’Istenben bízom’
EZEKBEN a „nehéz időkben” a kísértések és a nyomások egyre inkább erősödnek. Becsületességünk például próbára lehet téve a munkahelyünkön. Erkölcsösségünket az iskolatársak tehetik próbára. Feddhetetlenségünk pedig sokszor próba alá kerül az erkölcsileg romlott világban (2Timótheus 3:1–5).
Asáf, a bibliaíró is olyan időszakban élt, amikor virágzott a gonoszság. A kortársai közül néhányan még büszkék is voltak az istentelen viselkedésükre. „Nyakuknak ékessége kevélység — írta Asáf —, ruha gyanánt erőszak borítja őket. Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással” (Zsoltárok 73:6, 8). Nem hangzik ismerősen az efféle magatartásról szóló leírás?
Az ilyen viselkedés módfelett elszomorítja — sőt el is bátortalanítja — azokat, akik vágynak rá, hogy azt tegyék, ami helyes. „Nyomorgattatom minden napon” — panaszkodott Asáf. „Nehéz dolog ez szemeimben” (Zsoltárok 73:14, 16). Talán te is hasonlóan érzel, de ne keseredj el! Ahogy Asáf meg tudott birkózni a napjaiban megnyilvánuló gonoszsággal, úgy te is. De vajon hogyan?
Asáf felismerte, hogy a tökéletlen emberi uralom alatt majdhogynem lehetetlen valódi jogosságra lelni (Zsoltárok 146:3, 4; Példabeszédek 17:23). Ezért nem arra pazarolta drága idejét, energiáját és az erőforrásait, hogy megpróbálja megszüntetni a körülötte megnyilvánuló valamennyi gonoszságot, ehelyett inkább az Istennel ápolt kapcsolatára összpontosított. Asáf ezt a kijelentést tette: „De én? Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet” (Zsoltárok 73:28).
Napjainkban sokszor azok jutnak anyagi előnyökhöz, akik tisztességtelen üzleti ügyekbe bonyolódnak. Sokan talán még büszkék is arra, hogy semmibe veszik Isten erkölcsi törvényeit. Csakhogy az ilyenek nem lesznek a végtelenségig fölényben. „Bizony síkos földön helyezted el őket — figyelte meg Asáf —; pusztaságokra vetetted ki őket” (Zsoltárok 73:18).
Igen, Isten a megfelelő időben véget vet a csalásnak, az erőszaknak, a korrupciónak, valamint a többi istentelen szokásnak, amelyet az igaz keresztényeknek kerülniük kell. A Biblia ezt az ígéretet teszi: „az elvetemültek kivágattatnak; de a kik az Urat várják, öröklik a földet” (Zsoltárok 37:9). Addig is a zsoltáríró szavait visszhangozzuk, aki ezt mondta: „Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám ő benne bízom” (Zsoltárok 18:3).