Tanulság arra nézve, hogy miként kezeljük a problémákat

KEVÉS embernek kellett valaha is megküzdenie mindazon problémákkal, amelyekkel Jób nézett szembe. Rövid idő leforgása alatt egész sor csapás zúdult rá: elveszítette vagyonát és megélhetését, tragikus halál ragadta el minden gyermekét, végül pedig kitört rajta egy kínzó betegség. Barátai és rokonai kitaszították, s felesége így sürgette: „Átkozd meg az Istent, és halj meg!” (Jób 2:9; 19:13, 14).

Jób azonban a buzdítás egyedülálló forrása mindazok számára, akik hasonló próbákat élnek át. Megpróbáltatásának kedvező kimenetele rávilágít arra, hogy ha a viszontagságok ellenére is kitartunk, ez boldoggá teszi Jehova szívét, amikor nem önző érdekekből, hanem inkább az Isten iránti őszinte odaadástól indíttatva tesszük ezt (Jób 1., 2. fejezet; 42:10–17; Példabeszédek 27:11).

Ez a bibliai beszámoló arra nézve is értékes tanulságokat tartalmaz, hogy miként kezeljük a problémákat. Figyelemre méltó példákat mutat be arra vonatkozóan, hogy hogyan adjunk — és hogyan ne adjunk — tanácsot annak, aki próbákkal kerül szembe. Továbbá Jób saját tapasztalata segítségünkre lehet abban, hogy kiegyensúlyozottan reagáljunk, amikor csapásokat szenvedünk el a kedvezőtlen körülmények miatt.

Tanulság a negatív tanácsadásra nézve

Az a kifejezés, hogy „Jób vigasztalója”, olyan személyt leíró szinonimává vált, aki ahelyett, hogy együttérzést tanúsítana a szerencsétlenség idején, „sóval dörzsöli be a sebet”. De még ha megérdemelten szerzett is olyan hírnevet Jób három társa, mint amilyet szerzett, akkor sem szabad azt feltételeznünk, hogy velejéig rosszak voltak indítékaik. Bizonyos fokig talán segíteni akartak Jóbon — összhangban téves nézeteikkel. Miért vallottak kudarcot? Hogyan váltak Sátán eszközeivé, akinek feltett szándéka volt, hogy megtöri Jób feddhetetlenségét?

Nos, gyakorlatilag minden tanácsukat arra a téves feltételezésre alapozták, hogy csak azoknak jut osztályrészül a szenvedés, akik bűnt követnek el. Első beszédében Elifáz ezt mondta: „ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak? A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak” (Jób 4:7, 8). Elifáz azt hitte tévesen, hogy az ártatlanok védettek a csapásokkal szemben. Úgy gondolkodott, hogy mivel Jób súlyosan nyomasztó helyzetben van, bizonyára bűnt követett el Isten ellen.a Ehhez hasonlóan Bildád is és Cófár is amellett kardoskodott, hogy bánja meg a bűneit Jób (Jób 8:5, 6; 11:13–15).

Jób három társa még azzal is elkeserítette Jóbot, hogy isteni bölcsesség helyett egyéni elképzeléseket hangoztatott. Elifáz még azt is ki merte jelenteni, hogy ’Isten nem bízik meg szolgáiban’, és hogy nem igazán számít Jehova szemében, hogy igaz-e Jób, vagy sem (Jób 4:18; 22:2, 3). Nehéz elképzelni ennél elkedvetlenítőbb — vagy ennél hazugabb — állítást! Nem meglepő, hogy Jehova később megfeddte Elifázt és társait ezért az istenkáromlásért. „Nem szóltatok felőlem igazán” — mondta (Jób 42:7). De a leglesújtóbb állítás még hátravolt.

Elifáz végül odáig ragadtatta magát, hogy nyílt vádaskodásba kezdett. Mivel nem tudta rávenni Jóbot arra, hogy vétkesnek ismerje el magát, olyan bűnök kitalálásához folyamodott, amelyeket feltételezése szerint el kellett követnie Jóbnak. „Avagy nem sok-é a te gonoszságod, és nem véghetetlen-é a te hamisságod? — kérdezte Elifáz. — Hiszen zálogot vettél a te atyádfiától méltatlanul, és a szegényeket mezítelenekké tetted. Az eltikkadtnak vizet sem adtál inni, és az éhezőtől megtagadtad a kenyeret” (Jób 22:5–7). Ezek a vádak minden alapot nélkülöztek. Maga Jehova olyan embernek írta le Jóbot, aki „feddhetetlen” és „igaz” (Jób 1:8).

Hogyan reagált Jób ezekre a személyes feddhetetlenségét megkérdőjelező támadásokra? Érthető módon elkeserítették és lesújtották valamelyest, de hatásukra soha nem tapasztalt mértékben erősödött meg abbeli elhatározásában, hogy bebizonyítsa e vádak hamisságát. Valójában olyannyira belemerült önmaga igazolásába, hogy bizonyos értelemben Jehovát kezdte okolni az állapotáért (Jób 6:4; 9:16–18; 16:11, 12). A szóban forgó igazi vitakérdések figyelmen kívül maradtak, és a társalgás hiábavaló vitatkozássá fajult, mégpedig afelett, hogy igaz ember Jób, vagy sem. Milyen tanulságokat vonhatnak le a keresztények e tanácsadást célzó, borzasztó megbeszélésből?

1. Egy szerető keresztény nem feltételezi a kezdet kezdetén, hogy egy testvér saját magának köszönheti a problémáit. A múlt hibáinak kíméletlen bírálata — akár valós, akár vélt hibákról van szó — teljesen elkedvetlenítheti azt, aki erejét megfeszítve igyekszik töretlen bátorsággal továbbhaladni. A lesújtott léleknek ’vigasztalásra’, semmint korholásra van szüksége (1Thessalonika 5:14, Csia fordítás). Jehova azt akarja, hogy a felvigyázók „rejtekül” szolgáljanak „szél ellen”, és nem azt, hogy „nyomorult vigasztalók” legyenek, mint Elifáz, Bildád és Cófár (Ésaiás 32:2; Jób 16:2).

2. Egyértelmű bizonyíték híján soha senkit ne vádoljunk. A mendemonda vagy a feltételezések — mint amilyeneket Elifáz hozott fel — nem szolgálnak helytálló alapul arra, hogy megfeddjünk egy személyt. Ha például egy vén téves dologgal vádol valakit, könnyen lehet, hogy elveszti szavahihetőségét, és érzelmi feszültséget idéz elő. Milyen érzéseket váltott ki Jóbból, hogy ilyen téves irányú tanácsot kell meghallgatnia? Ezzel az ironikus felkiáltással engedte felszínre törni kínzó bánatát: „Bezzeg jól segítettél a tehetetlenen, meggyámolítottad az erőtelen kart!” (Jób 26:2). Egy törődő felvigyázó felegyenesíti „a lecsüggesztett kezeket”, és nem súlyosbítja a problémát (Zsidók 12:12).

3. A tanács Isten Szaván alapuljon, és ne egyéni elképzeléseken. Jób társainak érvelései tévesek, és egyben rombolóak is voltak. Ahelyett, hogy közelebb vonták volna Jóbot Jehovához, azt a gondolatot ébresztették benne, hogy gát választja el őt égi Atyjától (Jób 19:2, 6, 8). Másfelől a Biblia ügyes használata rendbe hozhatja a dolgokat, energiával tölthet fel másokat, és igazi vigaszt nyújthat (Lukács 24:32; Róma 15:4; 2Timótheus 3:16; 4:2).

Bár Jób könyve segít a keresztényeknek azonosítani bizonyos csapdákat, arra nézve is hasznos tanulsággal szolgál, hogy miként adjunk hatásos tanácsot.

A tanácsadás módja

Elihu tanácsa merőben különbözött Jób három társáétól — tartalmában is és a bánásmódot illetően is, amelyben Jóbot részesítette. Ő nevén szólította Jóbot, úgy beszélt hozzá mint egy baráthoz, és nem úgy, mint ha bírája lenne Jóbnak. „No azért halld meg csak Jób az én szavaimat, és vedd füledbe minden beszédemet! Ímé, én szintúgy Istené vagyok, mint te; sárból formáltattam én is” (Jób 33:1, 6). Elihu ezenkívül nem habozott megdicsérni Jóbot, amiért igaz életet élt. „Gyönyörködtem igazságosságodban” — biztosította Jóbot (Jób 33:32, NW). A tanácsadás e kedves módján kívül Elihu más okoknál fogva is sikerrel járt.

Mivel Elihu türelmesen kivárta, míg a többiek befejezik a mondanivalójukat, jobban fel tudta fogni, milyen kérdésekről folyik a vita, még mielőtt tanácsot adott volna. Tegyük fel, hogy igaz ember volt Jób; vajon megbüntetné őt Jehova? „Távol legyen Istentől a gonoszság, és a Mindenhatótól az álnokság!” — jelentette ki Elihu fennhangon. „Nem veszi le az igazról szemeit” (Jób 34:10; 36:7).

Vajon valóban Jób igazságossága volt a fő kérdés? Elihu egy kiegyensúlyozatlan szemléletmódra hívta fel Jób figyelmét. „Így szólsz: Az én igazságom nagyobb, mint Istené” — magyarázta. „Tekints az égre és lásd meg; és nézd meg a fellegeket, milyen magasan vannak feletted!” (Jób 35:2, 5). Miként a felhők jóval magasabban vannak mint mi, éppígy Jehova útjai is magasabbak útjainknál. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy elítéljük annak módját, ahogyan véghezviszi a dolgokat. „Ezokon féljék őt az emberek: — nem figyel az okoskodókra!” — fejezte be beszédét Elihu (Jób 37:23, Kámory fordítás; Ésaiás 55:9).

Elihu egészséges tanácsa előkészítette Jób számára az utat, hogy további oktatásban részesüljön, mégpedig magától Jehovától. Valójában figyelemre méltó párhuzam áll fenn a 37. fejezet, amelyben Elihu áttekinti „Istennek csudáit”, és a 38—41. fejezet között, amelyben Jehova Jóbhoz intézett saját szavai kerültek feljegyzésre. Nyilvánvaló, hogy Elihu Jehova szempontjából nézte a dolgokat (Jób 37:13). Hogyan tudják a keresztények utánozni Elihu kiváló példáját?

Elihuhoz hasonlóan a felvigyázók — és különösképpen ők — arra törekednek, hogy beleélést tanúsítsanak és kedvesek legyenek, emlékezve arra, hogy maguk is tökéletlenek. Jól teszik, ha gondosan figyelnek másokra, hogy világosan lássák a tényeket, és megértsék a szóban forgó kérdéseket, mielőtt tanácsot adnának (Példabeszédek 18:13). Ezenfelül a Biblia és az Íráson alapuló kiadványok használata révén biztossá tehetik azt, hogy Jehova szemléletmódja uralkodjon (Róma 3:4).

Azon kívül, hogy ilyen gyakorlati tanulságokat vonhatnak le a vének a Jób könyvéből, a könyv azt is megtanítja nekünk, hogyan nézzünk szembe a problémákkal kiegyensúlyozott módon.

Ne így reagáljunk a kedvezőtlen körülményekre

A szenvedése miatti elgyötörtség és a hamis vigasztalói okozta csalódás keserűséggel töltötte el és lesújtotta Jóbot. „Veszszen el az a nap, a melyen születtem . . . Lelkemből útálom az életemet” — sóhajtott fel fájdalmában (Jób 3:3; 10:1). Mit sem tudva arról, hogy Sátán a bűnös, azt feltételezte, hogy Isten küldte rá e csapásokat. Annyira igazságtalannak tűnt, hogy neki — aki igaz ember — szenvednie kell (Jób 23:10, 11; 27:2; 30:20, 21). E miatt a hozzáállás miatt Jób nem látott egyéb szempontokat, és odajutott, hogy bírálóan szólt Isten emberiség iránt tanúsított bánásmódjáról. Jehova megkérdezte: „semmivé teheted-é te az én igazságomat; kárhoztathatsz-é te engem azért, hogy te igaz légy?” (Jób 40:3).

Amikor megpróbáltatással kerülünk szembe, talán úgy reagálunk először, mint akiket rászedtek, miként Jób is ezt tette láthatólag. Általános reagálásnak számít a következő kérdés feltevése: „Miért pont én? Miért van az, hogy mások — akik sokkal rosszabbak nálam — viszonylag problémamentes életnek örvendhetnek?” Ezek negatív gondolatok, amelyeknek ellenállhatunk azáltal, hogy elmélkedünk Isten Szaván.

Jóbbal ellentétben abban a helyzetben vagyunk, hogy felfoghatjuk a szóban forgó nagyobb vitakérdéseket. Tudjuk, hogy Sátán „mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen” (1Péter 5:8). Amint azt a Jób könyve feltárja, az Ördög nagyon örülne, ha problémákat okozva nekünk, megtörhetné feddhetetlenségünket. Elszántan igyekszik bebizonyítani azt az állítását, mely szerint mi csak érdekből vagyunk Jehova Tanúi (Jób 1:9–11; 2:3–5). Leszünk-e olyan bátrak, hogy kiálljunk Jehova szuverenitása mellett, s így hazugnak bizonyítsuk az Ördögöt?

Jézus példája és Jehova számtalan más hű szolgájának a példája megmutatja, hogy a dolgok ezen rendszerében szinte elkerülhetetlen, hogy ne szenvedjünk valamilyen formában. Jézus azt mondta, hogy tanítványainak készeknek kell lenniük arra, hogy ’vállukra vegyék kínkarójukat’, ha követni kívánják őt (Lukács 9:23, Vida fordítás). Személyes „kínkarónk” esetleg azt jelenti, hogy egy vagy több olyan megpróbáltatást is át kell élnünk, amelyekben kitartott Jób — rossz egészségi állapot, szeretett személyek halála, depresszió, anyagi nehézség vagy hitetlenek részéről jövő ellenállás. Bármilyenfajta problémával nézzünk is szembe, van egy pozitív oldala a dolognak. Úgy tekinthetjük körülményeinket, mint lehetőséget arra, hogy bizonyságát adjuk kitartásunknak és Jehova iránti rendíthetetlen odaadásunknak (Jakab 1:2, 3).

Jézus apostolai pontosan így reagáltak. Nem sokkal Pünkösd után megkorbácsolták őket, amiért Jézusról prédikáltak. Ez nem szegte kedvüket, inkább „örömmel” mentek el. Öröm hatotta át őket, de ez nem magából a szenvedésből fakadt, hanem abból, hogy „méltókká tétettek arra, hogy az ő [Krisztus] nevéért gyalázattal illettessenek” (Cselekedetek 5:40, 41).

Persze nem minden nehézségünkről mondható el, hogy Jehova szolgálata miatt ér minket. A problémáink talán saját hibáinkból erednek — legalábbis egy bizonyos mértékig. Vagy esetleg, a saját hibánkon kívül, a probléma kihatással volt szellemi egyensúlyunkra. Bármi legyen is a helyzet, a Jóbéhoz hasonló alázatos hozzáállás képessé fog tenni minket arra, hogy felismerjük, hol történtek hibák. Jób beismerte Jehovának: „nyilatkoztam, holott nem értettem” (Jób 42:3, Kám). A jövőbeni hasonló nehézségek elkerülése sokkal valószínűbb olyasvalaki esetében, aki felismeri ily módon a hibáit. Ahogy a példabeszéd mondja: „Az eszes meglátja a bajt és elrejti magát” (Példabeszédek 22:3).

Ami a legfontosabb, a Jób könyve emlékeztet minket arra, hogy problémáink nem fognak örökké tartani. A Biblia kijelenti: „boldogoknak mondjuk a tűrni tudókat. Jóbnak tűrését hallottátok, és az Úrtól való végét láttátok, hogy igen irgalmas az Úr és könyörületes” (Jakab 5:11). Biztosak lehetünk abban, hogy Jehova hasonlóképpen fogja jutalmazni mai szolgáinak hűségét.

Arra az időre is előretekintünk, amikor az „előbbi dolgok” — bármilyenfajta problémákról legyen is szó — a múlté lesznek (Jelenések 21:4, Czeglédy fordítás). Míg fel nem virrad az a nap, a Jób könyve felbecsülhetetlen vezetőként szolgál, amely segíteni tud nekünk abban, hogy bölcsen és bátorsággal kezeljük a problémákat.

[Lábjegyzet]

[Kép a 28. oldalon]

„Nézd meg a fellegeket, milyen magasan vannak feletted!” Elihu így segített Jóbnak megérteni, hogy Isten útjai magasabbak az ember útjainál