Amikor már úgy tűnt, hogy Jób meghalhat, Elihu megállapította Jób ingatag egészségi állapotát, és így fejezte ki a reménységre szolgáló alapot: „Hústeste felemésztődik és eltűnik a tekintet elől . . . és lelke a sírgödör felé közeledik és az élete azok felé, akik a halált osztogatják. Ha létezik számára hírvivő, szószóló, ezer közül egy, hogy elmondja az embernek az ő becsületességét, akkor az kegyes hozzá és ezt mondja: ’Mentsd fel őt attól, hogy alászálljon a gödörbe! Találtam váltságdíjat! Hústeste legyen frissebbé, mint ifjúkorban’” (Jób 33:21–25).

Ez meg is történt. Jób bűnbánatot tartott ’porban és hamuban’. És azután? „Maga Jehova fordította vissza Jób fogoly állapotát . . . És ami Jehovát illeti, megáldotta Jób végét mindezek után jobban mint az ő kezdetét . . . És Jób még száznegyven évig élt, és meglátta fiait és unokáit — négy nemzedéket.” Az biztos, hogy a váltságáldozat nem szabadította meg Jóbot a bűntől, ezért idővel meg kellett halnia. De életének a meghosszabbítása azt bizonyítja, hogy valóban ’hústeste üdébb lett, mint ifjúkorában, és visszatért ifjúságának életerejéhez’ (Jób 33:25; 42:6, 10–17).