ALAP

Egy építmény alsó része, amelyre felhúzzák az épületet. Egyenletesen elosztja az épületszerkezet súlyát. Mivel az épület erőssége és tartóssága nagyban az alap erősségén múlik, az alapot nagy gonddal és hozzáértéssel kell lerakni. Palesztinában létfontosságú volt a megfelelő alap készítése, mivel nemcsak a heves esőzéseket, a szelet és az áradásokat kellett kibírnia, hanem a földrengéseket is, ezen a területen ugyanis gyakoriak a földrengések. Sok héber szót fordítanak „alap”-nak, és mindegyiknek a gyökere a já·szadhʹ szó, mely azt jelenti, hogy ’alapít’; ’lerakja az alapot’; ’szilárdan fenntart’ (Ézs 23:13; 51:13; Zs 24:2). A görög the·meʹli·osz (alap) szó a Cselekedetek 16:26-ban szó szerinti értelemben szerepel.

Jehova, a Legkiválóbb Építőmester, amikor egy szélviharból válaszolt Jóbnak, a szó szerinti földet egy épülethez hasonlította (Jób 38:4–7). Bár a föld a semmire van felfüggesztve, mégis tartós, megingathatatlan az alapja annak köszönhetően, hogy a világegyetem megváltoztathatatlan törvényei stabilan a helyén tartják, és mert nem változott Isten földdel kapcsolatos szándéka sem (Jób 26:7; 38:33; Zs 104:5; Ma 3:6). Másrészről viszont, az igazságtalanság és az Isten törvényeinek való engedetlenség ledönti az alapokat, melyek megszilárdítják az országot, és ennek következtében a jelképes föld (az emberek és az általuk létrehozott rendszerek) alapjai meginognak (Zs 82.; 11:3; Pl 29:4).

A föld alapjainak a lefektetése nem keverendő össze ’a világ megalapításával [gör.: ka·ta·bo·lészʹ]’. Jézus szavaiból, melyek a Lukács 11:48–51-ben vannak feljegyezve, kiderül, hogy Ábel a világ megalapításakor élt, mely kifejezés az emberiséggel van kapcsolatban. A földnek mint bolygónak az alapjai már sokkal korábban le voltak rakva. (Lásd: ÁBEL 1.; VILÁG.)

Az alap lerakása minden bizonnyal az öröm időszaka volt. Amikor Isten ’alapot vetett a földnek’, az angyalok lelkendezve kiáltottak. Akkor is nagy volt az öröm, amikor Zorobábel templomának az alapját rakták le, bár azok, akik látták az előző templom dicsőségét, sírtak (Jób 38:4, 6, 7; Ezs 3:10–13).

Salamon nagy és drága faragott köveket használt a templom alapjához. Ehhez hasonlóan a ’szellemi ház’ alapja is drága Isten szemében, az alapon pedig Jézus felkent követői az „élő kövek”. Maga Jézus az alapszegletkő; az apostolokra és a keresztény prófétákra mint alapra épül a többi szent egy „olyan hellyé. . ., ahol az Isten lakozik szellem által”. A szellemi ház minden egyes ’kövét’ Jehova választja ki (1Pt 2:4–6; Ef 2:19–22; lásd: SZEGLETKŐ).

Nagyon is helyénvaló, hogy az Új Jeruzsálem 12 jelképes alapköve, melyen a Bárány 12 apostolának a neve szerepel, drágakőből van (Je 21:14, 19, 20). A Jelenések könyvében bemutatott Új Jeruzsálem a 144 000-ből áll, akik a vőlegény jegyesei. A Héberek 12:22-ben említett ’égi Jeruzsálembe’ 144 001 személy tartozik, a pluszszemély pedig a vőlegény, vagyis a Király. Ez az a valódi alapokkal bíró város, melyre Ábrahám is várt (Héb 11:10). Vagyis a hébereknek írt levél és a Jelenések könyve szerint az ’égi Jeruzsálem’ és az Új Jeruzsálem majdhogynem ugyanaz.

Jézus, mielőtt a földre jött, mestermunkás volt az Atyja oldalán, és ő is részt vett a föld alapjainak a lerakásában. Így teljesen tisztában volt azzal, hogy milyen fontos szerepe van a szilárd alapnak. Ez abból a szemléltetéséből is látszik, amely szerint egy értelmes férfi mélyre hatolt, és sziklára vetett alapot, míg egy bolond férfi homokra építette a házát, és emiatt sok mindent elveszített (Pl 8:29, 30; Mt 7:24–27; Lk 6:47–49). Pál egy építőmunkához hasonlította azt a feladatot, hogy egy személy kereszténnyé tesz másokat, és hangsúlyozta, hogy ha ez a személy nem akarja, hogy veszteség érje, fontos tűzálló anyagokból építenie az alapra, azaz Jézus Krisztusra (1Ko 3:10–15).

Pál bizonyos bibliai alaptanokat is egy alaphoz hasonlított, és arra ösztönözte a hébereket, hogy ne álljanak meg ott, hogy ismerik a Krisztusról szóló alaptant, hanem törjenek előre az érettség felé (Héb 6:1, 2; lásd: FÖLD; HÁZ).