentősebb városok utcáin kétségtelenül több nyelvet is lehetett hallani. A köznyelv minden bizonnyal a görög és az arámi volt, és a városban lakók többsége vélhetően értette mindkettőt, még az olyan »modern«, azaz »nyugatias« városokban is, mint Cezárea és Szamária, ahol a görög volt az elterjedtebb. A római katonák és tisztviselők egymás között alighanem latinul beszélgettek, az ortodox zsidók pedig nagy valószínűséggel a héber nyelv egy kései változatát beszélték, amely, tudomásunk szerint, nem egyezett sem a klasszikus héberrel, sem az arámival, bár mindkettőhöz hasonlított.” Wright professzor folytatva az értekezését, ezt mondja azzal kapcsolatban, hogy milyen nyelven beszélt Jézus Krisztus: „Sokat vitatott, hogy milyen nyelven beszélt Jézus. Nem tudjuk biztosan, hogy beszélt-e görögül vagy latinul, de a szolgálata végzése közben, mialatt tanított, rendszeresen használta vagy az arámi nyelvet, vagy azt az elterjedt héber nyelvet, amelyben megtalálható volt az arámi nyelv számos eleme. A bibliai beszámoló szerint Pál héberül szólította meg a csőcseléket a Templomban (Cselekedetek 21:40). A tudósok általában arra gondolnak, hogy itt az arámi nyelvről van szó, de igen valószínű, hogy abban az időben a zsidók körében a héber nyelv egyik népszerű változata volt a köznyelv” (Biblical Archaeology. 1962, 243. o.).

Lehetséges, hogy Jézus és a korai tanítványai – köztük Péter apostol – ha nem is mindig, de olykor galileai arámi nyelven beszéltek, ugyanis azon az éjszakán, amikor Krisztust őrizetbe vették, ezt mondták Péternek: „Bizony te is közülük való vagy, hiszen a tájszólásod is elárul” (Mt 26:73). Azért mondhatták ezt, mert az apostol ekkor talán galileai arámi nyelven beszélt, vagy lehet, hogy épp galileai héber nyelven; ez egy olyan nyelvjárás volt, amely különbözött attól, amelyet Jeruzsálemben vagy Júdea többi részén beszéltek. Korábban, amikor Jézus a galileai Názáretben járt, bement az ottani zsinagógába, és felolvasott egy részt Ézsaiás próféciájából, amely nyilván héberül volt írva, majd ezt mondta: „Ma teljesedett be ez az írás, amelyet az imént hallottatok.” A Szentírásban nincs szó arról, hogy Jézus ezt a részt arámi nyelvre fordította volna. Tehát az ott jelenlévők valószínűleg minden nehézség nélkül megértették a bibliai hébert (Lk 4:16–21). Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a Cselekedetek 6:1, egy olyan eseményre utalva, amely nem sokkal i. sz. 33 pünkösdje után történt, említést tesz arról, hogy Jeruzsálemben voltak görögül beszélő zsidók és héberül beszélő zsidók.

Harris Birkeland professzor (The Language of Jesus. Oslo, 1954, 10–11. o.) arra világít rá, hogy csupán az, hogy az arámi volt Palesztina írott nyelve Jézus földön létekor, nem szükségszerűen jelenti azt, hogy ezt a nyelvet beszélte a köznép. Ehhez hasonlóan az, hogy az elephantinéi papiruszok, amelyek egy Egyiptomban élő zsidó kolónia tulajdonában voltak, arámi nyelven íródtak, nem bizonyítja, hogy az volt az elsődleges vagy leginkább beszélt nyelv a zsidók hazájában, mivel az idő tájt az arámi volt a nemzetközileg használatos írott nyelv. A Keresztény Görög Iratok természetesen az arámi nyelv számos elemét tartalmazza, például Jézus is használt néhány arámi szót. De, ahogyan azt Birkeland professzor állítja, Jézus többnyire talán a hétköznapi hébert beszélte, emellett időnként használt arámi kifejezéseket is.

Habár az nem bizonyítható, ami mellett Birkeland professzor érvel, hogy az átlagemberek nem tudtak írni-olvasni arámi nyelven, az viszont igenis látszik, hogy valójában a héber egyik változatáról (ha nem is az óhéberről) volt szó, és nem az arámi nyelvről (Cs 22:2; 26:14), amikor Lukács, az iskolázott orvos, arról írt, hogy Pál „héber nyelven” szólt a zsidókhoz, illetve amikor az apostol azt mondta, hogy egy hang az égből „héber nyelven” szólt hozzá.

Vannak arra vonatkozó korai utalások, hogy Máté apostol először héberül írta meg az evangéliumát, és ezek további bizonyítékul szolgálnak annak alátámasztására, hogy Jézus Krisztus földön létekor a héber nyelv egyik változatát beszélték Palesztinában. Például Euszebiosz (i. sz. III–IV. század) azt írta, hogy Máté az anyanyelvén, héber nyelven foglalta írásba az evangéliumát (Egyháztörténet. III. könyv, 24., 6.). Jeromos (i. sz. IV–V. század) pedig ezt jelentette ki az egyik művében: „Máté, akit egyúttal Lévinek is neveznek, a vámosból lett apostol. . . először héber nyelven állította össze Krisztus evangéliumát Judeában, azok számára, akik a körülmetéltek közül lettek hivőkké. . . A héber nyelvű írását viszont mindmáig őrzi a tudásában kimagasló Pamphilosz által alapított caesareai könyvtár” (Hieronymus: A kiváló férfiakról. III.). Ennélfogva Jézus Krisztus a földön létekor a héber nyelv egyik változatát és az arámi nyelv egyik nyelvjárását is beszélhette. (Lásd: HÉBER NYELV.)